![]() ![]() Vélhetően szlovák vadászokat vettek őrizetbe a Közép-afrikai Köztársaságban
Állítólag hivatalosan nyilvántartásba nem vett fegyverekkel rendelkeztek.
![]() Tíz szlovák állampolgárt vettek őrizetbe a Közép-afrikai Köztársaságban, amikor azok fegyvereket és lőszert rakodtak egy tehergépkocsira - írta a Právo című cseh napilap pénteken a Jeune Afrique című hetilapra hivatkozva. A hetilap először azt írta, hogy cseh állampolgárokról van szó. Később kiderült, szlovákok, akiket szerdán vettek őrizetbe a hadsereg katonái. Pozsony közölte, félreértés történt, és a szlovák állampolgárok már szabadlábon vannak. A kongói cseh nagykövetség csütörtökön megpróbált hivatalos értesüléseket szerezni
az ügyről, illetve az őrizetbe vettek állampolgárságáról. "Információink különböző
forrásokból származnak, de hivatalosan semmit sem tudunk" - közölte a Právo című
lappal Petr Ríha, a kongói cseh diplomáciai képviselet titkára.
A szlovákokat az ország délnyugati részén, Nola városban fogták el. Két szlováknak állítólag sikerült elmenekülnie, míg a többieket a katonák a fővárosba szállították, ahol fogva tartják őket. A rendelkezésre álló értesülésekből nem világos, hogy kik is valójában az őrizetbe vett személyek. Francois Bozizéhez, a Közép-afrikai Köztársaság elnökéhez közel álló körök szerint zsoldosokról van szó, akik a jelenlegi hatalom megdöntésével akartak megpróbálkozni. Az ottani védelmi minisztérium viszont azt állítja, hogy vadászokról van szó, akik hivatalosan nyilvántartásba nem vett fegyverekkel rendelkeznek. Az információkat hivatalosan eddig lehetetlen volt ellenőrizni - olvasható a prágai újságban. - Félreértés történt, a szerdán őrizetbe vett hét szlovák állampolgár törvényes úton a szabadságát tölti a Közép-afrikai Köztársaságban. Mindenre hivatalos engedélyük is van a helyi szervektől - közölte Lubos Schwarzbacher, a szlovák külügyminisztérium szóvivője. Megerősítette, hogy vadászokról van szó, akik szabadságon vannak Afrikában. A Jeune Afrique szerint a Közép-afrikai Köztársaságban nagyon feszült a belpolitikai helyzet, bár egyelőre nincs hír arról, hogy bárki is erőszakos hatalomátvételt kísérelt volna meg, ahogy arról néhány újság cikkezett. Bozizé 2003-ban puccsal került az ország élére, két évre rá pedig államelnöknek nyilvánította magát. Várhatóan jövőre államfő-, illetve parlamenti választást tartanak, bár ezt eredetileg idén októberre tervezték. |
A KÜLFÖLD rovat további hírei
|