Az időjárás talán egy kicsit rá is telepedett a koncert elejére, az első pár szám még kicsit fagyottan indult, a közönség kapott Zivatart a nyakába, aztán a Január is beköszöntött, egy virágot is – Bazsarózsa – átnyújtottak a publikumnak, majd a Kétszaxis mint mindig, felpezsdítette a közönséget, a dal végére már izzott a levegő.

Később Benyovszky kalandozásaiba tekinthettünk be egy kicsit. A Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatták az érdeklődők a felfedező nevét viselő táncjátékot. Az előadáshoz írt dalokat tartalmazza a legújabb korong, ami most már platinalemez, és ezekből kapott ízelítőt szombaton a közönség. De ha már jubileum, akkor természetesen a 33 – ami Gyula szerint két szám – nem maradhatott el.

A koncert szünetében a közönséget pedig a Ghymes-rajongó Fábry Sándor szórakoztatta egy frappáns történettel. A publikumban ismét tudatosult mi is az igazi „hungaricum”, mely egyetlen más országra sem jellemző. Talán egy kicsit be is mutatta a kis magyar valóságot egy zacskóstejtartós csajozós sztorival, aminek a konklúziója: a kelet-nyugat közötti kulturális szakadék megvilágítása húsz percbe nem fér bele.

Lábaink pihentetése után a koncert második részében a zenekar mellett a Budapesti Ifjúsági Kórus is megjelent a színpadon, két számot nem csak a közönség ropta, hanem a Honvéd Táncegyüttes is, és még milyen látványosan!

Szarka Tamás és Szarka Gyula csipkelődő, mesélgető átvezetői kellemes hangulatot biztosítottak. A második részben hallhattuk a Vágyalkut, a zenekar Regélt, és természetesen a mostani album címadója sem maradt el. Zárásként a publikum tetszését kifejezve egy ráadásszámra vissza is tapsolta a Gyhmest, aki a a Duna himnuszának írt dalt, a Kézfogást játszotta el.