Miért gondolja magát furcsa nőnek Koncz Zsuzsa? Miért tartották gyerekkorában nagyképűnek Alföldi Róbertet? Miért nem hajt autóval tündöklő szivárványba Varnus Xavér? Milyen kedve van Esterházy Péternek, amikor ír? Miért nem érdekli Hernádi Juditot, hogy mit gondolnak róla? Hogyan ébredt fel a kómából Törőcsik Mari? Miként változtatta meg Geszti Péter életét kislánya? Miért menti meg a levágásra szánt lovakat Tony Curtis? Miért akar angyal lenni az égben Markó Iván? – és még hosszan sorolhatnánk azokat a legizgalmasabb kérdéseket, melyekre Borzák Tibor is kíváncsi volt, amikor interjúalanyaival beszélgetett. Az őszinte diskurzusokból egy friss és rendhagyó kötet állt össze. A Szembeszélő című könyv legnagyobb erénye éppen az őszinte hangvétel. Borzák Tiborral beszélgetett Csontos Tibor.

– Igaz, hogy van egy „emlékkönyved”, melybe valaha volt interjúalanyaidtól kértél bejegyzést?

– Nem is egy van már. Az újságírói pályán eltöltött 28 évem alatt számos hírességgel találkoztam, illetve volt alkalmam interjút készíteni. Először csak autogramot kértem tőlük, aztán pár sort is kértem tőlük emlékbe. Egy idő után ez gyakorlattá vált, beszélgetésünk után elővettem egy kis könyvecskét, és az interjú hangulatához passzoló megjegyzést kértem. Ez mind a mai napig így van, kicsit már rituális játék. Az évek során pedig értékes gyűjtemény jött létre, hiszen sokan közülük már nincsenek velünk. Néha belelapozok a füzetekbe, és ha megpillantom például Tolnay Klári vagy Cseh Tamás kézírását, jó érzéssel idézem vissza találkozásainkat.

– A Szembeszélő című új könyvedbe azok kerültek, akik úgymond jót írtak?

– Nem ennek alapján válogattam. Az utóbbi években sok olyan hírességgel találkoztam, akiket az egész ország ismer, és ellentétben a semmiből előkerült sztárocskákkal, az ő teljesítményük példaértékű, hitelese embereknek számítanak. Interjúim egy része megjelent a Szabad Föld című hetilapban, illetve a kecskeméti Gong Rádióban is elhangzott közülük egyik-másik. Amikor pedig elhatároztam, hogy könyvbe gyűjtöm a beszélgetéseket, mindenkit újra felkerestem. Ezek az anyagok annak idején újságba és nem könyvbe készültek. Ez utóbbi esetben a terjedelemsokkal hosszabb lehet és mélyebbre is áshatunk a diskurzusok során.

 

– Sokat és sokszor nyilatkozó beszélgetőpartnereket kérdezel, mégis sikerült érzelem- és gondolatviláguk mélyebb rétegeibe hatolni és beszéltetni őket. Hogyan tudtad ezt elérni?

 

– Az őszinte feltárulkozásban az is szerepet játszik, hogy legtöbbjükkel nem először  találkoztam. Egyik-másik művészhez évtizedes ismeretség köt. Így aztán amikor leülünk beszélgetni, az első kérdés után azt is elfeledjük, hogy a köztünk elhangzottak nyomtatott formában is megjelennek. Persze nem mindenki tárulkozik azonnal fel. Mivel nem vagyok egy erőszakos alak, türelmesen kivárom azt a pillanatot, amibe aztán bele lehet „kapaszkodni”. Ha ilyen mélységekig eljutunk, akkor a többi szinte már magától jön. Ehhez azonban bizalom is kell. Ha tudják a partnereim, hogy nem élek vissza a helyzettel, akkor titkait egy részét nekem is elmesélik. Az is egyfajta biztonság, hogy a kéziratot megmutatom nekik.

 

– A műfaj királynője, Oriana Fallaci azt írta, hogy számára minden interjú egy love story és küzdelem egyszerre. Neked?

 

– Van benne valami. Nekem küzdelem először azért, hogy létrejöhessen a beszélgetés. A könyvemben szereplő harminc híresség legtöbbje ugyanis már mindent elmondott magáról, könyvek is jelentek meg róluk. Számomra éppen ez a kihívás: mi az, ami még feltárható. Tudok-e még olyat kérdezni, aminek hallatán kedvük lesz válaszolni. Mindig úgy indulok neki, hogy addig töröm a fejem, amíg nem találok egy olyan „szűz területre”, ami az interjúalany számára is érdekes lehet. Egyébként néha én is úgy érzem, hogy love story részese vagyok, hiszen az interjú igencsak intim műfaj, két ember között történik, abban a pillanatban nem tartozik másra. Én akkor tudok a legoldottabban beszélgetni, ha közben egymás szemébe nézünk. Ezért lett a könyvem címe Szembeszélő.

 

– Sokszor mintha felrúgnád a tételt, mi szerint az interjúkészítőnek azt kell kérdeznie, ami az olvasókat érdekelheti. Kérdezőként viszont inkább arra vagy kíváncsi, ami téged érdekel. Egyetértesz?

 

– Hát persze. Amikor kiválasztok valakit, azért teszem, mert kíváncsi vagyok rá. Nem feltétlenül a szakmai dolgaira – azokra is természetesen –, hanem arra, hogy milyen ember a hétköznapokon. Ha megkérdezem például a beszélgetőpartneremtől, min szokott bosszankodni vagy volt-e már reménytelenül szerelmes, az szerintem az olvasókat is érdekli. Egyfajta lélekboncolás zajlik, már aki ezt engedi. Volt, aki sorozatosan elhárította az ilyen típusú kérdéseimet, s az is előfordult, hogy a fölöttébb őszintére sikeredett vallomását utólag visszavonta az illető, így az a könyvbe sem kerülhetett bele.

 

– Az interjúk között rábukkanhatunk egyfajta mini sorsnovellákra, például Törőcsik Mari, Palya Bea, Bódis Kriszta, Lajkó Félix vagy Grecsó Krisztián esetében. Ők miért lógnak ki a sorból?

 

– Ezek az írások valóban eltérnek a többitől, és örülök, ha lírai hangvételük alapján novelláknak is nevezhetjük őket. Velük eleve nem interjúra készültem, azt kértem tőlük, meséljenek el egy olyan történetet, ami az életüket megváltoztatta. Ebből akár egy külön könyvet is lehetett volna szerkeszteni, én inkább az interjúk közé illesztettem. Harminc interjút egymás után olvasni talán sok lenne, így legalább műfajilag változatosabb a könyv.

 

– Találkoztál Hollywood hercegével, Tony Curtis-szel és Louis Armstrong hajdani klarinétosával, Joe Murányival is. Őket hogyan sikerült becserkészned?

 

– Joe Murányit akkor ismertem meg, amikor először járt Magyarországon. Kecskeméti ragtime zenészek hívták meg, akkor barátkoztunk össze. Aztán amikor újra jött, megint találkoztunk, már messziről integetett. Nagyon jó humora van, nagyon megkedveltem. Tony Curtis legutóbbi budapesti látogatásakor adott interjút, és mivel szűkre szabták a sajtósok az időt, mindent bevetettem, hogy más alkalommal is beszélhessek vele. Végül három helyszínen lehettem a közelében. Egyszer megszorította a karom, ne menjek még… Azzal lophattam be magam a szívébe, hogy megfogtam a nyakában lógó láncot, és arra kértem, mesélnek az amulettjeiről, melyek aztán régi emlékeket idéztek fel benne. És van a könyvben még egy harmadik „amerikai magyar” is, Szipál Márton, aki Hollywood sztárjait fotózta évtizedeken át, ő maga is fényűző életet élt, rengeteg sztorija van.

 

– Popper Péterrel készített interjúval zárod a kötetedet. A pszichológus a végén megjegyzi, hogy „veled jó volt beszélgetni”. Végignézve a Szembeszélő szereplőit, megjegyezhetnéd, hogy „velük volt jó beszélgetni?”

 

– Mindenkivel élmény volt! Ha választani kellene közülük, kivel éreztem magam a legjobban, nagy bajban lennék. Nem csak az interjúkészítés és az írás okozott örömöt, hanem a könyv „összerakása” is, ugyanis a szerkesztői munkát is magamra vállaltam, sőt a kiadást is. És még valami: a könyvet és a borítót a fiam, Borzák Márton tervezte. Vele már több könyvet készítettem együtt, nagy boldogság ez nekem.

 

– Mi lesz a következő?

 

– Kicsit eltávolodom a művészvilágtól… Pár éve „megtaláltam” Petőfi Sándor szüleinek ma élő leszármazottait. Érdekes, élményekkel teli találkozásokon vagyok túl, sok dokumentumot összegyűjtöttem, sőt a családfát is összeállítottam, ami persze tovább bővíthető az újabb és újabb adatok alapján. Mivel úgy gondolom, a Petőfi-rokonok másokat is érdekelhetnek, írok belőle egy könyvet.

 

Szembeszélő - Harminc hiteles híresség

 

Az interjúkönyv szerzője, Borzák Tibor hisz abban, hogy értékválsággal küszködő világunkban a minőségnek, a hitelességnek különösen nagy jelentősége van. Csak bízhatunk abban, hogy lejár a percemberkék, a szürke bulvársztárok ideje, és a figyelem ismét azokra irányul, akiknek teljesítménye példaértékű, gondolataikra érdemes odafigyelni.

tovább...

 

Rendelje meg a könyvet: itt 

Mások életében mászkál - Borzák Tibor interjúkötetéről

 

Mászkálok a saját életemben – mondja Esterházy Péter író a Szembeszélő című kötet indító interjújában az őt is faggató Borzák Tibornak. Persze, a kíváncsiskodó is kajánul megjegyezhetné, hogy ő sem tesz másként, interjúival egyszerűen mások életében mászkál, miközben arra készteti beszélgetőpartnereit, hogy ők is mászkáljanak a saját életükben. Ami annál is inkább nagy fegyvertény, mivel könyvének valamennyi szereplője rutinos nyilatkozó, némelyiküknek ugyancsak a kérdezés a mestersége. Belebúghatták volna a telefonba, ők már mindent elmondtak, tessék megnézni a filmjeiket, színjátékukat, előadóestjeiket, elolvasni könyveiket, meghallgatni dalaikat, azokban ők is benne vannak. Nyakig. S akadnak köztük egyébként nehezen szóra bírható „nagyvadak”, akik akkor szeretnek megszólalni, ha van mondandójuk.

tovább... 

A szerző

"Elmondhatom, hogy teljesült az álmom. Ugyanis mindig újságíró szerettem volna lenni. Az persze nem igaz, hogy már a pólyában is, az viszont bizonyítható, hogy már nagykőrösi középiskolás koromban írogattam. Újságírói pályámat 1982-ben kezdtem Kecskeméten, a Petőfi Népe című megyei napilapnál. Elvégeztem a MUOSZ újságíró iskoláját Budapesten, rendszeresen publikáltam országos lapokban, s megjelentek első könyveim".
tovább...

Borzák Tibor eddigi könyvei
tovább...