Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Fényes Miklós kedvére: csokiszökőkút, harangjáték és belga sör Eszterházán
A Haydn-Biennale Vlaaderen, Belgium Haydn-fesztiválja mutatkozott be Fertődön.
Szerző: Pagonyi JuditForrás: KLASSZ Zenei Iroda
2010.10.08. péntek 19:09

200 éve halt meg Haydn, így 2009 a zeneóriás éve. Az évforduló kapcsán a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Irodája által szervezett rendezvénysorozat egyik fontos állomása a négy részből álló „Vendégségben Eszterházán” koncertsorozat. Július 24-e és augusztus 15-e között a közönség Fertődön hallgathatja meg a legnevesebb Haydn-fesztiválok egy-egy előadását. Július 25-én a Haydn-Biennale Vlaaderen, Belgium egyetlen, Haydn-műveket bemutató fesztiválja mutatkozott be.

A hatalmas kovácsoltvas kapun belépve azonnal szemembe tűnik egy tréler, megpakolva harangokkal: ez lehet a carillon. Mint kiderül, az éjszakai vihar alaposan megtépázta a harangjátékot, így csak délután lehet megcsodálni a hangját.

Így először a múzeumba indulunk, ahol már vár bennünket Lajber Gabriella, a műemlékegyüttes igazgatója. Ő vezet körbe minket a megújuló Esterházy Kastély termeiben, ahol különös hangsúlyt kap a nemrég megnyílt kiállítás; a nagyszabású, 350 négyzetméteres, 70 millió forintból megrendezett tárlat először dolgozza fel és mutatja be a kastélyt építtető Esterházy Miklós herceget. Azt a mecénást és az eszterházai „tündérvilágot", amelyben a muzsikának és Joseph Haydn-nak kiemelkedő szerepe volt. A kiállításon a saját anyag mellett különböző közgyűjteményekből kölcsönzött, összességében mintegy 200 műtárgy látható 2010 szeptember végéig. A látványt díszletszerű, játékos megoldások és a barokk vígasságokat megidéző animációk teszik teljessé.

A tárlatlátogatás után pedig a harangjátéké a szó: körbejárom az alkalmatosságot, amiről időközben megtudtam: legalább 23 kehely alakú bronz harangöntvényből áll, ezeken önálló hangokból felépülő dallamok és akkordok egyaránt játszhatók. A carillon a világ legnehezebb hangszere: a harangok össztömege elérheti a 100 tonnát és általában templomok tornyaiba építik be. A legtöbb ilyet Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban találhatjuk, ezekben az országokban annak idején a polgári felemelkedés szimbólumai voltak.

Vannak azonban „utazó” harangjátékok is; ezek közül való az Eszterházán ma megszólaló is, amely Belgiumból, a Mecheleni Királyi Harangjáték Iskolából érkezett. A művész pedig, aki „harangozik” majd, Jo Haazen, az intézmény igazgatója, aki a dunatv.hu-nak elmondta: az irányítása alatt lévő, 1922-ben alapított iskola az első ilyen típusú volt a világon, és Portugáliától Oroszországig számos harangjátékos tanult benne. Fennállásának évtizedei alatt sajátos arculatot alakított ki, és nagy hatással volt a harangjáték fejlődésére. A művész hozzátette, hogy 1984-ben Fabiola királyné vette át az intézmény védnökségét, az ő neve fémjelzi az iskola által minden évben megrendezett nemzetközi versenyt.

A csodálatos parkkal a hátunk mögött körbeüljük a carillont, és a megszólaló zenét csodáljuk: mintha templomban hallanánk a harangzúgást; most azonban népszerű zeneművek átirata hangzik fel. A rövid ízelítő után galánthai herceg Esterházy Antal, az Esterházy család családfője, aki a megújuló kastélynak gyakori vendége, gratulál Jo Haazennek. A főméltóságú úr rendszeresen részt vesz a kastélyegyüttes újjászületésével összefüggő rendezvényeken, ahol személyes támogatásával, a történeti család megtestesítőjeként is segíti projektek előrejutását. (Mint Lajber Gabriella igazgató megsúgta: a Herceg Úr minden december 6-án beöltözik Mikulásnak, és valódi szánon érkezik a parkba. Már nemcsak a magyar gyerekek, de Ausztriában élő családok is rendszeresen látogatják ilyenkor a kastélyt.)

A népes társaság együtt indul el, hogy a belgiumi Duffelből érkezett „De Moeffeleer” táncegyüttes műsorát megtekintse. A programot két bohóc nyitja meg, majd fiatal férfiak következnek, akik csábító táncukkal próbálják meghódítani a lányok szívét. Majd a körhinta forgását mutatja be egy tánc, amit az aratás hagyományait feldolgozó követ – ebben régi és újabb keletű flamand táncokat élvezhet a közönség. A műsort körtánc zárja, ebben nagy szerepet kapnak a lányok pörgős szoknyái.  

A szellem étke után hátra van még a testé is: a belga csokiról mindenki ódákat zeng, így nagy örömmel tódulunk be a „kóstoló szobába”. Itt meglepetés fogad bennünket, egy csokiszökőkút, valódi, kitűnő minőségű belga csokiból. A csokoládé és a gyümölcsök összhangja minden édességkedvelő fantáziáját megmozgatja, és jókedvre deríti. Így van ez most is, amikor a sokféle gyümölcsöt – ananász, sárgabarack, szőlő, alma, sárgadinnye – és a többi finomságot – sütemények, gesztenye-és marcipángolyó – pálcikára tűzve mártogathatjuk a langyosan leomló csoki-folyamba. Közben pedig Mechelen város 1369-ben alapított sörfőzdéjének, a Het Ankernek tradicionális söreit kóstolgatjuk, ki világosat, ki sötétebbet, de abban mindenki megegyezik, hogy a Gouden Carolus Classic – amely állítólag V. Károly császár kedvence volt – meleg vörös színe és gazdag ízvilága rabul ejtő.

Este pedig a kastély sötétbe burkolózó kertjében újra megszólal a harangjáték: Jo Haazen Haydn és kora című koncertjén Haydn, Mozart, Rameau, Boccherini, Pleyel műveit hallgathatja a fáradt, de csodás élményekkel gazdagabb közönség.

Nyomtatás