![]() ![]() A Csattogó völgyben várják az erdélyieket
Július első hétvégéjén rendezik meg az Erdélyország az én hazám fesztivált.
![]() Július első hétvégéjén rendezik meg a verőcei Csattogó völgyben az Erdélyország az én hazám fesztivált. A sorrendben harmadik találkozón a szervezők reményei szerint megújul az Erdélyiek Világszövetsége. Kicsik és nagyok - összesen kilenc és fél ezren látogattak el tavaly az Erdélyország az én hazám fesztiválra. A háromnapos találkozóra idén is számos kulturális programmal várnak minden Erdélyből elszármazottat és Erdély sorsáért elkötelezettet óceánon innenről és túlról. A koncertek és gyerekprogramok mellett idén is megszervezik az erdélyi orvosok, illetve pedagógusok találkozóját. A fesztivál második napján, július 4-én konferenciát rendeznek Székelyföld autonómiájáról és megújítják 2005-ig amerikai központtal létezett Erdélyiek Világszövetségét. - Fiúszékek még itt-ott működnek Svédországban, Németországban, Ausztráliában, szeretnénk velük is felvenni a kapcsolatot és egy egész világra szóló Erdélyi Világszövetséget létrehozni – mondta Gaál István főszervező. A szervezők reményei szerint ez a szövetség hatékonyan fel tud majd lépni Székelyföld önrendelkezéséért. ![]() |
A Fidesz főpolgármester-jelöltje a politikai szövetség ellenére sem adná fel önállóságát....
Még több ezer ajánlószelvény hiányzik ahhoz, hogy Jávor Benedek elindulhasson....
Nem egyértelműek a frissen beérkezett szakvélemények....
A régi épületbe a Református Gimnázium költözik, az új épületben kevés a hely....
A kiállítás az épülő Zsolnay Kulturális Negyedben kapott helyet....
Az Egyesült Államokban bizonytalan a fellendülés, Európában viszonylag gyenge....
Egyre több hirdetésben tűnik fel a készítmény, melynek már halálos áldozata is volt....
A KULTÚRA rovat további hírei
|