![]() ![]() Folytatódik a Haydn-év Eszterházán
Fertődön a tenévkezdés után is tartanak majd nagy sikerre számító kastélykoncerteket.
![]() A nagysikerű "Haydn Eszterházán Fesztivál" után szeptember 11-20. között nemzetközi versenyek győztes vonósnégyesei varázsolják el a zenekedvelő közönséget. A fellépők az Esterházy „Fényes” Miklós meghívására Eszterházán alkotó Joseph Haydn művei mellett kortárs darabokat is bemutatnak. A tizenkettedik éve megrendezett „Haydn Eszterházán Fesztivál” megnyitóján az
OKM kulturális szakállamtitkára, Dr. Schneider Márta köszönetét fejezte ki a Magyar
Haydn Társaságnak, a sikeres kulturális rendezvénysorozat megalapításáért.
A fesztivált kiemelkedő hazai és külföldi szakemberek szerkesztik, és jelentős nemzetközi tekintélynek örvend: tagja az Európai Fesztiválszövetségnek, koncertjeit pedig az MR3-Bartók Rádió és a European Broadcasting Union is közvetítette. A koncertsorozat pedig még nem ért véget. „Nemzetközi versenyek győztes vonósnégyeseit
hívtuk meg Magyarországra, hogy a Haydn Év alkalmából megemlékezzünk a ’vonósnégyesek
atyjáról’. Az idei fesztivállal Haydn nemzeteken átívelő szerepét kívánjuk hangsúlyozni,
ezért Európa legtávolabbi csücskeiből is hívtunk együtteseket” - mondta a koncertsorozatot
szervező KLASSZ Zenei Iroda vezetője, Erdődy Orsolya.
|
A KULTÚRA rovat további hírei
|