Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
„Hangulatember vagyok, kedveseim!”
Húsz év interjúi adták az alapot Freddie Mercury önéletrajzi könyvéhez.
Szerző: Tóth Kata
2010.03.10. szerda 17:06

Simon Lupton és Greg Brooks a Queen együttes 1991-ben elhunyt frontemberének korábbi nyilatkozatait, interjúit szerkesztette össze, melyek kerek egésszé összeállva adják az énekes önéletrajzi könyvét – a saját szavaival elmesélve.

Freddie Mercury szókimondó, provokatív, és végtelenül őszinte. Nyíltan beszél vágyairól, félelmeiről, gyengéiről. A két szerkesztő ugyan nyelvtanilag, stilisztikailag picit belenyúlt a szövegbe, hiszen az énekes általában ide-oda ugrált jelen és múlt között, de az eredetiség megmaradt. Nem vettek el belőle és nem tettek hozzá.

Mercurynak egyedülálló humora van, nem egyszer öniróniával mesél saját magáról. A könyv minden sora lebilincselő, egyetlen percig sem unalmas. Őszintesége mindent visz, és nem győztem megdöbbenni a – jó értelemben vett – szélsőségességén. Mást mutatott a világnak, mint amilyen ember valójában volt. Ám az ő esetében ezt nem nevezném képmutatásnak, vagy hazugságnak, hiszen mindkét „énje” a sajátja volt, egyszerűen nem engedett betekintést a magánéletébe. Nem szeretett nyilatkozni, idegeneket beengedni a magánszférájába. 

A könyv jelentős része az együttesről, a munkáról, a kompromisszumokról szól. A dalok születéséről, a turnékról, kapcsolatáról a zenekar tagjaival. Nem meglepő, hisz ez volt az élete. Aki a magánéletének szaftos részleteire kíváncsi, csalódni fog. Ugyan Freddie nem titkolta szexuális orientáltságát, de nem azzal került a címlapokra, hogy mindent kiteregetett.

Tekinthetjük ezt a kötetet egy naplónak is, és én megtisztelve érzem magam, hogy elolvashattam. Mindig is szerettem a Queen zenéjét, és tisztelője voltam Mercurynak. Azzal, hogy saját nyilatkozatait fésülték össze életrajzi könyvvé, sokkal közelebb hozzák az emberekhez „a rock and roll Rudolf Nurejevjét”.

A kötet a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Nyomtatás
Kommentálja Ön is! A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.