![]() ![]() Hegedű-nap a Duna Televízióban
Döntsük el együtt, kié a legjobb magyar hegedű!
![]() Egy közkedvelt hangszeré lesz a főszerep június 11-én, pénteken a Duna Televízió képernyőjén, ugyanis neves hegedűkészítő mesterek - Adonyi Iván, Bárdi Szabolcs, Kemény Zsombor, Kónya Lajos, Péteri Károly, Szemmelveisz Tibor és Székely Márton – által készített hangszerek versenyeznek majd a legjobb magyar hegedű címéért a szakmai zsűri és nézőink előtt is, akik ezen az oldalon szavazhatnak egészen június 11-ig! A vonósok közül talán a legnépszerűbb, de mindenképpen a leggyakrabban előforduló, és legkeresettebb hangszer a hegedű. Csodálatos muzsikáját számos virtuóz művész képes már évszázadok óta előidézni. Amikor szó esik a hegedűkészítésről, a szakmán kívüli embereknek többnyire egy-két név jut eszükbe: Stradivari, Guarneri, esetleg Amati. Éppen ezért június 11-én a Duna Televízió egy teljes napot szentel ennek a titokzatos világnak és mesterségnek: a hegedűkészítésnek.
Nézőink véleményére is kíváncsiak vagyunk: válasszanak, hogy Önök szerint melyik a legjobb hegedű a hét közül! A hangszereket bemutató koncertrészleteket ezen az oldalon tudják meghallgatni június 7. és 11. között, szavazni szintén itt tudnak - június 11-ig, 20 óra 40 percig. Június 5-én, a Régi Zeneakadémián Szecsődi Ferenc ad koncertet a Hubay-emlékév alkalmából, ahol mind a hét csodálatos hangszert megszólaltatja: a szakmai zsűri a helyszínen ez alapján választja ki, szerintük melyik a legszebben szóló hegedű. A hangverseny teljes programját azonban június 11-én, 19 órakor sugározza a csatorna Mesterművek magyar mesterhegedűkön címmel, ahol Szecsődi Ferenc hegedűművészt Szentpéteri Gabriella kíséri zongorán. A koraesti hangversenyt 20.00 órától élő adás követi Hegedű, verseny: mesterfokon címmel. A műsor vendégei a versenyben szereplő hegedűkészítő mesterek, de találkozhatnak a komolyzene, a népzene és a jazz világának legjelesebb képviselőivel is. Adásunk végére kiderül, melyik lesz a szakmai zsűri, és melyik nézőink szavazatai alapján a legjobb magyar hegedű. A szavazók között kisorsolunk 4 darab jegyet - a Szabad Tér Színház felajánlásával – a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2010. június 24-én, a Budapesti Nyári Fesztivál keretében bemutatásra kerülő Muszorgszkij: Borisz Godunov című operaelőadásra. Szavazzanak és nyerjenek! Természetesen június 11-én egész nap a hegedűé a főszerep. Reggel 9 óra 10 perctől a Kézművek című magyar ismeretterjesztő filmet tekinthetik meg, melyben a hangszerkészítőket mutatjuk be. 9.14-től Vivaldi: g-moll concerto grosso című művét hallgathatják meg, fél tíztől pedig egy 1998-as hangversenyt a Magyar Tudományos Akadémia díszterméből. 11.30-tól a Kívánságkosárban foglalkozunk a témával, és még a vers is a közkedvelt hangszerhez kapcsolódik, hiszen Bessenyei Ferenc előadásában Móra Ferenc: A hegedű című műve szólal majd meg. 14.20-tól Csáky Zoltán Arcélek című műsorában Szórádi Ferenc nagyvázsonyi hangszerkészítőt mutatja be, 14.35-kor pedig Rönktől a koncertteremig - Szilánkok a hegedűkészítés történetéből címmel láthatnak egy magyar ismeretterjesztő filmet, melynek segítségével Cremonában, az észak-olasz kisvárosban követhetjük nyomon a hegedűkészítés fortélyait. 15.20-tól a Ghymes zenéjét élvezhetjük, majd délután öt órától kulturális magazinunk, a Kikötő jelentkezik, ahol a magyarországi hegedűkészítés múltjával és jelenével foglalkozunk. A legkiválóbb mesterek műhelyeibe látogatunk el, hogy megmutassuk a hangszerkészítés fázisait és évszázados titkait, továbbá nyomon követjük, hogy milyen „sors” vár a műhelyből kikerült új hangszerekre. 19 órától a versenyző mesterhegedűké a főszerep, majd később Lajkó Félixé, aki 2007. július 18-án a Diósgyőri várban adott egyedi koncertet: régi társa, a brácsás Brasnyó Antal mellett vendégül látta a szabadkai ütős fenomént, Ambrus Róbertet is, valamint a Besh o droM zenekar vezetőjét, Pettik Ádámot. A különleges alkalmi formáció feledhetetlen, teltházas koncertjéről 14 kamerás koncertfilm készült, melyet Lajkó Félix improvizációk a várban címmel 00.05-től láthatnak.
Tartsanak velünk!
Hallgassa meg a hegedűket az alábbi videókon, majd szavazzon a cikk alján látható szavazóablakban. A hegedűket sorszámmal láttuk el (1-től 7-ig), ezekre tud szavazni. 1.
![]() 2.
![]() 3.
![]() 4.
![]() 5.
![]() 6.
![]() 7.
![]()
Nem indulnak el a videók? Akkor nézze meg a videókat Youtube-os oldalunkon: itt |
A KULTÚRA rovat további hírei
|