A 80. születésnapját ünneplő Kertész Imre interjút adott az őt így köszöntő Die
Welt napilapnak, amit szerinte sokan félremagyaráztak. Az írás szerint Kertész
Imre megtagadta Magyarországot és gyökértelennek nevezte magát. Az író ezt Híradónknak
határozottan cáfolta, ő csak építő kritikát fogalmazott meg.
- Az egyik internetes portálon teljesen meghamisították a Die Welt című lapnak
adott interjúm szövegét – jelentette ki az író a Duna Televízió Híradójának.
- Természetesen voltak kritikus mondataim, de azok általában nem sértik sem a
nemzetet, sem a népet, sem az embereket. Ezeket építő szándékkal mondtam, akármennyire
is haragszanak rám egyesek. De az, hogy egy cikket meghamisítanak és az ellenkezőjére
fordítják, az felháborító. Ma reggel a Die Welt-től fel is hívott a cikk szerzője
és tudatta, mélységesen felháborítja a dolog. Ennek az interneten is hangot adott
– mondta Kertész Imre.
A Nobel-díjas író a rágalomhadjárat miatt további lépéseket is tervez.
- Szeretném, ha a közönség, a magyarok, akik olvasnak engem, megtudnák az igazságot.
Voltak, már ilyen rágalomhadjáratok ellenem. Évekig tartott egy bizonyos koffer-ügy,
amiről kiderült, hogy egy agyrém. Kitalálta valaki és rám húzták azért, hogy rossz
színben tüntessenek fel. A kritikáimat mindig nemzetellenes megnyilatkozásoknak
veszik, ami nem igaz. Nagyon örülnék, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak,
a hazámnak, mégpedig olyan módon, hogy az igazságot közlik és nem hazudoznak rólam
– fogalmazott.
Kiemelte: nem is kérdés, hogy a hazájának tekinti-e Magyarországot, hiszen ott
született, magyar állampolgár és magyarul ír.
Forrás: Híradó