Vargha Mihály 1952-ben született Budapesten. Építészdiplomájának megszerzése
után 1979 és 1985 között a Kommunális Beruházási Vállalat Színháztechnikai Szakosztályán
dolgozott tervezőként és színháztechnikai konzulensként. 1986-tól 1995-ig a Magyar
Építőművészet című folyóirat szerkesztője, majd 1997 és 2000 között főszerkesztője.
Az ezredfordulón Pásztor Erika Katalinával megalapította az épiteszfórum.hu szakmai
honlapot, amelyet haláláig főszerkesztőként vezetett.
Vargha Mihály számos egyéb lapnál folytatott újságírói, illetve szerkesztői tevékenységet.
Rendszeresen publikált a Színpad című negyedéves folyóiratban, valamint az Élet
és Irodalom című hetilapban; 1980 és 1988 között Színháztechnikai Fórum című negyedévenként
megjelenő folyóirat, majd 1991-től 1998-ig az Építész Közlöny című kiadvány szerkesztői
feladatait látta el. 2004-től a Budapest című havi folyóirat építészetkritikai
rovatának szerkesztője lett.
Cikkei számos külföldi szaklapban is megjelentek; több külföldi városban is tartott
előadásokat a magyar építészetről, illetve a színházépítészetről.
Színháztechnikai szaktervezőként többek között Bán Ferenc meg nem épült Erzsébet
téri Nemzeti Színházának tervezésekor működött közre, de indult a Szombathelyi
Weöres Sándor Színház tervpályázatán is.
Az építészfórum.hu főszerkesztőjeként és számos program szervezőjeként Vargha
Mihály alapvető szerepet vállalt az élő szakmai fórumok és diskurzus fejlesztésében;
az ő nevéhez fűződik a Média Építészeti Díjának elindítása is. 1991 és 2003 között
négy alkalommal a Prágai Quadriennálé magyar építészeti kiállításának kurátora,
majd 2008-tól a quadriennálé nemzetközi szervezőbizottságának tagja volt.
Vargha Mihály 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét,
valamint az építészeti kultúra magas szintű terjesztéséért a Molnár Péter Emlékdíjat;
2010-ben Csengery Antal-díjjal tüntették ki.