![]() ![]() "A Thália nem csak Kassa színháza!"
Segédkezet nyújt a Duna Televízió az évek óta gazdasági gondokkal küzdő színháznak.
![]() Segédkezet nyújt a Duna Televízió az évek óta gazdasági gondokkal küzdő Kassai Thália Színháznak. A hétvégén a színház több előadását is bemutatja a nemzet televíziója, és egy adományvonalat is létrehozott a teátrum megsegítéséért.
Kétszáz éves múlt
"40 év távlatából változnak a dolgok. A rendezői felfogás is más és a színészi megvalósítási folyamat is más, de a mondanivalója ugyanaz, mint akkor volt. Akkor olyan idős voltam, mint a mostani Truffaldino. 40 év eltelt. Nem gondoltam volna soha, hogy még egyszer ezzel a szereppel, vagy ezzel a darabbal találkozom" - emlékezett a színművész. A jubileumi bemutatón jelen volt a Thália Színház alapító igazgatója, Beke Sándor is. Negyven éve nagyon is tudatosan választotta épp ezt a darabot: "Goldoninak ez a darabja a maga idejében és később is, mondhatom azt: vígjátéki csúcs volt. A nézők '68 után nagyon kiéheztek arra, hogy nevessenek. A legfontosabb mégis az volt, hogy volt egy Truffaldinóm -Várady Béla személyében, akire mintha írta volna Goldoni ezt a darabot" - nyilatkozta. Négy évtized után újra Valló Péter vitte színre a darabot, aki megjegyezte: "Én nem láttam a negyven évvel ezelőtti előadást, nem voltam itt. Nyilván nehéz most azzal megmérkőzni, hogy akkor egy frissen alakult magyar nyelvű színház jött itt létre. Ennek az egész lelkesültségét, enthuziazmusát én nem tudom űberelni, de meg tudjuk mutatni azokat a szakmai eredményeket, amiket ez a társulat a negyven év alatt összekovácsolódva elért." Várady Béla egykori sikerszerepét a mostani előadásban Petrik Szilárd játssza, aki eddigi pályafutása alatt még nem került közeli kapcsolatba Goldonival: "Nem, hogy Goldonit nem játszottam, commedia dell'arte-t sem játszottam. Maga a stílus is teljesen új számomra. Egy új nyelvezetet kellett megtanulni, egy új színpadi formát kellett létrehozni és a forma mentén lehetőleg minél természetesebben játszani, ami borzasztóan nehéz kilépve, belépve a szerepbe" - vélte Truffaldino alakítója.
Csökkentett költségvetés - hatalmas támogatottság
Az viszont már nem, hogy közel 540 ezer euróval csökkentették a színház költségvetését és így a színészek bérezése is veszélybe került, akik művészi munkájukért eddig is csak a szlovák átlagbér 70 százalékát kapták. Kolár Péter, a Kassai Thália Színház igazgatója így summázta a helyzetet: "A művészi háttér a művészeti feltételek adottak. Nagyon nagy kérdés, hogy a jövő miképpen alakul gazdasági szempontból, hiszen pillanatnyilag nincsenek meg azok az anyagi feltételek, amelyek elégségesek lennének ahhoz,hogy a színház tovább működjön. Éppen e miatt indítottuk be a gyűjtést is, és erre már elég sokan reagáltak. Viszonylag nagy összeget gyűjtöttünk össze, de ez még kevés a folyamatos működéshez. Én úgy gondolom, hogy még semmi sincs veszve.
A Thália Színház része az egész Felvidéknek
A Thália Színház fenntartója, a Kassa Megyei Önkormányzat a gazdasági válság
miatt minden kulturális intézményének nyolc százalékkal csökkentette a költségvetését,
tehát nem valamiféle magyar ellenes lépésről van szó. A teátrum már korábban is
igen alacsony költségvetési támogatása miatt most a színház léte került veszélybe.
![]() |
A KULTÚRA rovat további hírei
|