ana content="A legnagyobb magyar emléke előtt tisztelegve báloztak a budapesti Gellért Szállóban. A Széchenyi bált hagyományosan február első szombatján tartják, a mostani volt a 94. Az idei rendezvény összekapcsolódott az Európai Unió magyar elnökségével, és az annak egyik prioritását jelentő Duna stratégiával."
Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Széchenyi-bál az uniós elnökség jegyében
A rendezvényt hagyományosan február első szombatján tartják, a mostani volt a 94.
Szerző: Koncz AttilaForrás: Híradó
2011.02.06. vasárnap 12:27

A legnagyobb magyar emléke előtt tisztelegve báloztak a budapesti Gellért Szállóban. A Széchenyi bált hagyományosan február első szombatján tartják, a mostani volt a 94. Az idei rendezvény összekapcsolódott az Európai Unió magyar elnökségével, és az annak egyik prioritását jelentő Duna stratégiával.

Széchenyi István pályája egyébként is jó példája az európai orientációnak, hiszen számos nyugati országot bejárva igyekezett az ott látottakat Magyarországon is meghonosítani.

„A társaság tagjai a magyarság, a Kárpát-medence szellemi életének megőrzése, megújulása érdekében tevékenykednek, hagyományőrzők. Azt gondolom, hogy ezek mind olyan fontos tevékenységek, amelyek az európai gondolathoz és az európai eszméhez is közel állnak” – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium államtitkára.
Videó lejátszása
Nyomtatás