„A dal arról szól, hogy amikor a romák eljöttek Indiából, egy család letelepedett és nem volt mit enniük. A férj elindult élelemért, és kedves romákkal találkozott, akik vendégül látták családját. A cigánydalok mások. A cigány ünnepeken feltüzelve, szenvedéllyel énekelnek. Régen a cigányok a Dalban lázadtak. A zene Isten ajándéka. Szebb, mint a Föld, a bölcsesség, vagy az ezerszeres apaság. A zene az élet. Büszkék a cigányok rá. Nem közismert például, hogy a Flamenco is cigányzene. A flamenco cigány eredetű, a cigányok kiáltása. Ha nem is ismeri az ember mélyebben a zenét, akkor is megnevettet, megríkat, megborzongat a zene. Ez a duende. Bármilyen zene lehet. Ez az út, a cigánykaraván út arról mesél, hogy összehozzuk az embereket a zene által, hogy megértsék egymást” – mondja az egyik szereplő a filmben. S ahogy egy cigány mondás tartja: „Ha kanyarog az út, nem járhatsz egyenesen” – s ebben az egyetlen roma közmondásban benne van az egész cigánylélek. Az egész világuk. Egykoron a romák ősei nyugat felé indultak, Észak-Indiából, ezer éves vándorútjukra. Muzsikusok, milliomosok, koldusok és költők, szolgák, tudósok és udvari tanácsosok... Cigányoknak nevezték őket. Tíz millióan élnek világszerte, szétszórtan.

 

Jamine Dellal brit rendező egy nagyszabású road-moviet hozott össze.

 

Az etnográfiát és a koncertfilmet hatásosan egyesítve a világ négy különböző országából érkezett öt cigánybanda útját követi 2001-es amerikai turnéjukon. Számokba fojtva: 5 roma-együttes, 4 ország, 9 nyelv, 35 zenész. Óriási turné.

 

A cigány road movie-ban szereplő zenészek teltházas közönség előtt adtak koncerteket országszerte. A romániai Taraf de Haidouks már az 1993-as Latcho dromban (Poros út – rendezte: Tony Gatliff) és a Johnny Depp-pel forgatott  A síró ember című filmben is szerepelt. A hollywoodi színész Dellal filmjében is megszólal, hogy hitet tegyen a zenekar zsenialitása mellett.

 

A turné ötlete is a Taraf de Haidoukstól, vagyis a Hajdúbandától származik. Romániaiak. Húros hangszereken játszanak és támogatják a falujukat.

A cigánybandák hangzásban teljesen különbözőek egymástól, hangszereik is mások, de a közös turné alatt elkezdik egymás zenéjét utánozni. Először csak a hecc kedvéért, de később egyre nagyobb érdeklődést mutatnak egymás zenéje iránt, és beszélgetéseikben egészen a közös, észak-indiai gyökerekig visszamennek. Az utolsó koncerten cigányok hada tölti be a színpadot, hogy népük a zenében egyesüljön.

 

Közönségdíjak sorát nyerte méltán ez a cigány road movie: a Jeonju-i, a Flandriai és a San Francisco Független Filmfesztiválon, valamint a Zsűri Zenei Nagydíját a Nashville Filmfesztiválon.

 

Idézetek a filmből:

 

„Fontos nekem a turné, mert más, nagy cigány művészekkel találkozom. Remélem, ezzel megmutathatjuk a cigány lét legélénkebb, legemberibb, legszebb oldalát, mert évekig üldöztek minket, kirekesztettek, miközben nem is tudják, mi az a cigány. Torz képük van rólunk. Különbözőek vagyunk. Vannak romániaiak, macedóniaiak, spanyolok, indiaiak. Még amerikai romák is vannak.”

 

„Sose felejtem el a múltamat. A részem.”

 

„A férjem kívülről egy szép gádzsó volt, de belül roma volt.” (macedón énekesnő)

 

Roma menekült, Koszovóból: „Ha tehetném, megállítanám az időt, és nem lenne több előítélet, háború és menekült.”

 

„Cigánynak lenni megtisztelő, mert Andalúziában a cigányság boldogság.”

 

Duna Tv: április 8., szerda, 21:00