Józsi Jolánért, Lupu Irénért őrül meg, a lányok pedig a pletykákért. Összetört
szívek, csábos pillantások, komiszságok és nagy átverések egy határmenti aprócska
állomáson. Tuslag vasútállomása az a hely, ahol bármi megtörténhet: itt van olyan
Női Klub, ahol csak férfiak szavazhatnak, és olyan Sztrájkbizottság, amelyben
a sztrájkolók egyike heti kétszeri házastársi kötelezettséget követel… Az Állomás
című szituációs komédia valóságos oázisnak számít a magyar sorozatok sivatagában.
Elegáns megoldások, ritmusos történetszál, kiváló szereplőgárda, rangos stáb -
a kulturált kikapcsolódás tehát garantált!
„Nem hiszek egy olyan televízióban, amely csak rögzíti, követi az eseményeket,
hanem egy olyan televízióban hiszek, amely kérdez, és kiérlelt válaszokat keres
a Kárpát-medencei magyarság sorskérdéseire.”
A Duna Televízió alapító tagja. Tevékenységét mind a Magyar Televízió, mind a
Duna Televízió nívódíjjal értékelte, ezenkívül a Pethő Sándor-díj, a Sajtótisztességért-díj
és a Julianus-díj (2009. december) kitüntetettje. Élete nagy álma, hogy lássa
a Machu Picchu-t.
Bárhol is dolgoztál, lakóhelyedül mindig a vidéket választottad.
Vidéken születni és élni: Sümeg, Marosvásárhely, Kolozsvár, Hatvan, Gödöllő.
Dolgozni viszont a fővárosokban kell: Bukarest és Budapest.
A Duna Televízió egyik alapító tagja vagy, és a megalakulása óta itt dolgozol.
Hogyan indultál el a televíziós pályán?
Valamikor a ’70-es évek elején Bodor Pál, a bukaresti magyar tévé főszerkesztője
megkért, hogy menjek le Székelyudvarhelyre, ahol már várt a stáb, és készítsek
egy élő műsort fiatalokkal. A műsorban a legtöbbször elhangzott kérdés: „Mi a
probléma?” és „Mi a teendő?” volt. Bodor másnap fölvett. Mást ugyanis azokban
az időkben nem is lehetett kérdezni... :) Aztán jött a híres csiki bicskás-riportom,
portrék erdélyi nagy emberekről…
Végül aztán a Dunán kötöttél ki, de voltak más állomások is a bukaresti Román
tévé után…
1989-ben Nemeskürty István felkérésére készítettem egy filmet Jelentés Erdélyből
címmel. A filmben mondhatni történelmet írtunk, hiszen a gyulafehérvári székesegyházban
először hangzott fel a Himnusz – Trianon után 70 évvel! Aztán elkezdtem a Kossuth
Rádióban dolgozni, a Panoráma című műsort is vezethettem.
A Duna Televízió egyik alapító tagjaként tanúja lehettél, ahogy az apró mag,
amit anno elvetettetek, fokozatosan saját életre kel, és bejár egy bizonyos utat.
Milyen célkitűzésekkel indult útjára a csatorna?
Hídnak szántuk az anyaországban és a Kárpát-medencében, tágabb értelemben a Glóbuszon
élő magyarság között. Kulturális értéket, humanizmust közvetítő televíziónak.
És milyen célkitűzései vannak most a Dunának? Szerinted mire kell fókuszálnia
a Nemzet Televíziójának?
Az alapító okirat szerinti cél és küldetés ma sem változott, nem változhat! De
az életünk mindennapjait behálózó globalizáció miatt és éppen ennek ellenére életvitelt,
stílust, morális tartást kell sugallnia a televíziónknak.
Az életed nagy részét a televíziós munka tölti ki. Ha van egy kis szusszanásnyi
időt, mihez fogsz szívesen?
Többkilónyi a könyvespolcomon sorakozó könyvek száma, amelyek olvasásra várnak.
Jó lenne többet olvasni, úszni és teniszezni.
Mi az, amit még mindenképp megtennél, de eddig nem sikerült?
Nagyon szeretném megnézni Peruban a Machu Picchu-t!
„Nem hiszek egy olyan televízióban, amely csak rögzíti, követi az eseményeket,
hanem egy olyan televízióban hiszek, amely kérdez, és kiérlelt válaszokat keres
a Kárpát-medencei magyarság sorskérdéseire.”
A Duna Televízió alapító tagja. Tevékenységét mind a Magyar Televízió, mind a
Duna Televízió nívódíjjal értékelte, ezenkívül a Pethő Sándor-díj, a Sajtótisztességért-díj
és a Julianus-díj (2009. december) kitüntetettje. Élete nagy álma, hogy lássa
a Machu Picchu-t.
Bárhol is dolgoztál, lakóhelyedül mindig a vidéket választottad.
Vidéken születni és élni: Sümeg, Marosvásárhely, Kolozsvár, Hatvan, Gödöllő.
Dolgozni viszont a fővárosokban kell: Bukarest és Budapest.
A Duna Televízió egyik alapító tagja vagy, és a megalakulása óta itt dolgozol.
Hogyan indultál el a televíziós pályán?
Valamikor a ’70-es évek elején Bodor Pál, a bukaresti magyar tévé főszerkesztője
megkért, hogy menjek le Székelyudvarhelyre, ahol már várt a stáb, és készítsek
egy élő műsort fiatalokkal. A műsorban a legtöbbször elhangzott kérdés: „Mi a
probléma?” és „Mi a teendő?” volt. Bodor másnap fölvett. Mást ugyanis azokban
az időkben nem is lehetett kérdezni... :) Aztán jött a híres csiki bicskás-riportom,
portrék erdélyi nagy emberekről…
Végül aztán a Dunán kötöttél ki, de voltak más állomások is a bukaresti Román
tévé után…
1989-ben Nemeskürty István felkérésére készítettem egy filmet Jelentés Erdélyből
címmel. A filmben mondhatni történelmet írtunk, hiszen a gyulafehérvári székesegyházban
először hangzott fel a Himnusz – Trianon után 70 évvel! Aztán elkezdtem a Kossuth
Rádióban dolgozni, a Panoráma című műsort is vezethettem.
A Duna Televízió egyik alapító tagjaként tanúja lehettél, ahogy az apró mag,
amit anno elvetettetek, fokozatosan saját életre kel, és bejár egy bizonyos utat.
Milyen célkitűzésekkel indult útjára a csatorna?
Hídnak szántuk az anyaországban és a Kárpát-medencében, tágabb értelemben a Glóbuszon
élő magyarság között. Kulturális értéket, humanizmust közvetítő televíziónak.
És milyen célkitűzései vannak most a Dunának? Szerinted mire kell fókuszálnia
a Nemzet Televíziójának?
Az alapító okirat szerinti cél és küldetés ma sem változott, nem változhat! De
az életünk mindennapjait behálózó globalizáció miatt és éppen ennek ellenére életvitelt,
stílust, morális tartást kell sugallnia a televíziónknak.
Az életed nagy részét a televíziós munka tölti ki. Ha van egy kis szusszanásnyi
időt, mihez fogsz szívesen?
Többkilónyi a könyvespolcomon sorakozó könyvek száma, amelyek olvasásra várnak.
Jó lenne többet olvasni, úszni és teniszezni.
Mi az, amit még mindenképp megtennél, de eddig nem sikerült?
Nagyon szeretném megnézni Peruban a Machu Picchu-t!
1531910131268666400000100227118970000Arcélek - Csáky Zoltán műsoraHunyadi László szobrászművész, Marosvásárhelyfalse0Arcélekmusor/musorok/arcelek.html2008114215280false
„Nem hiszek egy olyan televízióban, amely csak rögzíti, követi az eseményeket,
hanem egy olyan televízióban hiszek, amely kérdez, és kiérlelt válaszokat keres
a Kárpát-medencei magyarság sorskérdéseire.”
A Duna Televízió alapító tagja. Tevékenységét mind a Magyar Televízió, mind a
Duna Televízió nívódíjjal értékelte, ezenkívül a Pethő Sándor-díj, a Sajtótisztességért-díj
és a Julianus-díj (2009. december) kitüntetettje. Élete nagy álma, hogy lássa
a Machu Picchu-t.
Bárhol is dolgoztál, lakóhelyedül mindig a vidéket választottad.
Vidéken születni és élni: Sümeg, Marosvásárhely, Kolozsvár, Hatvan, Gödöllő.
Dolgozni viszont a fővárosokban kell: Bukarest és Budapest.
A Duna Televízió egyik alapító tagja vagy, és a megalakulása óta itt dolgozol.
Hogyan indultál el a televíziós pályán?
Valamikor a ’70-es évek elején Bodor Pál, a bukaresti magyar tévé főszerkesztője
megkért, hogy menjek le Székelyudvarhelyre, ahol már várt a stáb, és készítsek
egy élő műsort fiatalokkal. A műsorban a legtöbbször elhangzott kérdés: „Mi a
probléma?” és „Mi a teendő?” volt. Bodor másnap fölvett. Mást ugyanis azokban
az időkben nem is lehetett kérdezni... :) Aztán jött a híres csiki bicskás-riportom,
portrék erdélyi nagy emberekről…
Végül aztán a Dunán kötöttél ki, de voltak más állomások is a bukaresti Román
tévé után…
1989-ben Nemeskürty István felkérésére készítettem egy filmet Jelentés Erdélyből
címmel. A filmben mondhatni történelmet írtunk, hiszen a gyulafehérvári székesegyházban
először hangzott fel a Himnusz – Trianon után 70 évvel! Aztán elkezdtem a Kossuth
Rádióban dolgozni, a Panoráma című műsort is vezethettem.
A Duna Televízió egyik alapító tagjaként tanúja lehettél, ahogy az apró mag,
amit anno elvetettetek, fokozatosan saját életre kel, és bejár egy bizonyos utat.
Milyen célkitűzésekkel indult útjára a csatorna?
Hídnak szántuk az anyaországban és a Kárpát-medencében, tágabb értelemben a Glóbuszon
élő magyarság között. Kulturális értéket, humanizmust közvetítő televíziónak.
És milyen célkitűzései vannak most a Dunának? Szerinted mire kell fókuszálnia
a Nemzet Televíziójának?
Az alapító okirat szerinti cél és küldetés ma sem változott, nem változhat! De
az életünk mindennapjait behálózó globalizáció miatt és éppen ennek ellenére életvitelt,
stílust, morális tartást kell sugallnia a televíziónknak.
Az életed nagy részét a televíziós munka tölti ki. Ha van egy kis szusszanásnyi
időt, mihez fogsz szívesen?
Többkilónyi a könyvespolcomon sorakozó könyvek száma, amelyek olvasásra várnak.
Jó lenne többet olvasni, úszni és teniszezni.
Mi az, amit még mindenképp megtennél, de eddig nem sikerült?
Nagyon szeretném megnézni Peruban a Machu Picchu-t!
„Nem hiszek egy olyan televízióban, amely csak rögzíti, követi az eseményeket,
hanem egy olyan televízióban hiszek, amely kérdez, és kiérlelt válaszokat keres
a Kárpát-medencei magyarság sorskérdéseire.”
A Duna Televízió alapító tagja. Tevékenységét mind a Magyar Televízió, mind a
Duna Televízió nívódíjjal értékelte, ezenkívül a Pethő Sándor-díj, a Sajtótisztességért-díj
és a Julianus-díj (2009. december) kitüntetettje. Élete nagy álma, hogy lássa
a Machu Picchu-t.
Bárhol is dolgoztál, lakóhelyedül mindig a vidéket választottad.
Vidéken születni és élni: Sümeg, Marosvásárhely, Kolozsvár, Hatvan, Gödöllő.
Dolgozni viszont a fővárosokban kell: Bukarest és Budapest.
A Duna Televízió egyik alapító tagja vagy, és a megalakulása óta itt dolgozol.
Hogyan indultál el a televíziós pályán?
Valamikor a ’70-es évek elején Bodor Pál, a bukaresti magyar tévé főszerkesztője
megkért, hogy menjek le Székelyudvarhelyre, ahol már várt a stáb, és készítsek
egy élő műsort fiatalokkal. A műsorban a legtöbbször elhangzott kérdés: „Mi a
probléma?” és „Mi a teendő?” volt. Bodor másnap fölvett. Mást ugyanis azokban
az időkben nem is lehetett kérdezni... :) Aztán jött a híres csiki bicskás-riportom,
portrék erdélyi nagy emberekről…
Végül aztán a Dunán kötöttél ki, de voltak más állomások is a bukaresti Román
tévé után…
1989-ben Nemeskürty István felkérésére készítettem egy filmet Jelentés Erdélyből
címmel. A filmben mondhatni történelmet írtunk, hiszen a gyulafehérvári székesegyházban
először hangzott fel a Himnusz – Trianon után 70 évvel! Aztán elkezdtem a Kossuth
Rádióban dolgozni, a Panoráma című műsort is vezethettem.
A Duna Televízió egyik alapító tagjaként tanúja lehettél, ahogy az apró mag,
amit anno elvetettetek, fokozatosan saját életre kel, és bejár egy bizonyos utat.
Milyen célkitűzésekkel indult útjára a csatorna?
Hídnak szántuk az anyaországban és a Kárpát-medencében, tágabb értelemben a Glóbuszon
élő magyarság között. Kulturális értéket, humanizmust közvetítő televíziónak.
És milyen célkitűzései vannak most a Dunának? Szerinted mire kell fókuszálnia
a Nemzet Televíziójának?
Az alapító okirat szerinti cél és küldetés ma sem változott, nem változhat! De
az életünk mindennapjait behálózó globalizáció miatt és éppen ennek ellenére életvitelt,
stílust, morális tartást kell sugallnia a televíziónknak.
Az életed nagy részét a televíziós munka tölti ki. Ha van egy kis szusszanásnyi
időt, mihez fogsz szívesen?
Többkilónyi a könyvespolcomon sorakozó könyvek száma, amelyek olvasásra várnak.
Jó lenne többet olvasni, úszni és teniszezni.
Mi az, amit még mindenképp megtennél, de eddig nem sikerült?
Nagyon szeretném megnézni Peruban a Machu Picchu-t!
Mi történt nálunk, s a környezetünkben a XX. században? Milyen is volt valójában
az a bizonyos átkos? Milyen történelmi lehetőségeket szalasztottunk el? Miben
dönthettünk magunk, s miben nem? Ezekre, a kérdésekre ad választ Kun Miklós történelmi
sorozata.
„A zene az kell”musor/musorok/a_zene_az_kell.html2010223316250false
„A Zene az kell” címmel új magazinműsort láthatnak március 6-tól szombat esténként,
19.00 órától a Duna Televízió nézői. A cím nem véletlenül ismerős: a „Valahol
Európában” című musicalből kölcsönözte az új műsor, amelynek házigazdája Feke
Pál lesz.
A tizenhat részes, egyenként félórás adásokból álló sorozat missziója a zenés
színház népszerűsítése, eredményeinek felmutatása. A műsor fókuszában mai magyar
zenés színházi produkciók állnak - és a musical, rockopera, operett műfaja.
Egy-egy adás gerincét egy éppen aktuális, futó előadás adja majd. A stáb színházakba
látogat, próbákon vesz részt, beszélgetéseket láthatnak majd színházi szakemberekkel
– olyanokkal, akik a rivaldafényben állnak és olyanokkal, akik a háttérben dolgoznak.
Kulisszatitkok lebbennek fel, de szó lesz színházi legendákról, bakikról, sztorikról,
érdekességekről. Feke Pál 16 epizódon át kalauzolja majd a nézőket keresztül kasul
a színház varázslatos világán. A színfalak előtt és mögött egyaránt otthonosan
mozgó színész segítségével teljes képet kaphatunk úgy a vidéki és a határon túli,
mint a budapesti színházak zenés repertoárjáról. Megismerhetjük a kortárs magyar
szerzők eredményeit, erőfeszítéseit és a műveiket színpadra állító szakemberek,
alkotók tapasztalatait.
Mert a színház szenvedély – annak is, aki csinálja és annak is, akit a nézőtéren
ülve ragad magával. „A zene az kell” című műsor alkotói maguk is „érintettek”:
nem csak munkahelyük a színpad, az életüket tették fel rá. S most ezt a szenvedélyt
igyekeznek átadni a képernyők előtt ülőknek. Ez az elkötelezettség garantálja,
hogy a tévénézők olyan szemszögből is megismerhetik az éppen bemutatott produkciót,
ahogyan a nézőtérről nem.
A műsorban felidézünk korábbi előadásokat, portrékat láthatnak olyan ismert előadókról,
zeneszerzőkről, mint Dolhai Attila, Kocsák Tibor, Tolcsvay László vagy Mészáros
Árpád. És természetesen mindig lesz ajánló, amely aktuális bemutatókra hívja majd
fel a nézők figyelmét.
Az első adásban a budapesti Magyar Színházba látogatunk, ahol Szörényi Levente
és Bródy János kultikussá vált műve, az István, a király már 2000. március 18.
óta töretlen sikerrel tölti meg a nézőteret. A műről az előadás szereplői beszélnek:
Tóth Sándor, Auksz Éva, Jegercsik Csaba, Gazdag Tibor, Csengeri Attila és Tahi
József, továbbá megszólal Román Sándor koreográfus és a színház jelenlegi igazgatója,
Őze Áron.
Várja Önöket a műsorvezető: Feke Pál.
Új magazinműsort vezet Feke Pál a Duna Televízióban168Pozderka IvettújA zene az kell/data/cms611913/azeneazkell.jpg753340-A zene az kell/data/892226/tn_azeneazkell.jpg266212thumbnail: -
1530310101268696100000100226465550000Beavatás2010Kövess engem! Czakó Gábor televíziós esszéjefalse0Beavatásmusor/musorok/beavatasczakogaborteleviziosesszeje.html2006112517190false
Czakó Gábor televíziós esszésorozata tradicionális, evangéliumi és magyar műsor,
amely érzékenyen figyeli történelmünk és életünk eseményeit, megpróbál felszínük
mögé pillantani, és e „széttört világ” cserepei közt az összefüggéseket megkeresni.
"Különleges személyiségeket hívok meg vendégként, akikkel kötetlenül beszélgetek
az életről. Közben készítek egy különleges ételt, melyet az adás végén a vendégnek
kínálok."
A Duna Televízió gyermekműsora Benedek Elek híres újságjának címét vette kölcsön.
Nyilván nem véletlenül: azonos a cím, a célkitűzés és a jobbító szándék. A műsor
szerkesztője: É. Szabó Márta
51Duna TVcikk_3204.htmlCimbora/data/cms542627/cimbora.jpg753340-Cimbora/data/806650/tn_cimbora.jpg266212thumbnail: -Korhecz Imolamusor/musorvezetok/musorvezetokarchiv/korheczimola.html2006110317240false„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – mondta Tamási Áron,
s gondolatait nagyon magaménak érzem. Azt hiszem mindig is az ő szavai vezéreltek,
mindig azon voltam-vagyok, hogy otthon érezzem magam; legyen családom és olyan
munkám, amelyet szeretek. A média egyre inkább visszaél a hatalmával, torzít és
manipulál – én a médiában való részvételemmel elsősorban a kultúrára és a művészetekre
szeretném felhívni a figyelmet, és segíteni, ahol lehet. A Duna Televízió Cimbora
című műsorában és a kulturális híradóban megtaláltam a helyem.”
Korhecz Imola/data/cms343161/korhecz_imola.jpg268276-Korhecz Imola/data/527021/tn_korhecz_imola.jpg8756thumbnail: -1978-ban született a délvidéki Bácstopolyán. A szabadkai gimnáziumban érettségizett,
felsőfokú tanulmányait a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Horváth
Ádám és Vitray Tamás osztályában végezte. 2002–2003 között Berlinben tanult a
European Colledge of Liberal Arts ösztöndíjasaként. Gimnázistaként több magyar
és szerbiai, országos és nemzetközi vers- és prózamondó versenyt nyert. 1996-ban
Radnóti-díjas versmondó lett.
Egyetemi évei során több hazai és külföldi televíziónál, illetve rádiónál is
szerepet vállalt mint műsorvezető és szerkesztő-riporter. Berlinből az Info Rádió
kulturális rovatának tudósított. 2001-ben a Kamera Hungária Televíziós fesztiválon
a Talpfák illata című diplomafilmjéért – a dokumentumfilm kategóriában – a legjobb
első filmnek járó díjat kapta. Alkotását Szerbiában is rangos elismerésben részesítették.
A Duna Televízióval 1995-ben került kapcsolatba, a Nagy László Nemzetközi Vers-
és Prózamondó verseny résztvevőjeként. Később előadóművészként a Kalliopé dalnokai
című műsorban vett részt. 2003 szeptemberétől a Duna Televízió Cimbora című adásának
műsorvezetője és előadóművésze. 2004 szeptemberétől a Duna Televízió Kulturális
Híradójának egyik műsorvezetője volt. Férjével együtt Budapesten él.
Korhecz Imolamusor/musorvezetok/musorvezetokarchiv/korheczimola.html2006110317240false„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – mondta Tamási Áron,
s gondolatait nagyon magaménak érzem. Azt hiszem mindig is az ő szavai vezéreltek,
mindig azon voltam-vagyok, hogy otthon érezzem magam; legyen családom és olyan
munkám, amelyet szeretek. A média egyre inkább visszaél a hatalmával, torzít és
manipulál – én a médiában való részvételemmel elsősorban a kultúrára és a művészetekre
szeretném felhívni a figyelmet, és segíteni, ahol lehet. A Duna Televízió Cimbora
című műsorában és a kulturális híradóban megtaláltam a helyem.”
Korhecz Imola/data/cms343161/korhecz_imola.jpg268276-Korhecz Imola/data/527021/tn_korhecz_imola.jpg8756thumbnail: -1978-ban született a délvidéki Bácstopolyán. A szabadkai gimnáziumban érettségizett,
felsőfokú tanulmányait a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Horváth
Ádám és Vitray Tamás osztályában végezte. 2002–2003 között Berlinben tanult a
European Colledge of Liberal Arts ösztöndíjasaként. Gimnázistaként több magyar
és szerbiai, országos és nemzetközi vers- és prózamondó versenyt nyert. 1996-ban
Radnóti-díjas versmondó lett.
Egyetemi évei során több hazai és külföldi televíziónál, illetve rádiónál is
szerepet vállalt mint műsorvezető és szerkesztő-riporter. Berlinből az Info Rádió
kulturális rovatának tudósított. 2001-ben a Kamera Hungária Televíziós fesztiválon
a Talpfák illata című diplomafilmjéért – a dokumentumfilm kategóriában – a legjobb
első filmnek járó díjat kapta. Alkotását Szerbiában is rangos elismerésben részesítették.
A Duna Televízióval 1995-ben került kapcsolatba, a Nagy László Nemzetközi Vers-
és Prózamondó verseny résztvevőjeként. Később előadóművészként a Kalliopé dalnokai
című műsorban vett részt. 2003 szeptemberétől a Duna Televízió Cimbora című adásának
műsorvezetője és előadóművésze. 2004 szeptemberétől a Duna Televízió Kulturális
Híradójának egyik műsorvezetője volt. Férjével együtt Budapesten él.
1530930541268731800000100225238460000Család-barátSzolgáltató magazin
<br/>
<br/>A következő 1 órában megpróbálunk ismét hasznos információkkal szolgálni Önöknek. Ha néznek bennünket, megtudhatják, hogyan kell jól végezni a böjtöt, ugyanis ha nem tartják be a szabályokat, nagy baj lehet belőle. Egy nagymama kereste meg riporterünket, hogy el akarja vinni a gyámügy az unokáit, ennek kapcsán gyámügyi kérdésekről is beszélgetünk. A korrupcióról is szó lesz. Valamint ha szeretnének bevonzani az életükbe a szerelmet, vagy jobbá tenni, akkor mindenképpen nézzenek bennünket, mert nagyon egyszerűen, a feng shui-val megtehetik ezt.false0Család-Barát Magazin musor/musorok/csalad_barat_magazin.html200823122130false
Keressék, nézzék magazinunkat, melyben tanácsot adunk testi-lelki problémáikra,
megoldást keresünk suligondokra és tanulási nehézségekre; baba-mama rovatunkban
hasznos tippeket adunk az édesanyáknak; és kellemes szabadidős programokat is
ajánlunk hazai és határon túli kedves nézőinknek.
„A boldogság az, amikor nem hiányzik senki és semmi.”
Barkó Judit 16 éve a Duna Televízió műsorvezetője, a televíziózás mellett azonban
rendszeresen publikál, könyvet is írt, tréningeket és önismereti kurzusokat tart.
Hogy érzed magad a bőrödben?
Remekül! Család, párkapcsolat, egészség és munka – épp most mind rendben vannak.
Ezek szerint boldog vagy. Vagy Te hogyan definiálnád ezt az állapotot?
Szerintem a boldogság olyan állapot, amikor úgy érzed, nem hiányzik senki és
semmi. Lehet úgy is élni, hogy egyfolytában azon rágódsz, mi hiányzik még.
Barkó Judit (Fotók: Bielik István)gallery_895111.html2010311574916falseBarkó Juditgallerygallery_895111.html2010311574916Barkó Judit-/data/cms614110/_MG_1919.jpg500333--Barkó Judit-/data/895107/tn__MG_1919.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614111/_MG_1921.jpg500750--Barkó Judit-/data/895105/tn__MG_1921.jpg3756-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614113/_MG_1924.jpg500333--Barkó Judit-/data/895101/tn__MG_1924.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614114/_MG_1926.jpg500333--Barkó Judit-/data/895099/tn__MG_1926.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614115/_MG_1929.jpg500333--Barkó Judit-/data/895097/tn__MG_1929.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614118/_MG_1934.jpg500333--Barkó Judit-/data/895091/tn__MG_1934.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614122/_MG_1938.jpg500750--Barkó Judit-/data/895083/tn__MG_1938.jpg3756-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614124/_MG_1940.jpg500750--Barkó Judit-/data/895079/tn__MG_1940.jpg3756-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614126/_MG_1946.jpg500750--Barkó Judit-/data/895075/tn__MG_1946.jpg3756-thumbnail: -Igen, de talán ettől szép az élet…így haladunk mindig előre.
Szerintem nem ettől haladunk előre. Ha az a gondolat tölti be egész életedet,
hogy mindig azt figyeled, ami nincs, akkor az életed nem lesz más, mint egy jó
nagy adag hiány, azaz a semmi. Gondold csak el, ha minden figyelmed a semmin van,
akkor csupán a bánat és az elégedetlenség marad.
És mi szükséges ehhez a tanulási folyamathoz? Önerő?
Hm… tán szavakkal ez alig megfogalmazható. Nagyon különbözőek vagyunk. Szerencsére.
Azt mondják: „Sokféle út vezet a hegyre, de mind ugyanazt a holdat látjuk.” Bizony
komoly feladat ama saját utat meglelni. Olykor lehet az már nyílegyenes, akár
vezetett, néha magunknak kell ösvényt taposni.
Korábbi életszakaszaidban is mindig így érezted magad?
Dehogy! Ez bizony hosszú folyamat eredménye, úgy 25 éve indult, és ahogy telnek
az évek, egyre jobban érzem magam a bőrömben. Szerencsés is vagyok, jó helyre
születtem, fantasztikusak a szüleim - illetve édesapám már nem él-, és bár sosem
voltunk különösebb jómódban, hatalmas szeretetben neveltek. Lehet, hogy másnak
kevés lenne az, ami nekem megadatott, hiszen nem vagyok gazdag, nincs félrerakott
pénzem, viszont rettenetesen szeretek élni. Ha láttad az Angyalok városa című
filmet, akkor tudod mit értek azon: csodálatos a körte íze!
A Duna tévé nézői sokfajta szerepkörben láthattak már a képernyőn. Voltál bemondó,
riporter, különböző rendezvények háziasszonya, műsorvezető, szerkesztő – hogy
csak párat említsek a sok közül. De a televízión kívül is sok mindennel foglalkozol…
Barkó Juditgallery_811315.html2009462161234falsedescriptiongallerygallery_811315.html2009462161234A nagy találkozás...-/data/cms546549/delfinekkel_005.jpg1000750--A nagy találkozás...-/data/811309/tn_delfinekkel_005.jpg5642-thumbnail: -Barkó Judit -/data/cms546547/Barko_Judit_003.jpg1000667--Barkó Judit -/data/811313/tn_Barko_Judit_003.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit -/data/cms546548/Barko_Judit_014.jpg10001000--Barkó Judit -/data/811311/tn_Barko_Judit_014.jpg5656-thumbnail: -A Duna tévének köszönhetem, hogy a bemondóságtól kezdve a riporterségen, szerkesztésen
át a műsorvezetésig mindent kipróbálhattam. Hálás vagyok ezért. Más tévében ez
nem adatott volna meg. Emellett rendszeres szerzője vagyok egy testi-lelki egészséggel
foglalkozó újságnak, az Elixír magazinnak.
Barkó Judit honlapjahttp://http://www.barkojudit.hu/index.php?page=cms&spage=showpage&id=482009414173923false1falseHosszú évek óta minden vasárnap kurzusokat tartok.
Annak idején nálam, otthon indult, de ahogy bővült a csapat, kinőttük a kis lakást,
pár éve már nem is én szervezem. Nehéz lenne megfogalmazni pontosan, hogy miről
is szólnak, de tán az önismeret az, ami a legjobban megfelel a valóságnak.
A Barkó Tréninghttp://www.barkotrening.hu/index.php?page=cms&spage=showpage&id=12009414174340false1falseNéhány éve pedig kifejlesztettem egy speciális kommunikációs tréninget is.
Gyakorlatilag nyilvános szereplésre készítek fel olyan embereket, akik izgulnak,
vagy nehezen szabadulnak a lámpaláztól, és ez akadályozza őket a megnyilatkozásban.
Amolyan „riportalany-képző”. Végeztek egy felmérést, ami kimutatta, hogy az emberi
félelmek között az első helyen a nyilvános szerepléstől való félelem szerepel,
hihetetlen, de ez erősebb, mint a halálfélelem. Riporterként, műsorvezetőként,
vagy korábban tanárként azt vettem észre, ha kínos helyzetbe kerül valaki, például
kap egy nem várt kérdést, akkor nagyon furcsán kezd el viselkedni. A tréningeken
az ilyen jellegű szituációkat tanulják meg kezelni.
Jómagad is izgulsz még?
Talán nem nevezném „izgulásnak” ezt az érzést, inkább egyfajta koncentráltabb
jelenlétnek, de azt gondolom, ez kell is a televíziózáshoz.
Már megjelent egy könyved is, Híres aurák címmel. Van esetleg új könyv-terved?
Sőt, már kész is van, csak keress nekem egy kiadót! :)
Ha kikapcsolódásra vágysz, mit teszel?
Ezt mind, amit felsoroltam. Én még soha életemben nem dolgoztam, pedig már 16
éves koromban angolt tanítottam otthon, voltam idegenvezető, tolmács, eladó, hordtam
ki újságot, tanítottam általános iskolában gyerekeket, nyelviskolában felnőtteket,
egyszóval rengeteg dolgot csináltam, de ezeket soha nem éreztem munkának, mert
szerettem. Csakis azzal foglalkozom, amihez valóban kedvet és kitartást érzek!
Amikor megkértelek, hogy adj egy személyes jellegű képet ehhez a cikkhez, egy
delfines képet választottál. Ennyire meghatározó volt számodra ez a találkozás?
Életem egyik hatalmas élménye! Tavaly Máltán nyaraltunk, ahol megadatott, hogy
együtt úszhassak egy delfinnel. A medencében többen is voltunk, de a delfin valamiért
mintha kiválasztott volna, közelemben maradt, engedte, hogy megsimogassam. Az
érzés földöntúli volt.
„Szeretek és tudok is élni! Szüleimtől ez a legnagyobb ajándék, amit kaphattam!
És szeretni is megtanítottak. Magamat is.”
A Duna Televízió indulás óta meghatározó munkatársa a csatornának. Három tündéri
kislány édesanyja. Pályafutása tévészereléssel indult…
Felvidéki lányként mit jelent számodra az itthon és mit jelent az otthon fogalma
Ugyanazt, mint annak a Győrinek, aki mondjuk 16 éve él Budapesten, mert ide szólította
a munkája. Ő is haza megy Győrbe, ahol ott vannak a szülei, a barátai, a rokonai
– szóval ott van egy meghatározó darabja az életének. Én meg haza megyek anyuékhoz
Bodakra, ami 170 kmre van a fővárostól, tehát nem a világ vége, csak éppen át
kell lépni egy határt, ami most már csak a fejekben létezik – sajnos és még nagyon
sokáig ott is lesz.
Ciprusz Éva gallery_813026.html200946214012falsedescriptiongallerygallery_813026.html200946214012Ciprusz Éva-/data/cms547974/C.Evi.jpg1000667--Ciprusz Éva-/data/813024/tn_C.Evi.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547975/C.Evi1.jpg1000667--Ciprusz Éva-/data/813022/tn_C.Evi1.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547976/C.Evi3.jpg1000667--Ciprusz Éva-/data/813020/tn_C.Evi3.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547977/C.Evi4.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/813018/tn_C.Evi4.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547978/C.Evi5.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/813016/tn_C.Evi5.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547979/C.Evi6.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/813014/tn_C.Evi6.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547980/C.Evi7.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/813012/tn_C.Evi7.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547981/C.Evi10.jpg1000667--Ciprusz Éva-/data/813010/tn_C.Evi10.jpg5637-thumbnail: -Pozsonyban a Szlovák Rádió magyar adásának bemondójaként kezdődött a pályafutásod.
Honnan ered ez a nagy „szerelem”?
Rajongtam a mesemondó lányért, emlékszel még rá, tudod, aki a képeskönyvből lépett
elő. Állítólag szerelgettem a tévét is otthon, hogy megkeressem őt, hogy elbeszélgessek
vele, hogyan kerülhetnék én is be a tévébe. Bezzeg akkor még tettem valamit az
előrelépés érdekében… A tévészerelést jó néhány szavalóverseny és miegyéb követte
– tudod, az a „minden kultúreseményen szereplő helyes leányka” voltam kis városomban,
Somorján. A rádióba pályázat útján kerültem. 60 jelentkező közül engem vettek
fel. Még nem is volt meg az érettségim. Megvártak. Örökre hálás leszek azoknak,
akik ott, akkor, 1989-ben, Pozsonyban bizalmat szavaztak és mikrofonhoz engedtek.
Időnként még ma is elcsodálkozom ezen. Engem Jakál úr vett fel a rádióba 89’ júniusában
és a forradalom csak novemberben volt. Érted ezt? Szerintem azóta is én vezetem
a legfiatalabb szlovákiai magyar rádióbemondónő listát!!!
A férjed szintén szakmabeli. Jelenleg az egyik kereskedelmi csatorna híradósa.
Hogy tudjátok úgy összeegyeztetni a munkátokat, hogy egymásra is jusson elég időtők?
Meglepően jól. Tíz évig én is csak híradóztam a Duna Televízióban, tehát pontosan
tudom, mivel jár ez a munka. Nem ér véget a viszontlátásával. Ez egy életforma.
Amikor elindult a Család-Barát műsor, Te „a szabadidős programok hozzáértő szakembere”
címet kaptad meg. Mit takar ez pontosan?
Nahát! Hogy Te miket tudsz! :) A szakember azért túlzás, de nem tagadom, elég
sok „szabadidős tevékenységet” kipróbáltam már… Szeretek és tudok is élni! Szüleimtől
ez a legnagyobb ajándék, amit kaphattam! És szeretni is megtanítottak. Magamat
is. És mivel szeretem magamat, nem tagadok meg magamtól semmit, ami jó. Jó biciklizni,
síelni, tengerben, folyóban, tóban úszni, búvárkodni, jég- vagy görkorizni, puskával
lőni, még ennél is jobb motorozni és szabadon száguldozni, jó autókat vezetni,
kutyát nevelni, moziba beülni, koncertre menni és ott tombolni, vagy szép ruhába
bújni és elvonulni a színházba. Fallabdázni, kosárlabdázni, szaunázni, gokartozni,
nem unod még…? Reggelig tudnám sorolni, mi mindent szeretek csinálni és akkor
a főzésről, utazásról, lakberendezésről, kertrendezésről, háztartásvezetésről
– na jó abbahagyom - még nem is beszéltünk.
Ciprusz Éva (Fotók: Bielik István)gallery_895166.html2010311575235falseCiprusz Évagallerygallery_895166.html2010311575235Ciprusz Éva-/data/cms614141/_MG_1951.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/895162/tn__MG_1951.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614142/_MG_1953.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/895160/tn__MG_1953.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614143/_MG_1955.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895158/tn__MG_1955.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614144/_MG_1956.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895156/tn__MG_1956.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614147/_MG_1963.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895150/tn__MG_1963.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614154/_MG_1976.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895136/tn__MG_1976.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614157/_MG_1980.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895130/tn__MG_1980.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614158/_MG_1981.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/895128/tn__MG_1981.jpg3756-thumbnail: -Három apróság vesz körül. Mindig is nagycsaládot szerettél volna?
Nálunk otthon volt egy olyan családi - kalendárium, tudod, olyan spirálkötésű.
Szerintem régebben mindenkinél volt ilyen könyv és ennek a hátulján ábécé sorrendbe
voltak szedve külön a fiú és lány nevek. Kb. 10 éves koromban bekereteztem azokat
a neveket, amiket majdan a gyerekeimnek adnék. Anna, Lili és Luca ott volt a listámon.
Meg van egy Robi öcsém is, akin már kiskoromban kiélhettem korán ébredező anyai
ösztöneimet. A rokonságban is sok gyerekre vigyáztam, 17-en vagyunk unokatestvérek.
Szóval nem készültem én erre tudatosan, csak ahogyan az mifelénk szokás, be voltam
fogva rendesen.
Kire ütöttek a lányaid?
Senkire. Magukra. Mind a három egy külön világ. Az ikrek is! Okosak, szépek,
egészségesek, jó az anyukájuknak lenni. Nagyon büszke vagyok rájuk. Ők az én babagyűjteményem.
Milyen típusú anyának tartod magad?
Következetlen, időnként kiabálós, sokszor fáradt, türelmetlen. Gondoskodó, ölelgető,
szeretgető, nevetős, röhögős, magyarázós, türelmes, kedves, anyatigris.
Mi az, ami kikapcsol, ha egy fáradt nap után hazaérsz a munkából?
Minden este arra törekszem, hogy 8 után már ne legyen ébren gyerek. Azért sem,
hogy kipihenjék magukat rendesen, meg azért sem, mert ilyenkor tudunk a férjemmel
kettesben lenni. Jó kibeszélni az aznapot és megtervezni a következőt egy finom
pohár vörösbor mellett. Nagyon szeretem ezeket a meghitt estéket.
Az interjút Szabó Kornélia és Pozderka Ivett készítette.
A fotók Gaál Barna és Bielik István munkái.
„A bemondó, a műsorvezető egyike a nézőt körülvevő véleményformáló, tájékoztató
és eligazító személyeknek. Szakmai felkészülés nélkül lehetetlen dolgozni, ám
emellett az egyik legfontosabb tényező a belső, egyéni értékek és a hitelesség
közvetítése.”
Farkas Beatrix 1998 óta látható a Duna Televízió képernyőjén. Jelenleg pszichológiát
tanul. Első diplomája megszerzése után egy bankban helyezkedett el, miközben egy
bemondó-műsorvezetői tanfolyamot is elvégzett.
Jelenleg pszichológiát tanulsz. Melyik területe fogott meg?
Nagyon sok minden érdekel, és ezek közül az egyik a pszichológia, ezen belül
a gazdasági pszichológia, a gyermekpszichológia, a családi kapcsolatok lélektana.
Szóval még e tudományágon belül is több minden.
Az embernek folyamatosan képeznie kell magát. Így véled?
Abszolút hiszek benne, sokat ad egy új terület megismerése.
Milyen távlati célokat szövögetsz a pszichológiával kapcsolatban?
Hogy valamikor a későbbiekben konkrétan e területtel foglalkozom-e majd, még
nem tudom, de azt gondolom, a tanultakat a hétköznapokban is tudom hasznosítani.
És ha mediátorként (akár most) a segítségemet kérik, azt a televíziós munkámmal
is össze tudom egyeztetni.
Gazdasági vonalon indultál el, aztán a képernyőn kötöttél ki… Mi vonzott a televíziózásban?
A gazdasági pályát váltotta fel a televíziózás, kalandnak indult és itt ragadtam,
és ezért hálás vagyok a sorsnak. S, hogy miért? Mert pont ilyen színes, pörgős,
változatos munka való nekem, és ugye melyik nő nem vágyik arra, hogy nap-mint
nap tökéletes legyen a megjelenése, és ehhez még segítséget is kap a sminkes,
fodrász és stylist személyében. :) E félig komoly megjegyzés után, jöjjön a komoly
válasz! A televíziózásban nagyon szeretem, hogy napra késznek kell lenni, hogy
egy műsorvezető– a szó jó értelmében - rá van kényszerítve, hogy művelt, tájékozott
és minden iránt érdeklődő legyen. Szakmai felkészülés nélkül lehetetlen dolgozni,
ám emellett az egyik legfontosabb tényező a belső, egyéni értékek és a hitelesség
közvetítése. Hát ezen dolgozunk.
Vezettél már telefonos vetélkedőt a TV3-ban, az RTL Klubban reggeli műsort, dolgoztál
a Magyar Televíziónál is. A Duna tévéhez hogy kerültél?
A Duna Televízióban műsorvezető meghallgatást hirdettek, nagyon sokan jelentkeztek,
szerencsém volt.
Mi az, amit a leginkább élvezel a munkádban?
Nagyon szeretek beszélgetni, nagyon szeretek beszélni, és nagyon szeretek hallgatni,
szeretek információkkal szolgálni, tájékoztatni, bizonyos képet felidézni a nézőben
vagy egy új kép kialakítását szolgálja. Egy helyzetről vagy egy eseményről tájékoztatni,
egy személyt, egy cselekedetet, egy tevékenységet bemutatatni, semlegesen, elfogulatlanul.
Szóval, szívesen kalandozom a televíziós műfajok között. És azt gondolom szerencsés
voltam, vagyok abban a tekintetben, hogy mindig olyan műsorokat vezettem, amelyekhez
valamiért kötődtem, szerettem.
Hogyan sikerül az élet különböző területeit összeegyeztetned?
Mióta megszületett a kislányom Míra, nem könnyen, nagyon sok minden háttérbe
szorult a „régi életemből”, azonban nagyon sok új lehetőség nyílt meg általa,
mint például az újbóli játszótéri csúszdázás, vagy homokvárépítés. :)
Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?
Felfedeztem a művészetterápiát, a gyurmázást, a festést, és rajzolást egy gyönyörű
3 éves terapeuta segítségével, de komolyra fordítva, ezek a közös programok a
kislányommal jelentik a teljes kikapcsolódást, a könyv, a színház, és a barátok
mellett, és talán visszatér még egyszer az életembe a sport is…
Mennyi időt tudsz a családodra szánni?
Egy anya mindig úgy érzi, hogy nem eleget, nem elsősorban a munka miatt, hanem
a mindig adódó ügyintézések és egyéb teendők okán. Nagyon összetartó családot
tudhatok magam mellett, és ez nagyon jó, sokat segítenek, hogy gördülékenyen menjen
az életem. A kislányommal Mírával pedig nagyon sok időt töltünk együtt, és ki
is kell használom azt a rövid időt, amíg le nem cserél a barátnőire… :)
Mi az, amit még mindenképp beteljesítenél?
Van egy gyönyörű gyermekem, csodálatos családom, érdekes szakmám, munkám, karrierem.
Kívánhatnék többet? Persze vannak nagy és kisebb vágyaim, de ezeket megőrzöm magamnak,
ennyi titok jár nekem is…
Az interjút Valdraf Henrietta és Pozderka Ivett készítette.
„Mindig a hitelességet tartottam szem előtt, amikor újságot írtam, tudósítottam
vagy éppen tv-riportot készítettem. Nehéz semlegesnek, tárgyilagosnak maradni
egy politikailag ilyen erősen átszőtt társadalomban, mint a miénk, de hiszem,
hogy egy hagyományos értékrenddel rendelkező ember az alkotás során mégis képes
erre.”
Pszichológusnak készült, tanári diplomát szerzett. A Duna Televízió műsorvezető-szerkesztője
sosem szerette, ha fényképezik, a tiramisura azonban mindig igent mond.
Miért írod rövid „o”-val a neved?
Amikor megszülettem, a szüleim nem tudták, mi legyen a nevem. Édesapám szerette
volna, ha a Krisztina nevet kapom, mert apai nagymamámat Krisztinának hívták,
igen ám, de Krisztina napon születtem, milyen dolog az, ha egy gyereknek ugyanazon
a napon van a születés- és névnapja. Így a Krisztina név kiesett. Anyukám Csillát
szeretett volna, mert a bátyámat Csabának hívják és Csaba meg Csilla az olyan
jól hangzott. De ez apukámnak nem tetszett. Azon a napon, amikor megszülettem
- különös módon éppen apai nagymamám születésnapjára esett - a kórház összes lány
újszülöttjének a Mónika nevet adták. Nem tudom, mi lehetett a levegőben, de anyukám
is elcsábult. Egy dologban azonban különböztem a többiektől, az én nevemet rövid
"o"-val anyakönyvezték, talán a sietségben, talán figyelmetlenségből, nem tudom,
mindenesetre ehhez a kis "különbséghez" régóta ragaszkodom. Amikor a Magyar Televízió
Szegedi Körzeti Stúdiójának munkatársa lettem, Bán János volt a televízió vezetője.
Képernyős voltam, nemcsak híradót, hanem többféle műsort is vezethettem és szerkeszthettem
és természetesen mindenütt rövid"o"-val írták ki a nevemet. Egy alkalommal, egyik
adás utáni értékelésen Bán János szóvá tette, hogy nem jól van kiírva a nevem,
hibás. Megjegyeztem, hogy nekem ez a nevem, amiből óriási vita kerekedett, amely
a sírásig fajult. Bán János később bocsánatot kért tőlem, és arra kért, legyen
a művésznevem a "Mónika", mert a nézők nem tudhatják, hogy engem rövid "o"-s Monikának
hívnak és azt hiszik, hogy nem tudnunk helyesen írni....Akkoriban, Szegeden tehát
hosszú ó-val írtam a nevem...
Tudtad, hogy a Wikipédián van egy saját szócikked?
Igen. Egész jó. Valaki összeollózta a rólam írt dolgokat és feltette a netre.
Egyszer anyukám jelezte, hogy valamelyik barátnője megtalált és milyen jó a kép
rólam… No és persze megkért, hogy vegyem le az évszámokat, mert nem akarja öregíteni
magát. Mire megjegyeztem, hogy fogalmam sincs, miről beszél, mivel nem én írtam....
Az ilyen technikai dolgokhoz nem értek, nem tudom, hogy csinálta az illető, de
annyi bizonyos, hogy figyelemmel kíséri a pályafutásomat, mert egészen új dolgokat
is találtam, olyan momentumokat, amelyek nem is olyan régen történtek... Például
írt arról az eltűnt kislányról is, aki a Család-Barát egyik adása után pár órával
nézői betelefonálás útján megkerült...
Debrecenből, a Református Kollégiumból miért pont Szekszárdra mentél továbbtanulni?
Nem volt bátorságom egyetemre menni. Mindig azt szajkózták, hogy aki egyházi
suliba jár, azt úgysem veszik fel egyetemre, főleg, ha tanár akar lenni. És önbizalmam
sem volt. Jó tanuló voltam, elsősorban a humán tantárgyakat szerettem, a matek-fizika-kémia
nem az én világom. Azért Szekszárdra jelentkeztem, mert épp a beadási határidő
előtt valamivel meglátogatott Debrecenben egyik nagybátyám, aki énektanár volt
azon a bizonyos főiskolán és megkérdezte, mit akarok csinálni, hová akarok továbbmenni.
Azt mondta, gyere hozzánk, és én gondolkodás nélkül válaszoltam, hogy jó, megyek.
Az osztályfőnököm sem értette, miért fősulira megyek, mondta is, hogy: "Monika,
túl alacsonyra helyezed a lécet, nem gondolod?". Mire én azt feleltem neki: "Tanár
úr, sosem voltam jó magasugrásból". Aztán maximális pontszámmal felvettek és kiváló
minősítéssel lettem az, aki...
A magyar-ének szakot is nagybátyád miatt választottad?
Hat éves koromban elhatároztam, ahogy kis pápaszemesen ültem két hosszú hajfonatommal
legkisebbként, alig 19 kilósan a 2. padban, hogy én tanító néni leszek, olyan,
mint az én tanító nénim... Erős, sudár, igazságos és jó. Ezt akartam csinálni.
Aztán elfelejtődött ez az egész, és amikor menni kellett, nem tudtam, merre is
legyen az előre. Igazság szerint pszichológus szerettem volna lenni. Valahogy
mindig mindenki megbízott bennem és anélkül, hogy kérdeztem volna, rám merték
bízni legféltettebb titkukat az emberek. Egyszer egy néni a vonaton Debrecen és
Cegléd között úgy megkedvelt, hogy örökbe akart fogadni, de mielőtt elváltunk,
a lelkemre kötötte, ha egyetemre megyek, csak Pestre menjek, mert ő szeretné,
ha mellette lennék... A fősuli első évében átmehettem volna pszichológiára, mivel
mindenből színjeles voltam, de eltoltam. Azt mondtam, majd ha elvégzem, utána...
Aztán maradhattam volna a főiskola pszichológia tanszékén is... hívott az egyik
tanárom, de nem, Monika mindig a nehezebb utat választja... majd én megmutatom,
majd munka mellett, mert én nem leszek a szüleim terhére... aztán másként alakult.
Azért lettem ének szakos, mert a nagybátyám is énektanár volt. Csodálatos hangja
van. Nekem sosem volt szép hangom, a minősítés szerint tiszta, de halk. Valójában
hihetetlen, hogy én éneket is tanítottam, ha elmesélem a következőket. Hat éves
koromtól sírógörcsöt kaptam, ha másnap az órarendben énekóra jött, annyira féltem
az énektől. Aztán szüleim beírattak egy zeneiskolába, szolfézsra és hegedűre és
két év múlva már én voltam az, aki az új dalokat előénekelte az osztálynak...
De sosem voltam annyira oda az énekért... Nem tudom, azt hiszem, nem lennék még
egyszer énektanár, a mai gyerekek nagy részének már nem jelent semmit az ének...
Ha arra gondolok, hogy egyik tanítványom a szülői értekezleten annyit mondott
az apjának, "ahhoz a tanárhoz nem kell odamenni, az csak az énektanár..." akkor
nem lelkesít a tanítás. Ennek a diákomnak az édesapja egyszer azt tanácsolta,
pofozzam meg nyugodtan a gyerekét, ha rendetlenkedik énekórán, otthon is ahhoz
szokott... Amikor szerződtettek, azt mondta első igazgatóm, hogy készüljek fel,
a gyerekek nem szeretnek énekelni, nem szeretik az énekórát. Eddig képesítés nélküli
tanáraik voltak. Két évig tanítottam abban az iskolában és két kórust csináltam,
a gyerekek pedig szerették az óráimat. Egyik kislány úgy szaladt utánam szünetben,
hogy "kezicsókolom Monika ének tanító néni, mikor lesz énekóránk?"
Sok város szerepelt eddig az életedben. Szeretsz utazgatni, váltani?
Egyszer Zelnik Józsefről, a Duna Televízió első elnökéről készítettem portréfilmet,
aki nem egy "könnyű" ember. Amikor megpróbáltam megismerni, lelkesen mesélt az
utazásairól... Kiderült, hogy nagyon szereti az idegen tájakat, de csak filmen,
"virtuálisan" utazik, mert nincs ideje valóban végigjárni az általa csodált helyeket.
Nagyon szívesen utazgatnék, ha tehetném, de egyelőre nem engedhetem meg magamnak
ezt a luxust. Sem időm, se pénzem nincs erre. És valójában azt hiszem, kicsit
"röghöz kötött" is vagyok. Nagyon szeretem a szülőhazámat és feltett szándékom,
hogy minden kis szegletét megismerjem! Nem azért mentem és éltem annyi városban,
mert szeretek utazni, mondjuk úgy, így hozta a sors. Sok embert megismertem és
sokféle gondolkodással találkoztam, segített megérteni az embereket, sokkal toleránsabbá
tett. És nagyon szeretem nézegetni, figyelni az ismeretleneket. Minden tájon,
országrészben másmilyenek az emberek, még az arcformájuk és beszédük, hanglejtésük
is, hát még a gondolkodásuk... Nagyon érdekes dolgok ezek!
Mit tartasz eddigi pályafutásod legnagyobb szakmai sikerének?
Legnagyobb siker? Hm…Talán a hitelesség! Amikor még újságíróskodtam, a kiadó
tulajdonosa azt mondta, akármit írok, biztos, hogy nem ferdítem el a valóságot,
"te vagy itt az egyetlen hiteles ember" - mondta akkor nekem, alig 23 évesen.
Aztán később is éreztem, hogy ez az én utam, akkor, amikor rádióztam és akkor
is, amikor elkezdtem a tévézést. Egyszer, egy nyáron felhívott egy volt riportalanyom
azzal a kéréssel, hogy lesz egy esemény, menjek ki forgatni. Mondtam neki, hogy
sajnos idő közben megszűnt az a műsor, de szívesen ajánlok más kollegát. Azt válaszolta,
mást nem kér, köszöni szépen. Ez a siker. Aztán az is siker, amikor az ember utazik
a Szeged-Kiskunhalas közti távolsági buszon és azt hallja, ahogy mögötte két ember
az ő műsoráról beszélget... És az is jó, amikor egy műsor kapcsán segíteni tudunk
valakinek. Nemrég egy ismétlő Család-Barát műsorunkat a tengeren túlon látta valaki
és felajánlotta a bemutatott, nagyon rossz helyzetben élő családnak a segítségét.
És a megkerült kislány... amikor a szülők az adás után pár órával visszakapták
két hónapja eltűnt 13 éves gyermeküket. Ezek jelentik számomra a sikert. És bár
nem lettem pszichológus, azt hiszem, ezekben az élethelyzetekben is van mit tanulni,
sokat erősödtem és talán értem is általuk az utóbbi 10 évben.
Van olyan kihívás, ami nagyon vonz, de még nem valósulhatott meg az életedben?
Kihívás? Igen! Több is van! Szeretnék iskolát alapítani és könyvet- könyveket
írni. Az utóbbit már elkezdtem, de mivel mindennap dolgozom, sőt, tavaly még nyáron
sem voltam szabadságon, nincs időm írni... azért nem adom fel! A másik kihívás
az iskola. A hazai iskolarendszer nem készült fel arra, hogy az átlagtól eltérő,
de nem súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelje, oktassa. Azt mondják "integrált
oktatás". Így próbálják ezeket a kissé "más" gyermekeket a többi gyermekhez "felzárkóztatni",
azért teszem csupa macskakörömbe e szavakat, mert nézőpont kérdése, hogy kit,
kihez zárkóztatunk fel és kit nevezünk másnak vagy az átlagtól eltérőnek... A
gyakorlatban - tisztelet a kivételnek - valójában alig -alig folyik valahol komolyan
ez az integrált oktatás. A pedagógusokat ugyanis nem erre képezték ki. Ezért nem
is várható el tőlük, hogy megértsék, ha egy gyermek kiválóan szaval, hogy lehet
csak 50%-os a beszédértése és miért fordul maga ellen, ha mások csúfolják, ezzel
bizarr magatartást produkálva... Mivel gyermekemnél az asperger szindrómát diagnosztizálták
hosszú évek kálváriája után, azt hiszem, pontosan tudom, hogy mások, akik hiperaktivitással,
mozgásproblémákkal vagy egyéb nehézséggel küzdenek, mit élnek át, amikor óvodát
vagy iskolát kell választaniuk gyermeküknek... 2005-ben jött a felismerés, hogy
valamit ki kellene találni. Beszéltem intézményvezető gyermekpszichológussal,
aki szerint Magyarország fényévekre van elmaradva az oktatás terén a "Nyugattól".
És beszéltem a Református Zsinat lelkészi elnökével is, aki maximálisan támogatná
elképzeléseimet. Egyelőre mérlegelek, figyelek és kivárok. A jelenlegi helyzet
nem alkalmas ilyen horderejű döntések meghozatalára, de nem teszek le tervemről
és bízom benne, hogy nem leszek-maradok egyedül ezzel az elképzelésemmel!
A műsorok vezetése vagy inkább azok szerkesztése áll hozzád közelebb?
Mindig a szerkesztés állt hozzám közelebb, abban úgy érzem, teljesebb lehet az
ember. A műsorvezetést is csináltam a tv-hez kerülésem kezdetétől, de önmagában
az nem lenne számomra kihívás. Mindig utáltam, ha fényképeztek, azt is, ha a figyelem
középpontjába kerültem, ezért hihetetlen, hogy ilyen munkakörben tevékenykedem.
Sosem hittem volna, hogy több ezres sportcsarnokban, nemzetközi egyházi konferencián
vagy székesegyházban fogok órákig konferálni és műsort vezetni. És a legjobb az,
amikor odajönnek az emberhez és azt mondják, olyan szépen beszélsz, köszönjük
szépen!
Mi az, amire neheztelsz a média világában?
A felületesség, a szenzációhajhászás, a felejtés. Könnyen felkap, magasba röpít
és gyorsan elfelejt... sokszor figyelmen kívül hagyja a média, hogy élő-eleven-érző
emberekről van szó, azokhoz szólunk és nem mindegy, hogy partnereknek tekintjük-e
őket vagy sem... Szóval utálom, ha átverik a nézőt, szerencsére ilyet magam körül
mostanában nem látok, de volt olyan munkahelyem, ahol ez alapprobléma volt és
minden hétvégén bőgtem otthon, hogy ezt nem tudom így csinálni... A pénz nem minden.
Melyik a kedvenc süteményed?
Ez övön aluli kérdés... Aki kérdezte, valószínűleg tudja, hogy édesszájú vagyok,
Gombóc Artúr reinkarnációja... Na jó, csak vicceltem. Nagyon szeretem az édességet.
Amikor diák voltam, elhatároztam, hogy az első fizetésemből annyi édességet veszek,
amennyit csak tudok, és mind megeszem... Persze, nem így történt, de ez jelzi
az édesség iránti elkötelezettségemet. Épp ezért kedvenc édességet megemlíteni
nagyon nehéz! Hm. Lássuk csak! Tiramisu, de olyan, amelyik "tocsog" az alkoholban
és a piskóta fölött vastagon áll a habos-tejszínes sajtkrém... és a túrógombóc.
Nagyon szeretem. Szegeden a Tisza parti halász- csárdában olyan óriásit adnak,
mint a megrendelő feje és olyan lágy, hogy az ember szájában valósággal olvadozik
a túrós-vaníliás finomság. Képtelenség megenni, de otthagyni bűn... Hm... Régen
jártam Szegeden... aztán szeretem a marcipánt is, minden mennyiségben és a szabadkai
Bódis cukrászda csokis-piskótás-rumos különlegessége is a kedvenceim közé tartozik
a kandírozott narancshéjjal együtt... Egyszer, talán negyedik gimis voltam, amikor
osztálykiránduláson azt mondta az osztályfőnököm, aki nem győzte nézni, ahogy
majszolom a mogyorókrémet a sok csoki után, hogy "Monika, neked cukrászhoz kell
férjhez menned, különben kieszed a férjedet a vagyonából"... Lehet, hogy meg kellett
volna fogadnom a tanácsát?
Következetes vagy a gyereknevelésben?
Gyermeknevelés... ez nehéz kérdés. Csak egy gyermekem van, és azt hiszem, néha
nagyon elkényeztetem, máskor meg lelkiismeret furdalásom van, hogy nagyon szigorú
vagyok vele. Fogalmam sincs, hogy jól csinálom-e. Nincs összehasonlítási alapom,
mondjuk úgy, hogy ösztönösen csinálom és a lehető legjobbat szeretném a gyermekemnek,
ezért néha, azaz inkább gyakran van lelkiismeret furdalásom, ha nem tudok vele
annyi időt tölteni, amennyit ő igényelne. Mivel bizonyos dolgokban kiemelkedő,
másban pedig még nem hozza a korosztálya képességeit, van mit csinálnunk. Folyamatos
fejlesztés az élete, ezt igyekszünk úgy csinálni, hogy ne érezze tehernek. Ha
azt vesszük, hogy honnan indult és hogy most hol tart, azt hiszem, jól csináljuk,
de az ember sosem lehet elégedett! Arra "gyúrunk", hogy egyre bátrabb legyen és
hogy majd önállóan is képes legyen megállni a helyét a világban...
Mit jelent számodra a hit?
A hit? Számomra ez nagyon nehéz kérdés. Nem maga a hit kérdése, mert az tiszta
sor, az ember hisz, és a hite valóban megtartja a legnehezebb időkben is. Inkább
a körülmények azok, amelyek minduntalan megpróbálják az embert. Amikor az egyházi
suliba jelentkeztem, azt kérdezték felvilágosult osztálytársaim, hogy akkor te
apáca leszel? Mire én felvilágosítottam őket, hogy nem leszek az. Aztán majdnem
mégis az lettem, de ez hosszú történet! Azt hittem, az egyházi iskola olyan, ahol
csupa "jó", minden "emberi gyarlóságtól " mentes ember munkálkodik, hogy mi is
még jobbakká legyünk... Aztán szembetaláltam magam azzal, ami mindenütt megvan,
hazugsággal, emberi gyarlósággal és kicsinyességgel és rájöttem, hogy nem az egyes
embert kell néznünk, hanem mást. Nem az intézmény jelenti az Istent, hanem ott
belül kell keresgélnünk és nem az egyes ember cselekedetei alapján kell megítélnünk
ezt az egészet. Bár csalódtam az egyházi iskolában, hamarosan mégis minden idegszálammal
kapaszkodtam, hogy visszamehessek oda. Különös, de biztonságot is jelentett az
egyházi iskola, a teológia, ezért nem csodálkozhattam, amikor egy későbbi érettségi
találkozónkon már az osztály fele járt a teológiára. Más is nyilván megélte ugyanazt,
amit én. A "kinti rossznál" sokkal jobb volt a benti biztonság... Amikor gólyatábor
után első napomat töltöttem a főiskola kollégiumában, alig 18 évesen napirend
és kimenő korlátozás nélkül, azt csinálhattam, amit akartam, kicsit megrémültem,
hogy ez a szabadság és örömmel-félelemmel vegyes érzéssel, bőgve bámultam magam
elé, mert hihetetlen volt, hogy azt csinálhatok mostantól, amit akarok! Nem kell
élére vasalni a plédemet, fél ötkor az íróasztalom mellé ülni és mindent rendben
tartani a szekrényemben és mindezért nem pontoz le egy ember és nem mondja többet
azt, hogy te nem mehetsz ki arra a fél órára sem, mert rendetlen voltál... Ez
is hozzátartozott a megélt dolgokhoz, de az is, amikor 9 évesen az iránt sóvárogtam,
hogy csak meghalhassak, mert szeretnék már Jézus közelében lenni. Gyermeki bölcsességgel
arra gondoltam, hogy nem lehetek öngyilkos, mert akkor nem odakerülök, de milyen
nehéz lesz kivárni azt az időt!
Különös, de mindenhol kívülálló voltam. Diákként szentfazéknak hittek, mert "onnan
jöttem", aztán a volt diáktársaim körében meg én lettem a "tévés", valahogy mindig
kicsit más. Tévésnek nem vagyok elég "tévés", refisnek meg nem vagyok elég "refis".
(református gimnáziumi diák rövidítése). Hát így éldegélem meg a hitem, magamban,
magamnak. Az is érdekes, hogy van egy kedves atya ismerősöm, Frajka Félix atya,
akivel régebben sokat beszélgettem és bár nálunk nincs gyónás, végtelen bizalmat
éreztem iránta és mindent meg tudtam osztani vele. Pedig ő katolikus. Amikor egy
riport kapcsán megismerkedtünk, Félix atya megkérdezte tőlem, hogy milyen vallású
vagyok, mire én rávágtam, hogy református vagyok, erre ő azt felelte, "érdekes,
pedig nem is látszik". No, ezen nagyon jót mulattam... a "vastagnyakú kálvinistákon"
ennyire látszik, hogy azok?! Szerettem volna egyházi suliban tanítani, jelentkeztem
Szegeden a Karolinába, de reformátusokat nem vettek fel eleinte, később pedig,
amikor értesítettek, hogy mehetnék, már megízleltem a tévézés csínját-bínját és
valahogy nem akaródzott már tanítani.
Életemet mégis átszövi ez a két dolog, mert a Duna Televízióhoz is úgy kerültem,
hogy a vallási szerkesztőség akkori vezetője Lehoczky Laci keresett meg, hogy
volna-e kedvem csatlakozni a csapatához. Természetesen igent mondtam és nem bántam
meg azóta sem, hogy a Duna Televíziót választottam immár több mint 10 éve hivatásom
gyakorlása színhelyéül, mert amíg mindennap úgy tudok bemenni, hogy van mit csinálnom,
és van értelme annak, amit épp csinálok, legyen az szerkesztés vagy műsorvezetés,
addig úgy érzem, nem hiába teszem a dolgom...
Az interjút Szabó Kornélia és Pozderka Ivett készítette.
„A család nálam mindennél fontosabb, még akkor is, ha a média világában – már
amennyiben valaki »sokra akarja vinni« – ez nem jellemző. Igyekszem a lehető legtöbb
időt a gyermekeimmel és a párommal tölteni."
Károlyi Gabriella háromgyermekes édesanyja. 1992 óta a Duna Televízió munkatársa.
Életében fontos szerepet játszott németországi tanulmánya, a tenisz, és persze
a jó széljárás…
A XIX. század második felében született Károlyi Gabriella grófnő a rokonod?
Nem.
Évekig élél Berlinben, az egyetemet is ott végezted el. Milyen szakon?
A szüleim ott dolgoztak, engem pedig az érettségi után felvettek a Humboldt Egyetem
germanisztika szakára. Pár évvel később már az egyesült Németországban végeztem
német nyelvészként.
A nyelvészi diploma megszerzése után milyen „szél” sodort a meteorológia felé?
Károlyi Gabriellagallery_812258.html2009436125619falsegallerygallery_812258.html2009436125619Károlyi Gabriella-/data/cms547337/Gabi.jpg709472--Károlyi Gabriella-/data/812256/tn_Gabi.jpg5637-thumbnail: -Károlyi Gabriella-/data/cms547338/Gabi2.jpg472709--Károlyi Gabriella-/data/812254/tn_Gabi2.jpg3756-thumbnail: -Károlyi Gabriella-/data/cms547339/gabi3.jpg472709--Károlyi Gabriella-/data/812252/tn_gabi3.jpg3756-thumbnail: -Károlyi Gabriella-/data/cms547340/gabi4.jpg361540--Károlyi Gabriella-/data/812250/tn_gabi4.jpg3756-thumbnail: -1992-től dolgozom a Duna Televízióban, sokáig bemondóként, majd pár éve megkerestek,
hogy elvállalnám-e az időjárásjelentést. Mivel nem vagyok szakember, először megijedtem
a feladattól, de aztán hamar belejöttem és arra is rájöttem, hogy a nézők nem
ciklonokra és légáramlatokra kíváncsiak, hanem arra, hogy sütni fog a nap, vagy
esni fog az eső.
Hogyan ismerkedtél meg sportújságíró férjeddel?
Stílszerűen a teniszpályán! :) Az ő életében a legfontosabb sport a tenisz és
lassan 25 éve járja a világ nagy teniszversenyeit.
Te mennyire követed figyelemmel a teniszmeccseket?
Igazából nem tartozik a kedvenc sportjaim közé. Sokkal jobban szeretem az atlétikát,
hiszen 10 évig atlétizáltam, és persze a kosárlabdát, mivel a fiam már 11 évesen
Budapest-bajnok volt.
Úgy tudom, szabadidődben szeretsz internetezni. Szakmai ártalom?
Nem szeretek jobban internetezni, mint bárki más. A mai világban az információkhoz
így lehet a legjobban hozzájutni.
Mit jelent az e-mail címedben szereplő „dolifa” szó?
A három gyerekem nevének kezőbetűiből állt össze: Fanni 15, Olivér 12, Dorka
pedig 6 éves.
A gyermekeid szigorú anyának tartanak?
Ezt elsősorban a gyerekeim tudják vagy érzik, de szerintem nem vagyok szigorú.
Nálunk a gyerekeknek nagy a szabadsága, ritkán tiltok meg nekik bármit is. Ennek
ellenére pontosan érzik a határaikat.
Milyen televíziós programokat néznek (nézhetnek) a gyermekeid?
A legkisebb általában mesefilmeket néz, a fiam a sportközvetítéseket szereti
a legjobban, a nagylányom pedig a sorozatokat.
Itt a tavasz! Milyen virágok vannak a kertedben?
Amilyeneket tavasszal ültetek. Tulipán, jácint.
Az interjút Szabó Kornélia és Pozderka Ivett készítette.
„A boldogság az, amikor nem hiányzik senki és semmi.”
Barkó Judit 16 éve a Duna Televízió műsorvezetője, a televíziózás mellett azonban
rendszeresen publikál, könyvet is írt, tréningeket és önismereti kurzusokat tart.
Hogy érzed magad a bőrödben?
Remekül! Család, párkapcsolat, egészség és munka – épp most mind rendben vannak.
Ezek szerint boldog vagy. Vagy Te hogyan definiálnád ezt az állapotot?
Szerintem a boldogság olyan állapot, amikor úgy érzed, nem hiányzik senki és
semmi. Lehet úgy is élni, hogy egyfolytában azon rágódsz, mi hiányzik még.
Barkó Judit (Fotók: Bielik István)gallery_895111.html2010311574916falseBarkó Juditgallerygallery_895111.html2010311574916Barkó Judit-/data/cms614110/_MG_1919.jpg500333--Barkó Judit-/data/895107/tn__MG_1919.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614111/_MG_1921.jpg500750--Barkó Judit-/data/895105/tn__MG_1921.jpg3756-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614113/_MG_1924.jpg500333--Barkó Judit-/data/895101/tn__MG_1924.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614114/_MG_1926.jpg500333--Barkó Judit-/data/895099/tn__MG_1926.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614115/_MG_1929.jpg500333--Barkó Judit-/data/895097/tn__MG_1929.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614118/_MG_1934.jpg500333--Barkó Judit-/data/895091/tn__MG_1934.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614122/_MG_1938.jpg500750--Barkó Judit-/data/895083/tn__MG_1938.jpg3756-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614124/_MG_1940.jpg500750--Barkó Judit-/data/895079/tn__MG_1940.jpg3756-thumbnail: -Barkó Judit-/data/cms614126/_MG_1946.jpg500750--Barkó Judit-/data/895075/tn__MG_1946.jpg3756-thumbnail: -Igen, de talán ettől szép az élet…így haladunk mindig előre.
Szerintem nem ettől haladunk előre. Ha az a gondolat tölti be egész életedet,
hogy mindig azt figyeled, ami nincs, akkor az életed nem lesz más, mint egy jó
nagy adag hiány, azaz a semmi. Gondold csak el, ha minden figyelmed a semmin van,
akkor csupán a bánat és az elégedetlenség marad.
És mi szükséges ehhez a tanulási folyamathoz? Önerő?
Hm… tán szavakkal ez alig megfogalmazható. Nagyon különbözőek vagyunk. Szerencsére.
Azt mondják: „Sokféle út vezet a hegyre, de mind ugyanazt a holdat látjuk.” Bizony
komoly feladat ama saját utat meglelni. Olykor lehet az már nyílegyenes, akár
vezetett, néha magunknak kell ösvényt taposni.
Korábbi életszakaszaidban is mindig így érezted magad?
Dehogy! Ez bizony hosszú folyamat eredménye, úgy 25 éve indult, és ahogy telnek
az évek, egyre jobban érzem magam a bőrömben. Szerencsés is vagyok, jó helyre
születtem, fantasztikusak a szüleim - illetve édesapám már nem él-, és bár sosem
voltunk különösebb jómódban, hatalmas szeretetben neveltek. Lehet, hogy másnak
kevés lenne az, ami nekem megadatott, hiszen nem vagyok gazdag, nincs félrerakott
pénzem, viszont rettenetesen szeretek élni. Ha láttad az Angyalok városa című
filmet, akkor tudod mit értek azon: csodálatos a körte íze!
A Duna tévé nézői sokfajta szerepkörben láthattak már a képernyőn. Voltál bemondó,
riporter, különböző rendezvények háziasszonya, műsorvezető, szerkesztő – hogy
csak párat említsek a sok közül. De a televízión kívül is sok mindennel foglalkozol…
Barkó Juditgallery_811315.html2009462161234falsedescriptiongallerygallery_811315.html2009462161234A nagy találkozás...-/data/cms546549/delfinekkel_005.jpg1000750--A nagy találkozás...-/data/811309/tn_delfinekkel_005.jpg5642-thumbnail: -Barkó Judit -/data/cms546547/Barko_Judit_003.jpg1000667--Barkó Judit -/data/811313/tn_Barko_Judit_003.jpg5637-thumbnail: -Barkó Judit -/data/cms546548/Barko_Judit_014.jpg10001000--Barkó Judit -/data/811311/tn_Barko_Judit_014.jpg5656-thumbnail: -A Duna tévének köszönhetem, hogy a bemondóságtól kezdve a riporterségen, szerkesztésen
át a műsorvezetésig mindent kipróbálhattam. Hálás vagyok ezért. Más tévében ez
nem adatott volna meg. Emellett rendszeres szerzője vagyok egy testi-lelki egészséggel
foglalkozó újságnak, az Elixír magazinnak.
Barkó Judit honlapjahttp://http://www.barkojudit.hu/index.php?page=cms&spage=showpage&id=482009414173923false1falseHosszú évek óta minden vasárnap kurzusokat tartok.
Annak idején nálam, otthon indult, de ahogy bővült a csapat, kinőttük a kis lakást,
pár éve már nem is én szervezem. Nehéz lenne megfogalmazni pontosan, hogy miről
is szólnak, de tán az önismeret az, ami a legjobban megfelel a valóságnak.
A Barkó Tréninghttp://www.barkotrening.hu/index.php?page=cms&spage=showpage&id=12009414174340false1falseNéhány éve pedig kifejlesztettem egy speciális kommunikációs tréninget is.
Gyakorlatilag nyilvános szereplésre készítek fel olyan embereket, akik izgulnak,
vagy nehezen szabadulnak a lámpaláztól, és ez akadályozza őket a megnyilatkozásban.
Amolyan „riportalany-képző”. Végeztek egy felmérést, ami kimutatta, hogy az emberi
félelmek között az első helyen a nyilvános szerepléstől való félelem szerepel,
hihetetlen, de ez erősebb, mint a halálfélelem. Riporterként, műsorvezetőként,
vagy korábban tanárként azt vettem észre, ha kínos helyzetbe kerül valaki, például
kap egy nem várt kérdést, akkor nagyon furcsán kezd el viselkedni. A tréningeken
az ilyen jellegű szituációkat tanulják meg kezelni.
Jómagad is izgulsz még?
Talán nem nevezném „izgulásnak” ezt az érzést, inkább egyfajta koncentráltabb
jelenlétnek, de azt gondolom, ez kell is a televíziózáshoz.
Már megjelent egy könyved is, Híres aurák címmel. Van esetleg új könyv-terved?
Sőt, már kész is van, csak keress nekem egy kiadót! :)
Ha kikapcsolódásra vágysz, mit teszel?
Ezt mind, amit felsoroltam. Én még soha életemben nem dolgoztam, pedig már 16
éves koromban angolt tanítottam otthon, voltam idegenvezető, tolmács, eladó, hordtam
ki újságot, tanítottam általános iskolában gyerekeket, nyelviskolában felnőtteket,
egyszóval rengeteg dolgot csináltam, de ezeket soha nem éreztem munkának, mert
szerettem. Csakis azzal foglalkozom, amihez valóban kedvet és kitartást érzek!
Amikor megkértelek, hogy adj egy személyes jellegű képet ehhez a cikkhez, egy
delfines képet választottál. Ennyire meghatározó volt számodra ez a találkozás?
Életem egyik hatalmas élménye! Tavaly Máltán nyaraltunk, ahol megadatott, hogy
együtt úszhassak egy delfinnel. A medencében többen is voltunk, de a delfin valamiért
mintha kiválasztott volna, közelemben maradt, engedte, hogy megsimogassam. Az
érzés földöntúli volt.
„Szeretek és tudok is élni! Szüleimtől ez a legnagyobb ajándék, amit kaphattam!
És szeretni is megtanítottak. Magamat is.”
A Duna Televízió indulás óta meghatározó munkatársa a csatornának. Három tündéri
kislány édesanyja. Pályafutása tévészereléssel indult…
Felvidéki lányként mit jelent számodra az itthon és mit jelent az otthon fogalma
Ugyanazt, mint annak a Győrinek, aki mondjuk 16 éve él Budapesten, mert ide szólította
a munkája. Ő is haza megy Győrbe, ahol ott vannak a szülei, a barátai, a rokonai
– szóval ott van egy meghatározó darabja az életének. Én meg haza megyek anyuékhoz
Bodakra, ami 170 kmre van a fővárostól, tehát nem a világ vége, csak éppen át
kell lépni egy határt, ami most már csak a fejekben létezik – sajnos és még nagyon
sokáig ott is lesz.
Ciprusz Éva gallery_813026.html200946214012falsedescriptiongallerygallery_813026.html200946214012Ciprusz Éva-/data/cms547974/C.Evi.jpg1000667--Ciprusz Éva-/data/813024/tn_C.Evi.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547975/C.Evi1.jpg1000667--Ciprusz Éva-/data/813022/tn_C.Evi1.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547976/C.Evi3.jpg1000667--Ciprusz Éva-/data/813020/tn_C.Evi3.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547977/C.Evi4.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/813018/tn_C.Evi4.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547978/C.Evi5.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/813016/tn_C.Evi5.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547979/C.Evi6.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/813014/tn_C.Evi6.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547980/C.Evi7.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/813012/tn_C.Evi7.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms547981/C.Evi10.jpg1000667--Ciprusz Éva-/data/813010/tn_C.Evi10.jpg5637-thumbnail: -Pozsonyban a Szlovák Rádió magyar adásának bemondójaként kezdődött a pályafutásod.
Honnan ered ez a nagy „szerelem”?
Rajongtam a mesemondó lányért, emlékszel még rá, tudod, aki a képeskönyvből lépett
elő. Állítólag szerelgettem a tévét is otthon, hogy megkeressem őt, hogy elbeszélgessek
vele, hogyan kerülhetnék én is be a tévébe. Bezzeg akkor még tettem valamit az
előrelépés érdekében… A tévészerelést jó néhány szavalóverseny és miegyéb követte
– tudod, az a „minden kultúreseményen szereplő helyes leányka” voltam kis városomban,
Somorján. A rádióba pályázat útján kerültem. 60 jelentkező közül engem vettek
fel. Még nem is volt meg az érettségim. Megvártak. Örökre hálás leszek azoknak,
akik ott, akkor, 1989-ben, Pozsonyban bizalmat szavaztak és mikrofonhoz engedtek.
Időnként még ma is elcsodálkozom ezen. Engem Jakál úr vett fel a rádióba 89’ júniusában
és a forradalom csak novemberben volt. Érted ezt? Szerintem azóta is én vezetem
a legfiatalabb szlovákiai magyar rádióbemondónő listát!!!
A férjed szintén szakmabeli. Jelenleg az egyik kereskedelmi csatorna híradósa.
Hogy tudjátok úgy összeegyeztetni a munkátokat, hogy egymásra is jusson elég időtők?
Meglepően jól. Tíz évig én is csak híradóztam a Duna Televízióban, tehát pontosan
tudom, mivel jár ez a munka. Nem ér véget a viszontlátásával. Ez egy életforma.
Amikor elindult a Család-Barát műsor, Te „a szabadidős programok hozzáértő szakembere”
címet kaptad meg. Mit takar ez pontosan?
Nahát! Hogy Te miket tudsz! :) A szakember azért túlzás, de nem tagadom, elég
sok „szabadidős tevékenységet” kipróbáltam már… Szeretek és tudok is élni! Szüleimtől
ez a legnagyobb ajándék, amit kaphattam! És szeretni is megtanítottak. Magamat
is. És mivel szeretem magamat, nem tagadok meg magamtól semmit, ami jó. Jó biciklizni,
síelni, tengerben, folyóban, tóban úszni, búvárkodni, jég- vagy görkorizni, puskával
lőni, még ennél is jobb motorozni és szabadon száguldozni, jó autókat vezetni,
kutyát nevelni, moziba beülni, koncertre menni és ott tombolni, vagy szép ruhába
bújni és elvonulni a színházba. Fallabdázni, kosárlabdázni, szaunázni, gokartozni,
nem unod még…? Reggelig tudnám sorolni, mi mindent szeretek csinálni és akkor
a főzésről, utazásról, lakberendezésről, kertrendezésről, háztartásvezetésről
– na jó abbahagyom - még nem is beszéltünk.
Ciprusz Éva (Fotók: Bielik István)gallery_895166.html2010311575235falseCiprusz Évagallerygallery_895166.html2010311575235Ciprusz Éva-/data/cms614141/_MG_1951.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/895162/tn__MG_1951.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614142/_MG_1953.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/895160/tn__MG_1953.jpg3756-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614143/_MG_1955.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895158/tn__MG_1955.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614144/_MG_1956.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895156/tn__MG_1956.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614147/_MG_1963.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895150/tn__MG_1963.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614154/_MG_1976.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895136/tn__MG_1976.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614157/_MG_1980.jpg500333--Ciprusz Éva-/data/895130/tn__MG_1980.jpg5637-thumbnail: -Ciprusz Éva-/data/cms614158/_MG_1981.jpg500750--Ciprusz Éva-/data/895128/tn__MG_1981.jpg3756-thumbnail: -Három apróság vesz körül. Mindig is nagycsaládot szerettél volna?
Nálunk otthon volt egy olyan családi - kalendárium, tudod, olyan spirálkötésű.
Szerintem régebben mindenkinél volt ilyen könyv és ennek a hátulján ábécé sorrendbe
voltak szedve külön a fiú és lány nevek. Kb. 10 éves koromban bekereteztem azokat
a neveket, amiket majdan a gyerekeimnek adnék. Anna, Lili és Luca ott volt a listámon.
Meg van egy Robi öcsém is, akin már kiskoromban kiélhettem korán ébredező anyai
ösztöneimet. A rokonságban is sok gyerekre vigyáztam, 17-en vagyunk unokatestvérek.
Szóval nem készültem én erre tudatosan, csak ahogyan az mifelénk szokás, be voltam
fogva rendesen.
Kire ütöttek a lányaid?
Senkire. Magukra. Mind a három egy külön világ. Az ikrek is! Okosak, szépek,
egészségesek, jó az anyukájuknak lenni. Nagyon büszke vagyok rájuk. Ők az én babagyűjteményem.
Milyen típusú anyának tartod magad?
Következetlen, időnként kiabálós, sokszor fáradt, türelmetlen. Gondoskodó, ölelgető,
szeretgető, nevetős, röhögős, magyarázós, türelmes, kedves, anyatigris.
Mi az, ami kikapcsol, ha egy fáradt nap után hazaérsz a munkából?
Minden este arra törekszem, hogy 8 után már ne legyen ébren gyerek. Azért sem,
hogy kipihenjék magukat rendesen, meg azért sem, mert ilyenkor tudunk a férjemmel
kettesben lenni. Jó kibeszélni az aznapot és megtervezni a következőt egy finom
pohár vörösbor mellett. Nagyon szeretem ezeket a meghitt estéket.
Az interjút Szabó Kornélia és Pozderka Ivett készítette.
A fotók Gaál Barna és Bielik István munkái.
Farkas Beatrixmusor/musorvezetok/farkasbeatrix.html2006110316240false
„A bemondó, a műsorvezető egyike a nézőt körülvevő véleményformáló, tájékoztató
és eligazító személyeknek. Szakmai felkészülés nélkül lehetetlen dolgozni, ám
emellett az egyik legfontosabb tényező a belső, egyéni értékek és a hitelesség
közvetítése.”
Farkas Beatrix 1998 óta látható a Duna Televízió képernyőjén. Jelenleg pszichológiát
tanul. Első diplomája megszerzése után egy bankban helyezkedett el, miközben egy
bemondó-műsorvezetői tanfolyamot is elvégzett.
Jelenleg pszichológiát tanulsz. Melyik területe fogott meg?
Nagyon sok minden érdekel, és ezek közül az egyik a pszichológia, ezen belül
a gazdasági pszichológia, a gyermekpszichológia, a családi kapcsolatok lélektana.
Szóval még e tudományágon belül is több minden.
Az embernek folyamatosan képeznie kell magát. Így véled?
Abszolút hiszek benne, sokat ad egy új terület megismerése.
Milyen távlati célokat szövögetsz a pszichológiával kapcsolatban?
Hogy valamikor a későbbiekben konkrétan e területtel foglalkozom-e majd, még
nem tudom, de azt gondolom, a tanultakat a hétköznapokban is tudom hasznosítani.
És ha mediátorként (akár most) a segítségemet kérik, azt a televíziós munkámmal
is össze tudom egyeztetni.
Gazdasági vonalon indultál el, aztán a képernyőn kötöttél ki… Mi vonzott a televíziózásban?
A gazdasági pályát váltotta fel a televíziózás, kalandnak indult és itt ragadtam,
és ezért hálás vagyok a sorsnak. S, hogy miért? Mert pont ilyen színes, pörgős,
változatos munka való nekem, és ugye melyik nő nem vágyik arra, hogy nap-mint
nap tökéletes legyen a megjelenése, és ehhez még segítséget is kap a sminkes,
fodrász és stylist személyében. :) E félig komoly megjegyzés után, jöjjön a komoly
válasz! A televíziózásban nagyon szeretem, hogy napra késznek kell lenni, hogy
egy műsorvezető– a szó jó értelmében - rá van kényszerítve, hogy művelt, tájékozott
és minden iránt érdeklődő legyen. Szakmai felkészülés nélkül lehetetlen dolgozni,
ám emellett az egyik legfontosabb tényező a belső, egyéni értékek és a hitelesség
közvetítése. Hát ezen dolgozunk.
Vezettél már telefonos vetélkedőt a TV3-ban, az RTL Klubban reggeli műsort, dolgoztál
a Magyar Televíziónál is. A Duna tévéhez hogy kerültél?
A Duna Televízióban műsorvezető meghallgatást hirdettek, nagyon sokan jelentkeztek,
szerencsém volt.
Mi az, amit a leginkább élvezel a munkádban?
Nagyon szeretek beszélgetni, nagyon szeretek beszélni, és nagyon szeretek hallgatni,
szeretek információkkal szolgálni, tájékoztatni, bizonyos képet felidézni a nézőben
vagy egy új kép kialakítását szolgálja. Egy helyzetről vagy egy eseményről tájékoztatni,
egy személyt, egy cselekedetet, egy tevékenységet bemutatatni, semlegesen, elfogulatlanul.
Szóval, szívesen kalandozom a televíziós műfajok között. És azt gondolom szerencsés
voltam, vagyok abban a tekintetben, hogy mindig olyan műsorokat vezettem, amelyekhez
valamiért kötődtem, szerettem.
Hogyan sikerül az élet különböző területeit összeegyeztetned?
Mióta megszületett a kislányom Míra, nem könnyen, nagyon sok minden háttérbe
szorult a „régi életemből”, azonban nagyon sok új lehetőség nyílt meg általa,
mint például az újbóli játszótéri csúszdázás, vagy homokvárépítés. :)
Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?
Felfedeztem a művészetterápiát, a gyurmázást, a festést, és rajzolást egy gyönyörű
3 éves terapeuta segítségével, de komolyra fordítva, ezek a közös programok a
kislányommal jelentik a teljes kikapcsolódást, a könyv, a színház, és a barátok
mellett, és talán visszatér még egyszer az életembe a sport is…
Mennyi időt tudsz a családodra szánni?
Egy anya mindig úgy érzi, hogy nem eleget, nem elsősorban a munka miatt, hanem
a mindig adódó ügyintézések és egyéb teendők okán. Nagyon összetartó családot
tudhatok magam mellett, és ez nagyon jó, sokat segítenek, hogy gördülékenyen menjen
az életem. A kislányommal Mírával pedig nagyon sok időt töltünk együtt, és ki
is kell használom azt a rövid időt, amíg le nem cserél a barátnőire… :)
Mi az, amit még mindenképp beteljesítenél?
Van egy gyönyörű gyermekem, csodálatos családom, érdekes szakmám, munkám, karrierem.
Kívánhatnék többet? Persze vannak nagy és kisebb vágyaim, de ezeket megőrzöm magamnak,
ennyi titok jár nekem is…
Az interjút Valdraf Henrietta és Pozderka Ivett készítette.
„Mindig a hitelességet tartottam szem előtt, amikor újságot írtam, tudósítottam
vagy éppen tv-riportot készítettem. Nehéz semlegesnek, tárgyilagosnak maradni
egy politikailag ilyen erősen átszőtt társadalomban, mint a miénk, de hiszem,
hogy egy hagyományos értékrenddel rendelkező ember az alkotás során mégis képes
erre.”
Pszichológusnak készült, tanári diplomát szerzett. A Duna Televízió műsorvezető-szerkesztője
sosem szerette, ha fényképezik, a tiramisura azonban mindig igent mond.
Miért írod rövid „o”-val a neved?
Amikor megszülettem, a szüleim nem tudták, mi legyen a nevem. Édesapám szerette
volna, ha a Krisztina nevet kapom, mert apai nagymamámat Krisztinának hívták,
igen ám, de Krisztina napon születtem, milyen dolog az, ha egy gyereknek ugyanazon
a napon van a születés- és névnapja. Így a Krisztina név kiesett. Anyukám Csillát
szeretett volna, mert a bátyámat Csabának hívják és Csaba meg Csilla az olyan
jól hangzott. De ez apukámnak nem tetszett. Azon a napon, amikor megszülettem
- különös módon éppen apai nagymamám születésnapjára esett - a kórház összes lány
újszülöttjének a Mónika nevet adták. Nem tudom, mi lehetett a levegőben, de anyukám
is elcsábult. Egy dologban azonban különböztem a többiektől, az én nevemet rövid
"o"-val anyakönyvezték, talán a sietségben, talán figyelmetlenségből, nem tudom,
mindenesetre ehhez a kis "különbséghez" régóta ragaszkodom. Amikor a Magyar Televízió
Szegedi Körzeti Stúdiójának munkatársa lettem, Bán János volt a televízió vezetője.
Képernyős voltam, nemcsak híradót, hanem többféle műsort is vezethettem és szerkeszthettem
és természetesen mindenütt rövid"o"-val írták ki a nevemet. Egy alkalommal, egyik
adás utáni értékelésen Bán János szóvá tette, hogy nem jól van kiírva a nevem,
hibás. Megjegyeztem, hogy nekem ez a nevem, amiből óriási vita kerekedett, amely
a sírásig fajult. Bán János később bocsánatot kért tőlem, és arra kért, legyen
a művésznevem a "Mónika", mert a nézők nem tudhatják, hogy engem rövid "o"-s Monikának
hívnak és azt hiszik, hogy nem tudnunk helyesen írni....Akkoriban, Szegeden tehát
hosszú ó-val írtam a nevem...
Tudtad, hogy a Wikipédián van egy saját szócikked?
Igen. Egész jó. Valaki összeollózta a rólam írt dolgokat és feltette a netre.
Egyszer anyukám jelezte, hogy valamelyik barátnője megtalált és milyen jó a kép
rólam… No és persze megkért, hogy vegyem le az évszámokat, mert nem akarja öregíteni
magát. Mire megjegyeztem, hogy fogalmam sincs, miről beszél, mivel nem én írtam....
Az ilyen technikai dolgokhoz nem értek, nem tudom, hogy csinálta az illető, de
annyi bizonyos, hogy figyelemmel kíséri a pályafutásomat, mert egészen új dolgokat
is találtam, olyan momentumokat, amelyek nem is olyan régen történtek... Például
írt arról az eltűnt kislányról is, aki a Család-Barát egyik adása után pár órával
nézői betelefonálás útján megkerült...
Debrecenből, a Református Kollégiumból miért pont Szekszárdra mentél továbbtanulni?
Nem volt bátorságom egyetemre menni. Mindig azt szajkózták, hogy aki egyházi
suliba jár, azt úgysem veszik fel egyetemre, főleg, ha tanár akar lenni. És önbizalmam
sem volt. Jó tanuló voltam, elsősorban a humán tantárgyakat szerettem, a matek-fizika-kémia
nem az én világom. Azért Szekszárdra jelentkeztem, mert épp a beadási határidő
előtt valamivel meglátogatott Debrecenben egyik nagybátyám, aki énektanár volt
azon a bizonyos főiskolán és megkérdezte, mit akarok csinálni, hová akarok továbbmenni.
Azt mondta, gyere hozzánk, és én gondolkodás nélkül válaszoltam, hogy jó, megyek.
Az osztályfőnököm sem értette, miért fősulira megyek, mondta is, hogy: "Monika,
túl alacsonyra helyezed a lécet, nem gondolod?". Mire én azt feleltem neki: "Tanár
úr, sosem voltam jó magasugrásból". Aztán maximális pontszámmal felvettek és kiváló
minősítéssel lettem az, aki...
A magyar-ének szakot is nagybátyád miatt választottad?
Hat éves koromban elhatároztam, ahogy kis pápaszemesen ültem két hosszú hajfonatommal
legkisebbként, alig 19 kilósan a 2. padban, hogy én tanító néni leszek, olyan,
mint az én tanító nénim... Erős, sudár, igazságos és jó. Ezt akartam csinálni.
Aztán elfelejtődött ez az egész, és amikor menni kellett, nem tudtam, merre is
legyen az előre. Igazság szerint pszichológus szerettem volna lenni. Valahogy
mindig mindenki megbízott bennem és anélkül, hogy kérdeztem volna, rám merték
bízni legféltettebb titkukat az emberek. Egyszer egy néni a vonaton Debrecen és
Cegléd között úgy megkedvelt, hogy örökbe akart fogadni, de mielőtt elváltunk,
a lelkemre kötötte, ha egyetemre megyek, csak Pestre menjek, mert ő szeretné,
ha mellette lennék... A fősuli első évében átmehettem volna pszichológiára, mivel
mindenből színjeles voltam, de eltoltam. Azt mondtam, majd ha elvégzem, utána...
Aztán maradhattam volna a főiskola pszichológia tanszékén is... hívott az egyik
tanárom, de nem, Monika mindig a nehezebb utat választja... majd én megmutatom,
majd munka mellett, mert én nem leszek a szüleim terhére... aztán másként alakult.
Azért lettem ének szakos, mert a nagybátyám is énektanár volt. Csodálatos hangja
van. Nekem sosem volt szép hangom, a minősítés szerint tiszta, de halk. Valójában
hihetetlen, hogy én éneket is tanítottam, ha elmesélem a következőket. Hat éves
koromtól sírógörcsöt kaptam, ha másnap az órarendben énekóra jött, annyira féltem
az énektől. Aztán szüleim beírattak egy zeneiskolába, szolfézsra és hegedűre és
két év múlva már én voltam az, aki az új dalokat előénekelte az osztálynak...
De sosem voltam annyira oda az énekért... Nem tudom, azt hiszem, nem lennék még
egyszer énektanár, a mai gyerekek nagy részének már nem jelent semmit az ének...
Ha arra gondolok, hogy egyik tanítványom a szülői értekezleten annyit mondott
az apjának, "ahhoz a tanárhoz nem kell odamenni, az csak az énektanár..." akkor
nem lelkesít a tanítás. Ennek a diákomnak az édesapja egyszer azt tanácsolta,
pofozzam meg nyugodtan a gyerekét, ha rendetlenkedik énekórán, otthon is ahhoz
szokott... Amikor szerződtettek, azt mondta első igazgatóm, hogy készüljek fel,
a gyerekek nem szeretnek énekelni, nem szeretik az énekórát. Eddig képesítés nélküli
tanáraik voltak. Két évig tanítottam abban az iskolában és két kórust csináltam,
a gyerekek pedig szerették az óráimat. Egyik kislány úgy szaladt utánam szünetben,
hogy "kezicsókolom Monika ének tanító néni, mikor lesz énekóránk?"
Sok város szerepelt eddig az életedben. Szeretsz utazgatni, váltani?
Egyszer Zelnik Józsefről, a Duna Televízió első elnökéről készítettem portréfilmet,
aki nem egy "könnyű" ember. Amikor megpróbáltam megismerni, lelkesen mesélt az
utazásairól... Kiderült, hogy nagyon szereti az idegen tájakat, de csak filmen,
"virtuálisan" utazik, mert nincs ideje valóban végigjárni az általa csodált helyeket.
Nagyon szívesen utazgatnék, ha tehetném, de egyelőre nem engedhetem meg magamnak
ezt a luxust. Sem időm, se pénzem nincs erre. És valójában azt hiszem, kicsit
"röghöz kötött" is vagyok. Nagyon szeretem a szülőhazámat és feltett szándékom,
hogy minden kis szegletét megismerjem! Nem azért mentem és éltem annyi városban,
mert szeretek utazni, mondjuk úgy, így hozta a sors. Sok embert megismertem és
sokféle gondolkodással találkoztam, segített megérteni az embereket, sokkal toleránsabbá
tett. És nagyon szeretem nézegetni, figyelni az ismeretleneket. Minden tájon,
országrészben másmilyenek az emberek, még az arcformájuk és beszédük, hanglejtésük
is, hát még a gondolkodásuk... Nagyon érdekes dolgok ezek!
Mit tartasz eddigi pályafutásod legnagyobb szakmai sikerének?
Legnagyobb siker? Hm…Talán a hitelesség! Amikor még újságíróskodtam, a kiadó
tulajdonosa azt mondta, akármit írok, biztos, hogy nem ferdítem el a valóságot,
"te vagy itt az egyetlen hiteles ember" - mondta akkor nekem, alig 23 évesen.
Aztán később is éreztem, hogy ez az én utam, akkor, amikor rádióztam és akkor
is, amikor elkezdtem a tévézést. Egyszer, egy nyáron felhívott egy volt riportalanyom
azzal a kéréssel, hogy lesz egy esemény, menjek ki forgatni. Mondtam neki, hogy
sajnos idő közben megszűnt az a műsor, de szívesen ajánlok más kollegát. Azt válaszolta,
mást nem kér, köszöni szépen. Ez a siker. Aztán az is siker, amikor az ember utazik
a Szeged-Kiskunhalas közti távolsági buszon és azt hallja, ahogy mögötte két ember
az ő műsoráról beszélget... És az is jó, amikor egy műsor kapcsán segíteni tudunk
valakinek. Nemrég egy ismétlő Család-Barát műsorunkat a tengeren túlon látta valaki
és felajánlotta a bemutatott, nagyon rossz helyzetben élő családnak a segítségét.
És a megkerült kislány... amikor a szülők az adás után pár órával visszakapták
két hónapja eltűnt 13 éves gyermeküket. Ezek jelentik számomra a sikert. És bár
nem lettem pszichológus, azt hiszem, ezekben az élethelyzetekben is van mit tanulni,
sokat erősödtem és talán értem is általuk az utóbbi 10 évben.
Van olyan kihívás, ami nagyon vonz, de még nem valósulhatott meg az életedben?
Kihívás? Igen! Több is van! Szeretnék iskolát alapítani és könyvet- könyveket
írni. Az utóbbit már elkezdtem, de mivel mindennap dolgozom, sőt, tavaly még nyáron
sem voltam szabadságon, nincs időm írni... azért nem adom fel! A másik kihívás
az iskola. A hazai iskolarendszer nem készült fel arra, hogy az átlagtól eltérő,
de nem súlyosan fogyatékos gyermekeket nevelje, oktassa. Azt mondják "integrált
oktatás". Így próbálják ezeket a kissé "más" gyermekeket a többi gyermekhez "felzárkóztatni",
azért teszem csupa macskakörömbe e szavakat, mert nézőpont kérdése, hogy kit,
kihez zárkóztatunk fel és kit nevezünk másnak vagy az átlagtól eltérőnek... A
gyakorlatban - tisztelet a kivételnek - valójában alig -alig folyik valahol komolyan
ez az integrált oktatás. A pedagógusokat ugyanis nem erre képezték ki. Ezért nem
is várható el tőlük, hogy megértsék, ha egy gyermek kiválóan szaval, hogy lehet
csak 50%-os a beszédértése és miért fordul maga ellen, ha mások csúfolják, ezzel
bizarr magatartást produkálva... Mivel gyermekemnél az asperger szindrómát diagnosztizálták
hosszú évek kálváriája után, azt hiszem, pontosan tudom, hogy mások, akik hiperaktivitással,
mozgásproblémákkal vagy egyéb nehézséggel küzdenek, mit élnek át, amikor óvodát
vagy iskolát kell választaniuk gyermeküknek... 2005-ben jött a felismerés, hogy
valamit ki kellene találni. Beszéltem intézményvezető gyermekpszichológussal,
aki szerint Magyarország fényévekre van elmaradva az oktatás terén a "Nyugattól".
És beszéltem a Református Zsinat lelkészi elnökével is, aki maximálisan támogatná
elképzeléseimet. Egyelőre mérlegelek, figyelek és kivárok. A jelenlegi helyzet
nem alkalmas ilyen horderejű döntések meghozatalára, de nem teszek le tervemről
és bízom benne, hogy nem leszek-maradok egyedül ezzel az elképzelésemmel!
A műsorok vezetése vagy inkább azok szerkesztése áll hozzád közelebb?
Mindig a szerkesztés állt hozzám közelebb, abban úgy érzem, teljesebb lehet az
ember. A műsorvezetést is csináltam a tv-hez kerülésem kezdetétől, de önmagában
az nem lenne számomra kihívás. Mindig utáltam, ha fényképeztek, azt is, ha a figyelem
középpontjába kerültem, ezért hihetetlen, hogy ilyen munkakörben tevékenykedem.
Sosem hittem volna, hogy több ezres sportcsarnokban, nemzetközi egyházi konferencián
vagy székesegyházban fogok órákig konferálni és műsort vezetni. És a legjobb az,
amikor odajönnek az emberhez és azt mondják, olyan szépen beszélsz, köszönjük
szépen!
Mi az, amire neheztelsz a média világában?
A felületesség, a szenzációhajhászás, a felejtés. Könnyen felkap, magasba röpít
és gyorsan elfelejt... sokszor figyelmen kívül hagyja a média, hogy élő-eleven-érző
emberekről van szó, azokhoz szólunk és nem mindegy, hogy partnereknek tekintjük-e
őket vagy sem... Szóval utálom, ha átverik a nézőt, szerencsére ilyet magam körül
mostanában nem látok, de volt olyan munkahelyem, ahol ez alapprobléma volt és
minden hétvégén bőgtem otthon, hogy ezt nem tudom így csinálni... A pénz nem minden.
Melyik a kedvenc süteményed?
Ez övön aluli kérdés... Aki kérdezte, valószínűleg tudja, hogy édesszájú vagyok,
Gombóc Artúr reinkarnációja... Na jó, csak vicceltem. Nagyon szeretem az édességet.
Amikor diák voltam, elhatároztam, hogy az első fizetésemből annyi édességet veszek,
amennyit csak tudok, és mind megeszem... Persze, nem így történt, de ez jelzi
az édesség iránti elkötelezettségemet. Épp ezért kedvenc édességet megemlíteni
nagyon nehéz! Hm. Lássuk csak! Tiramisu, de olyan, amelyik "tocsog" az alkoholban
és a piskóta fölött vastagon áll a habos-tejszínes sajtkrém... és a túrógombóc.
Nagyon szeretem. Szegeden a Tisza parti halász- csárdában olyan óriásit adnak,
mint a megrendelő feje és olyan lágy, hogy az ember szájában valósággal olvadozik
a túrós-vaníliás finomság. Képtelenség megenni, de otthagyni bűn... Hm... Régen
jártam Szegeden... aztán szeretem a marcipánt is, minden mennyiségben és a szabadkai
Bódis cukrászda csokis-piskótás-rumos különlegessége is a kedvenceim közé tartozik
a kandírozott narancshéjjal együtt... Egyszer, talán negyedik gimis voltam, amikor
osztálykiránduláson azt mondta az osztályfőnököm, aki nem győzte nézni, ahogy
majszolom a mogyorókrémet a sok csoki után, hogy "Monika, neked cukrászhoz kell
férjhez menned, különben kieszed a férjedet a vagyonából"... Lehet, hogy meg kellett
volna fogadnom a tanácsát?
Következetes vagy a gyereknevelésben?
Gyermeknevelés... ez nehéz kérdés. Csak egy gyermekem van, és azt hiszem, néha
nagyon elkényeztetem, máskor meg lelkiismeret furdalásom van, hogy nagyon szigorú
vagyok vele. Fogalmam sincs, hogy jól csinálom-e. Nincs összehasonlítási alapom,
mondjuk úgy, hogy ösztönösen csinálom és a lehető legjobbat szeretném a gyermekemnek,
ezért néha, azaz inkább gyakran van lelkiismeret furdalásom, ha nem tudok vele
annyi időt tölteni, amennyit ő igényelne. Mivel bizonyos dolgokban kiemelkedő,
másban pedig még nem hozza a korosztálya képességeit, van mit csinálnunk. Folyamatos
fejlesztés az élete, ezt igyekszünk úgy csinálni, hogy ne érezze tehernek. Ha
azt vesszük, hogy honnan indult és hogy most hol tart, azt hiszem, jól csináljuk,
de az ember sosem lehet elégedett! Arra "gyúrunk", hogy egyre bátrabb legyen és
hogy majd önállóan is képes legyen megállni a helyét a világban...
Mit jelent számodra a hit?
A hit? Számomra ez nagyon nehéz kérdés. Nem maga a hit kérdése, mert az tiszta
sor, az ember hisz, és a hite valóban megtartja a legnehezebb időkben is. Inkább
a körülmények azok, amelyek minduntalan megpróbálják az embert. Amikor az egyházi
suliba jelentkeztem, azt kérdezték felvilágosult osztálytársaim, hogy akkor te
apáca leszel? Mire én felvilágosítottam őket, hogy nem leszek az. Aztán majdnem
mégis az lettem, de ez hosszú történet! Azt hittem, az egyházi iskola olyan, ahol
csupa "jó", minden "emberi gyarlóságtól " mentes ember munkálkodik, hogy mi is
még jobbakká legyünk... Aztán szembetaláltam magam azzal, ami mindenütt megvan,
hazugsággal, emberi gyarlósággal és kicsinyességgel és rájöttem, hogy nem az egyes
embert kell néznünk, hanem mást. Nem az intézmény jelenti az Istent, hanem ott
belül kell keresgélnünk és nem az egyes ember cselekedetei alapján kell megítélnünk
ezt az egészet. Bár csalódtam az egyházi iskolában, hamarosan mégis minden idegszálammal
kapaszkodtam, hogy visszamehessek oda. Különös, de biztonságot is jelentett az
egyházi iskola, a teológia, ezért nem csodálkozhattam, amikor egy későbbi érettségi
találkozónkon már az osztály fele járt a teológiára. Más is nyilván megélte ugyanazt,
amit én. A "kinti rossznál" sokkal jobb volt a benti biztonság... Amikor gólyatábor
után első napomat töltöttem a főiskola kollégiumában, alig 18 évesen napirend
és kimenő korlátozás nélkül, azt csinálhattam, amit akartam, kicsit megrémültem,
hogy ez a szabadság és örömmel-félelemmel vegyes érzéssel, bőgve bámultam magam
elé, mert hihetetlen volt, hogy azt csinálhatok mostantól, amit akarok! Nem kell
élére vasalni a plédemet, fél ötkor az íróasztalom mellé ülni és mindent rendben
tartani a szekrényemben és mindezért nem pontoz le egy ember és nem mondja többet
azt, hogy te nem mehetsz ki arra a fél órára sem, mert rendetlen voltál... Ez
is hozzátartozott a megélt dolgokhoz, de az is, amikor 9 évesen az iránt sóvárogtam,
hogy csak meghalhassak, mert szeretnék már Jézus közelében lenni. Gyermeki bölcsességgel
arra gondoltam, hogy nem lehetek öngyilkos, mert akkor nem odakerülök, de milyen
nehéz lesz kivárni azt az időt!
Különös, de mindenhol kívülálló voltam. Diákként szentfazéknak hittek, mert "onnan
jöttem", aztán a volt diáktársaim körében meg én lettem a "tévés", valahogy mindig
kicsit más. Tévésnek nem vagyok elég "tévés", refisnek meg nem vagyok elég "refis".
(református gimnáziumi diák rövidítése). Hát így éldegélem meg a hitem, magamban,
magamnak. Az is érdekes, hogy van egy kedves atya ismerősöm, Frajka Félix atya,
akivel régebben sokat beszélgettem és bár nálunk nincs gyónás, végtelen bizalmat
éreztem iránta és mindent meg tudtam osztani vele. Pedig ő katolikus. Amikor egy
riport kapcsán megismerkedtünk, Félix atya megkérdezte tőlem, hogy milyen vallású
vagyok, mire én rávágtam, hogy református vagyok, erre ő azt felelte, "érdekes,
pedig nem is látszik". No, ezen nagyon jót mulattam... a "vastagnyakú kálvinistákon"
ennyire látszik, hogy azok?! Szerettem volna egyházi suliban tanítani, jelentkeztem
Szegeden a Karolinába, de reformátusokat nem vettek fel eleinte, később pedig,
amikor értesítettek, hogy mehetnék, már megízleltem a tévézés csínját-bínját és
valahogy nem akaródzott már tanítani.
Életemet mégis átszövi ez a két dolog, mert a Duna Televízióhoz is úgy kerültem,
hogy a vallási szerkesztőség akkori vezetője Lehoczky Laci keresett meg, hogy
volna-e kedvem csatlakozni a csapatához. Természetesen igent mondtam és nem bántam
meg azóta sem, hogy a Duna Televíziót választottam immár több mint 10 éve hivatásom
gyakorlása színhelyéül, mert amíg mindennap úgy tudok bemenni, hogy van mit csinálnom,
és van értelme annak, amit épp csinálok, legyen az szerkesztés vagy műsorvezetés,
addig úgy érzem, nem hiába teszem a dolgom...
Az interjút Szabó Kornélia és Pozderka Ivett készítette.
Károlyi Gabriellamusor/musorvezetok/karolyigabriella.html2006110317150false
„A család nálam mindennél fontosabb, még akkor is, ha a média világában – már
amennyiben valaki »sokra akarja vinni« – ez nem jellemző. Igyekszem a lehető legtöbb
időt a gyermekeimmel és a párommal tölteni."
Károlyi Gabriella háromgyermekes édesanyja. 1992 óta a Duna Televízió munkatársa.
Életében fontos szerepet játszott németországi tanulmánya, a tenisz, és persze
a jó széljárás…
A XIX. század második felében született Károlyi Gabriella grófnő a rokonod?
Nem.
Évekig élél Berlinben, az egyetemet is ott végezted el. Milyen szakon?
A szüleim ott dolgoztak, engem pedig az érettségi után felvettek a Humboldt Egyetem
germanisztika szakára. Pár évvel később már az egyesült Németországban végeztem
német nyelvészként.
A nyelvészi diploma megszerzése után milyen „szél” sodort a meteorológia felé?
Károlyi Gabriellagallery_812258.html2009436125619falsegallerygallery_812258.html2009436125619Károlyi Gabriella-/data/cms547337/Gabi.jpg709472--Károlyi Gabriella-/data/812256/tn_Gabi.jpg5637-thumbnail: -Károlyi Gabriella-/data/cms547338/Gabi2.jpg472709--Károlyi Gabriella-/data/812254/tn_Gabi2.jpg3756-thumbnail: -Károlyi Gabriella-/data/cms547339/gabi3.jpg472709--Károlyi Gabriella-/data/812252/tn_gabi3.jpg3756-thumbnail: -Károlyi Gabriella-/data/cms547340/gabi4.jpg361540--Károlyi Gabriella-/data/812250/tn_gabi4.jpg3756-thumbnail: -1992-től dolgozom a Duna Televízióban, sokáig bemondóként, majd pár éve megkerestek,
hogy elvállalnám-e az időjárásjelentést. Mivel nem vagyok szakember, először megijedtem
a feladattól, de aztán hamar belejöttem és arra is rájöttem, hogy a nézők nem
ciklonokra és légáramlatokra kíváncsiak, hanem arra, hogy sütni fog a nap, vagy
esni fog az eső.
Hogyan ismerkedtél meg sportújságíró férjeddel?
Stílszerűen a teniszpályán! :) Az ő életében a legfontosabb sport a tenisz és
lassan 25 éve járja a világ nagy teniszversenyeit.
Te mennyire követed figyelemmel a teniszmeccseket?
Igazából nem tartozik a kedvenc sportjaim közé. Sokkal jobban szeretem az atlétikát,
hiszen 10 évig atlétizáltam, és persze a kosárlabdát, mivel a fiam már 11 évesen
Budapest-bajnok volt.
Úgy tudom, szabadidődben szeretsz internetezni. Szakmai ártalom?
Nem szeretek jobban internetezni, mint bárki más. A mai világban az információkhoz
így lehet a legjobban hozzájutni.
Mit jelent az e-mail címedben szereplő „dolifa” szó?
A három gyerekem nevének kezőbetűiből állt össze: Fanni 15, Olivér 12, Dorka
pedig 6 éves.
A gyermekeid szigorú anyának tartanak?
Ezt elsősorban a gyerekeim tudják vagy érzik, de szerintem nem vagyok szigorú.
Nálunk a gyerekeknek nagy a szabadsága, ritkán tiltok meg nekik bármit is. Ennek
ellenére pontosan érzik a határaikat.
Milyen televíziós programokat néznek (nézhetnek) a gyermekeid?
A legkisebb általában mesefilmeket néz, a fiam a sportközvetítéseket szereti
a legjobban, a nagylányom pedig a sorozatokat.
Itt a tavasz! Milyen virágok vannak a kertedben?
Amilyeneket tavasszal ültetek. Tulipán, jácint.
Az interjút Szabó Kornélia és Pozderka Ivett készítette.
1976 - 1978: Új Tükör szerkesztősége /pályakezdő újságíró/
1978 - 1987: Magyar Rádió, Belpolitikai rovat /szerkesztő-műsorvezető/
1987 - 2000: Magyar Televízió munkatársa /Ifjúsági Osztály, Ablak Szerkesztősége
- 1994 óta a Csellengők szerkesztő-műsorvezetője
- 2001 óta cégtulajdonos vállalkozóként a Csellengők című, eltűnt gyermekeket
és felnőtteket kereső, a Magyar Televízió 1-es programján, illetve a Duna Televízióban
jelentkező műsor teljes körű, kizárólagos jogtulajdonosa, gyártója, producere
Saját filmek:
- Áthatások /portréfilm Vinkler László festőművészről
szerkesztő-rendező-producer – 2002.
- Mamma klub /rip-dok. film, szerkesztő-rendező-producer – 2003.
- Gyerekek a fővárosban /rip-dok. film, szerkesztő-rendező-producer 2004.
1976 - 1978: Új Tükör szerkesztősége /pályakezdő újságíró/
1978 - 1987: Magyar Rádió, Belpolitikai rovat /szerkesztő-műsorvezető/
1987 - 2000: Magyar Televízió munkatársa /Ifjúsági Osztály, Ablak Szerkesztősége
- 1994 óta a Csellengők szerkesztő-műsorvezetője
- 2001 óta cégtulajdonos vállalkozóként a Csellengők című, eltűnt gyermekeket
és felnőtteket kereső, a Magyar Televízió 1-es programján, illetve a Duna Televízióban
jelentkező műsor teljes körű, kizárólagos jogtulajdonosa, gyártója, producere
Saját filmek:
- Áthatások /portréfilm Vinkler László festőművészről
szerkesztő-rendező-producer – 2002.
- Mamma klub /rip-dok. film, szerkesztő-rendező-producer – 2003.
- Gyerekek a fővárosban /rip-dok. film, szerkesztő-rendező-producer 2004.
1532220401268838900000100225243800000Csodafa2010A sorozat azt mutatja be, milyen szerepet játszik a tudomány és technika a társadalom életében, hogyan alakult ez a szerep az emberiség története folyamán, és hogyan alakul, vagy legalábbis kellene alakuljon a huszonegyedik században. Bemutatja azt is, hogy a tudományos felfedezés csak az első lépés ahhoz, hogy valamilyen új felismerés az emberiség hasznára legyen, és megmutatja a további lépéseket, amelyeken keresztül egy felfedezésből innováció, majd végül a mindennapokban használható, gyártható termék, technológia vagy módszer lesz, mindezt olyan módon, hogy közben beavatja a nézőt az innováció műhelyeinek életébe, végigköveti az innováció társadalmasulásának folyamatát a felfedezés, felismerés pillanatától a gyakorlati hasznosulásig.
A műsor-sorozat azt mutatja be, milyen szerepet játszik a tudomány és technika
a társadalom életében, hogyan alakult ez a szerep az emberiség története folyamán,
és hogyan alakul, vagy legalábbis kellene alakuljon a huszonegyedik században...
1531880261268600700000100227091860000DivathétMűsorvezető: Kembe-Sorel Arthur; Főszerkesztő: Bárdos Zita; Vezető operatőr: Mayer Zoltán HSC; Rendező: Gyulai Mihály<br/>A műsor korhatár nélkül mutatja be a divat és a design terület újdonságait. Elsősorban hazai és külföldi divatbemutatókról, kiállításokról számolunk be, megismerkedhetnek designerekkel, stylistokkal a velük készített rövid interjúk segítségével. Foglalkozunk sztárokkal és közéleti szereplőkkel és a hozzájuk kapcsolódó eseményekkel is. Megmutatjuk, hogy a divat hogyan épül be mindennapjainkba és az öltözködés- és viseletkultúra, valamint a tárgyi kultúránk hogyan alkot szerves egységet, miképpen élünk együtt a „divattal” a mindennapokban.<br/>Elérhetőségünk: bestline@t-online.hu
A műsor korhatár nélkül mutatja be a divat és a design terület újdonságait. Elsősorban
hazai és külföldi divatbemutatók, kiállítások, apropóján, valamint designerekkel,
stylistokkal készített rövid interjúk segítségével. Foglalkozunk sztárokkal és
közéleti szereplőkkel és a hozzájuk kapcsolódó eseményekkel is, azonban a kereskedelmi
televízióktól eltérő módon. A Divathétúgy próbál szórakoztatni, hogy közben érdekes és értékes dolgokról informál,
szinte észrevétlenül bővíti a nézők ismereteit, szélesíti látókörüket, megismerteti
őket a régi hagyományokkal és az új szokásokkal egyaránt. Megmutatjuk, hogy a
divat hogyan épül be mindennapjainkba és az öltözködés- és viselet kultúra, valamint
a tárgyi kultúránk hogyan alkot szerves egységet, miképpen élünk együtt a „divattal”
a mindennapokban. Az építészettől a lakberendezésig, a bútortervezéstől a pihenéshez,
a szórakozáshoz szükséges használati tárgyakig minden, ami bennünket körülvesz,
egyfajta designt, stílust jelenít meg. Akárcsak saját külső megjelenésünk, amely
már összefüggésben áll az általunk választott és kialakított életmóddal is.
„Mivel Kongóban nem volt, én magam alapítottam meg az ottani vívószövetséget.
Ezzel teljesülhetett az álmom is: elindultam az athéni olimpián.”
Kembe-Sorel Arthur televíziós és rádiós műsorvezető, modell, táncos, és táncoktató,
színész, vívó és leendő vívóakadémia igazgató. Ha pedig épp egyik sem, akkor videoklipet
forgat valamelyik hazai banda számára…
Lehettél volna Kembe Géza is...
Édesapám kongói, édesanyám magyar. Apám nyomdásznak jött tanulni Magyarországra,
kint újságíró volt. Itt ismerte meg édesanyámat, azóta is egy párt alkotnak, bár
édesapám a munkája miatt sokat ingázik Kongó és Magyarország között. A szüleimre
rá akarták erőszakolni, hogy nekem adjanak magyaros nevet, de apám ezt nem akarta...
Hónapokig ment a huzavona, végül abban egyeztek ki, hogy az egyik nevem magyaros
hangzású lesz, így lettem Arthur. Kembe Gézaként vicces lennék.
Kembe Sorel-Arthurgallery_813090.html2009682174228falsedescriptiongallerygallery_813090.html2009682174228Kembe Sorel-Arthur, a vívó-/data/cms548024/allo_vivo.JPG500749--Kembe Sorel-Arthur, a vívó-/data/813084/tn_allo_vivo.JPG3756-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a modell-/data/cms548025/Arthur.jpg500688--Kembe Sorel-Arthur, a modell-/data/813088/tn_Arthur.jpg4056-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a színész (A 100 feet című amerikai filmben)-/data/cms548023/100feet_amerikai_film_rendore.jpg1000750--Kembe Sorel-Arthur, a színész (A 100 feet című amerikai filmben)-/data/813086/tn_100feet_amerikai_film_rendore.jpg5642-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a színész (az Örült nők ketrecében Tordy Gézával)-/data/cms548028/tordy_gezavel_az_orult_nokben.JPG448299--Kembe Sorel-Arthur, a színész (az Örült nők ketrecében Tordy Gézával)-/data/813078/tn_tordy_gezavel_az_orult_nokben.JPG5637-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a rádiós-/data/cms548026/sorel.jpg1000892--Kembe Sorel-Arthur, a rádiós-/data/813082/tn_sorel.jpg5649-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a... sármos :)-/data/cms548027/sorel2.jpg595899--Kembe Sorel-Arthur, a... sármos :)-/data/813080/tn_sorel2.jpg3756-thumbnail: -Van testvéred?
Nincs. Ilyen értelemben nem vagyunk egy tipikus afrikai család, ahogyan az sem
szokványos, hogy apám az iskola elvégzése után is Magyarországon maradt… A megszokott
séma ugyanis akkoriban az volt, hogy az afrikai diákok, miután született itt is
egy gyerekük, visszamentek a korábbi családjukhoz Afrikába…
A suliban voltak konfliktusaid a bőrszíned miatt?
Az általános iskolában rengeteget verekedtem, mivel folyton „négereztek.” Én
szívesen leálltam volna, mert egyébként nem voltam verekedős gyerek, de mivel
állandóan belém kötöttek, nem volt mit tennem, megvédtem magam… ’87-ben Párizsba
költöztünk édesanyámmal, és csak ’90-ben, a rendszerváltás után jöttünk haza.
Ettől kezdve ismét verekedős életet kellett élnem: a „bakancsos skinheadekkel”
úgy 4 éven keresztül voltak igen komoly perpatvaraim. Ezekben a zűrös években
napi szinten megfordultam a rendőrségen, egynémely összetűzésünkből pedig még
bírósági tárgyalás is lett. Aztán eltűntek ezek a srácok…persze nem hiányoznak…
De talán épp ennek köszönhető, hogy ott voltál az athéni olimpián…
Még általános iskolás koromban, amikor a szüleim megelégelték a sok verekedést,
beírattak vívni, hogy az edzéseken vezessem le a feles energiám. No, és persze
a reflexeim is javultak… Még a gimnázium alatt is vívtam (a Honvédban játszottam),
utána viszont abbahagytam az edzéseket. A fordulat akkor következett be, amikor
a sydneyi olimpia alatt én is végignevettem azt a versenyszámot, amikor
Eric Moussambani (Sydney 2000)http://www.youtube.com/watch?v=v83dFpFYhXk20094106102057false1falseegy új-guineai srác majdnem belefulladt a medencébe.
Alig tudott úszni, de versenyzett! Egy világ röhögött rajta, de mégiscsak ott
volt az olimpián. Arra gondoltam, ha ő ott lehetett, valahogy én is el tudom érni,
hogy kijussak… A magyar vívócsapat kiváló, abba nem kerülhettem volna be, épp
ezért elutaztam Kongóba, ahol akkor még nem volt vívószövetség. Gyorsan kerestem
pár befolyásos embert, és én magam alapítottam meg a kongói vívószövetséget. Egy
hét alatt be is jegyezték, így teljesült az álmom, s kongói színekben elindulhattam
az athéni olimpián. Azóta is én működtetem a szövetséget, bár öt év alatt rajtam
kívül egy vívó se lépett még be…most ezen próbálok meg változtatni.
Hogy sikerült az olimpia?
Kikaptam 15:13-ra egy kubai sráctól. Pedig vezettem. Azóta csak hobbi szinten
vívok. Az edzőm megalapított Budapesten egy egyesületet, az ottani srácokkal szoktam
edzeni.
Mikor voltál utoljára Kongóban?
2008 decemberében, ugyanis ott forgattuk a Világkikötőt.
Tényleg színtévesztő vagy?
Igen, és emiatt romba is dőlt az egyik álom. :) Az általános iskola után mechatronikai
szakközépbe készültem, robottechnikus akartam lenni. A felvételin azonban kiderült,
hogy színtévesztő vagyok, így kénytelen voltam „rendes” középiskolába menni… Sporttagozatra
jártam a Szabó Ervin Gimnáziumban.
Diplomára hol tettél szert?
Pécsett végeztem művelődésszervező szakon. Azért felvételiztem oda, mivel Nizzába
vágytam, és tudtam, hogy ennek a sulinak ott van a másoddiplomás képzése. Aztán
ki is jutottam Nizzába…
Ott is biztos belefogtál valami érdekesbe…
Mert ott könnyű! Ráadásul a kulturális háttérmunkásokat is igen jól megfizetik.
Az egyik osztálytársam például kitalálta, hogy víz alatti szobrokat készít, amelyeket
csak búvárfelszereléssel lehet megtekinteni. És még erre is kapott állami támogatást…
Én egy kisvárosban (Nizzától 5 kilométerre) béreltem egy garázst, és egy magyar
pasival közösen létrehoztunk egy alapítványt, hogy a magyar kultúrát népszerűsítsük.
Mivel ennek a kisvárosnak Szeged a testvérvárosa, így elmentünk Szegedre, hogy
kortárs festményeket kutassunk fel. Később ezeket a festményeket kiállítottuk
a garázsban, és eladtuk azokat.
Hasonló akciókra itthon is vállalkozol?
Itthon csak falakba ütközik az ember. Próbáltam, de nem ment. Egyszer például
a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban próbáltam megszervezni egy háromnapos
színházi fesztivált. Tápiószentmárton önkormányzata kiépítette volna az utat a
lovasparkig, a park tulajdonosa ingyen és bérmentve odaadta volna a területet
a fesztivál idejére, viszont a Nemzeti Kulturális Alap az általunk megpályázott
összeg töredékét adta csak volna oda… Így nem jött létre a fesztivál…
Persze azért fesztivál-szervezés nélkül sem unatkozol. A tévézés mellett rádiózol,
sőt, színházban is szerepelsz.
Mindig is igyekeztem több lábon állni: régebben táncoltam (pl. szerepeltem a
Macskák című musicalben), volt egy tánciskolám, ahol oktattam, de voltam modell
is. Jelenleg Africafe címmel van egy rádióműsorom, ami afrikai politikáról, gazdaságról,
kultúráról szól. Évek óta játszom az Őrült nők ketrecében, Jakab (a transzvesztita
pincér) szerepében láthatnak a nézők. 2008-ig pedig az Egy csepp mézben is szerepeltem.
Mindezek mellett pedig kb. 10-12 éve megalapítottunk egy vállalkozást néhány általános
iskolai barátommal, akikkel videoklipeket forgatunk. Készítettünk már klipet Ganxsta
Zolee, Majka papa, a Hooligans, a Bon-Bon és a Groovehouse számára is.
Mivel szeretnél még a jövőben foglalkozni?
A nemzeti sportéletben nem sportolóként részt venni. Azóta, mióta megalakult
a kongói vívószövetség, én koordinálom az összes dolgát. Már "csak" a vívók hiányoznak!
A toborozás előtt azonban még sok teendőnk van. Meg kell teremteni a pénzügyi
alapokat, fel kell húzni egy vívótermet, amiben biztosítani kell a megfelelő felszerelést,
valamint ki kell képezni a szakembereket is. Csak ezután kereshetjük meg a vívókat.
De egy kongói gyereknek azonnal elmegy a kedve, ha nálunk vív, aztán haza kell
mennie a kiábrándító körülmények közé... Épp ezért egy bentlakásos iskolát is
létre kell hozni.
Készülsz valamilyen exkluzív interjúra?
A Világkikötő című műsorunkkal Kubába készülünk, ugyanis megtaláltuk Che Guevara
unokáját! Vele szeretnék egy riportot készíteni. Remélem, összejön.
„Mivel Kongóban nem volt, én magam alapítottam meg az ottani vívószövetséget.
Ezzel teljesülhetett az álmom is: elindultam az athéni olimpián.”
Kembe-Sorel Arthur televíziós és rádiós műsorvezető, modell, táncos, és táncoktató,
színész, vívó és leendő vívóakadémia igazgató. Ha pedig épp egyik sem, akkor videoklipet
forgat valamelyik hazai banda számára…
Lehettél volna Kembe Géza is...
Édesapám kongói, édesanyám magyar. Apám nyomdásznak jött tanulni Magyarországra,
kint újságíró volt. Itt ismerte meg édesanyámat, azóta is egy párt alkotnak, bár
édesapám a munkája miatt sokat ingázik Kongó és Magyarország között. A szüleimre
rá akarták erőszakolni, hogy nekem adjanak magyaros nevet, de apám ezt nem akarta...
Hónapokig ment a huzavona, végül abban egyeztek ki, hogy az egyik nevem magyaros
hangzású lesz, így lettem Arthur. Kembe Gézaként vicces lennék.
Kembe Sorel-Arthurgallery_813090.html2009682174228falsedescriptiongallerygallery_813090.html2009682174228Kembe Sorel-Arthur, a vívó-/data/cms548024/allo_vivo.JPG500749--Kembe Sorel-Arthur, a vívó-/data/813084/tn_allo_vivo.JPG3756-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a modell-/data/cms548025/Arthur.jpg500688--Kembe Sorel-Arthur, a modell-/data/813088/tn_Arthur.jpg4056-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a színész (A 100 feet című amerikai filmben)-/data/cms548023/100feet_amerikai_film_rendore.jpg1000750--Kembe Sorel-Arthur, a színész (A 100 feet című amerikai filmben)-/data/813086/tn_100feet_amerikai_film_rendore.jpg5642-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a színész (az Örült nők ketrecében Tordy Gézával)-/data/cms548028/tordy_gezavel_az_orult_nokben.JPG448299--Kembe Sorel-Arthur, a színész (az Örült nők ketrecében Tordy Gézával)-/data/813078/tn_tordy_gezavel_az_orult_nokben.JPG5637-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a rádiós-/data/cms548026/sorel.jpg1000892--Kembe Sorel-Arthur, a rádiós-/data/813082/tn_sorel.jpg5649-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a... sármos :)-/data/cms548027/sorel2.jpg595899--Kembe Sorel-Arthur, a... sármos :)-/data/813080/tn_sorel2.jpg3756-thumbnail: -Van testvéred?
Nincs. Ilyen értelemben nem vagyunk egy tipikus afrikai család, ahogyan az sem
szokványos, hogy apám az iskola elvégzése után is Magyarországon maradt… A megszokott
séma ugyanis akkoriban az volt, hogy az afrikai diákok, miután született itt is
egy gyerekük, visszamentek a korábbi családjukhoz Afrikába…
A suliban voltak konfliktusaid a bőrszíned miatt?
Az általános iskolában rengeteget verekedtem, mivel folyton „négereztek.” Én
szívesen leálltam volna, mert egyébként nem voltam verekedős gyerek, de mivel
állandóan belém kötöttek, nem volt mit tennem, megvédtem magam… ’87-ben Párizsba
költöztünk édesanyámmal, és csak ’90-ben, a rendszerváltás után jöttünk haza.
Ettől kezdve ismét verekedős életet kellett élnem: a „bakancsos skinheadekkel”
úgy 4 éven keresztül voltak igen komoly perpatvaraim. Ezekben a zűrös években
napi szinten megfordultam a rendőrségen, egynémely összetűzésünkből pedig még
bírósági tárgyalás is lett. Aztán eltűntek ezek a srácok…persze nem hiányoznak…
De talán épp ennek köszönhető, hogy ott voltál az athéni olimpián…
Még általános iskolás koromban, amikor a szüleim megelégelték a sok verekedést,
beírattak vívni, hogy az edzéseken vezessem le a feles energiám. No, és persze
a reflexeim is javultak… Még a gimnázium alatt is vívtam (a Honvédban játszottam),
utána viszont abbahagytam az edzéseket. A fordulat akkor következett be, amikor
a sydneyi olimpia alatt én is végignevettem azt a versenyszámot, amikor
Eric Moussambani (Sydney 2000)http://www.youtube.com/watch?v=v83dFpFYhXk20094106102057false1falseegy új-guineai srác majdnem belefulladt a medencébe.
Alig tudott úszni, de versenyzett! Egy világ röhögött rajta, de mégiscsak ott
volt az olimpián. Arra gondoltam, ha ő ott lehetett, valahogy én is el tudom érni,
hogy kijussak… A magyar vívócsapat kiváló, abba nem kerülhettem volna be, épp
ezért elutaztam Kongóba, ahol akkor még nem volt vívószövetség. Gyorsan kerestem
pár befolyásos embert, és én magam alapítottam meg a kongói vívószövetséget. Egy
hét alatt be is jegyezték, így teljesült az álmom, s kongói színekben elindulhattam
az athéni olimpián. Azóta is én működtetem a szövetséget, bár öt év alatt rajtam
kívül egy vívó se lépett még be…most ezen próbálok meg változtatni.
Hogy sikerült az olimpia?
Kikaptam 15:13-ra egy kubai sráctól. Pedig vezettem. Azóta csak hobbi szinten
vívok. Az edzőm megalapított Budapesten egy egyesületet, az ottani srácokkal szoktam
edzeni.
Mikor voltál utoljára Kongóban?
2008 decemberében, ugyanis ott forgattuk a Világkikötőt.
Tényleg színtévesztő vagy?
Igen, és emiatt romba is dőlt az egyik álom. :) Az általános iskola után mechatronikai
szakközépbe készültem, robottechnikus akartam lenni. A felvételin azonban kiderült,
hogy színtévesztő vagyok, így kénytelen voltam „rendes” középiskolába menni… Sporttagozatra
jártam a Szabó Ervin Gimnáziumban.
Diplomára hol tettél szert?
Pécsett végeztem művelődésszervező szakon. Azért felvételiztem oda, mivel Nizzába
vágytam, és tudtam, hogy ennek a sulinak ott van a másoddiplomás képzése. Aztán
ki is jutottam Nizzába…
Ott is biztos belefogtál valami érdekesbe…
Mert ott könnyű! Ráadásul a kulturális háttérmunkásokat is igen jól megfizetik.
Az egyik osztálytársam például kitalálta, hogy víz alatti szobrokat készít, amelyeket
csak búvárfelszereléssel lehet megtekinteni. És még erre is kapott állami támogatást…
Én egy kisvárosban (Nizzától 5 kilométerre) béreltem egy garázst, és egy magyar
pasival közösen létrehoztunk egy alapítványt, hogy a magyar kultúrát népszerűsítsük.
Mivel ennek a kisvárosnak Szeged a testvérvárosa, így elmentünk Szegedre, hogy
kortárs festményeket kutassunk fel. Később ezeket a festményeket kiállítottuk
a garázsban, és eladtuk azokat.
Hasonló akciókra itthon is vállalkozol?
Itthon csak falakba ütközik az ember. Próbáltam, de nem ment. Egyszer például
a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban próbáltam megszervezni egy háromnapos
színházi fesztivált. Tápiószentmárton önkormányzata kiépítette volna az utat a
lovasparkig, a park tulajdonosa ingyen és bérmentve odaadta volna a területet
a fesztivál idejére, viszont a Nemzeti Kulturális Alap az általunk megpályázott
összeg töredékét adta csak volna oda… Így nem jött létre a fesztivál…
Persze azért fesztivál-szervezés nélkül sem unatkozol. A tévézés mellett rádiózol,
sőt, színházban is szerepelsz.
Mindig is igyekeztem több lábon állni: régebben táncoltam (pl. szerepeltem a
Macskák című musicalben), volt egy tánciskolám, ahol oktattam, de voltam modell
is. Jelenleg Africafe címmel van egy rádióműsorom, ami afrikai politikáról, gazdaságról,
kultúráról szól. Évek óta játszom az Őrült nők ketrecében, Jakab (a transzvesztita
pincér) szerepében láthatnak a nézők. 2008-ig pedig az Egy csepp mézben is szerepeltem.
Mindezek mellett pedig kb. 10-12 éve megalapítottunk egy vállalkozást néhány általános
iskolai barátommal, akikkel videoklipeket forgatunk. Készítettünk már klipet Ganxsta
Zolee, Majka papa, a Hooligans, a Bon-Bon és a Groovehouse számára is.
Mivel szeretnél még a jövőben foglalkozni?
A nemzeti sportéletben nem sportolóként részt venni. Azóta, mióta megalakult
a kongói vívószövetség, én koordinálom az összes dolgát. Már "csak" a vívók hiányoznak!
A toborozás előtt azonban még sok teendőnk van. Meg kell teremteni a pénzügyi
alapokat, fel kell húzni egy vívótermet, amiben biztosítani kell a megfelelő felszerelést,
valamint ki kell képezni a szakembereket is. Csak ezután kereshetjük meg a vívókat.
De egy kongói gyereknek azonnal elmegy a kedve, ha nálunk vív, aztán haza kell
mennie a kiábrándító körülmények közé... Épp ezért egy bentlakásos iskolát is
létre kell hozni.
Készülsz valamilyen exkluzív interjúra?
A Világkikötő című műsorunkkal Kubába készülünk, ugyanis megtaláltuk Che Guevara
unokáját! Vele szeretnék egy riportot készíteni. Remélem, összejön.
1538360411269357000004100227186690000Duna MoziIráni filmművészetA szinte a semmiből előtűnő iráni film csodájára a nyolcvanas évek közepén figyelt fel a világ. Az első iráni új hullám Darius Mehrjui 1969-ben készült A tehén című munkájával indult, a második pedig Abbas Kiarostami Hol a barát háza? és Mohsen Makhmalbaf A biciklista című filmjével 1987-ben, majd folytatódott Jafar Panahi és Majid Majidi nemzetközi fesztiváldíjas műveivel. Ma Iránban évente 70 nagyjátékfilm készül, és a világ egyre inkább figyel az államilag kevésbé támogatott iráni dokumentumfilmekre is. A Duna Mozi stábja Teheránban filmrendezők, színészek és producerek segítségével készített körképet a kortárs iráni filmművészetről. A műsorban beszélgettünk az egyik legnevesebb dokumentumfilm-rendezővel, Mehrdad Oszkuival is, akinek több filmjét is vetíti a Duna Televízió (A burka túloldala: március 23., 23.00, Anyám otthona, a lagúna; A szabadsághoz mindig késő van: március 30., 22.30).
E-mail:
Duna Mozi mailmailto:zudor_i@dunatv.hu2008226311458false0falsezudor_i@dunatv.hu
Tel.: +36 (1) 489-1259
Fax: +36 (1) 489-1653
A film máig egyike korunk legnépszerűbb, legszélesebb társadalmi és kulturális
rétegeket megmozgató művészeti ágainak - formálja és befolyásolja életünket, történeteket
mesél, kikapcsol és elgondolkodtat...
„Mivel Kongóban nem volt, én magam alapítottam meg az ottani vívószövetséget.
Ezzel teljesülhetett az álmom is: elindultam az athéni olimpián.”
Kembe-Sorel Arthur televíziós és rádiós műsorvezető, modell, táncos, és táncoktató,
színész, vívó és leendő vívóakadémia igazgató. Ha pedig épp egyik sem, akkor videoklipet
forgat valamelyik hazai banda számára…
Lehettél volna Kembe Géza is...
Édesapám kongói, édesanyám magyar. Apám nyomdásznak jött tanulni Magyarországra,
kint újságíró volt. Itt ismerte meg édesanyámat, azóta is egy párt alkotnak, bár
édesapám a munkája miatt sokat ingázik Kongó és Magyarország között. A szüleimre
rá akarták erőszakolni, hogy nekem adjanak magyaros nevet, de apám ezt nem akarta...
Hónapokig ment a huzavona, végül abban egyeztek ki, hogy az egyik nevem magyaros
hangzású lesz, így lettem Arthur. Kembe Gézaként vicces lennék.
Kembe Sorel-Arthurgallery_813090.html2009682174228falsedescriptiongallerygallery_813090.html2009682174228Kembe Sorel-Arthur, a vívó-/data/cms548024/allo_vivo.JPG500749--Kembe Sorel-Arthur, a vívó-/data/813084/tn_allo_vivo.JPG3756-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a modell-/data/cms548025/Arthur.jpg500688--Kembe Sorel-Arthur, a modell-/data/813088/tn_Arthur.jpg4056-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a színész (A 100 feet című amerikai filmben)-/data/cms548023/100feet_amerikai_film_rendore.jpg1000750--Kembe Sorel-Arthur, a színész (A 100 feet című amerikai filmben)-/data/813086/tn_100feet_amerikai_film_rendore.jpg5642-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a színész (az Örült nők ketrecében Tordy Gézával)-/data/cms548028/tordy_gezavel_az_orult_nokben.JPG448299--Kembe Sorel-Arthur, a színész (az Örült nők ketrecében Tordy Gézával)-/data/813078/tn_tordy_gezavel_az_orult_nokben.JPG5637-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a rádiós-/data/cms548026/sorel.jpg1000892--Kembe Sorel-Arthur, a rádiós-/data/813082/tn_sorel.jpg5649-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a... sármos :)-/data/cms548027/sorel2.jpg595899--Kembe Sorel-Arthur, a... sármos :)-/data/813080/tn_sorel2.jpg3756-thumbnail: -Van testvéred?
Nincs. Ilyen értelemben nem vagyunk egy tipikus afrikai család, ahogyan az sem
szokványos, hogy apám az iskola elvégzése után is Magyarországon maradt… A megszokott
séma ugyanis akkoriban az volt, hogy az afrikai diákok, miután született itt is
egy gyerekük, visszamentek a korábbi családjukhoz Afrikába…
A suliban voltak konfliktusaid a bőrszíned miatt?
Az általános iskolában rengeteget verekedtem, mivel folyton „négereztek.” Én
szívesen leálltam volna, mert egyébként nem voltam verekedős gyerek, de mivel
állandóan belém kötöttek, nem volt mit tennem, megvédtem magam… ’87-ben Párizsba
költöztünk édesanyámmal, és csak ’90-ben, a rendszerváltás után jöttünk haza.
Ettől kezdve ismét verekedős életet kellett élnem: a „bakancsos skinheadekkel”
úgy 4 éven keresztül voltak igen komoly perpatvaraim. Ezekben a zűrös években
napi szinten megfordultam a rendőrségen, egynémely összetűzésünkből pedig még
bírósági tárgyalás is lett. Aztán eltűntek ezek a srácok…persze nem hiányoznak…
De talán épp ennek köszönhető, hogy ott voltál az athéni olimpián…
Még általános iskolás koromban, amikor a szüleim megelégelték a sok verekedést,
beírattak vívni, hogy az edzéseken vezessem le a feles energiám. No, és persze
a reflexeim is javultak… Még a gimnázium alatt is vívtam (a Honvédban játszottam),
utána viszont abbahagytam az edzéseket. A fordulat akkor következett be, amikor
a sydneyi olimpia alatt én is végignevettem azt a versenyszámot, amikor
Eric Moussambani (Sydney 2000)http://www.youtube.com/watch?v=v83dFpFYhXk20094106102057false1falseegy új-guineai srác majdnem belefulladt a medencébe.
Alig tudott úszni, de versenyzett! Egy világ röhögött rajta, de mégiscsak ott
volt az olimpián. Arra gondoltam, ha ő ott lehetett, valahogy én is el tudom érni,
hogy kijussak… A magyar vívócsapat kiváló, abba nem kerülhettem volna be, épp
ezért elutaztam Kongóba, ahol akkor még nem volt vívószövetség. Gyorsan kerestem
pár befolyásos embert, és én magam alapítottam meg a kongói vívószövetséget. Egy
hét alatt be is jegyezték, így teljesült az álmom, s kongói színekben elindulhattam
az athéni olimpián. Azóta is én működtetem a szövetséget, bár öt év alatt rajtam
kívül egy vívó se lépett még be…most ezen próbálok meg változtatni.
Hogy sikerült az olimpia?
Kikaptam 15:13-ra egy kubai sráctól. Pedig vezettem. Azóta csak hobbi szinten
vívok. Az edzőm megalapított Budapesten egy egyesületet, az ottani srácokkal szoktam
edzeni.
Mikor voltál utoljára Kongóban?
2008 decemberében, ugyanis ott forgattuk a Világkikötőt.
Tényleg színtévesztő vagy?
Igen, és emiatt romba is dőlt az egyik álom. :) Az általános iskola után mechatronikai
szakközépbe készültem, robottechnikus akartam lenni. A felvételin azonban kiderült,
hogy színtévesztő vagyok, így kénytelen voltam „rendes” középiskolába menni… Sporttagozatra
jártam a Szabó Ervin Gimnáziumban.
Diplomára hol tettél szert?
Pécsett végeztem művelődésszervező szakon. Azért felvételiztem oda, mivel Nizzába
vágytam, és tudtam, hogy ennek a sulinak ott van a másoddiplomás képzése. Aztán
ki is jutottam Nizzába…
Ott is biztos belefogtál valami érdekesbe…
Mert ott könnyű! Ráadásul a kulturális háttérmunkásokat is igen jól megfizetik.
Az egyik osztálytársam például kitalálta, hogy víz alatti szobrokat készít, amelyeket
csak búvárfelszereléssel lehet megtekinteni. És még erre is kapott állami támogatást…
Én egy kisvárosban (Nizzától 5 kilométerre) béreltem egy garázst, és egy magyar
pasival közösen létrehoztunk egy alapítványt, hogy a magyar kultúrát népszerűsítsük.
Mivel ennek a kisvárosnak Szeged a testvérvárosa, így elmentünk Szegedre, hogy
kortárs festményeket kutassunk fel. Később ezeket a festményeket kiállítottuk
a garázsban, és eladtuk azokat.
Hasonló akciókra itthon is vállalkozol?
Itthon csak falakba ütközik az ember. Próbáltam, de nem ment. Egyszer például
a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban próbáltam megszervezni egy háromnapos
színházi fesztivált. Tápiószentmárton önkormányzata kiépítette volna az utat a
lovasparkig, a park tulajdonosa ingyen és bérmentve odaadta volna a területet
a fesztivál idejére, viszont a Nemzeti Kulturális Alap az általunk megpályázott
összeg töredékét adta csak volna oda… Így nem jött létre a fesztivál…
Persze azért fesztivál-szervezés nélkül sem unatkozol. A tévézés mellett rádiózol,
sőt, színházban is szerepelsz.
Mindig is igyekeztem több lábon állni: régebben táncoltam (pl. szerepeltem a
Macskák című musicalben), volt egy tánciskolám, ahol oktattam, de voltam modell
is. Jelenleg Africafe címmel van egy rádióműsorom, ami afrikai politikáról, gazdaságról,
kultúráról szól. Évek óta játszom az Őrült nők ketrecében, Jakab (a transzvesztita
pincér) szerepében láthatnak a nézők. 2008-ig pedig az Egy csepp mézben is szerepeltem.
Mindezek mellett pedig kb. 10-12 éve megalapítottunk egy vállalkozást néhány általános
iskolai barátommal, akikkel videoklipeket forgatunk. Készítettünk már klipet Ganxsta
Zolee, Majka papa, a Hooligans, a Bon-Bon és a Groovehouse számára is.
Mivel szeretnél még a jövőben foglalkozni?
A nemzeti sportéletben nem sportolóként részt venni. Azóta, mióta megalakult
a kongói vívószövetség, én koordinálom az összes dolgát. Már "csak" a vívók hiányoznak!
A toborozás előtt azonban még sok teendőnk van. Meg kell teremteni a pénzügyi
alapokat, fel kell húzni egy vívótermet, amiben biztosítani kell a megfelelő felszerelést,
valamint ki kell képezni a szakembereket is. Csak ezután kereshetjük meg a vívókat.
De egy kongói gyereknek azonnal elmegy a kedve, ha nálunk vív, aztán haza kell
mennie a kiábrándító körülmények közé... Épp ezért egy bentlakásos iskolát is
létre kell hozni.
Készülsz valamilyen exkluzív interjúra?
A Világkikötő című műsorunkkal Kubába készülünk, ugyanis megtaláltuk Che Guevara
unokáját! Vele szeretnék egy riportot készíteni. Remélem, összejön.
„Mivel Kongóban nem volt, én magam alapítottam meg az ottani vívószövetséget.
Ezzel teljesülhetett az álmom is: elindultam az athéni olimpián.”
Kembe-Sorel Arthur televíziós és rádiós műsorvezető, modell, táncos, és táncoktató,
színész, vívó és leendő vívóakadémia igazgató. Ha pedig épp egyik sem, akkor videoklipet
forgat valamelyik hazai banda számára…
Lehettél volna Kembe Géza is...
Édesapám kongói, édesanyám magyar. Apám nyomdásznak jött tanulni Magyarországra,
kint újságíró volt. Itt ismerte meg édesanyámat, azóta is egy párt alkotnak, bár
édesapám a munkája miatt sokat ingázik Kongó és Magyarország között. A szüleimre
rá akarták erőszakolni, hogy nekem adjanak magyaros nevet, de apám ezt nem akarta...
Hónapokig ment a huzavona, végül abban egyeztek ki, hogy az egyik nevem magyaros
hangzású lesz, így lettem Arthur. Kembe Gézaként vicces lennék.
Kembe Sorel-Arthurgallery_813090.html2009682174228falsedescriptiongallerygallery_813090.html2009682174228Kembe Sorel-Arthur, a vívó-/data/cms548024/allo_vivo.JPG500749--Kembe Sorel-Arthur, a vívó-/data/813084/tn_allo_vivo.JPG3756-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a modell-/data/cms548025/Arthur.jpg500688--Kembe Sorel-Arthur, a modell-/data/813088/tn_Arthur.jpg4056-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a színész (A 100 feet című amerikai filmben)-/data/cms548023/100feet_amerikai_film_rendore.jpg1000750--Kembe Sorel-Arthur, a színész (A 100 feet című amerikai filmben)-/data/813086/tn_100feet_amerikai_film_rendore.jpg5642-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a színész (az Örült nők ketrecében Tordy Gézával)-/data/cms548028/tordy_gezavel_az_orult_nokben.JPG448299--Kembe Sorel-Arthur, a színész (az Örült nők ketrecében Tordy Gézával)-/data/813078/tn_tordy_gezavel_az_orult_nokben.JPG5637-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a rádiós-/data/cms548026/sorel.jpg1000892--Kembe Sorel-Arthur, a rádiós-/data/813082/tn_sorel.jpg5649-thumbnail: -Kembe Sorel-Arthur, a... sármos :)-/data/cms548027/sorel2.jpg595899--Kembe Sorel-Arthur, a... sármos :)-/data/813080/tn_sorel2.jpg3756-thumbnail: -Van testvéred?
Nincs. Ilyen értelemben nem vagyunk egy tipikus afrikai család, ahogyan az sem
szokványos, hogy apám az iskola elvégzése után is Magyarországon maradt… A megszokott
séma ugyanis akkoriban az volt, hogy az afrikai diákok, miután született itt is
egy gyerekük, visszamentek a korábbi családjukhoz Afrikába…
A suliban voltak konfliktusaid a bőrszíned miatt?
Az általános iskolában rengeteget verekedtem, mivel folyton „négereztek.” Én
szívesen leálltam volna, mert egyébként nem voltam verekedős gyerek, de mivel
állandóan belém kötöttek, nem volt mit tennem, megvédtem magam… ’87-ben Párizsba
költöztünk édesanyámmal, és csak ’90-ben, a rendszerváltás után jöttünk haza.
Ettől kezdve ismét verekedős életet kellett élnem: a „bakancsos skinheadekkel”
úgy 4 éven keresztül voltak igen komoly perpatvaraim. Ezekben a zűrös években
napi szinten megfordultam a rendőrségen, egynémely összetűzésünkből pedig még
bírósági tárgyalás is lett. Aztán eltűntek ezek a srácok…persze nem hiányoznak…
De talán épp ennek köszönhető, hogy ott voltál az athéni olimpián…
Még általános iskolás koromban, amikor a szüleim megelégelték a sok verekedést,
beírattak vívni, hogy az edzéseken vezessem le a feles energiám. No, és persze
a reflexeim is javultak… Még a gimnázium alatt is vívtam (a Honvédban játszottam),
utána viszont abbahagytam az edzéseket. A fordulat akkor következett be, amikor
a sydneyi olimpia alatt én is végignevettem azt a versenyszámot, amikor
Eric Moussambani (Sydney 2000)http://www.youtube.com/watch?v=v83dFpFYhXk20094106102057false1falseegy új-guineai srác majdnem belefulladt a medencébe.
Alig tudott úszni, de versenyzett! Egy világ röhögött rajta, de mégiscsak ott
volt az olimpián. Arra gondoltam, ha ő ott lehetett, valahogy én is el tudom érni,
hogy kijussak… A magyar vívócsapat kiváló, abba nem kerülhettem volna be, épp
ezért elutaztam Kongóba, ahol akkor még nem volt vívószövetség. Gyorsan kerestem
pár befolyásos embert, és én magam alapítottam meg a kongói vívószövetséget. Egy
hét alatt be is jegyezték, így teljesült az álmom, s kongói színekben elindulhattam
az athéni olimpián. Azóta is én működtetem a szövetséget, bár öt év alatt rajtam
kívül egy vívó se lépett még be…most ezen próbálok meg változtatni.
Hogy sikerült az olimpia?
Kikaptam 15:13-ra egy kubai sráctól. Pedig vezettem. Azóta csak hobbi szinten
vívok. Az edzőm megalapított Budapesten egy egyesületet, az ottani srácokkal szoktam
edzeni.
Mikor voltál utoljára Kongóban?
2008 decemberében, ugyanis ott forgattuk a Világkikötőt.
Tényleg színtévesztő vagy?
Igen, és emiatt romba is dőlt az egyik álom. :) Az általános iskola után mechatronikai
szakközépbe készültem, robottechnikus akartam lenni. A felvételin azonban kiderült,
hogy színtévesztő vagyok, így kénytelen voltam „rendes” középiskolába menni… Sporttagozatra
jártam a Szabó Ervin Gimnáziumban.
Diplomára hol tettél szert?
Pécsett végeztem művelődésszervező szakon. Azért felvételiztem oda, mivel Nizzába
vágytam, és tudtam, hogy ennek a sulinak ott van a másoddiplomás képzése. Aztán
ki is jutottam Nizzába…
Ott is biztos belefogtál valami érdekesbe…
Mert ott könnyű! Ráadásul a kulturális háttérmunkásokat is igen jól megfizetik.
Az egyik osztálytársam például kitalálta, hogy víz alatti szobrokat készít, amelyeket
csak búvárfelszereléssel lehet megtekinteni. És még erre is kapott állami támogatást…
Én egy kisvárosban (Nizzától 5 kilométerre) béreltem egy garázst, és egy magyar
pasival közösen létrehoztunk egy alapítványt, hogy a magyar kultúrát népszerűsítsük.
Mivel ennek a kisvárosnak Szeged a testvérvárosa, így elmentünk Szegedre, hogy
kortárs festményeket kutassunk fel. Később ezeket a festményeket kiállítottuk
a garázsban, és eladtuk azokat.
Hasonló akciókra itthon is vállalkozol?
Itthon csak falakba ütközik az ember. Próbáltam, de nem ment. Egyszer például
a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban próbáltam megszervezni egy háromnapos
színházi fesztivált. Tápiószentmárton önkormányzata kiépítette volna az utat a
lovasparkig, a park tulajdonosa ingyen és bérmentve odaadta volna a területet
a fesztivál idejére, viszont a Nemzeti Kulturális Alap az általunk megpályázott
összeg töredékét adta csak volna oda… Így nem jött létre a fesztivál…
Persze azért fesztivál-szervezés nélkül sem unatkozol. A tévézés mellett rádiózol,
sőt, színházban is szerepelsz.
Mindig is igyekeztem több lábon állni: régebben táncoltam (pl. szerepeltem a
Macskák című musicalben), volt egy tánciskolám, ahol oktattam, de voltam modell
is. Jelenleg Africafe címmel van egy rádióműsorom, ami afrikai politikáról, gazdaságról,
kultúráról szól. Évek óta játszom az Őrült nők ketrecében, Jakab (a transzvesztita
pincér) szerepében láthatnak a nézők. 2008-ig pedig az Egy csepp mézben is szerepeltem.
Mindezek mellett pedig kb. 10-12 éve megalapítottunk egy vállalkozást néhány általános
iskolai barátommal, akikkel videoklipeket forgatunk. Készítettünk már klipet Ganxsta
Zolee, Majka papa, a Hooligans, a Bon-Bon és a Groovehouse számára is.
Mivel szeretnél még a jövőben foglalkozni?
A nemzeti sportéletben nem sportolóként részt venni. Azóta, mióta megalakult
a kongói vívószövetség, én koordinálom az összes dolgát. Már "csak" a vívók hiányoznak!
A toborozás előtt azonban még sok teendőnk van. Meg kell teremteni a pénzügyi
alapokat, fel kell húzni egy vívótermet, amiben biztosítani kell a megfelelő felszerelést,
valamint ki kell képezni a szakembereket is. Csak ezután kereshetjük meg a vívókat.
De egy kongói gyereknek azonnal elmegy a kedve, ha nálunk vív, aztán haza kell
mennie a kiábrándító körülmények közé... Épp ezért egy bentlakásos iskolát is
létre kell hozni.
Készülsz valamilyen exkluzív interjúra?
A Világkikötő című műsorunkkal Kubába készülünk, ugyanis megtaláltuk Che Guevara
unokáját! Vele szeretnék egy riportot készíteni. Remélem, összejön.
„Minden műfajban otthon érzem magam, imádom azt, amit éppen csinálok.”
Szőke Viktória egy igazi örökmozgó. Szinkronizál, riporterkedik, logopédusnak
készül. Film- és színházrajongó, másik szenvedélye az olvasás. Kedvence Ibsen
és Kosztolányi, de szereti a thrillereket is. Régebben versenyszerűen tornázott,
jelenleg csak futásra és aerobikra marad ideje.
Már nagyon sok sportműsorban dolgoztál- a Magyar Televízióban, a Hungarosport
tévécsatornánál, a Petőfi Rádiónál, és persze most a Duna Televízióban. Honnan
ered a sport iránti szereteted?
Gyermekkoromban szertornáztam, csak nem voltam eléggé kitartó, pedig edzőim szerint
sokra vihettem volna sportolóként. Sokáig földrajz-testnevelés szakos tanárnak
készültem, aztán egy idő múlva a humán tantárgyak felé sodródtam, és ezen a területen,
a bölcsészkaron tanultam tovább. Persze közben az egyik népszerű újságíró iskolában
az általános szak mellett a sportot is elvégeztem.
A szabadidődben is foglalkozol a sporttal? Sportolsz, szurkolsz?
Szőke Viktóriagallery_826690.html2009525218042falsedescriptiongallerygallery_826690.html2009525218042Szőke Viktória-/data/cms558588/Viki.jpg1000667--Szőke Viktória-/data/826688/tn_Viki.jpg5637-thumbnail: -Szőke Viktória-/data/cms558589/Viki_portre.jpg600900--Szőke Viktória-/data/826686/tn_Viki_portre.jpg3756-thumbnail: -Figyelek a rendszeres testmozgásra, futok, tornázom, aerobicozom, és amikor tehetem,
vízilabda mérkőzésekre is kilátogatok szurkolni.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Duna Televízióval?
1999 év végén műsorvezetőket keresett Schulek Csaba, az akkor újjá alakuló sportszerkesztőséghez.
Részt vettem egy válogatáson és akkor kaptam lehetőséget a képernyős szereplésre.
Most már lassan 10 éve vezetem rendszeresen a Dunasportot, és nyolc évig volt
szívem csücske a világjárók és kalandvágyók magazinja, az Equator Klub.
Köztudottam a spotszerkesztőségben van az egyik legjobb hangulatú csapat…
Általában kellemesen és jellemzően feszültségmentesen zajlik a műsorkészítés.
Szerencsére több munkatársamat is a barátomnak tartom, így pedig nehezebb „úgymond”
elfáradni is.
Amellett, hogy már hosszú évek óta a sporthíradó műsorvezetője vagy, riporterként
is dolgozol.
Riporterként a kezdetektől fogva „létezem”. Területeim közé az úgynevezett látványsportágak
tartoznak, így például a torna, a ritmikus gimnasztika, a műugrás, a műkorcsolya,
a jégtánc, a rövidpályás gyorskorcsolya, a szinkronúszás, de foglalkozom atlétikával
és triatlonnal is. Nagyon szeretek forgatásokra járni.
A hangod a sportot mellőző nézők is ismerhetik. Gyakran szinkronizálsz is.
A Duna Televízió több műsorához, legtöbbször a Kikötőhöz hívnak hangalámondani,
szinkronizálni, ez a műfaj is rendkívül közel áll a szívemhez. A tévézéssel párhuzamosan
nyolc évig különböző rádiókban is dolgoztam és reklámokban is gyakran hallható
vagyok.
A sok terület közül melyik a kedvenc?
Minden műfajban otthon érzem magam, imádom azt, amit éppen csinálok, kifejezetten
kedvencem így nincs is, talán, ha lenne lehetőség, több hosszabb filmet, összeállítást
készítenék, de nem csak sport műfajban.
Jelenleg a Győztesek Világa című műsort is Te vezeted, amely a halmozottan sérült
emberek életét, életkörülményeit, lehetőségeit mutatja be.
Szerkesztő-riporterként csaknem 15 éve foglalkozom a fogyatékkal élők sportjával.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ők is a média és a sajtó középpontjában legyenek,
mert ők is ugyanúgy az emberi teljesítőképesség határait súrolják, mint ép társaik,
csak ők más élethelyzetben teszik mindezt. „Vannak, akiknek nehezen adja a sors
a sikert, mégis kiharcolják. Fogyatékkal élnek, de a sport által lenyűgöző teljesítményekre
képesek.”A Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel már körülbelül 10 éve vagyok
kapcsolatban, mint riporter, a sajtókapcsolatokért 2008 tavaszától vagyok felelős,
nagyon szeretem ezt a tevékenységet, közel állnak a szívemhez az értelmükben sérült
sportolók.
Milyen területen próbálnád még ki magad?
A továbbiakban is szeretnék a médiában tevékenykedni, többféle területen is.
Közben pedig beszédtanárnak, logopédusnak készülök, szerencsére tele vagyok energiával.
Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?
Majdnem mindennap dolgozom, de azért szoktam lazítani, gyakran találkozom a barátaimmal
munka után. A szüleimmel, testvéremmel szoros kapcsolatban élek, de nem egy háztartásban,
és 7 éves, Zénó nevű airdale terrierrel kutyusom is fontos élőlény az életemben.
Amúgy elsőszámú hobbim az olvasás, de szeretem a filmeket is.
Az interjút Pozderka Ivett, Valdraf Henrietta és Körösi Ivett készítette.
A fotók Gaál Barna munkái.
„Sempre allegri e mai passion, viva lá e po’ bon!” – azaz bármilyen nehéz, aggasztó
a helyzet, próbáljunk meg mosolyogni, derűsen élni az életünket!
Bobák Róbert mindene a futball. Nagy olasz drukker. A saját mesterhármasát már
most megcsinálta: ott volt a németországi futball világbajnokságon, a svájci-osztrák
foci Eb-n és a pekingi olimpián.
Ciao, Roberto! Miért AS Roma mezben jöttél a fotózásra? :)
Akik közelebbről ismernek, jól tudják, nagyon kedvelem az olasz válogatottat,
a klubcsapatok közül pedig az AS Roma csapatáért rajongom.
Azt tudom, hogy a Madáchba jártál gimibe. Hol koptattad még az iskolapadot?
Fővárosi, belvárosi, erzsébetvárosi gyerek lévén diákéveimet a Városliget vonzáskörzetében
töltöttem. A Bokányi Dezső Általános Iskola után a Madách Imre Gimnázium, majd
az ELTE Tanárképző Főiskola következett, ahol végül angol-olasz nyelvi diplomát
szereztem.
Mikor lettél a sport szerelmese?
Szüleim korán megismertettek a sporttal, a nyolcvanas években többször kivittek
a hetvenezres Népstadionba és a Fradi-pályára. Akkoriban még jó iramú, izgalmas
mérkőzéseket játszottak, nem csoda, hogy azonnal megfogott a nagyszerű hangulat.
Megtanultam a játékosok nevét, néztem az összefoglalókat és magam is elkezdtem
a Városligetben futballozni, sőt a pesti nagypapámmal és öcsémmel is állandóan
rúgtuk a bőrt.
Volt olyan, hogy ezt profi szinten akartad űzni?
Bobák Róbertgallery_812243.html200943617442falsedescriptiongallerygallery_812243.html200943617442Bobák Róbert-/data/cms547333/Bobak_5.jpg472709--Bobák Róbert-/data/812233/tn_Bobak_5.jpg3756-thumbnail: -Bobák Róbert-/data/cms547330/Bobak_1.jpg472709--Bobák Róbert-/data/812239/tn_Bobak_1.jpg3756-thumbnail: -Bobák Róbert-/data/cms547331/Bobak_3.jpg472709--Bobák Róbert-/data/812237/tn_Bobak_3.jpg3756-thumbnail: -Bobák Róbert-/data/cms547332/Bobak_4.jpg472709--Bobák Róbert-/data/812235/tn_Bobak_4.jpg3756-thumbnail: -Talán nyolcéves lehettem, amikor édesapámmal besétáltunk a Ferencváros Vágóhíd
utcai sportközpontjába. Láttam a nagyobbakat edzeni, persze hogy én is csatlakozni
akartam hozzájuk és a nagy múltú klubhoz. Hat éven keresztül tréningeztem a serdülő
csapatokkal, nagyon élveztem, sok gólt szereztem. Aztán felvettek a Madách Imre
Gimnáziumba. Hamar rájöttem, hogy egyszerre nem tudok kiemelkedő teljesítményt
nyújtani a pályán és az iskolapadban. Szomorúan, de egyértelműen a tanulás mellett
döntöttem. Persze a futball a mai napig az életem része, több amatőr csapatban
játszom, öt éven keresztül pedig a magyar teremlabdarúgó-bajnokságban szerepeltem.
A focival kapcsolatos riportok mellett még mi jöhet szóba? Vizespóló verseny?
:)
Természetesen a labdarúgás áll legközelebb a szívemhez, képes lennék egész nap
meccseket nézni, vagy a réten játszani. Jellemző, hogy a csomagtartómban mindig
megtalálható a felfújt focilabda. Akár a benzinkútnál is előkerülhet. Szeretem
a kézilabdát, a vízilabdát, a jégkorongot, de a pekingi olimpián a korábban tőlem
távol álló sportágak, mint a vívás, az kajak-kenu vagy a lövészet is jóval közelebb
kerültek hozzám.
Parli italiano?
Ma certo! :) Természetesen! Már általános iskolában elkezdtem olaszul tanulni
az angol mellett, majd a gimnáziumban is ezen a dupla nyelvi vonalon haladtam
tovább. Bár az ELTE Tanárképző Főiskolán az angol-testnevelés szakra jelentkeztem,
két évvel később, egy bokatörés miatt kénytelen voltam szakot váltani, így ismét
olaszt tanulhattam. Az egyetem alatt több mint fél évet Triesztben töltöttem,
amely óriási élményt jelentett és legalább ekkora hatást gyakorolt a nyelvtudásomra.
Mi a kedvenc mondatod olaszul?
„Sempre allegri e mai passion, viva lá e po’ bon!”
Come?
Gyakorlatilag az angol „Don’t worry, be happy!” trieszti változata. Azaz bármilyen
nehéz, aggasztó a helyzet, próbáljunk meg mosolyogni, derűsen élni az életünket.
A trieszti hónapok során rengeteg élő nyelvi kifejezést, utcai szlenget ismertem
meg, ezeket be is építettem az általam használt nyelvezetbe, mégis ez a helyi
bölcselet ragadt meg bennem a leginkább.
Sportriporterként hogyan kamatoztattad a kiváló angol-olasz nyelvtudásod?
Szerencsére több alkalommal is nagy hasznát vettem a gyermekkori erőfeszítéseknek.
Soha nem gondoltam volna, hogy a lefekvés előtt bemagolt tizenöt-húsz angol vagy
olasz szó, a tömegközlekedési eszközökön átolvasott külföldi cikkek, illetve a
nyaralások alatt kiolvasott angol és olasz nyelvű Agatha Cristie-regények ilyen
sokat jelentenek majd azokban a helyzetekben, amikor nincs idő gondolkodni, azonnal
beszélni kell. David Beckham, Francesco Totti, Ronaldinho vagy Michael Schumacher
egy pillanatra sem állt volna meg, ha nem szólítom le bátran és határozottan.
Tényleg, hogyan is lettél Te sportriporter az angol-olasz diplomáddal és a focis
múltaddal a hátad mögött?
Igazság szerint nehezen emésztettem meg, hogy nem én leszek az új Détári Lajos.
1994-ben abbahagytam a labdarúgást, mert fontosabbnak tartottam a tanulást, de
a sporttól sohasem akartam elszakadni. Imádtam Knézy Jenő és Vitray Tamás közvetítéseit,
titkon azt reméltem, egyszer én is a televízió közelébe kerülhetek. Szüleim beírattak
az 1996-os atlantai olimpiai idejére kiírt nyári újságíró tanfolyamra, amelynek
során tévés személyiségeket, sportolókat ismerhettem meg és a szakma rejtelmeibe
is betekintést nyertem. Az egyetem mellett 2001-ben elvégeztem a Komlósi Oktatási
Stúdió egyéves kurzusát, majd a Színes Bulvár Lapnál és a ferencvárosi kerületi
televíziónál kaptam lehetőséget.
A Dunánál hogy kötöttél ki?
A fent említett napilapnál Riskó Géza úr volt a főnököm, aki 2005 utolsó napjaiban
megkérdezte, nincs-e kedvem kipróbálni magam a Duna Televízióban. Amikor először
beléptem az épületbe, a torkomban dobogott a szívem. Sápadtan léptem ki a liftből,
ám hamar megnyugodtam és lassacskán megismertem a szerkesztőség munkatársait és
a munkafolyamatot. A 2006-os labdarúgó-világbajnokság csodálatos élmény volt,
35 napon keresztül tudósíthattam a Duna Televízió nézőit Németországból. A pekingi
olimpia pedig maga volt az álom. Nagyszerűen érzem itt magam, minden kihívást
nagyon élvezek.
Hogy érzed magad a Dunasport csapatában?
Korábban öt évet töltöttem a napilap szerkesztőségében. Jól éreztem magam az
újságírók között, a sport ott is egy külön szigetnek számított. Igazából nem tudtam,
hogyan fogadnak a kollégák a Duna Televízióban, de azzal tisztában voltam, hogy
egy munkahelyen mindig gyanakvóan néznek az újfiúra. Érkezésem óta eltelt három
év és csak azt mondhatom, nagyszerű emberekkel dolgozhatok együtt, néhányukat
a jó kollegális viszonyon túl barátomnak tartom. Imádom a munkám, ez egyben a
hobbim is. Nagyon nehéz olyan sporteseményt mondani, amire ne mennék szívesen.
Persze a futball a legfontosabb számomra, sohasem problémázom, ha asztalitenisz,
úszás, lovaglás vagy tenisz a téma. Az eseményeken dolgozom, de nagyon élvezem,
hogy személyesen láthatom a legszebb jeleneteket és hivatalos keretek között beszélhetek
is a mérkőzések főszereplőivel.
Eddig valóra váltak az álmaid?
Szívemre teszem a kezem. Ha négy éve valaki azt mondja nekem, hogy a világ három
legfontosabb sporteseményéről tudósíthatok, megajándékozom egy láda pezsgővel
és elköszönök tőle. A németországi foci vb, a svájci-osztrák foci Eb és a pekingi
olimpia nem más, mint az én mesterhármasom. Ez a három esemény minden sportújságíró
álma. Természetesen itt nem érhet véget az élet, hiszen rengeteg új kihívás, új
mérkőzés, új szakmai feladat vár rám. Állok elébe!
Miért érdemes ezt a szakmád űznöd? Melyek a legszebb pillanatok?
Talán azok a pillanatok, amikor az embert a hideg rázza a kilencven ezres futballstadionban,
az uszodában, ahol másodpercekkel korábban olimpiai bajnok lett a magyar férfi
vízilabda-válogatott vagy a leghíresebb sportolók társaságában, amikor az ember
azt mondhatja, ez igen, érdemes volt ennyit jegyzetelni, figyelni, tanulni. Hogy
egy ilyen varázslatos pillanat részesei legyünk, ahhoz nagyon hosszú út vezet,
amelynek során olykor csalódások, bosszúságok is érhetnek. A vége azonban mesés.
Ilyen egy picit megáll az idő. Nekem Berlinben, Zürichben és Pekingben egy ezredmásodpercre
tényleg megállt a világ.
Gondolom, nem tévedek, ha azt mondom, a 2006-os vb volt a legnagyobb élményed,
mint sportriporter.
Igen, egyértelműen a 2006-os berlini világbajnoki döntő volt az, amelyen az olaszok
büntetőkkel legyőzték a franciákat. A pekingi vízilabda-döntő is feledhetetlen
élmény volt, csakúgy, mint Lothar Matthäus barátsága és a futballválogatottal
töltött izlandi munkakirándulás, a Roma-mérkőzések, a Milan-meccsek. Mindezekhez
persze az is nagyon kellett, hogy sohasem panaszkodtam, amikor a szerkesztő egy
REAC-Diósgyőr találkozó vagy a junior tornászválogatott edzésére küldött ki.
A pekingi olimpián milyen élményekkel gazdagodtál?
A mai napig képtelen vagyok felfogni, mi is történt velem a világ másik felén
három és fél héten keresztül. Kínában jártam, aktív szereplője lehettem az emberiség
legcsodálatosabb rendezvényének. Melczer Zsolt kollégámmal az időeltolódás miatt
szinte csak órákat aludtunk, interjúkat készítettünk, vágtunk, tudósítottunk.
Valami megmagyarázhatatlan lendület hajtott minket előre, minden percben egy csodát
éltünk meg. Néha visszanézem a Madárfészekben, a bokszcsarnokban, a Tienanmen-téren
vagy a Nagy Falnál készített fotókat és alig hiszem el, hogy ilyen lehetőséget
kaptam az élettől. Hihetetlen, megismételhetetlen élmény volt. Persze rengeteg
munkával.
Belefognál valami újba, amit eddig még nem próbáltál?
Kipróbáltam az újságírást, a rádiózás, a televíziózást, az internetes hírszerkesztést.
A Duna Televíziónál nagyon megszerettem a riporteri műfajt, a műsorvezetést, a
szerkesztői munkát. Természetesen szeretném folytatni ezt a munkát, de még arról
sem tettem le, hogy egyszer angol vagy olasz tolmács legyek. A tanulás, a szorgalom
sosem alszik ki.
A sport mellett táncolni is szeretsz, hova jársz bulizni?
Az utóbbi másfél évtizedben több fővárosi szórakozóhelyen megfordultunk a barátokkal,
elsősorban a főiskolás-egyetemi bulikat kedveljük. Budapest tavasszal és nyáron
is csodálatos város, amikor a Duna-parton, a lágy szellő és a kellemes zene mellett
nyitott helyeken szórakozhatnak az emberek.
A jégkorong a legnagyobb szenvedélye. A sportág népszerűsítésében is aktívan
szerepet vállal. A pekingi olimpiáról naplót vezetett, jelenleg az A-csoportos
jégkorong vb-re készül, ahol 70 év után végre megint ott leszünk mi is!
Szabadidődben - a sporton kívül - mivel foglalkozol még szívesen?
Ha több szabadidőm lenne, talán több hobbim is lenne. A kajakozást nem felejtettem
el, kár hogy csak tavasztól őszig lehet csinálni. Szeretek moziba menni és a barátaimmal
találkozni, de kikapcsolódásként is megnézek egy-két látványos sporteseményt.
Ha jégkorongról van szó, arról biztos, hogy Te tudósítod a Dunát. Miért szerelmesedtél
bele ennyire pont ebbe a sportágba?
Mindig is szerettem a jégkorongot. Korábban a labdarúgás volt a kedvencem, de
ez 5-6 éve megváltozott. Sokan azt mondják, hogy érthetetlen szabályai vannak
a sportágnak és a korongot sem lehet látni. Aki viszont megszereti, az rájön,
hogy a világ talán leglogikusabb, legigazságosabb szabályrendszerét foglalja össze
a jégkorong. Nem véletlenül nevezik a 21. század sportjának a gyorsasága, a látványossága
és a mérkőzéseket felvezető, valamint kísérő show-elemek miatt. Soha nem csalódtam
a sportágban. A jégkorongozók, akár magyar, akár világhírű külföldi játékosról
van szó, nem szállnak el a sikertől. Éppen azért nem, mert a sportág jellege ilyenre
nevelte őket gyermekkoruktól kezdve. A mérkőzéseken mindent beleadnak, a feszültséget
pedig olykor-olykor látványos verekedéssel vezetik le. De a találkozók után kevesen
maradnak rosszban. Óriási fegyelem kell a játékhoz, a jégkorongozók pedig rendkívül
őszinte emberek.
A hoki iránti elhivatottságod nem merül ki pusztán a sportműsor-szerkesztésben.
Aktívan szerepet vállalsz a sportág népszerűsítésében is.
Melczer Zsoltgallery_813055.html2009462155025falsegallerygallery_813055.html2009462155025Melczer Zsolt-/data/cms548002/M.Zsolt_1.jpg1000667--Melczer Zsolt-/data/813053/tn_M.Zsolt_1.jpg5637-thumbnail: -Melczer Zsolt-/data/cms548003/M.Zsolt1_1.jpg1000667--Melczer Zsolt-/data/813051/tn_M.Zsolt1_1.jpg5637-thumbnail: -Melczer Zsolt-/data/cms548004/M.Zsolt2_1.jpg1000667--Melczer Zsolt-/data/813049/tn_M.Zsolt2_1.jpg5637-thumbnail: -Szerkesztő-riporterként évek óta szoros kapcsolatot tartok fenn a Magyar Jégkorong
Szövetséggel. A Duna Televízióban készített riportanyagaimmal elsősorban a nézőket
szeretném tájékoztatni, de a sportág népszerűsítésének ugyanilyen nagy szerepe
van. 2008 novemberében felkértek, hogy legyek a szövetség sajtófőnöke. Sok nemzetközi
eseményen voltam már, és ezáltal sok tapasztalatot is gyűjtöttem, de egészen máshogy
működik ez is a gyakorlatban. Mint minden másban, ebben is állandóan fejlődni
kell.
70 év után ismét A-csoportos jégkorong világbajnokságra készülnek a magyar srácok.
Az eseményről természetesen Te tudósítod a DunaSportot. Milyennek látod az esélyeinket?
A magyar jégkorong-válogatott élete legnehezebb és egyben legnemesebb feladatára
készül, hiszen legutóbb 70 éve szerepeltünk a világ élvonalában. Éppen ezért az
első és a legfontosabb az, hogy mindent a csapathoz kell igazítani. A másik oldalon
viszont meg kell oldani azt, hogy a magyar sajtó a lehető legnagyobb terjedelemben
foglalkozzon az eseménnyel és a részt vevő országok is a lehető legtöbbet tudjanak
meg a magyar hokiról és Magyarországról is. A jégkorong szövetség minden tagjának
nagy kihívás a világbajnokság. Szeretném, ha minden szurkoló reálisan látná az
esélyeket. A világ 16 legjobb csapatát legalább 3 részre lehet osztani. Óriási
dolog lenne, ha bent maradnánk az A-csoportban, de kevesen tudják, hogy ez valójában
mekkora munkát, mekkora erőfeszítést jelent.
Rengeteg magyar utazik ki Svájcba szurkolni. Milyen élményekkel gyarapodhatnak
a drukkerek?
Azt hiszem, hogy a magyar válogatott részvétele önmagában nagy élményt nyújt
majd a magyar szurkolóknak. És hogy milyen is valójában a jégkorong? A zürichi
csarnok lelátóján együtt fog ünnepelni magyar és szlovák szurkoló, attól függetlenül,
hogy milyen eredmény születik a két csapat mérkőzésén.
Gyerekkorodban is ilyen lelkes sportrajongó voltál? Kijártál meccsekre?
A sportnak mindig is nagy szerepe volt az életemben. Csinálni és nézni is szeretem.
Mint sok kisgyerek, 10-12 éves koromban – ha tehettem – minden sporteseményt megnéztem
a tévében és rengetek sporteseményre el is jártam, mint szurkoló. Az akkori riporterek,
kommentátorok annyira megfogtak, annyira át tudták adni az adott esemény hangulatát,
hogy akkor azt gondoltam, én is sportriporter szeretnék egyszer lenni. Labdarúgó,
kézilabda, jégkorong, kosárlabda, röplabda mérkőzéseket látogattam sűrűn, aztán
az egyetem elkezdésével szinte elfelejtettem ezt a hobbimat…
Jómagad is aktívan sportoltál, aztán mégis a tévénél kötöttél ki. Milyen állomásokon
át vezetett utad a Duna Televízióhoz?
Az egyetemen angol-kommunikáció szakon végeztem. A kommunikáció szakon a televíziós
szakirányt választottam, ehhez pedig az utolsó évben kellett egy 3 hetes gyakorlat
valamelyik médiumnál. Felhívtam egyetemi tanáromat, Mucsányi Jánost, aki már akkor
is tapasztalt műsorvezetője volt a Duna Televíziónak. János készségesen segített
nekem és a 3 hétből kettőt a Kalendárium szerkesztőségében tölthettem. Ezután
valamiért megkérdeztem, hogy nem lehetek-e egy hetet a DunaSportnál. Schulek Csaba,
az akkori főszerkesztő megengedte, ez pedig azt jelentette, hogy a sportos stábbal
járkálhattam egy hétig. Ez javarészt figyelésből állt, de segítettem angol interjúk
elkészítésében is. Egy hét után szerettem volna megkapni igazoló lapomat a sportról
is, ám Schulek Csabának nem volt ideje kitölteni, mert a szokásos heti értekezletet
kellett megtartania... Az volt az első értekezlet 2004-ben, amely az athéni olimpiáról
szólt. A szerkesztőség tagjai egyetértettek abban, hogy az elvégzendő munkához
kevesen vannak. Az akkor még szintén a DunaSportnál dolgozó Somos Ákos felvetette,
hogy kipróbálhatnának engem az archívumban. Azóta itt dolgozok, pedig a gyakorlatom
előtt eszembe sem jutott, hogy én állásért jövök a Duna Tv-be.
És azóta is itt dolgozol… Ráadásul nem is akármilyen légkörben! A sportszerkesztőségben
mindig jó a hangulat… Ha a magyarok játszanak (legyen az bármilyen sportág), a
drukkolásotoktól zeng az egész Duna…
Sokat és keveset is mondok azzal, hogy a szerkesztőség olyan, mint egy család.
Sokszor több időt töltünk egymással, mint családtagjainkkal. Ahogy pedig az egy
családban lenni szokott, ugyanúgy történnek szívderítő és nehéz dolgok is. Rendkívül
fontos a csapatmunka, mindenkinek tudnia kell a dolgát. Ha van is feszültség,
az abból adódik, hogy időben elkészüljön egy műsor. Főszerkesztőnk, Riskó Géza
remek emberismerő. Nagyon jól tudja, hogy kire, milyen feladatot lehet osztani.
Egy nagy álmod is valóra vált, ott lehettél a pekingi olimpián… Milyen érzés
volt közelről látni a magyar sikereket, kudarcokat? Ez ugyebár nem a „mi olimpiánk”
volt. Sajnos.
Az olimpiai teljesen más világ. Bárhol is rendezzék az ötkarikás játékokat, három
hétig az a hely a világ közepe és ott a világ közepén fantasztikus dolog egy magyar
sikert átélni. Főleg úgy, hogy bizonyos szempontból „belülről” láthatja az ember
azt, mit is jelent a világ legfontosabb versenye. Az örömöt és a csalódást közelről
látni egészen más, mint a tv-ből. A magyar olimpiai csapat pekingi teljesítményében
rengetegen csalódtak idehaza. A helyszínen viszont tényleg a valóságot lehetett
érzékelni. Ha csalódott is voltam párszor, akkor is azt mondtam, hogy egy ilyen
kis országot képviselve óriási dolog az is, ha valaki egy versenyszám döntőjébe
jut.
Személyes élményeidet naplóban is megírtad, s ez a dunatv.hu oldalain is megjelent.
Igen. A pekingi olimpia után nekifogtam egy napló megírásának, hogy a viszonylag
még friss élmények örökre megmaradjanak.
Kiemelnél ebből egy részletet?
„Az oroszok elleni női kézilabda csoportmérkőzésen súlyos, 33-24-es vereséget
szenvedünk, de Hajdú János szövetségi kapitány csapata így is biztos lehet a továbbjutásban.
Az eredmény nem is bánt, az már sokkal inkább, hogy miért nem ült egymás mellé
a VIP páholyban Gyurcsány Ferenc és Schmitt Pál, mikor a mérkőzés végén – akár
a két csapat játékosai – kezet fognak, sőt még paroláznak is. A magyar ember nemcsak
irigy, hasonlító is. A szurkolókat sokszor „állatoknak” nevezik odahaza. Most
előre elárulom, hogy a férfi vízilabda döntőt követő éremátadás után 1500 magyar
szurkoló tapsolta meg felállva a bronzérmes szerb válogatottat. Vujaszinovicsék
is tapsoltak, a magyar csapatot és a magyar szurkolók emberségét tapsolták meg,
a bronz mellé járó csokrokat pedig a magyar szurkolóknak dobálták fel a lelátóra.
Azt hiszem, erről kell szólnia a sportnak és nem arról, hogy leüljek-e X, Y mellé
vagy sem EGY OLIMPIÁN! De cáfold meg, lehet hogy neked van igazad! A sport minden
korábbi sérelemnél erősebb lehet, sőt, erősebb kell hogy legyen! Talán bízhatunk
abban, hogy a jövőben nem csak egy embernek lehet igaza. EGY JÓ CSAPATBAN MINDENKINEK
IGAZA VAN!”
Az interjút Pozderka Ivett készítette.
A fotók Gaál Barna munkái.
"Ma is boldogan emlékszem vissza arra a napra, mikor 13 évesen a Bajai LSE igazolt
játékosa lehettem. Azóta már eltelt pár év, de ma sem okoz semmi nagyobb örömöt
annál, ha focizhatok."
Szemtelenül fiatal. Ennek ellenére vérprofi. Pontosan tudja, hogy mit akar. Amit
pedig eltervez, azt véghez is viszi. A kártyában mostanában nincs szerencséje...
Az egyértelmű, hogy imádod a focit. Melyik a kedvenc csapatod?
Most mondhatnám, hogy nincs kedvenc focistám és nincs kedvenc csapatom, de persze
ez nem lenne igaz. Van, de, hogy kiknek szurkolok azt nem árulom el. Nyilván minden
sportriporternek megvannak a kedvencei, de ettől még fontos, hogy a néző erről
lehetőleg ne tudjon. Ez a magyar csapatokra nézve persze kiemelten igaz. Hogy
nézne ki, hogy X-nek szurkolok az Y-nal szemben. Ettől még, ha egy sportos azt
mondja, hogy nincs kedvence, hazudik. Mind azért jöttünk erre a pályára, mert
már kicsi gyerekként megvoltak a szeretett csapatok, játékosok, és ez így rendjén
is van. Addig, amíg ezzel csak egymást szekáljuk, és a néző semmit sem érzékel.
És ha profi futballista lehetnél, milyen csapatnál játszanál a legszívesebben?
Tudom, elég átlátszó a kérdés... :)
Na, ez a kérdés ugye szorosan összefügg az előzővel. Nem mondom meg… :) Talán
annyit elárulhatok, hogy akármilyen rossz olykor a magyar foci, engem mégis általában
jobban érdekel, mint a külföldi. Ha nincs magyar a pályán, nem tudok annyira lelkesedni.
Van egy kedvenc külföldi és egy kedvenc magyar csapatom is, és a fentiekből is
következik, hogy ha profi játékos lehetnék – jaj, de szerettem volna – akkor a
magyart választanám. Először biztosan.
A profi játék helyett gondolom kárpótol a munkád, hiszen ez kizárólag a sport
körül forog. Felmerült benned más szakmáknak is a gondolata, mielőtt a tévénél
kötöttél ki?
17 éves koromig jogász akartam lenni, de nem ügyvéd, hanem bíró. Az igazság bajnokaJ
Aztán erről letettem, életem egyik legbölcsebb döntése volt, a jogi egyetem nem
lett volna nekem való. Azt, hogy a tévé mikor jutott eszembe, most elsőre talán
nem is tudom. Valamikor a főiskola alatt. Úgy éreztem ez jó lehet, és határozott
elképzeléseim voltak. Ma is mosolygok azokon, akik a „Hol akarsz dolgozni?” kérdésre
azt válaszolják, hogy „A médiában.”, de a döntést nem tudják megindokolni. Nem
mintha borzasztóan okos lennék, de azt tudtam, hogy milyen munkakör való nekem,
és azt is tudtam, hogy valami értékeset akarok csinálni. Így a sportra és a híradóra
gondoltam. Örülök, hogy mindkettőben jut szerep nekem.
Menczer Tamásgallery_812275.html2009436141053falsegallerygallery_812275.html2009436141053Menczer Tamás-/data/cms547348/Tomi_mod.jpg500750--Menczer Tamás-/data/812273/tn_Tomi_mod.jpg3756-thumbnail: -Menczer Tamás-/data/cms547349/Tomi2_mod.jpg500750--Menczer Tamás-/data/812271/tn_Tomi2_mod.jpg3756-thumbnail: -Aztán se jog, se kommunikációs iskola. A Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karára
jártál. Úgy tudom, a számok világa soha nem vonzott túlságosan. Akkor hogy is
van ez?!
Nagyon egyszerűen. Kellett egy elfogadható iskola, ahová nyelvvel és történelemmel
lehet felvételizni. És ez volt a Külker. Ennél tovább nem gondolkodtam, úgy éreztem
ez jó lesz. Összességében – bár megvan a véleményem a magyar felsőoktatási rendszerről
– nem döntöttem rosszul. Azért a közgazdaságtan szigorlatot kihagytam volna az
életemből…
A Külker után jött az éles váltás. 2007-ben minden idők egyik legfiatalabb sportriportereként
(alig 23 évesen) élő futballközvetítésen mutatkoztál be a Sporoni Liga ZTE-Vasas
meccsén. Milyen érzés volt?
Szenzációs! Na, az feladat volt! 120 percet végigbeszélni úgy, hogy egyedül vagy,
és nincs „mentőháló”, az azért komoly. Izgultam, de úgy éreztem, meg tudom csinálni.
Sokat jelentett, hogy Riskó Géza főszerkesztő – gyakorlatilag neki köszönhetek
mindent – bízott bennem. Egyébként nagyon tetszett. Már mondtam Jenőnek, hogy
gyakrabban mehetne külföldre, vagy legalább legyen beteg néha, hogy beugorhassak…:)
A meccs után, amikor lejöttem a kommentátorállásból, a stáb fogadott, és mindenki
tapsolt. Többségük, a kor alapján, akár apám is lehetne. Azt hiszem az volt eddigi
pályafutásom legnagyszerűbb pillanata.
Fiatal sportriporter lévén biztos van olyan kommentátor, akire felnézel, akit
a példaképednek tekintesz.
Van! Nem kell messzire menni, az egyik házon belül van. Ő – nem nagy meglepetés
– Knézy Jenő. Ez nem kötelező udvariaskodás, bár ezt úgysem fogják elhinni. Már
évek óta közelről figyelhetem Jenő munkáját, és mint kommentátort nagyra tartom.
Meg mint embert is! Még két nevet megemlítek, Hajdú B. István az egyik, aki ma
az ország talán első számú kommentátora, ő kiváló szerintem, és Faragó Richárdot
is szívesen hallgatom. Nálam ők vannak az első háromban Magyarországon.
Színészektől meg szokták kérdezni, hogy mi a szerepálmuk? Neked mi a „közvetítésálmod”?
Erre egyszerű a válasz. A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései jelentik nekem
a csúcsot. Mondjuk legyek én a kommentátor akkor, amikor kijutunk egy világeseményre,
és persze az ottani meccsek alatt is.
Alszom! Meg persze általános dolgok: mozi, színház, olykor beülünk egy italra
valahová. Néha kártyázunk. Mostanában vesztek…
Tehát otthonülőnek nem neveznéd magad.
Hangulatember vagyok. Olykor nem vágyom másra csak nyugalomra, és mondjuk egy
jó filmre otthon. Máskor viszont mindenképpen keresek egy helyet, ahol szól a
zene, és mérnek whiskey-t.
Kipróbálnád magad külföldön is?
Bár sok fiatal külföldre akar menni, én nem tartozom közéjük. Szeretek Magyarországon
élni, jobb pillanataimban még Budapesten is, és nagyon fontos, hogy ahol vagyok,
ott értsék a nyelvemet. Bár többször dolgoztam diákként Németországban, és a nyelvvel
is egészen jól boldogulok, mégis sokkal jobban szeretem, ha akik körülöttem vannak,
tudnak magyarul. Ráadásul ezt a munkát csak az anyanyelvemen tudom csinálni.
Az interjút Pozderka Ivett és Szabó Kornélia készítette.
A fotók Gaál Barna és Bielik István munkái.
„Minden műfajban otthon érzem magam, imádom azt, amit éppen csinálok.”
Szőke Viktória egy igazi örökmozgó. Szinkronizál, riporterkedik, logopédusnak
készül. Film- és színházrajongó, másik szenvedélye az olvasás. Kedvence Ibsen
és Kosztolányi, de szereti a thrillereket is. Régebben versenyszerűen tornázott,
jelenleg csak futásra és aerobikra marad ideje.
Már nagyon sok sportműsorban dolgoztál- a Magyar Televízióban, a Hungarosport
tévécsatornánál, a Petőfi Rádiónál, és persze most a Duna Televízióban. Honnan
ered a sport iránti szereteted?
Gyermekkoromban szertornáztam, csak nem voltam eléggé kitartó, pedig edzőim szerint
sokra vihettem volna sportolóként. Sokáig földrajz-testnevelés szakos tanárnak
készültem, aztán egy idő múlva a humán tantárgyak felé sodródtam, és ezen a területen,
a bölcsészkaron tanultam tovább. Persze közben az egyik népszerű újságíró iskolában
az általános szak mellett a sportot is elvégeztem.
A szabadidődben is foglalkozol a sporttal? Sportolsz, szurkolsz?
Szőke Viktóriagallery_826690.html2009525218042falsedescriptiongallerygallery_826690.html2009525218042Szőke Viktória-/data/cms558588/Viki.jpg1000667--Szőke Viktória-/data/826688/tn_Viki.jpg5637-thumbnail: -Szőke Viktória-/data/cms558589/Viki_portre.jpg600900--Szőke Viktória-/data/826686/tn_Viki_portre.jpg3756-thumbnail: -Figyelek a rendszeres testmozgásra, futok, tornázom, aerobicozom, és amikor tehetem,
vízilabda mérkőzésekre is kilátogatok szurkolni.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Duna Televízióval?
1999 év végén műsorvezetőket keresett Schulek Csaba, az akkor újjá alakuló sportszerkesztőséghez.
Részt vettem egy válogatáson és akkor kaptam lehetőséget a képernyős szereplésre.
Most már lassan 10 éve vezetem rendszeresen a Dunasportot, és nyolc évig volt
szívem csücske a világjárók és kalandvágyók magazinja, az Equator Klub.
Köztudottam a spotszerkesztőségben van az egyik legjobb hangulatú csapat…
Általában kellemesen és jellemzően feszültségmentesen zajlik a műsorkészítés.
Szerencsére több munkatársamat is a barátomnak tartom, így pedig nehezebb „úgymond”
elfáradni is.
Amellett, hogy már hosszú évek óta a sporthíradó műsorvezetője vagy, riporterként
is dolgozol.
Riporterként a kezdetektől fogva „létezem”. Területeim közé az úgynevezett látványsportágak
tartoznak, így például a torna, a ritmikus gimnasztika, a műugrás, a műkorcsolya,
a jégtánc, a rövidpályás gyorskorcsolya, a szinkronúszás, de foglalkozom atlétikával
és triatlonnal is. Nagyon szeretek forgatásokra járni.
A hangod a sportot mellőző nézők is ismerhetik. Gyakran szinkronizálsz is.
A Duna Televízió több műsorához, legtöbbször a Kikötőhöz hívnak hangalámondani,
szinkronizálni, ez a műfaj is rendkívül közel áll a szívemhez. A tévézéssel párhuzamosan
nyolc évig különböző rádiókban is dolgoztam és reklámokban is gyakran hallható
vagyok.
A sok terület közül melyik a kedvenc?
Minden műfajban otthon érzem magam, imádom azt, amit éppen csinálok, kifejezetten
kedvencem így nincs is, talán, ha lenne lehetőség, több hosszabb filmet, összeállítást
készítenék, de nem csak sport műfajban.
Jelenleg a Győztesek Világa című műsort is Te vezeted, amely a halmozottan sérült
emberek életét, életkörülményeit, lehetőségeit mutatja be.
Szerkesztő-riporterként csaknem 15 éve foglalkozom a fogyatékkal élők sportjával.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ők is a média és a sajtó középpontjában legyenek,
mert ők is ugyanúgy az emberi teljesítőképesség határait súrolják, mint ép társaik,
csak ők más élethelyzetben teszik mindezt. „Vannak, akiknek nehezen adja a sors
a sikert, mégis kiharcolják. Fogyatékkal élnek, de a sport által lenyűgöző teljesítményekre
képesek.”A Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel már körülbelül 10 éve vagyok
kapcsolatban, mint riporter, a sajtókapcsolatokért 2008 tavaszától vagyok felelős,
nagyon szeretem ezt a tevékenységet, közel állnak a szívemhez az értelmükben sérült
sportolók.
Milyen területen próbálnád még ki magad?
A továbbiakban is szeretnék a médiában tevékenykedni, többféle területen is.
Közben pedig beszédtanárnak, logopédusnak készülök, szerencsére tele vagyok energiával.
Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen?
Majdnem mindennap dolgozom, de azért szoktam lazítani, gyakran találkozom a barátaimmal
munka után. A szüleimmel, testvéremmel szoros kapcsolatban élek, de nem egy háztartásban,
és 7 éves, Zénó nevű airdale terrierrel kutyusom is fontos élőlény az életemben.
Amúgy elsőszámú hobbim az olvasás, de szeretem a filmeket is.
Az interjút Pozderka Ivett, Valdraf Henrietta és Körösi Ivett készítette.
A fotók Gaál Barna munkái.
„Sempre allegri e mai passion, viva lá e po’ bon!” – azaz bármilyen nehéz, aggasztó
a helyzet, próbáljunk meg mosolyogni, derűsen élni az életünket!
Bobák Róbert mindene a futball. Nagy olasz drukker. A saját mesterhármasát már
most megcsinálta: ott volt a németországi futball világbajnokságon, a svájci-osztrák
foci Eb-n és a pekingi olimpián.
Ciao, Roberto! Miért AS Roma mezben jöttél a fotózásra? :)
Akik közelebbről ismernek, jól tudják, nagyon kedvelem az olasz válogatottat,
a klubcsapatok közül pedig az AS Roma csapatáért rajongom.
Azt tudom, hogy a Madáchba jártál gimibe. Hol koptattad még az iskolapadot?
Fővárosi, belvárosi, erzsébetvárosi gyerek lévén diákéveimet a Városliget vonzáskörzetében
töltöttem. A Bokányi Dezső Általános Iskola után a Madách Imre Gimnázium, majd
az ELTE Tanárképző Főiskola következett, ahol végül angol-olasz nyelvi diplomát
szereztem.
Mikor lettél a sport szerelmese?
Szüleim korán megismertettek a sporttal, a nyolcvanas években többször kivittek
a hetvenezres Népstadionba és a Fradi-pályára. Akkoriban még jó iramú, izgalmas
mérkőzéseket játszottak, nem csoda, hogy azonnal megfogott a nagyszerű hangulat.
Megtanultam a játékosok nevét, néztem az összefoglalókat és magam is elkezdtem
a Városligetben futballozni, sőt a pesti nagypapámmal és öcsémmel is állandóan
rúgtuk a bőrt.
Volt olyan, hogy ezt profi szinten akartad űzni?
Bobák Róbertgallery_812243.html200943617442falsedescriptiongallerygallery_812243.html200943617442Bobák Róbert-/data/cms547333/Bobak_5.jpg472709--Bobák Róbert-/data/812233/tn_Bobak_5.jpg3756-thumbnail: -Bobák Róbert-/data/cms547330/Bobak_1.jpg472709--Bobák Róbert-/data/812239/tn_Bobak_1.jpg3756-thumbnail: -Bobák Róbert-/data/cms547331/Bobak_3.jpg472709--Bobák Róbert-/data/812237/tn_Bobak_3.jpg3756-thumbnail: -Bobák Róbert-/data/cms547332/Bobak_4.jpg472709--Bobák Róbert-/data/812235/tn_Bobak_4.jpg3756-thumbnail: -Talán nyolcéves lehettem, amikor édesapámmal besétáltunk a Ferencváros Vágóhíd
utcai sportközpontjába. Láttam a nagyobbakat edzeni, persze hogy én is csatlakozni
akartam hozzájuk és a nagy múltú klubhoz. Hat éven keresztül tréningeztem a serdülő
csapatokkal, nagyon élveztem, sok gólt szereztem. Aztán felvettek a Madách Imre
Gimnáziumba. Hamar rájöttem, hogy egyszerre nem tudok kiemelkedő teljesítményt
nyújtani a pályán és az iskolapadban. Szomorúan, de egyértelműen a tanulás mellett
döntöttem. Persze a futball a mai napig az életem része, több amatőr csapatban
játszom, öt éven keresztül pedig a magyar teremlabdarúgó-bajnokságban szerepeltem.
A focival kapcsolatos riportok mellett még mi jöhet szóba? Vizespóló verseny?
:)
Természetesen a labdarúgás áll legközelebb a szívemhez, képes lennék egész nap
meccseket nézni, vagy a réten játszani. Jellemző, hogy a csomagtartómban mindig
megtalálható a felfújt focilabda. Akár a benzinkútnál is előkerülhet. Szeretem
a kézilabdát, a vízilabdát, a jégkorongot, de a pekingi olimpián a korábban tőlem
távol álló sportágak, mint a vívás, az kajak-kenu vagy a lövészet is jóval közelebb
kerültek hozzám.
Parli italiano?
Ma certo! :) Természetesen! Már általános iskolában elkezdtem olaszul tanulni
az angol mellett, majd a gimnáziumban is ezen a dupla nyelvi vonalon haladtam
tovább. Bár az ELTE Tanárképző Főiskolán az angol-testnevelés szakra jelentkeztem,
két évvel később, egy bokatörés miatt kénytelen voltam szakot váltani, így ismét
olaszt tanulhattam. Az egyetem alatt több mint fél évet Triesztben töltöttem,
amely óriási élményt jelentett és legalább ekkora hatást gyakorolt a nyelvtudásomra.
Mi a kedvenc mondatod olaszul?
„Sempre allegri e mai passion, viva lá e po’ bon!”
Come?
Gyakorlatilag az angol „Don’t worry, be happy!” trieszti változata. Azaz bármilyen
nehéz, aggasztó a helyzet, próbáljunk meg mosolyogni, derűsen élni az életünket.
A trieszti hónapok során rengeteg élő nyelvi kifejezést, utcai szlenget ismertem
meg, ezeket be is építettem az általam használt nyelvezetbe, mégis ez a helyi
bölcselet ragadt meg bennem a leginkább.
Sportriporterként hogyan kamatoztattad a kiváló angol-olasz nyelvtudásod?
Szerencsére több alkalommal is nagy hasznát vettem a gyermekkori erőfeszítéseknek.
Soha nem gondoltam volna, hogy a lefekvés előtt bemagolt tizenöt-húsz angol vagy
olasz szó, a tömegközlekedési eszközökön átolvasott külföldi cikkek, illetve a
nyaralások alatt kiolvasott angol és olasz nyelvű Agatha Cristie-regények ilyen
sokat jelentenek majd azokban a helyzetekben, amikor nincs idő gondolkodni, azonnal
beszélni kell. David Beckham, Francesco Totti, Ronaldinho vagy Michael Schumacher
egy pillanatra sem állt volna meg, ha nem szólítom le bátran és határozottan.
Tényleg, hogyan is lettél Te sportriporter az angol-olasz diplomáddal és a focis
múltaddal a hátad mögött?
Igazság szerint nehezen emésztettem meg, hogy nem én leszek az új Détári Lajos.
1994-ben abbahagytam a labdarúgást, mert fontosabbnak tartottam a tanulást, de
a sporttól sohasem akartam elszakadni. Imádtam Knézy Jenő és Vitray Tamás közvetítéseit,
titkon azt reméltem, egyszer én is a televízió közelébe kerülhetek. Szüleim beírattak
az 1996-os atlantai olimpiai idejére kiírt nyári újságíró tanfolyamra, amelynek
során tévés személyiségeket, sportolókat ismerhettem meg és a szakma rejtelmeibe
is betekintést nyertem. Az egyetem mellett 2001-ben elvégeztem a Komlósi Oktatási
Stúdió egyéves kurzusát, majd a Színes Bulvár Lapnál és a ferencvárosi kerületi
televíziónál kaptam lehetőséget.
A Dunánál hogy kötöttél ki?
A fent említett napilapnál Riskó Géza úr volt a főnököm, aki 2005 utolsó napjaiban
megkérdezte, nincs-e kedvem kipróbálni magam a Duna Televízióban. Amikor először
beléptem az épületbe, a torkomban dobogott a szívem. Sápadtan léptem ki a liftből,
ám hamar megnyugodtam és lassacskán megismertem a szerkesztőség munkatársait és
a munkafolyamatot. A 2006-os labdarúgó-világbajnokság csodálatos élmény volt,
35 napon keresztül tudósíthattam a Duna Televízió nézőit Németországból. A pekingi
olimpia pedig maga volt az álom. Nagyszerűen érzem itt magam, minden kihívást
nagyon élvezek.
Hogy érzed magad a Dunasport csapatában?
Korábban öt évet töltöttem a napilap szerkesztőségében. Jól éreztem magam az
újságírók között, a sport ott is egy külön szigetnek számított. Igazából nem tudtam,
hogyan fogadnak a kollégák a Duna Televízióban, de azzal tisztában voltam, hogy
egy munkahelyen mindig gyanakvóan néznek az újfiúra. Érkezésem óta eltelt három
év és csak azt mondhatom, nagyszerű emberekkel dolgozhatok együtt, néhányukat
a jó kollegális viszonyon túl barátomnak tartom. Imádom a munkám, ez egyben a
hobbim is. Nagyon nehéz olyan sporteseményt mondani, amire ne mennék szívesen.
Persze a futball a legfontosabb számomra, sohasem problémázom, ha asztalitenisz,
úszás, lovaglás vagy tenisz a téma. Az eseményeken dolgozom, de nagyon élvezem,
hogy személyesen láthatom a legszebb jeleneteket és hivatalos keretek között beszélhetek
is a mérkőzések főszereplőivel.
Eddig valóra váltak az álmaid?
Szívemre teszem a kezem. Ha négy éve valaki azt mondja nekem, hogy a világ három
legfontosabb sporteseményéről tudósíthatok, megajándékozom egy láda pezsgővel
és elköszönök tőle. A németországi foci vb, a svájci-osztrák foci Eb és a pekingi
olimpia nem más, mint az én mesterhármasom. Ez a három esemény minden sportújságíró
álma. Természetesen itt nem érhet véget az élet, hiszen rengeteg új kihívás, új
mérkőzés, új szakmai feladat vár rám. Állok elébe!
Miért érdemes ezt a szakmád űznöd? Melyek a legszebb pillanatok?
Talán azok a pillanatok, amikor az embert a hideg rázza a kilencven ezres futballstadionban,
az uszodában, ahol másodpercekkel korábban olimpiai bajnok lett a magyar férfi
vízilabda-válogatott vagy a leghíresebb sportolók társaságában, amikor az ember
azt mondhatja, ez igen, érdemes volt ennyit jegyzetelni, figyelni, tanulni. Hogy
egy ilyen varázslatos pillanat részesei legyünk, ahhoz nagyon hosszú út vezet,
amelynek során olykor csalódások, bosszúságok is érhetnek. A vége azonban mesés.
Ilyen egy picit megáll az idő. Nekem Berlinben, Zürichben és Pekingben egy ezredmásodpercre
tényleg megállt a világ.
Gondolom, nem tévedek, ha azt mondom, a 2006-os vb volt a legnagyobb élményed,
mint sportriporter.
Igen, egyértelműen a 2006-os berlini világbajnoki döntő volt az, amelyen az olaszok
büntetőkkel legyőzték a franciákat. A pekingi vízilabda-döntő is feledhetetlen
élmény volt, csakúgy, mint Lothar Matthäus barátsága és a futballválogatottal
töltött izlandi munkakirándulás, a Roma-mérkőzések, a Milan-meccsek. Mindezekhez
persze az is nagyon kellett, hogy sohasem panaszkodtam, amikor a szerkesztő egy
REAC-Diósgyőr találkozó vagy a junior tornászválogatott edzésére küldött ki.
A pekingi olimpián milyen élményekkel gazdagodtál?
A mai napig képtelen vagyok felfogni, mi is történt velem a világ másik felén
három és fél héten keresztül. Kínában jártam, aktív szereplője lehettem az emberiség
legcsodálatosabb rendezvényének. Melczer Zsolt kollégámmal az időeltolódás miatt
szinte csak órákat aludtunk, interjúkat készítettünk, vágtunk, tudósítottunk.
Valami megmagyarázhatatlan lendület hajtott minket előre, minden percben egy csodát
éltünk meg. Néha visszanézem a Madárfészekben, a bokszcsarnokban, a Tienanmen-téren
vagy a Nagy Falnál készített fotókat és alig hiszem el, hogy ilyen lehetőséget
kaptam az élettől. Hihetetlen, megismételhetetlen élmény volt. Persze rengeteg
munkával.
Belefognál valami újba, amit eddig még nem próbáltál?
Kipróbáltam az újságírást, a rádiózás, a televíziózást, az internetes hírszerkesztést.
A Duna Televíziónál nagyon megszerettem a riporteri műfajt, a műsorvezetést, a
szerkesztői munkát. Természetesen szeretném folytatni ezt a munkát, de még arról
sem tettem le, hogy egyszer angol vagy olasz tolmács legyek. A tanulás, a szorgalom
sosem alszik ki.
A sport mellett táncolni is szeretsz, hova jársz bulizni?
Az utóbbi másfél évtizedben több fővárosi szórakozóhelyen megfordultunk a barátokkal,
elsősorban a főiskolás-egyetemi bulikat kedveljük. Budapest tavasszal és nyáron
is csodálatos város, amikor a Duna-parton, a lágy szellő és a kellemes zene mellett
nyitott helyeken szórakozhatnak az emberek.
A jégkorong a legnagyobb szenvedélye. A sportág népszerűsítésében is aktívan
szerepet vállal. A pekingi olimpiáról naplót vezetett, jelenleg az A-csoportos
jégkorong vb-re készül, ahol 70 év után végre megint ott leszünk mi is!
Szabadidődben - a sporton kívül - mivel foglalkozol még szívesen?
Ha több szabadidőm lenne, talán több hobbim is lenne. A kajakozást nem felejtettem
el, kár hogy csak tavasztól őszig lehet csinálni. Szeretek moziba menni és a barátaimmal
találkozni, de kikapcsolódásként is megnézek egy-két látványos sporteseményt.
Ha jégkorongról van szó, arról biztos, hogy Te tudósítod a Dunát. Miért szerelmesedtél
bele ennyire pont ebbe a sportágba?
Mindig is szerettem a jégkorongot. Korábban a labdarúgás volt a kedvencem, de
ez 5-6 éve megváltozott. Sokan azt mondják, hogy érthetetlen szabályai vannak
a sportágnak és a korongot sem lehet látni. Aki viszont megszereti, az rájön,
hogy a világ talán leglogikusabb, legigazságosabb szabályrendszerét foglalja össze
a jégkorong. Nem véletlenül nevezik a 21. század sportjának a gyorsasága, a látványossága
és a mérkőzéseket felvezető, valamint kísérő show-elemek miatt. Soha nem csalódtam
a sportágban. A jégkorongozók, akár magyar, akár világhírű külföldi játékosról
van szó, nem szállnak el a sikertől. Éppen azért nem, mert a sportág jellege ilyenre
nevelte őket gyermekkoruktól kezdve. A mérkőzéseken mindent beleadnak, a feszültséget
pedig olykor-olykor látványos verekedéssel vezetik le. De a találkozók után kevesen
maradnak rosszban. Óriási fegyelem kell a játékhoz, a jégkorongozók pedig rendkívül
őszinte emberek.
A hoki iránti elhivatottságod nem merül ki pusztán a sportműsor-szerkesztésben.
Aktívan szerepet vállalsz a sportág népszerűsítésében is.
Melczer Zsoltgallery_813055.html2009462155025falsegallerygallery_813055.html2009462155025Melczer Zsolt-/data/cms548002/M.Zsolt_1.jpg1000667--Melczer Zsolt-/data/813053/tn_M.Zsolt_1.jpg5637-thumbnail: -Melczer Zsolt-/data/cms548003/M.Zsolt1_1.jpg1000667--Melczer Zsolt-/data/813051/tn_M.Zsolt1_1.jpg5637-thumbnail: -Melczer Zsolt-/data/cms548004/M.Zsolt2_1.jpg1000667--Melczer Zsolt-/data/813049/tn_M.Zsolt2_1.jpg5637-thumbnail: -Szerkesztő-riporterként évek óta szoros kapcsolatot tartok fenn a Magyar Jégkorong
Szövetséggel. A Duna Televízióban készített riportanyagaimmal elsősorban a nézőket
szeretném tájékoztatni, de a sportág népszerűsítésének ugyanilyen nagy szerepe
van. 2008 novemberében felkértek, hogy legyek a szövetség sajtófőnöke. Sok nemzetközi
eseményen voltam már, és ezáltal sok tapasztalatot is gyűjtöttem, de egészen máshogy
működik ez is a gyakorlatban. Mint minden másban, ebben is állandóan fejlődni
kell.
70 év után ismét A-csoportos jégkorong világbajnokságra készülnek a magyar srácok.
Az eseményről természetesen Te tudósítod a DunaSportot. Milyennek látod az esélyeinket?
A magyar jégkorong-válogatott élete legnehezebb és egyben legnemesebb feladatára
készül, hiszen legutóbb 70 éve szerepeltünk a világ élvonalában. Éppen ezért az
első és a legfontosabb az, hogy mindent a csapathoz kell igazítani. A másik oldalon
viszont meg kell oldani azt, hogy a magyar sajtó a lehető legnagyobb terjedelemben
foglalkozzon az eseménnyel és a részt vevő országok is a lehető legtöbbet tudjanak
meg a magyar hokiról és Magyarországról is. A jégkorong szövetség minden tagjának
nagy kihívás a világbajnokság. Szeretném, ha minden szurkoló reálisan látná az
esélyeket. A világ 16 legjobb csapatát legalább 3 részre lehet osztani. Óriási
dolog lenne, ha bent maradnánk az A-csoportban, de kevesen tudják, hogy ez valójában
mekkora munkát, mekkora erőfeszítést jelent.
Rengeteg magyar utazik ki Svájcba szurkolni. Milyen élményekkel gyarapodhatnak
a drukkerek?
Azt hiszem, hogy a magyar válogatott részvétele önmagában nagy élményt nyújt
majd a magyar szurkolóknak. És hogy milyen is valójában a jégkorong? A zürichi
csarnok lelátóján együtt fog ünnepelni magyar és szlovák szurkoló, attól függetlenül,
hogy milyen eredmény születik a két csapat mérkőzésén.
Gyerekkorodban is ilyen lelkes sportrajongó voltál? Kijártál meccsekre?
A sportnak mindig is nagy szerepe volt az életemben. Csinálni és nézni is szeretem.
Mint sok kisgyerek, 10-12 éves koromban – ha tehettem – minden sporteseményt megnéztem
a tévében és rengetek sporteseményre el is jártam, mint szurkoló. Az akkori riporterek,
kommentátorok annyira megfogtak, annyira át tudták adni az adott esemény hangulatát,
hogy akkor azt gondoltam, én is sportriporter szeretnék egyszer lenni. Labdarúgó,
kézilabda, jégkorong, kosárlabda, röplabda mérkőzéseket látogattam sűrűn, aztán
az egyetem elkezdésével szinte elfelejtettem ezt a hobbimat…
Jómagad is aktívan sportoltál, aztán mégis a tévénél kötöttél ki. Milyen állomásokon
át vezetett utad a Duna Televízióhoz?
Az egyetemen angol-kommunikáció szakon végeztem. A kommunikáció szakon a televíziós
szakirányt választottam, ehhez pedig az utolsó évben kellett egy 3 hetes gyakorlat
valamelyik médiumnál. Felhívtam egyetemi tanáromat, Mucsányi Jánost, aki már akkor
is tapasztalt műsorvezetője volt a Duna Televíziónak. János készségesen segített
nekem és a 3 hétből kettőt a Kalendárium szerkesztőségében tölthettem. Ezután
valamiért megkérdeztem, hogy nem lehetek-e egy hetet a DunaSportnál. Schulek Csaba,
az akkori főszerkesztő megengedte, ez pedig azt jelentette, hogy a sportos stábbal
járkálhattam egy hétig. Ez javarészt figyelésből állt, de segítettem angol interjúk
elkészítésében is. Egy hét után szerettem volna megkapni igazoló lapomat a sportról
is, ám Schulek Csabának nem volt ideje kitölteni, mert a szokásos heti értekezletet
kellett megtartania... Az volt az első értekezlet 2004-ben, amely az athéni olimpiáról
szólt. A szerkesztőség tagjai egyetértettek abban, hogy az elvégzendő munkához
kevesen vannak. Az akkor még szintén a DunaSportnál dolgozó Somos Ákos felvetette,
hogy kipróbálhatnának engem az archívumban. Azóta itt dolgozok, pedig a gyakorlatom
előtt eszembe sem jutott, hogy én állásért jövök a Duna Tv-be.
És azóta is itt dolgozol… Ráadásul nem is akármilyen légkörben! A sportszerkesztőségben
mindig jó a hangulat… Ha a magyarok játszanak (legyen az bármilyen sportág), a
drukkolásotoktól zeng az egész Duna…
Sokat és keveset is mondok azzal, hogy a szerkesztőség olyan, mint egy család.
Sokszor több időt töltünk egymással, mint családtagjainkkal. Ahogy pedig az egy
családban lenni szokott, ugyanúgy történnek szívderítő és nehéz dolgok is. Rendkívül
fontos a csapatmunka, mindenkinek tudnia kell a dolgát. Ha van is feszültség,
az abból adódik, hogy időben elkészüljön egy műsor. Főszerkesztőnk, Riskó Géza
remek emberismerő. Nagyon jól tudja, hogy kire, milyen feladatot lehet osztani.
Egy nagy álmod is valóra vált, ott lehettél a pekingi olimpián… Milyen érzés
volt közelről látni a magyar sikereket, kudarcokat? Ez ugyebár nem a „mi olimpiánk”
volt. Sajnos.
Az olimpiai teljesen más világ. Bárhol is rendezzék az ötkarikás játékokat, három
hétig az a hely a világ közepe és ott a világ közepén fantasztikus dolog egy magyar
sikert átélni. Főleg úgy, hogy bizonyos szempontból „belülről” láthatja az ember
azt, mit is jelent a világ legfontosabb versenye. Az örömöt és a csalódást közelről
látni egészen más, mint a tv-ből. A magyar olimpiai csapat pekingi teljesítményében
rengetegen csalódtak idehaza. A helyszínen viszont tényleg a valóságot lehetett
érzékelni. Ha csalódott is voltam párszor, akkor is azt mondtam, hogy egy ilyen
kis országot képviselve óriási dolog az is, ha valaki egy versenyszám döntőjébe
jut.
Személyes élményeidet naplóban is megírtad, s ez a dunatv.hu oldalain is megjelent.
Igen. A pekingi olimpia után nekifogtam egy napló megírásának, hogy a viszonylag
még friss élmények örökre megmaradjanak.
Kiemelnél ebből egy részletet?
„Az oroszok elleni női kézilabda csoportmérkőzésen súlyos, 33-24-es vereséget
szenvedünk, de Hajdú János szövetségi kapitány csapata így is biztos lehet a továbbjutásban.
Az eredmény nem is bánt, az már sokkal inkább, hogy miért nem ült egymás mellé
a VIP páholyban Gyurcsány Ferenc és Schmitt Pál, mikor a mérkőzés végén – akár
a két csapat játékosai – kezet fognak, sőt még paroláznak is. A magyar ember nemcsak
irigy, hasonlító is. A szurkolókat sokszor „állatoknak” nevezik odahaza. Most
előre elárulom, hogy a férfi vízilabda döntőt követő éremátadás után 1500 magyar
szurkoló tapsolta meg felállva a bronzérmes szerb válogatottat. Vujaszinovicsék
is tapsoltak, a magyar csapatot és a magyar szurkolók emberségét tapsolták meg,
a bronz mellé járó csokrokat pedig a magyar szurkolóknak dobálták fel a lelátóra.
Azt hiszem, erről kell szólnia a sportnak és nem arról, hogy leüljek-e X, Y mellé
vagy sem EGY OLIMPIÁN! De cáfold meg, lehet hogy neked van igazad! A sport minden
korábbi sérelemnél erősebb lehet, sőt, erősebb kell hogy legyen! Talán bízhatunk
abban, hogy a jövőben nem csak egy embernek lehet igaza. EGY JÓ CSAPATBAN MINDENKINEK
IGAZA VAN!”
Az interjút Pozderka Ivett készítette.
A fotók Gaál Barna munkái.
"Ma is boldogan emlékszem vissza arra a napra, mikor 13 évesen a Bajai LSE igazolt
játékosa lehettem. Azóta már eltelt pár év, de ma sem okoz semmi nagyobb örömöt
annál, ha focizhatok."
Szemtelenül fiatal. Ennek ellenére vérprofi. Pontosan tudja, hogy mit akar. Amit
pedig eltervez, azt véghez is viszi. A kártyában mostanában nincs szerencséje...
Az egyértelmű, hogy imádod a focit. Melyik a kedvenc csapatod?
Most mondhatnám, hogy nincs kedvenc focistám és nincs kedvenc csapatom, de persze
ez nem lenne igaz. Van, de, hogy kiknek szurkolok azt nem árulom el. Nyilván minden
sportriporternek megvannak a kedvencei, de ettől még fontos, hogy a néző erről
lehetőleg ne tudjon. Ez a magyar csapatokra nézve persze kiemelten igaz. Hogy
nézne ki, hogy X-nek szurkolok az Y-nal szemben. Ettől még, ha egy sportos azt
mondja, hogy nincs kedvence, hazudik. Mind azért jöttünk erre a pályára, mert
már kicsi gyerekként megvoltak a szeretett csapatok, játékosok, és ez így rendjén
is van. Addig, amíg ezzel csak egymást szekáljuk, és a néző semmit sem érzékel.
És ha profi futballista lehetnél, milyen csapatnál játszanál a legszívesebben?
Tudom, elég átlátszó a kérdés... :)
Na, ez a kérdés ugye szorosan összefügg az előzővel. Nem mondom meg… :) Talán
annyit elárulhatok, hogy akármilyen rossz olykor a magyar foci, engem mégis általában
jobban érdekel, mint a külföldi. Ha nincs magyar a pályán, nem tudok annyira lelkesedni.
Van egy kedvenc külföldi és egy kedvenc magyar csapatom is, és a fentiekből is
következik, hogy ha profi játékos lehetnék – jaj, de szerettem volna – akkor a
magyart választanám. Először biztosan.
A profi játék helyett gondolom kárpótol a munkád, hiszen ez kizárólag a sport
körül forog. Felmerült benned más szakmáknak is a gondolata, mielőtt a tévénél
kötöttél ki?
17 éves koromig jogász akartam lenni, de nem ügyvéd, hanem bíró. Az igazság bajnokaJ
Aztán erről letettem, életem egyik legbölcsebb döntése volt, a jogi egyetem nem
lett volna nekem való. Azt, hogy a tévé mikor jutott eszembe, most elsőre talán
nem is tudom. Valamikor a főiskola alatt. Úgy éreztem ez jó lehet, és határozott
elképzeléseim voltak. Ma is mosolygok azokon, akik a „Hol akarsz dolgozni?” kérdésre
azt válaszolják, hogy „A médiában.”, de a döntést nem tudják megindokolni. Nem
mintha borzasztóan okos lennék, de azt tudtam, hogy milyen munkakör való nekem,
és azt is tudtam, hogy valami értékeset akarok csinálni. Így a sportra és a híradóra
gondoltam. Örülök, hogy mindkettőben jut szerep nekem.
Menczer Tamásgallery_812275.html2009436141053falsegallerygallery_812275.html2009436141053Menczer Tamás-/data/cms547348/Tomi_mod.jpg500750--Menczer Tamás-/data/812273/tn_Tomi_mod.jpg3756-thumbnail: -Menczer Tamás-/data/cms547349/Tomi2_mod.jpg500750--Menczer Tamás-/data/812271/tn_Tomi2_mod.jpg3756-thumbnail: -Aztán se jog, se kommunikációs iskola. A Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karára
jártál. Úgy tudom, a számok világa soha nem vonzott túlságosan. Akkor hogy is
van ez?!
Nagyon egyszerűen. Kellett egy elfogadható iskola, ahová nyelvvel és történelemmel
lehet felvételizni. És ez volt a Külker. Ennél tovább nem gondolkodtam, úgy éreztem
ez jó lesz. Összességében – bár megvan a véleményem a magyar felsőoktatási rendszerről
– nem döntöttem rosszul. Azért a közgazdaságtan szigorlatot kihagytam volna az
életemből…
A Külker után jött az éles váltás. 2007-ben minden idők egyik legfiatalabb sportriportereként
(alig 23 évesen) élő futballközvetítésen mutatkoztál be a Sporoni Liga ZTE-Vasas
meccsén. Milyen érzés volt?
Szenzációs! Na, az feladat volt! 120 percet végigbeszélni úgy, hogy egyedül vagy,
és nincs „mentőháló”, az azért komoly. Izgultam, de úgy éreztem, meg tudom csinálni.
Sokat jelentett, hogy Riskó Géza főszerkesztő – gyakorlatilag neki köszönhetek
mindent – bízott bennem. Egyébként nagyon tetszett. Már mondtam Jenőnek, hogy
gyakrabban mehetne külföldre, vagy legalább legyen beteg néha, hogy beugorhassak…:)
A meccs után, amikor lejöttem a kommentátorállásból, a stáb fogadott, és mindenki
tapsolt. Többségük, a kor alapján, akár apám is lehetne. Azt hiszem az volt eddigi
pályafutásom legnagyszerűbb pillanata.
Fiatal sportriporter lévén biztos van olyan kommentátor, akire felnézel, akit
a példaképednek tekintesz.
Van! Nem kell messzire menni, az egyik házon belül van. Ő – nem nagy meglepetés
– Knézy Jenő. Ez nem kötelező udvariaskodás, bár ezt úgysem fogják elhinni. Már
évek óta közelről figyelhetem Jenő munkáját, és mint kommentátort nagyra tartom.
Meg mint embert is! Még két nevet megemlítek, Hajdú B. István az egyik, aki ma
az ország talán első számú kommentátora, ő kiváló szerintem, és Faragó Richárdot
is szívesen hallgatom. Nálam ők vannak az első háromban Magyarországon.
Színészektől meg szokták kérdezni, hogy mi a szerepálmuk? Neked mi a „közvetítésálmod”?
Erre egyszerű a válasz. A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései jelentik nekem
a csúcsot. Mondjuk legyek én a kommentátor akkor, amikor kijutunk egy világeseményre,
és persze az ottani meccsek alatt is.
Alszom! Meg persze általános dolgok: mozi, színház, olykor beülünk egy italra
valahová. Néha kártyázunk. Mostanában vesztek…
Tehát otthonülőnek nem neveznéd magad.
Hangulatember vagyok. Olykor nem vágyom másra csak nyugalomra, és mondjuk egy
jó filmre otthon. Máskor viszont mindenképpen keresek egy helyet, ahol szól a
zene, és mérnek whiskey-t.
Kipróbálnád magad külföldön is?
Bár sok fiatal külföldre akar menni, én nem tartozom közéjük. Szeretek Magyarországon
élni, jobb pillanataimban még Budapesten is, és nagyon fontos, hogy ahol vagyok,
ott értsék a nyelvemet. Bár többször dolgoztam diákként Németországban, és a nyelvvel
is egészen jól boldogulok, mégis sokkal jobban szeretem, ha akik körülöttem vannak,
tudnak magyarul. Ráadásul ezt a munkát csak az anyanyelvemen tudom csinálni.
Az interjút Pozderka Ivett és Szabó Kornélia készítette.
A fotók Gaál Barna és Bielik István munkái.
1529430391268598000000100226653860000Duna színpadMűsorvezető: Kembe-Sorel Arthur; Szerkesztő: Hajdú Gábor<br/>Te rongyos élet, Szép város Kolozsvár, Cintányéros cudar világ, Délibábos Hortobágyon... a magyar operett néhány slágere, amely meghódította a világot. A Duna színpad adásában arra keressük a választ, vajon képes-e ez a sokak által avíttnak tartott műfaj a XXI. században a megújulásra. Sztárvendégeink: Oszvald Marika, Kalocsai Zsuzsa, Bódi Szilvi, Szendi Szilvi és Peller Károly produkciói mellett betekintünk e könnyednek tűnő, ám éppenséggel nagyon is nehéz színházi műfaj kulisszatitkaiba is. Sőt megpróbálunk arra is fényt deríteni, hogy miért éppen a kis Magyarország, a romantikus Budapest lett az operett fellegvára a világon.<br/>
”Ez az! Nekem ezt KELL csinálnom! Beszélgetni - beszélTETNI.”
A mosolygós Teszári Nóra a Kikötőben horgonyozott le. Tele van energiával és
persze sok-sok tervvel. A televíziózás mellett a gyereknevelés tölti ki életét.
A kicsikben való gyönyörködés – ahogy ő definiálta – hobbi a számára.
Mindig is a műsorvezetői pálya vonzott?
Azt hiszem, másodikos voltam a gimiben, mikor egy beszélgetős műsort nézve elfogott
egy érzés, hogy ”Ez az! Nekem ezt KELL csinálnom! Beszélgetni - beszélTETNI.”
Aztán, amikor évekkel később felvettek a Magyar Televízió műsorvezető osztályába,
és el kellett köszönnöm az addigi tanítványaimtól a nyelviskolában, azt mondta
egyikük: “Tényleg az való neked!” Remélem, nem tévedtünk! : )
Teszári Nóragallery_812977.html2009462114610falsegallerygallery_812977.html2009462114610Teszári Nóra-/data/cms547951/Nora.jpg709472--Teszári Nóra-/data/812975/tn_Nora.jpg5637-thumbnail: -Teszári Nóra-/data/cms547952/Nora2.jpg709472--Teszári Nóra-/data/812973/tn_Nora2.jpg5637-thumbnail: -Teszári Nóra-/data/cms547953/Nora3.jpg709472--Teszári Nóra-/data/812971/tn_Nora3.jpg5637-thumbnail: -A képernyőn sokat látunk mosolyogni. Az életben is vidám természetű vagy?
A Vízöntőket úgy szokták jellemezni, “elgondolkodó, elemző” - és ez sokszor kiül
az arcomra, akkor nem tűnhetek vidámnak. De a munkámat annyira tudom szeretni
bizonyos helyzetekben, hogy érzem is: árad belőlem valami pozitív energia. Furcsa,
de ezt már jópáran visszaigazolták. Amióta pedig gyerekeim vannak, tudatosan igyekszem
is bizakodóan tekinteni a világra.
Szakmai pályafutásod alatt számtalan műsorban dolgoztál már. Melyik áll a legközelebb
a szívedhez?
Ifjúkorom első igazi megmérettetése a Repeta című több órás, élő magazin műsorvezetése
volt, remek légkörben. Erre nagyon szívesen emlékszem. A Kikötő a másik “szívem
csücske”: mindig is kulturális műsort szerettem volna készíteni. Tulajdonképpen
ezért horgonyoztam le végül a Dunán! És mai napig imádok kijárni forgatni, szeretem
a hosszabb beszélgetéseket, mikor igazán a beszélgetőtársra figyelhetek, és nem
a műsoridő fegyelmez.
Mit tartasz a legnagyobb szakmai sikerednek?
Amikor úgy búcsúzik el tőlem a beszélgetőtárs, hogy nem úgy beszélgetek, mint
mások, hogy jó hatással voltam rá, és igazán érezte, hogy aki kérdezi, az figyel
is rá. Szerencsére sok ilyen alkalom volt, és továbbra is erre törekszem.
Milyen eddig megvalósítatlan terveid vannak?
Szeretnék egy portrésorozatot csinálni, amiben az előbb említett képességemet
végre hosszabb terjedelemben, mélyebben is használhatnám. És egy táncmagazin!
Meg egy szubjektív séta-sorozatot Budapestről. Egyelőre ennyi - de csak egyelőre.
Mennyire tudod otthon is minden erődet, energiádat a házimunkába bevetni
Amennyire két kicsi gyerek és a munka együtt még engedi. Sok segítséggel persze,
de a magam maximalista módján. Úgy tűnik, sikerül. : )
Jut időd a hobbijaidra?
A mozgásra és a táncszínházi előadások gyakori látogatására igyekszem időt szakítani.
És tulajdonképpen hobbi az is, ahogy a gyerekekben gyönyörködöm. Most nagyon jó
korban vannak, remek móka ez is!
Kire hasonlítanak a gyerekek?
Jól jellemzi a mi kis négyesünket, hogy egy Mérleg-Mérleg apukának és egy Vízöntő-Vízöntő
anyukának lett egy Mérleg-Vízöntő lánya és egy Vízöntő-Mérleg fia. És tényleg
ilyen „keverékek”: Zorka külsőleg inkább anyósomra hasonlít, de a lelki alkata
az enyém. Dusán ránézésre az én apukámat mintázza, de a temperamentuma a férjemé.
Viszont mindkettejük tőlem örökölte a tekintetét, állítólag.
Büszkék az édesanyjukra?
Számukra ez ugyanolyan “dolgozó”, mint más szülőké. Inkább az ovistársaiknak
furcsa, hogy mit keresett Zorka anyukája tegnap a tévében, most meg itt öltözteti
a kislányát...
Otthon milyen televíziós műsorokat néz a család? Mindenkinek megvan a saját kedvenc
programja?
A gyerekek leginkább az egyik rajzfilmcsatornát szokták nézni, mert egyedül azon
nincs reklám. Dusán megrögzött Sam tűzoltó- és Bob mester-rajongó, Zorka pedig
Angelina, a balerina követője. Mi leginkább a híradásokból tájékozódunk, igényes
filmeket nézünk, vagy kortárs táncot a Mezzo-n. Azért az is előfordul, hogy rászokom
egy-egy esti sorozatra - ez az agymosás, ha nagyon fáradt vagyok.
Budapesti lány vagy. Még soha sem fordult meg a fejedben, hogy vidékre költözz,
távol a városi forgatagtól?
Egyszerűen imádom Budapestet! Nagy élvezettel fedezek fel újabb és újabb apró
részleteket a belvárosi épületeken, örülök, hogy olyan sok minden megszépül. A
kosz, az igénytelenség azonban sokszor elszomorít. Vidéken a túl nagy csend és
nyugalom valószínűleg unalmas lenne nekem egy idő után. Egy dolgot viszont hiányolok
itt, a pesti környékünkön: azt a sok zöldet, amit gyerekkoromban Budán megszoktam.
De legalább minden egy pillanat alatt elérhető!
Az interjút Szabó Kornélia és Pozderka Ivett készítette.
A fotók Gaál Barna munkái.
„Ha nem tanulsz többé, önmagad mellszobra leszel, és akkor lehúzhatod magad a
klotyón…”
Egy igazi szókimondó bohém, akinek határozott véleménye van az életről, szakmáról,
színpadról. Szikszai Rémusz színművész olykor otthagyja kicsit a világot jelentő
deszkákat, hogy a tévénézőknek is adjon egy darabot önmagából.
Tényleg oltottál tüzet a színpadon kívül is? :)
A sorkatonaságot a tűzoltóknál töltöttem, ami a katonaélet abszurditásán túl
maradandó élményt jelentett a rendkívül nehéz kiképzés és a 47 tűzeset miatt is,
amit volt szerencsém megélni és részt venni az eloltásukban…
Nagykárolyban születtél, onnan merre fele terelt az élet?
Igen, Nagykárolyban születtem, Partiumban, második gyerekként. Ott jártam iskolába
is, aztán a Külkereskedelmi Akadémiára felvételiztem, Bukarestbe.
Külkereskedelmi?! Nem igazán tudlak elképzelni ezen a pályán… Ezt el is végezted?
Nem. Mivel sikertelen volt az első próbálkozásom a külkereskedelmire, a sereg
után otthon dolgoztam egy kemikália boltban eladóként, és közben beálltam egy
színjátszó csoportba, amely fiatal mérnökökből, tanárokból állt, akiket Nagykárolyba
helyeztek. Ne felejtsük el, ez még az átkos „Ceausescu-rendszerben” volt…! Ott
szerettem bele a színházba és elhatároztam, hogy színész leszek. Aztán segédszínész
voltam a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, és egy ottani színész, Salat Lehel
készített fel a főiskolára, ahova fel is vettek az első próbálkozásra, 1990-ben.
’94-ben végeztem, és azonnal szerződtetett a Kolozsvári Színház, ahol három évadot
töltöttem el, aztán 1997-ben alakult a Bárka Színház, amelynek alapító tagja vagyok,
és ahol 9 évadot játszottam. 2006 óta pedig szabadúszom.
Szikszai Rémuszgallery_826980.html200952631195falsedescriptiongallerygallery_826980.html2009526311951.-/data/cms558837/DSC_0098.JPG800571--1.-/data/826978/tn_DSC_0098.JPG5639-thumbnail: -2.-/data/cms558838/DSC_0215.JPG800571--2.-/data/826976/tn_DSC_0215.JPG5639-thumbnail: -3.-/data/cms558839/DSC_0819.JPG800571--3.-/data/826974/tn_DSC_0819.JPG5639-thumbnail: -4.-/data/cms558840/hazateres.jpg250164--4.-/data/826972/tn_hazateres.jpg5636-thumbnail: -5.-/data/cms558841/mulatsag_2_.jpg564420--5.-/data/826970/tn_mulatsag_2_.jpg5641-thumbnail: -6.-/data/cms558842/mulatsag3.jpg400267--6.-/data/826968/tn_mulatsag3.jpg5637-thumbnail: -7.-/data/cms558843/mulatsag5.jpg420286--7.-/data/826966/tn_mulatsag5.jpg5638-thumbnail: -8.-/data/cms558844/theo.jpg170256--8.-/data/826964/tn_theo.jpg3756-thumbnail: -Gyerekkorodban nyilván nem színésznek készültél, ha a külkerre akartál felvételizni…
Nem volt konkrét elképzelésem gyerekként. Olyan biztos volt, hogy űrhajós meg
traktorista, de konkrétan semmi. Mindig szerettem olvasni, meg 200 watton dübörögtettem
Bachot, Karl Böhm vezényletében, és persze vezényeltem én is…
Ha már a különböző munkáid említed, egykor szakács is voltál… Még mindig jó vagy?
Az igazság az, hogy a feleségem istenien főz, de azért nagyritkán én is készítek
ezt-azt. Manapság azért az előkészítésben jeleskedem, úgymint: krumpli pucolás,
zöldségtisztítás. És van valami, amiben utolérhetetlen vagyok: senki sem tud úgy
kifilézni egy csirkemellet, mint én…Ja, és nyárson bármit megsütök, nem is akárhogy…
No, ha már ilyen magabiztos vagy, mondj egy Rémusz-specialitást!
Lássuk csak…a currys sárgarépa! A titka az, hogy húsként kell kezelni a sárgarépát
(vagy, ahogy nálunk Partiumban hívják: a murkot). Szóval megkell pucolni, aztán
felkarikázni végül kevés olívaolajban párolni, de alaposan. Aztán fűszerezni:
sóval, borssal, és madras curryvel – jó alaposan. Közben rendületlenül kavargatni.
Ezután jöhet a konyak és négy-öt evőkanál cukor. Amikor ez karamellizálódik a
sárgarépán, már csak fel kell önteni vízzel és megfőzzük. Fontos, hogy a cukor
meg a curry adagolásakor kóstolgassuk, hogy annyira legyen fűszeres, amennyire
szeretjük. Sült húsokhoz páratlan köret önmagában is, de krumpli mellé is pazar.
Az, hogy ma nem szakács vagy, nyilván a színház varázsának köszönhető…
Egyértelműen, hiszen a színház nekem a lehetőségek tárháza, hogy megértsem akár
a saját, akár az ”emberi életet” általában…és megoszthatom a nézőkkel mindazt,
amit fontosnak tartok. Ezen kívül találkozóhely is, hiszen ez egy társas műfaj,
nem működik kollégák, partnerek nélkül, ahogy közönség nélkül sem. Ezért az egymásrautaltság
és empátia magasiskolája, ha jól működik. Ha rosszul, akkor meg a keservek tárháza.
A zene az meg minden. A zene a legkomplexebb művészet, amivel találkoztam. Maga
az élet. Nálunk otthon mindig szól, de az autóban is….
Ha egy színházi szerepre készülsz, mi határozza meg azt, hogy sikeres is légy
az adott jellem mögött?
Annyifélét játszottam, a bárgyú bokszolótól a vérszomjas Tybáltig, a kedves Benvoliótól
a machiavellista Lőrinc baráton át a „csavaros eszű” Okeánoszig. Mind emberek.
Valamilyenek. Akkor sikerül jól, ha tulajdonságaik dacára - amik lehetnek jó,
rossz vagy akár elrettentő, borzasztó jellemvonások -, valahol mégis szerethetőek
vagy legalább megérthetőek, mert igazak. Ha igaz, amit csinálok, akkor sikerült.
És akkor szeretem is.
Képes vagy mások hibáiból tanulni, vagy épp fordítva: észreveszed, ha valaki
nagyon hatásosan csinált valamit, épp ezért Te is pont úgy szeretnéd?
Szerencsére nagyon sok jó színész van, magyarok, külföldiek, akiket élvezettel
nézek, és ha lehet „lopok” is tőlük. Lesem a titkaikat, a fogásaikat. Hogyan csinálják…
Mert ez közben egy véresen komoly szakma, aminek a tanulását soha nem lehet abbahagyni.
Ha nem tanulsz többé, önmagad mellszobra leszel, és akkor lehúzhatod magad a klotyón…
Mostanában hol láthatunk?
Szerte az országban és Budapesten is. A Koldusoperában Tigris Brown-t játszom
a Pécsi Nemzetiben; A kulcs című tragikomédiában pedig az egyik főszerepet a Kecskeméti
Katona Józsefben. Ezen kívül tíz éve játszuk a Bárkában a Mulatság-ot, a Szkénében
pedig Sironne kapitányt játszom Rejtő Csontbrigádjában.
A színpadról, hogy kerültél a dobozba?
Ez egy véletlen szerencse volt. Régen, főiskolás koromban kacérkodtam a gondolattal,
hogy rádiózni kéne, de akkor nem volt lehetőség rá. Tévét meg én is néztem, mint
mindenki más. És volt egy elképzelésem róla, hogy csinálnám én…
Hogy az elképzelésed bejött-e, azt nem tudom, mindenestre a kultúra egyik szószólója
lettél nálunk, hiszen a Duna Televízióban szinte csak kulturális műsorokat vezetsz.
A kultúra összetett fogalom, ki így, ki úgy értelmezi. Sőt, manapság már sokan
kizárólag a „magaskultúrát” tekintik valódi értéknek…
Én nem hiszek a magaskultúrában. A kultúrában hiszek, amit el lehet juttatni
az emberekhez, abban hiszek, hogy szükségük van rá, még akkor is, ha ez a mai
világban nem is lát
