Olyan emberekkel ismerkedhetünk meg a műsorban, akiknek teljesítménye, személyisége
kimagaslik az átlagból. A portréfilmek kiváló magyar tudósok, művészek életét,
pályaívét, munkásságát mutatják be.
adások
2010.02.20., szombat 15:45
Közreműködik: Györgyi Anna A legendás „Kilencek” antológiájának, az Elérhetetlen földnek szereplői közt Mezey Katalin – sok férfi közt az egyetlen nő – szociológiai, lélektani érzékenységével, puritán nyelvkezelésével hívta fel magára a figyelmet. A korszak romantikus színezetű, nagy lánggal lobogó hit- és eszménykeresésével szemben a hétköznapok kisvilágát, a létezés napi gondjait avatta költői témává. Dolgozott tanárként is, írt cikkeket, verseket, mesét, regényt, hangjátékokat és színpadi műveket is. Mezey Katalin a kortárs irodalom, azon belül is a fiatal szerzőkre kiemelt figyelmet fordító Széphalom Könyvműhely alapító vezetője. Az 1963 óta publikáló író, költő szerint két ember között a legrövidebb út még ma is a vers, ezért a költő nélkülözhetetlen szerepet tölt be.
2010.03.18., csütörtök 01:55
Eredeti meglátású, személyes atmoszférájú felvételei új színt jelentenek a hazai álló- és mozgóképi kultúrában. B. Müller Magda fotóművész ezúttal a kamera előtt állott, önmagáról és gazdag, sokoldalú pályájáról mesélt. Standfotós, önállóan kiállító fotóművész, a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény megteremtője, fotóalbumok kiadója, közben pedig feleség, anya és immáron nagymama.