Van egy jó vicced?

Hogyne! Ez a mai közéletre is igaz:
Két pszichiáter találkozik.
Kérdezi egyik a másiktól: „Szevasz komám, te jól vagy. Én hogy vagyok?!

Saját bevallásod szerint is lételemed a humor. Ezt a szakmádban is tudod kamatoztatni, vagy a képernyőn inkább vissza kell fognod magad?

A kérdés jó és igaz. A képernyőn is - persze módjával – de használom, hiszen a nézőkre is ráfér egy kis vidámság.

Melyik műsorban vidítod fel a nézőket?

Jelenleg a Kívánságkosár a fő műsorom, de az elmúlt 12 év alatt szinte minden műfajban kipróbáltam magam: politika, közélet, szociológia, zene, stb. Ez talán nem véletlen, hiszen alma matereimnél (Magyar Rádió, Magyar Televízió) megkaptam az alapkiképzést. Ezen cégeknél közel 7 évet töltöttem el.

Milyen a hangulat a Kívánságkosár szerkesztőségében?

Kellemes és feszített egyben – mármint a tempó, hiszen ez mégiscsak egy kívánságműsor, és a kedves nézők nagy része bizony türelmetlen. Meg kell felelni az elvárásoknak, kéréseknek.

A Kívánságkosár alapvetően zenés műsor, de ha jól tudom, tőled sem áll távol a zene...

Végzettségem szerint magyar-ének-zene szakos tanár vagyok. Sőt, Binder Károly magántanítványaként a dzsessz műfajába is beástam magam! Több zenekarom is volt, jelenleg is rendszeresen leülök a zongorám mellé.

Mindenevő vagy, vagy kizárólag a dzsessz éltet?

Szeretem a komolyzenét, ezen belül a reneszánsz és a barokk zenét, valamint egyes kortárs szerzőket, műveket, továbbá az igényes könnyűzenét is kedvelem, no és persze minden mennyiségben jöhet a dzsessz, dzsessz, dzsessz!

Említetted, hogy már sok helyen megfordultál. A Duna Televízióhoz hogyan kerültél?

Jelenlegi pályafutásomat az határozta meg, hogy hála a sorsnak és örökölt génjeimnek két Kazinczy-díjjal is szerénykedhetem, ezek szinte egyenes ösvényt mutattak számomra a rádió és a tévé felé. Előtte egyetemi színpadoztam, majd két évadot játszottam a Szegedi Nemzeti Színházban (a Svejk című darabban zongora- korrepetitorként kísértem végig a színészeket minden előadáson, és volt prózai szerepem is a darabban). Egyébként ezzel egy időben dolgoztam folyamatosan a Magyar Rádió és a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójában, mint hírszerkesztő, riporter, felelős szerkesztő, zenei főszerkesztő. A Magyar Rádió állományában 1997-ig tevékenykedtem, a szegedi székhellyel párhuzamosan a Kossuth és Bartók adón, különböző műsorokban, majd 1997 márciusában igazoltam át a Duna Televízióhoz.

Egyszer azt nyilatkoztad, hogy már három hazát szolgálsz: Kolozsvárt, Szegedet és Budapestet. Milyen emlékek kötnek ezekhez a helyekhez?

Kolozsvár a szülőhelyem, tehát ez egyértelmű, minthogy Erdély egésze is. Szeged felsőfokú tanulmányaim színhelye, csodálatos város, csodálatos emlékekkel, nem beszélve a már említett újságírói Alma Mater meghatározó helyszínéről. Budapest pedig immár 1997 óta ugyanúgy figyelmem középpontjába került. A Nemzet Televíziójának munkatársaként a nagyvilág magyarságát igyekszem hittel és hitelesen szolgálni.

Ha nem televízióznál, akkor mivel foglalkoznál?

Szívesen látnám viszont magam egy jó kis dzsessz formációban, mint billentyűs… A kettő együtt viszont nem nagyon megy: vagy tévé, vagy muzsikálás. A szabadidő az pedig más, ott marad az intim együttlét a zongorámmal.

A szabadidőd egészét gondolom a családodra szenteled, ami már nem is olyan kicsi… Hogy vannak az ikrek?

Imént említettem az intim együttlétet. Nos, ez elsődlegesen természetesen a családomra értendő, hiszen Zoltán Soma és Boróka Luca megszületése óta édesanyjukkal, Makó Andreával együtt Ők a legfontosabbak nekem. Kérdésedet köszönve jelentem jól vannak, ügyesen gyarapodnak, így minden hétköznapunk ünnepnappá változott…

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Ember tervez, Isten végez – jól tudom. Szeretnék egy új, önálló képzőművészeti magazint elindítani. Remélem, a tervek valóra válnak mihamarabb. A többi terv és elképzelés még bennem szunnyad, s egyszer csak felébrednek…

Szerinted mit testesít meg a „Nemzet Televíziója” elnevezés?

A név, azaz az elnevezés maga a stílus és maga a tartalom: a Duna Televízió küldetése mindig is túl nehéz, ám mégis oly egyszerű volt, hogy ezért nem értik még sokan máig is, legfőképp, akik a létjogosultságát kérdőjelezik meg folyamatosan. Küldetésünk ugyanis, azt hiszem, megegyezik Gr. Tisza István gondolataival:

„Terjesszük a kultúrát és mindenekelőtt gondozzuk és ápoljuk azokat a szellemi és erkölcsi szálakat, amelyek ezt az ezerfelé széttagolt magyar társadalmunkat egy élő egész nemzeti egységgé foglalják össze.”