Lehettél volna Kembe Géza is...

Édesapám kongói, édesanyám magyar. Apám nyomdásznak jött tanulni Magyarországra, kint újságíró volt. Itt ismerte meg édesanyámat, azóta is egy párt alkotnak, bár édesapám a munkája miatt sokat ingázik Kongó és Magyarország között. A szüleimre rá akarták erőszakolni, hogy nekem adjanak magyaros nevet, de apám ezt nem akarta... Hónapokig ment a huzavona, végül abban egyeztek ki, hogy az egyik nevem magyaros hangzású lesz, így lettem Arthur. Kembe Gézaként vicces lennék.

Képgaléria

Kembe Sorel-Arthur

Nincs. Ilyen értelemben nem vagyunk egy tipikus afrikai család, ahogyan az sem szokványos, hogy apám az iskola elvégzése után is Magyarországon maradt… A megszokott séma ugyanis akkoriban az volt, hogy az afrikai diákok, miután született itt is egy gyerekük, visszamentek a korábbi családjukhoz Afrikába…

A suliban voltak konfliktusaid a bőrszíned miatt?

Az általános iskolában rengeteget verekedtem, mivel folyton „négereztek.” Én szívesen leálltam volna, mert egyébként nem voltam verekedős gyerek, de mivel állandóan belém kötöttek, nem volt mit tennem, megvédtem magam… ’87-ben Párizsba költöztünk édesanyámmal, és csak ’90-ben, a rendszerváltás után jöttünk haza. Ettől kezdve ismét verekedős életet kellett élnem: a „bakancsos skinheadekkel” úgy 4 éven keresztül voltak igen komoly perpatvaraim. Ezekben a zűrös években napi szinten megfordultam a rendőrségen, egynémely összetűzésünkből pedig még bírósági tárgyalás is lett. Aztán eltűntek ezek a srácok…persze nem hiányoznak…

De talán épp ennek köszönhető, hogy ott voltál az athéni olimpián…

Még általános iskolás koromban, amikor a szüleim megelégelték a sok verekedést, beírattak vívni, hogy az edzéseken vezessem le a feles energiám. No, és persze a reflexeim is javultak… Még a gimnázium alatt is vívtam (a Honvédban játszottam), utána viszont abbahagytam az edzéseket. A fordulat akkor következett be, amikor a sydneyi olimpia alatt én is végignevettem azt a versenyszámot, amikor egy új-guineai srác majdnem belefulladt a medencébe. Alig tudott úszni, de versenyzett! Egy világ röhögött rajta, de mégiscsak ott volt az olimpián. Arra gondoltam, ha ő ott lehetett, valahogy én is el tudom érni, hogy kijussak… A magyar vívócsapat kiváló, abba nem kerülhettem volna be, épp ezért elutaztam Kongóba, ahol akkor még nem volt vívószövetség. Gyorsan kerestem pár befolyásos embert, és én magam alapítottam meg a kongói vívószövetséget. Egy hét alatt be is jegyezték, így teljesült az álmom, s kongói színekben elindulhattam az athéni olimpián. Azóta is én működtetem a szövetséget, bár öt év alatt rajtam kívül egy vívó se lépett még be…most ezen próbálok meg változtatni.

Hogy sikerült az olimpia?

Kikaptam 15:13-ra egy kubai sráctól. Pedig vezettem. Azóta csak hobbi szinten vívok. Az edzőm megalapított Budapesten egy egyesületet, az ottani srácokkal szoktam edzeni.

Mikor voltál utoljára Kongóban?

2008 decemberében, ugyanis ott forgattuk a Világkikötőt.

Tényleg színtévesztő vagy?

Igen, és emiatt romba is dőlt az egyik álom. :) Az általános iskola után mechatronikai szakközépbe készültem, robottechnikus akartam lenni. A felvételin azonban kiderült, hogy színtévesztő vagyok, így kénytelen voltam „rendes” középiskolába menni… Sporttagozatra jártam a Szabó Ervin Gimnáziumban.

Diplomára hol tettél szert?

Pécsett végeztem művelődésszervező szakon. Azért felvételiztem oda, mivel Nizzába vágytam, és tudtam, hogy ennek a sulinak ott van a másoddiplomás képzése. Aztán ki is jutottam Nizzába…

Ott is biztos belefogtál valami érdekesbe…

Mert ott könnyű! Ráadásul a kulturális háttérmunkásokat is igen jól megfizetik. Az egyik osztálytársam például kitalálta, hogy víz alatti szobrokat készít, amelyeket csak búvárfelszereléssel lehet megtekinteni. És még erre is kapott állami támogatást… Én egy kisvárosban (Nizzától 5 kilométerre) béreltem egy garázst, és egy magyar pasival közösen létrehoztunk egy alapítványt, hogy a magyar kultúrát népszerűsítsük. Mivel ennek a kisvárosnak Szeged a testvérvárosa, így elmentünk Szegedre, hogy kortárs festményeket kutassunk fel. Később ezeket a festményeket kiállítottuk a garázsban, és eladtuk azokat.

Hasonló akciókra itthon is vállalkozol?

Itthon csak falakba ütközik az ember. Próbáltam, de nem ment. Egyszer például a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban próbáltam megszervezni egy háromnapos színházi fesztivált. Tápiószentmárton önkormányzata kiépítette volna az utat a lovasparkig, a park tulajdonosa ingyen és bérmentve odaadta volna a területet a fesztivál idejére, viszont a Nemzeti Kulturális Alap az általunk megpályázott összeg töredékét adta csak volna oda… Így nem jött létre a fesztivál…

Persze azért fesztivál-szervezés nélkül sem unatkozol. A tévézés mellett rádiózol, sőt, színházban is szerepelsz.

Mindig is igyekeztem több lábon állni: régebben táncoltam (pl. szerepeltem a Macskák című musicalben), volt egy tánciskolám, ahol oktattam, de voltam modell is. Jelenleg Africafe címmel van egy rádióműsorom, ami afrikai politikáról, gazdaságról, kultúráról szól. Évek óta játszom az Őrült nők ketrecében, Jakab (a transzvesztita pincér) szerepében láthatnak a nézők. 2008-ig pedig az Egy csepp mézben is szerepeltem. Mindezek mellett pedig kb. 10-12 éve megalapítottunk egy vállalkozást néhány általános iskolai barátommal, akikkel videoklipeket forgatunk. Készítettünk már klipet Ganxsta Zolee, Majka papa, a Hooligans, a Bon-Bon és a Groovehouse számára is.

Mivel szeretnél még a jövőben foglalkozni?

A nemzeti sportéletben nem sportolóként részt venni. Azóta, mióta megalakult a kongói vívószövetség, én koordinálom az összes dolgát. Már "csak" a vívók hiányoznak! A toborozás előtt azonban még sok teendőnk van. Meg kell teremteni a pénzügyi alapokat, fel kell húzni egy vívótermet, amiben biztosítani kell a megfelelő felszerelést, valamint ki kell képezni a szakembereket is. Csak ezután kereshetjük meg a vívókat. De egy kongói gyereknek azonnal elmegy a kedve, ha nálunk vív, aztán haza kell mennie a kiábrándító körülmények közé... Épp ezért egy bentlakásos iskolát is létre kell hozni.

Készülsz valamilyen exkluzív interjúra?

A Világkikötő című műsorunkkal Kubába készülünk, ugyanis megtaláltuk Che Guevara unokáját! Vele szeretnék egy riportot készíteni. Remélem, összejön.

Az interjút Pozderka Ivett készítette.