  Menczer Tamás
 "Ma is boldogan emlékszem vissza arra a napra, mikor 13 évesen a Bajai LSE igazolt játékosa lehettem. Azóta már eltelt pár év, de ma sem okoz semmi nagyobb örömöt annál, ha focizhatok."
Szemtelenül fiatal. Ennek ellenére vérprofi. Pontosan tudja, hogy mit akar. Amit pedig eltervez, azt véghez is viszi. A kártyában mostanában nincs szerencséje... Az egyértelmű, hogy imádod a focit. Melyik a kedvenc csapatod? Most mondhatnám, hogy nincs kedvenc focistám és nincs kedvenc csapatom, de persze ez nem lenne igaz. Van, de, hogy kiknek szurkolok azt nem árulom el. Nyilván minden sportriporternek megvannak a kedvencei, de ettől még fontos, hogy a néző erről lehetőleg ne tudjon. Ez a magyar csapatokra nézve persze kiemelten igaz. Hogy nézne ki, hogy X-nek szurkolok az Y-nal szemben. Ettől még, ha egy sportos azt mondja, hogy nincs kedvence, hazudik. Mind azért jöttünk erre a pályára, mert már kicsi gyerekként megvoltak a szeretett csapatok, játékosok, és ez így rendjén is van. Addig, amíg ezzel csak egymást szekáljuk, és a néző semmit sem érzékel. És ha profi futballista lehetnél, milyen csapatnál játszanál a legszívesebben? Tudom, elég átlátszó a kérdés... :) Na, ez a kérdés ugye szorosan összefügg az előzővel. Nem mondom meg… :) Talán annyit elárulhatok, hogy akármilyen rossz olykor a magyar foci, engem mégis általában jobban érdekel, mint a külföldi. Ha nincs magyar a pályán, nem tudok annyira lelkesedni. Van egy kedvenc külföldi és egy kedvenc magyar csapatom is, és a fentiekből is következik, hogy ha profi játékos lehetnék – jaj, de szerettem volna – akkor a magyart választanám. Először biztosan. A profi játék helyett gondolom kárpótol a munkád, hiszen ez kizárólag a sport körül forog. Felmerült benned más szakmáknak is a gondolata, mielőtt a tévénél kötöttél ki? 17 éves koromig jogász akartam lenni, de nem ügyvéd, hanem bíró. Az igazság bajnokaJ Aztán erről letettem, életem egyik legbölcsebb döntése volt, a jogi egyetem nem lett volna nekem való. Azt, hogy a tévé mikor jutott eszembe, most elsőre talán nem is tudom. Valamikor a főiskola alatt. Úgy éreztem ez jó lehet, és határozott elképzeléseim voltak. Ma is mosolygok azokon, akik a „Hol akarsz dolgozni?” kérdésre azt válaszolják, hogy „A médiában.”, de a döntést nem tudják megindokolni. Nem mintha borzasztóan okos lennék, de azt tudtam, hogy milyen munkakör való nekem, és azt is tudtam, hogy valami értékeset akarok csinálni. Így a sportra és a híradóra gondoltam. Örülök, hogy mindkettőben jut szerep nekem.
Nagyon egyszerűen. Kellett egy elfogadható iskola, ahová nyelvvel és történelemmel lehet felvételizni. És ez volt a Külker. Ennél tovább nem gondolkodtam, úgy éreztem ez jó lesz. Összességében – bár megvan a véleményem a magyar felsőoktatási rendszerről – nem döntöttem rosszul. Azért a közgazdaságtan szigorlatot kihagytam volna az életemből… A Külker után jött az éles váltás. 2007-ben minden idők egyik legfiatalabb sportriportereként (alig 23 évesen) élő futballközvetítésen mutatkoztál be a Sporoni Liga ZTE-Vasas meccsén. Milyen érzés volt? Szenzációs! Na, az feladat volt! 120 percet végigbeszélni úgy, hogy egyedül vagy, és nincs „mentőháló”, az azért komoly. Izgultam, de úgy éreztem, meg tudom csinálni. Sokat jelentett, hogy Riskó Géza főszerkesztő – gyakorlatilag neki köszönhetek mindent – bízott bennem. Egyébként nagyon tetszett. Már mondtam Jenőnek, hogy gyakrabban mehetne külföldre, vagy legalább legyen beteg néha, hogy beugorhassak…:) A meccs után, amikor lejöttem a kommentátorállásból, a stáb fogadott, és mindenki tapsolt. Többségük, a kor alapján, akár apám is lehetne. Azt hiszem az volt eddigi pályafutásom legnagyszerűbb pillanata. Fiatal sportriporter lévén biztos van olyan kommentátor, akire felnézel, akit a példaképednek tekintesz. Van! Nem kell messzire menni, az egyik házon belül van. Ő – nem nagy meglepetés – Knézy Jenő. Ez nem kötelező udvariaskodás, bár ezt úgysem fogják elhinni. Már évek óta közelről figyelhetem Jenő munkáját, és mint kommentátort nagyra tartom. Meg mint embert is! Még két nevet megemlítek, Hajdú B. István az egyik, aki ma az ország talán első számú kommentátora, ő kiváló szerintem, és Faragó Richárdot is szívesen hallgatom. Nálam ők vannak az első háromban Magyarországon. Színészektől meg szokták kérdezni, hogy mi a szerepálmuk? Neked mi a „közvetítésálmod”? Erre egyszerű a válasz. A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései jelentik nekem a csúcsot. Mondjuk legyek én a kommentátor akkor, amikor kijutunk egy világeseményre, és persze az ottani meccsek alatt is.
Alszom! Meg persze általános dolgok: mozi, színház, olykor beülünk egy italra valahová. Néha kártyázunk. Mostanában vesztek…
Tehát otthonülőnek nem neveznéd magad.
Hangulatember vagyok. Olykor nem vágyom másra csak nyugalomra, és mondjuk egy jó filmre otthon. Máskor viszont mindenképpen keresek egy helyet, ahol szól a zene, és mérnek whiskey-t.
Kipróbálnád magad külföldön is?
Bár sok fiatal külföldre akar menni, én nem tartozom közéjük. Szeretek Magyarországon élni, jobb pillanataimban még Budapesten is, és nagyon fontos, hogy ahol vagyok, ott értsék a nyelvemet. Bár többször dolgoztam diákként Németországban, és a nyelvvel is egészen jól boldogulok, mégis sokkal jobban szeretem, ha akik körülöttem vannak, tudnak magyarul. Ráadásul ezt a munkát csak az anyanyelvemen tudom csinálni.
Az interjút Pozderka Ivett és Szabó Kornélia készítette.
     
|
- Vételi lehetőségek |
- Közönségszolgálat |
- Szervezet |
- Sajtószoba |
- Médiaajánlat |
- Adatvédelem |
- Impresszum