Duna TV
Főoldal > Műsor > Műsorvezetők
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Mucsányi János
2010.10.08. péntek 18:48

„Az, amit igazságnak tekintünk, féligazságokból áll össze. Az objektivitásra ennek ellenére törekedni kell. Az újságírót ez az örökös erőfeszítése tartja életben. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a műsorvezető egy vitában nem a mérleg nyelve. Mindig szem előtt tartom, hogy az én dolgom nem az ítélkezés, hanem a felmutatás.”

Mucsányi János már 1994 óta munkatársa a Duna Televíziónak, jelenleg a Gazdakör című műsort vezeti. Amit elméletben hirdet, azt a gyakorlatban is igyekszik megvalósítani. Szívesen lenne az ENSZ főtitkára.

A műsorvezetés gyermekkori álmod volt?

Mivel beszédhibás voltam, a verseket pedig nagyon szerettem, a legfőbb álmom az volt, hogy tisztán beszéljek. Amikor Montágh Imre magántanítványa lehettem, az nekem a hetedik mennyországot jelentette. Nem alaptalanul, mert 2009-ben Kazinczy-díjat kaptam, ami egy fontos visszaigazolása eddigi pályámnak.

Ha jól tudom, tanárként is dolgoztál…

Magyar-történelem szakos tanár vagyok. Sajnos, a közoktatásban nem dolgoztam, mert diploma után azonnal riporter lettem, de tizenkét év felsőoktatási tapasztalatom van.

Hol koptattad még az iskolapadot?

Szegeden, a tanárképző főiskolán és a József Attila Tudományegyetemen szereztem diplomáimat.

A tévés szakma alapjaira hol treníroztad magad?

A televíziós szakmát a Magyar Televízió Szegedi Körzeti Stúdiójában sajátítottam el.

Hogyan kerültél a Duna Televízióhoz?

Szegedről jelentkeztem 1994 tavaszán. Kipróbáltak, és értékelték a képernyős rutinomat.

A médián kívül, más terület nem is vonzott annak idején?

De igen! A Szegedi Egyetemi Színpad tagjaként nagyon vonzott a színház, szereztem is akkoriban egy színpadvezetői működési engedélyt. Rövid ideig vezettem is színpadot, de a televízió rabul ejtett.

A televíziónézők nagy része úgy képzeli, hogy a műsorvezetők szépen felöltözve elmondják, amit el kell mondaniuk, és ezzel véget is ér a feladtuk…

Szerintem ez nem így van, a nézők igenis tudják, hogy rengeteg munka előzi meg a képernyőre kerülést. A műveltség a Duna Televízióban még nem hátrány. Másrészt internetes hírportálokkal kelek és fekszem, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy valami elkerülje a figyelmemet. Ha nyaralni megyek, utána pótolnom kell a lemaradásomat a tájékozottság területén. Ha pedig a kérdés alapján vannak olyan kollégák, akiknél a „külcsín” mögül hiányzik a „belbecs”, akkor szégyenkezem helyettük is.

Milyen területen dolgoznál még szívesen?

Például szívesen rendeznék.

 

Tökéletesen kiteljesedsz a munkádban?

 

Igen. Ha a néző is kiteljesedik a műsoraim megtekintése közben.

 

Milyen a kapcsolatod a műsorvezető társakkal?

 

A régebbiek között van egy alapvető cinkosság. Értjük egymást félszavakból is. A lányokat szeretem, az urakat tisztelem.

 

Ennyi munka mellett hogy jut idő a magánéletedre is?

 

Sok pénzért árulom csak el! :) De négy fiam a bizonyíték, hogy a magánélet sem szorul háttérbe.

 

Mit csinálsz legszívesebben a szabadidődben?

 

Olvasok, utazok, túrázok, kultúrszomjamat oltogatom.

 

Mit tartasz az életedben a legfontosabbnak? 

 

Hogy amit elméletben hirdetek, azt a gyakorlatban is megvalósítsam. A kettő összhangja a harmónia.

 

Mi a kedvenc úticélod?

 

Franciaországot és Olaszországot nem tudom megunni.

 

Mit szeretnél elérni az elkövetkezendő tíz évben?

 

Szívesen lennék az ENSZ főtitkára.

 

 

 

Az interjút Pozderka Ivett és Czmarkó Ivett készítette.
A fotók Gaál Barna munkái.

Nyomtatás
Műsorajánló