Tényleg oltottál tüzet a színpadon kívül is? :)

A sorkatonaságot a tűzoltóknál töltöttem, ami a katonaélet abszurditásán túl maradandó élményt jelentett a rendkívül nehéz kiképzés és a 47 tűzeset miatt is, amit volt szerencsém megélni és részt venni az eloltásukban…

Nagykárolyban születtél, onnan merre fele terelt az élet?

Igen, Nagykárolyban születtem, Partiumban, második gyerekként. Ott jártam iskolába is, aztán a Külkereskedelmi Akadémiára felvételiztem, Bukarestbe.

Külkereskedelmi?! Nem igazán tudlak elképzelni ezen a pályán… Ezt el is végezted?

Nem. Mivel sikertelen volt az első próbálkozásom a külkereskedelmire, a sereg után otthon dolgoztam egy kemikália boltban eladóként, és közben beálltam egy színjátszó csoportba, amely fiatal mérnökökből, tanárokból állt, akiket Nagykárolyba helyeztek. Ne felejtsük el, ez még az átkos „Ceausescu-rendszerben” volt…! Ott szerettem bele a színházba és elhatároztam, hogy színész leszek. Aztán segédszínész voltam a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, és egy ottani színész, Salat Lehel készített fel a főiskolára, ahova fel is vettek az első próbálkozásra, 1990-ben. ’94-ben végeztem, és azonnal szerződtetett a Kolozsvári Színház, ahol három évadot töltöttem el, aztán 1997-ben alakult a Bárka Színház, amelynek alapító tagja vagyok, és ahol 9 évadot játszottam. 2006 óta pedig szabadúszom.

Gyerekkorodban nyilván nem színésznek készültél, ha a külkerre akartál felvételizni…

Nem volt konkrét elképzelésem gyerekként. Olyan biztos volt, hogy űrhajós meg traktorista, de konkrétan semmi. Mindig szerettem olvasni, meg 200 watton dübörögtettem Bachot, Karl Böhm vezényletében, és persze vezényeltem én is…

Ha már a különböző munkáid említed, egykor szakács is voltál… Még mindig jó vagy?

Az igazság az, hogy a feleségem istenien főz, de azért nagyritkán én is készítek ezt-azt. Manapság azért az előkészítésben jeleskedem, úgymint: krumpli pucolás, zöldségtisztítás. És van valami, amiben utolérhetetlen vagyok: senki sem tud úgy kifilézni egy csirkemellet, mint én…Ja, és nyárson bármit megsütök, nem is akárhogy…

No, ha már ilyen magabiztos vagy, mondj egy Rémusz-specialitást!

Lássuk csak…a currys sárgarépa! A titka az, hogy húsként kell kezelni a sárgarépát (vagy, ahogy nálunk Partiumban hívják: a murkot). Szóval megkell pucolni, aztán felkarikázni végül kevés olívaolajban párolni, de alaposan. Aztán fűszerezni: sóval, borssal, és madras curryvel – jó alaposan. Közben rendületlenül kavargatni. Ezután jöhet a konyak és négy-öt evőkanál cukor. Amikor ez karamellizálódik a sárgarépán, már csak fel kell önteni vízzel és megfőzzük. Fontos, hogy a cukor meg a curry adagolásakor kóstolgassuk, hogy annyira legyen fűszeres, amennyire szeretjük. Sült húsokhoz páratlan köret önmagában is, de krumpli mellé is pazar.

Az, hogy ma nem szakács vagy, nyilván a színház varázsának köszönhető…

Egyértelműen, hiszen a színház nekem a lehetőségek tárháza, hogy megértsem akár a saját, akár az ”emberi életet” általában…és megoszthatom a nézőkkel mindazt, amit fontosnak tartok. Ezen kívül találkozóhely is, hiszen ez egy társas műfaj, nem működik kollégák, partnerek nélkül, ahogy közönség nélkül sem. Ezért az egymásrautaltság és empátia magasiskolája, ha jól működik. Ha rosszul, akkor meg a keservek tárháza. A zene az meg minden. A zene a legkomplexebb művészet, amivel találkoztam. Maga az élet. Nálunk otthon mindig szól, de az autóban is….

Ha egy színházi szerepre készülsz, mi határozza meg azt, hogy sikeres is légy az adott jellem mögött?

Annyifélét játszottam, a bárgyú bokszolótól a vérszomjas Tybáltig, a kedves Benvoliótól a machiavellista Lőrinc baráton át a „csavaros eszű” Okeánoszig. Mind emberek. Valamilyenek. Akkor sikerül jól, ha tulajdonságaik dacára - amik lehetnek jó, rossz vagy akár elrettentő, borzasztó jellemvonások -, valahol mégis szerethetőek vagy legalább megérthetőek, mert igazak. Ha igaz, amit csinálok, akkor sikerült. És akkor szeretem is.

Képes vagy mások hibáiból tanulni, vagy épp fordítva: észreveszed, ha valaki nagyon hatásosan csinált valamit, épp ezért Te is pont úgy szeretnéd?

Szerencsére nagyon sok jó színész van, magyarok, külföldiek, akiket élvezettel nézek, és ha lehet „lopok” is tőlük. Lesem a titkaikat, a fogásaikat. Hogyan csinálják… Mert ez közben egy véresen komoly szakma, aminek a tanulását soha nem lehet abbahagyni. Ha nem tanulsz többé, önmagad mellszobra leszel, és akkor lehúzhatod magad a klotyón…

Mostanában hol láthatunk?

Szerte az országban és Budapesten is. A Koldusoperában Tigris Brown-t játszom a Pécsi Nemzetiben; A kulcs című tragikomédiában pedig az egyik főszerepet a Kecskeméti Katona Józsefben. Ezen kívül tíz éve játszuk a Bárkában a Mulatság-ot, a Szkénében pedig Sironne kapitányt játszom Rejtő Csontbrigádjában.

A színpadról, hogy kerültél a dobozba?

Ez egy véletlen szerencse volt. Régen, főiskolás koromban kacérkodtam a gondolattal, hogy rádiózni kéne, de akkor nem volt lehetőség rá. Tévét meg én is néztem, mint mindenki más. És volt egy elképzelésem róla, hogy csinálnám én…

Hogy az elképzelésed bejött-e, azt nem tudom, mindenestre a kultúra egyik szószólója lettél nálunk, hiszen a Duna Televízióban szinte csak kulturális műsorokat vezetsz. A kultúra összetett fogalom, ki így, ki úgy értelmezi. Sőt, manapság már sokan kizárólag a „magaskultúrát” tekintik valódi értéknek…

Én nem hiszek a magaskultúrában. A kultúrában hiszek, amit el lehet juttatni az emberekhez, abban hiszek, hogy szükségük van rá, még akkor is, ha ez a mai világban nem is látszik. Nem hiszek abban, hogy iskolázottság vagy bármi más kell egy mű megértéséhez vagy élvezetéhez. Csak nyitottságra, érdeklődésre és empátiára van szükség. Akik „magaskultúráról” beszélnek, sznobságról beszélnek és a sznobság legalább annyit árt a kultúrának, mint az általános érdektelenség…

Miért épp a Dunánál kötöttél ki?

Mispál Attila filmrendező ajánlott a főszerkesztőmnek, Ámon Bettinek, mert együtt dolgoztunk a Bárkában és ismert. Betti pedig kipróbált, és azóta itt vagyok.

Színház és tévé egyszerre. Mi a titka annak, hogy mindkét helyen a maximumot tudod nyújtani?

Koncentráció kérdése. A színház pedig megtanít erre, ha komolyan veszed, nem is lehet másképp csinálni. Néha fárasztó, de én szeretek felkészülni, és úgy vágni neki akár egy előadásnak, akár egy tv műsornak. Az engem megnyugtat és önbizalmat ad. Mindenre előre nem lehet felkészülni, de a váratlan helyzeteket is egyszerűbb megoldani, ha dolgoztál…

Hol mozogsz nagyobb biztonsággal? Költői kérdés. :)

 

Az én igazi terepem a színház. A televíziózás egy nagyon komoly és bonyolult szakma. A három év alatt sokat tanultam róla, és persze még bőven van mit. Abban biztos vagyok, hogy az oldottság, a személyesség nagyon fontos. Hogy amikor meglátnak a képernyőn, akkor egy ismerőst lássanak az emberek, akit kedvelnek, és akitől elfogadják, amit látnak, hallanak, aki helyettük kérdez és valóban kíváncsi. Nem pedig egy karótnyelt, formalista gátlásbombát. És én néha, ha lehet, szeretem megnevettetni a nézőket. Annyi minden rossz az életben…néha muszáj lenne nevetni.

 

Mi az, amit változatnál a televíziók programján?

 

Én több időt szánnék a kultúrára. Mindenhol, minden adón, mindenki politizál és politizál és újra politizál. Vagy állítólagos celebeket mutat főzni, meg játszani. Szerintem ezzel az emberek jórészének tele van a hócipője. Alternatívát kell nyújtani számukra, hogy választhassanak valami mást.

 

Számodra milyen alternatívák léteznek, ha egy kis szabadidőhöz jutsz?

 

A családommal vagyok, a gyerekeimmel, a feleségemmel. Kirándulunk, társasozunk, bármit csinálunk, csak együtt legyünk.

 

Az interjút Pozderka Ivett és Körösi Ivett készítette.