![]() ![]() Szőke Viktória
![]() „Minden műfajban otthon érzem magam, imádom azt, amit éppen csinálok.” Szőke Viktória egy igazi örökmozgó. Szinkronizál, riporterkedik, logopédusnak készül. Film- és színházrajongó, másik szenvedélye az olvasás. Kedvence Ibsen és Kosztolányi, de szereti a thrillereket is. Régebben versenyszerűen tornázott, jelenleg csak futásra és aerobikra marad ideje. Már nagyon sok sportműsorban dolgoztál- a Magyar Televízióban, a Hungarosport tévécsatornánál, a Petőfi Rádiónál, és persze most a Duna Televízióban. Honnan ered a sport iránti szereteted? Gyermekkoromban szertornáztam, csak nem voltam eléggé kitartó, pedig edzőim szerint sokra vihettem volna sportolóként. Sokáig földrajz-testnevelés szakos tanárnak készültem, aztán egy idő múlva a humán tantárgyak felé sodródtam, és ezen a területen, a bölcsészkaron tanultam tovább. Persze közben az egyik népszerű újságíró iskolában az általános szak mellett a sportot is elvégeztem. A szabadidődben is foglalkozol a sporttal? Sportolsz, szurkolsz?
Hogyan kerültél kapcsolatba a Duna Televízióval? 1999 év végén műsorvezetőket keresett Schulek Csaba, az akkor újjá alakuló sportszerkesztőséghez. Részt vettem egy válogatáson és akkor kaptam lehetőséget a képernyős szereplésre. Most már lassan 10 éve vezetem rendszeresen a Dunasportot, és nyolc évig volt szívem csücske a világjárók és kalandvágyók magazinja, az Equator Klub. Köztudottam a spotszerkesztőségben van az egyik legjobb hangulatú csapat… Általában kellemesen és jellemzően feszültségmentesen zajlik a műsorkészítés. Szerencsére több munkatársamat is a barátomnak tartom, így pedig nehezebb „úgymond” elfáradni is. Amellett, hogy már hosszú évek óta a sporthíradó műsorvezetője vagy, riporterként is dolgozol. Riporterként a kezdetektől fogva „létezem”. Területeim közé az úgynevezett látványsportágak tartoznak, így például a torna, a ritmikus gimnasztika, a műugrás, a műkorcsolya, a jégtánc, a rövidpályás gyorskorcsolya, a szinkronúszás, de foglalkozom atlétikával és triatlonnal is. Nagyon szeretek forgatásokra járni. A hangod a sportot mellőző nézők is ismerhetik. Gyakran szinkronizálsz is. A Duna Televízió több műsorához, legtöbbször a Kikötőhöz hívnak hangalámondani, szinkronizálni, ez a műfaj is rendkívül közel áll a szívemhez. A tévézéssel párhuzamosan nyolc évig különböző rádiókban is dolgoztam és reklámokban is gyakran hallható vagyok. A sok terület közül melyik a kedvenc? Minden műfajban otthon érzem magam, imádom azt, amit éppen csinálok, kifejezetten kedvencem így nincs is, talán, ha lenne lehetőség, több hosszabb filmet, összeállítást készítenék, de nem csak sport műfajban. Jelenleg a Győztesek Világa című műsort is Te vezeted, amely a halmozottan sérült emberek életét, életkörülményeit, lehetőségeit mutatja be. Szerkesztő-riporterként csaknem 15 éve foglalkozom a fogyatékkal élők sportjával. Nagyon fontosnak tartom, hogy ők is a média és a sajtó középpontjában legyenek, mert ők is ugyanúgy az emberi teljesítőképesség határait súrolják, mint ép társaik, csak ők más élethelyzetben teszik mindezt. „Vannak, akiknek nehezen adja a sors a sikert, mégis kiharcolják. Fogyatékkal élnek, de a sport által lenyűgöző teljesítményekre képesek.”A Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel már körülbelül 10 éve vagyok kapcsolatban, mint riporter, a sajtókapcsolatokért 2008 tavaszától vagyok felelős, nagyon szeretem ezt a tevékenységet, közel állnak a szívemhez az értelmükben sérült sportolók. Milyen területen próbálnád még ki magad? A továbbiakban is szeretnék a médiában tevékenykedni, többféle területen is. Közben pedig beszédtanárnak, logopédusnak készülök, szerencsére tele vagyok energiával. Szabadidődben mivel foglalkozol szívesen? Majdnem mindennap dolgozom, de azért szoktam lazítani, gyakran találkozom a barátaimmal munka után. A szüleimmel, testvéremmel szoros kapcsolatban élek, de nem egy háztartásban, és 7 éves, Zénó nevű airdale terrierrel kutyusom is fontos élőlény az életemben. Amúgy elsőszámú hobbim az olvasás, de szeretem a filmeket is.
Az interjút Pozderka Ivett, Valdraf Henrietta és Körösi Ivett készítette.
|
|