Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
A BKV botrány szálai a Vajdaságban
Az Optimismo céget a BKV a fénymásolók megszámlálásával bízta meg, 19,2 millió forintért.
Szerző: Kabók Erika Forrás: TÉRkép
2010.03.17. szerda 18:02

Az Optimismo céget a BKV a fénymásolók megszámlálásával bízta meg. A munkáért 19,2 millió forintot fizettek ki. A céget 2005-ben alapították, de 2007 augusztusában már meg is szűnt. A két vajdasági magyar cégtulajdonos után kutattunk.

Király Árpádot Csantavéren kerestük. A cégbíróság adataiban megjelölt házszámon senki sem jelentkezett. A vezetékes telefont sem vették fel. Próbálkoztunk a szomszédoknál is, de hiába. Egy kicsit távolabb, egy másik szomszédtól már legalább valamit megtudtunk: „Egy másik emberrel él itt a felsége, de Árpád hol van, azt nem tudom...”

 

Egy járókelő úgy tudja, hogy Árpád most a szomszédos Visnyevácon lakik. Ebben a faluban sem jutunk a nyomára, a helybeliek azt mondják, itt nem lakik ilyen nevű férfi. Bácsfeketehegy felé indulunk. Itt lakik a cég adatai szerint Vajda Adriana, a kft. másik vajdasági tagja. Megtaláljuk az utcát, meg a házat is. Adriana nincs itthon, árulta el édesapja. Megmutatjuk a cégbíróság kivonatát, amelyen lánya neve is szerepel az Optimismo Kft. tagjai között.

 

Nem is tudok szóhoz jutni, megáll az eszem, de ha hazajön a lány, akkor ezt leellenőrzöm, de ez nem igaz. Merem állítani, hogy ez nem igaz. Ezt valaki betette, vagy ott Szabadkán azok a kollégák közül valamelyik bitang gyerek, nem tudom. De hogy az én lányom nincs benne, az biztos. Gondolom - ebbe a botrányba. Októbertől itthon van, ki nem mozdul a házból, tanul. Négy vizsgát letett, még egy maradt neki, júniusban diplomázik – mondta Vajda József.

 

Adriana gyószerészeti egyetemre jár. Újvidéken értük el, telefonon beszéltünk vele:

 

- Nem vagyok a tagja semmiféle budapesti cégnek

- Pedig ez a cég kapta azt a megbízást, hogy összeszámlálja a fénymásolókat a BKV-nál, és ezért hozzávetőlegesen 60 ezer eurót vettek fel.

- Én nem vettem semmiféle bankból semmiféle pénzt föl.

- De akkor hogy történhet meg, hogy a maga adatai szerepelnek ebben a cégben?

- Nem tudom, lehetséges, hogy manipuláció vagy valami ilyesmi. Én semmi ilyesmit nem csináltam.

- Szokott járni Budapestre?

- Nem, egyáltalán nem járok Magyarországra. Itt élek Szerbiában.

 

Nem Adriana az első délvidéki, aki tudtán kívül cégtulajdonos lett. Nemrégiben egy palicsi nyugdíjas házaspárról derült ki, hogy mint cégtulajdonosok 4 milliárd forinttal tartoznak az APEH-nek. Természetesen az adósok semmit sem tudnak állítólagos vállalkozásukról.

Videó lejátszása
Nyomtatás
Legfrissebb híreink
1
2
3
A Fidesz főpolgármester-jelöltje a politikai szövetség ellenére sem adná fel önállóságát....
Még több ezer ajánlószelvény hiányzik ahhoz, hogy Jávor Benedek elindulhasson....
Nem egyértelműek a frissen beérkezett szakvélemények....
A régi épületbe a Református Gimnázium költözik, az új épületben kevés a hely....
A kiállítás az épülő Zsolnay Kulturális Negyedben kapott helyet....
Az Egyesült Államokban bizonytalan a fellendülés, Európában viszonylag gyenge....
Egyre több hirdetésben tűnik fel a készítmény, melynek már halálos áldozata is volt....
További hírek