![]() ![]() Slota megvonná az EU elnökséget tőlünk
Amíg Magyarország irredenta, ne lehessen az EU soros elnöke - vallja Slota.
![]() A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a pozsonyi kormánynak Brüsszelben javasolnia kellene, hogy Magyarország mindaddig ne tölthesse be az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét, amíg fel nem hagy irredenta és „nagymagyar” törekvéseivel. Ján Slota, az SNS elnöke pártja honlapján megjelent közleményében úgy vélte, Szlovákiának ezzel kellene tiltakoznia Sólyom László magyar köztársasági elnök szerbiai látogatásán tett kijelentései ellen. „Sólyom kijelentése, miszerint a szlovákiai, szerbiai és romániai magyaroknak
csak idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet, igazolja a nagymagyar
sovinizmus fokozódását” - áll a dokumentumban.
„Az SNS-t komoly aggodalommal tölti el, hogy a gazdaságilag tönkrement, de revansista
módon felkorbácsolt Magyarország tervszerűen viszályt szít a szomszédos államokkal,
nem zárva ki a fegyveres konfliktust sem, főként Orbán Viktor kormányra kerülése
után” - állítja Slota.
„Meglepett, hogy Sólyom elnök úr ilyen messzire ment el, és újra beavatkozik egy idegen állam belügyeibe” - jelentette ki a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában Pavol Hrusovsky, az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke. Megjegyezte: szerinte Sólyomnak mint egy szomszédos ország elnökének azonban „politikai joga van” ehhez. Robert Fico kormányfő a TA3 hírtelevíziónak vasárnap este adott interjújában
ugyancsak bírálta Sólyom szerbiai nyilatkozatait, s elfogadhatatlannak minősítette,
hogy a szlovákot idegen nyelvként oktassák Szlovákiában. „Vannak dolgok, amelyek
nem képezhetik vita tárgyát” - húzta alá a miniszterelnök.
Aláhúzta: Orbán Viktor hasonló kijelentései Pozsony számára szintén elfogadhatatlanak. Hozzátette: Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke Orbán „meghosszabbított karja”. A szlovák-magyar kapcsolatok alakulása Fico szerint a jövőben attól függ, milyen politikát fog folytatni Pozsony irányában a várható Orbán-kormány. Kérdésre válaszolva a szlovák kormányfő közölte: felkérte Ivan Gasparovic államfőt, hogy adja vissza a parlamentnek a hazafiassági törvényt. Annak tartalmával a kormányfőnek nincs baja, csak azt szeretné elérni, hogy a jogszabály ne április elsején, hanem szeptember elsején lépjen életbe. |
Az OTTHON rovat további hírei
|