ana content="Több szervezet is sztrájkot hirdetett a hazafiassági törvény ellen Szlovákiában. Azt szeretnék elérni, hogy Ivan Gasparovics elnök ne írja alá a a parlament által már elfogadott jogszabályt. A törvény értelmében például április elsejétől minden iskolai osztályban ki kell függeszteni a szlovák nemzeti szimbólumokat. Erre az állam nem ad pénzt, a költségeket az iskoláknak kell állniuk."
![]() ![]() Sztrájk a hazafiassági törvény miatt
Több szervezet is sztrájkot hirdetett a hazafiassági törvény ellen Szlovákiában.
![]() A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskolában tatarozásra sincs pénz, évek óta beázik a tető, hullik a vakolat. Csak találgatják, miből teljesítik majd a hazafiassági törvény előírásait. „Számomra ez emlékeztet a ´89 előtti időszakra, azonban, ha a kettő között tényleges párhuzamot szertenék vonni,van egy pici különbség, akkor ha az államelnök képét és az állami szimbólumokat ki kellett rakni az osztályokban, vagy a szovjet zászlót is valahová ki kellett függeszteni, akkor a karhatalom legalább elküldte az iskolákra megfelelő mennyiségben a dolgokat” – hangsúlyozta Orosz István, a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola igazgatója. Szlovákiában összesen 32 ezer osztályt érint a rendelkezés. A jelképek beszerzése becslések szerint 320 millió forintnak megfelelő összegbe is kerülhet. Guszonán, ebben a kétosztályos, összevont kisiskolában pedig azt mondják: csak úgy tudnak eleget tenni az előírásoknak, ha a tanításhoz szükséges segédeszközöket leszedik a falról. „Szerintem, ha valamit ráerőszakolnak az emberre az olyan kényszer, és azáltal is, hogy minden héten lejátszani a himnuszt ezeknek a kisgyerekeknek: olyan hétköznapivá fog válni. Én szerintem, ha meghallom a himuszt, az olyan ünnepi alkalomnak kellene lennie” – véli Fodor Zoltán, Guszona polgármestere. A hazafiassági törvényt nemcsak a nemzetiségi iskolák vezetői, hanem több szlovák kollégájuk és a sajtó is élesen bírálja. Sokan azzal érvelnek: a nemzeti szimbólumokra szánt eurókat is lehetne költeni az oktatásban. ![]() |
Az OTTHON rovat további hírei
|