Még zúg a százéves clevelandi Szt. Imre templom harangja, de ha nem történik
egy vatikáni csoda, akkor már csak néhány napig. Richard Lennon megyéspüspök június
végén tervezi bezárni a város utolsó előtti magyar katolikus templomát. A cserkészek
még itt találkoznak péntekenként, a Regős táncegyüttes itt gyakorol, a magyar
iskola padjai is megtelnek minden hétfőn. Ám a hívek kálváriája már 3 éve tart.
- Legelőször az történt, hogy kaptunk egy levelet 2007 májusában. És ez a levél
tudomásunkra hozta, hogy a püspökség több templomot bezár, és hogy a három clevelandi
magyar templom közül csupán egy élheti túl ezt a lefokozást. Mind a három templom
kijelentette, hogy semmi értelme nincs, hogy bezárják, mert a püspökség azt mondta,
akkor kell bezárni, amikor nincs pap, nincs hívő és nincs pénz. Azonban ezeknél
templomoknál megvolt mind a három – mondta Peller Miklós, a Szt. Imre hitközség
kurátora.
Ez a püspök azonban nem ismer akadályt az Életerős Hitközségekért mottójú akció
végrehajtásában. Bostonban 60 templomot számolt fel. A 70 clevelandi templomnak
pedig felét bocsátja árverésre, köztük a legkisebb magyar templomot, a kertvárosi
Szt. Margitot, amelyre már az ősszel lakat került.
- A Szt. Imrének több szerepe van. Mindenekelőtt kiszolgálni a Szt. Imre egyházközség
tagjait. De helyet adunk a magyar iskolának, a magyar cserkészeknek, helyet adunk
a magyar kultúrának, és különböző csoportok találkozási helye. Egyáltalán, aki
nyitott a magyar kérdések iránt, nálunk otthonra talál – mesélte Siklódy Sándor
plébános.
- A Szt. Imre egy pótolhatatlan veszteség. Én már nem tudok remélni, csak sírni.
Ez egy kis sziget volt nekünk. – sajnálkozott Friedrich Anna, a hitközség tagja.
- 40 éve járunk ebbe a templomba. A feleségem itt járt elemi iskolába, itt esküdtünk
meg, éppen tegnapelőtt volt a 45. házassági évfordulónk – emlékezett vissza Kőrössy
János.
- Amikor 56-ban Amerikába érkeztünk, mint kisleány, idejöttünk először templomba.
Nekem az a legborzasztóbb ebben az egészben, hogy arra emlékszem, még a kommunizmus
alatt sem zárták be a templomokat Magyarországon – jegyezte meg Juhász Edit hitközségi
tag.
A túloldalon a clevelandi római katolikus püspökség székháza látható, ahová tudósítónk
azonban nem jutott be, mert három napos látogatásunk idejekorán való bejelentése
ellenére sem Richard Lennon püspök, sem Robert Tayek szóvivő nem talált 5 percet
arra, hogy személyesen is megindokolja, miért kell a clevelandi magyar hívek utolsó
3 temploma közül kettőt bezárni.
- 70 éves vagyok, de ilyen püspököt én még nem láttam életemben. Ez az emberekkel
nem törődik, az emberekre nem figyel, az embereket nem hallgatja meg, a leveleikre
nem válaszol, a találkozásra való kérelmünket figyelmen kívül hagyta – sorolta
Peller Miklós.
A szóvivő szerint Lennon püspök nagylelkű kivételt tett a magyarokkal, amikor
megengedte, hogy megtartsanak egy templomot. A Szt. Erzsébet a legrégibb észak-amerikai
magyar katolikus hitközség. Cleveland egyik nagy múltú, de lerongyolódott negyedében,
a Buckeye-on, a Vadgesztenye úton áll. Ide kell majd járnia minden hívőnek, aki
magyarul akar imádkozni.
- Mindenki beszél angolul, én is már 54 éve itt élek Amerikában, de imádkozni
anyám tanított meg, és magyar nyelven tudom a Miatyánkot és az Üdvözlégyet. Úgyhogy
az Istennel úgy érzem, hogy az anyanyelvemen tudok legjobban beszélni – mondta
Peller Miklós.
- Kicsit nehéz. A szívünk fáj és szomorúak vagyunk. Ezt a templomot nem akarjuk
elveszteni. Még mindig nem adom fel – bizakodott Winkler Anna hitközségi tag.
A reménykedés ideje egyre fogy. Három év kálváriája során az egyházi vezetés
az időt húzta, a híveknek meg alig adott néhány napot fellebbezésre. Pedig közbenjárt
érdekükben a magyar kormányfő, az Esztergom-Budapesti érsek és az amerikai kongresszus
egyik tagja is. A június 24-ére ígért végső döntés a Vatikán kezében van. A püspök
viszont már meghirdette a zárómisét és előre kitiltotta a kamerákat.
- Ragaszkodom a hitemhez, egyházam törvényeihez, parancsaihoz, Isten tízparancsolatához,
egyházam tanításához, ugyanakkor látom azt, hogy az emberekkel, híveimmel, és
ezen belül a magyarsággal nem éppenséggel mindig tisztességesen jár el az egyházunk.
Hogy őszinte legyek, borzasztó érzés. Nyugtalan éjszaka, nyugtalan nappalok, állandó
töprengés. Ugyanakkor Istenben való bizalom – jegyezte meg Siklódy Sándor plébános.
A hitközség képviselője szerint a püspök üres padsoroknak fog zárómisézni, mert
a hívek inkább a templom előtt tiltakozva csak a százéves harangot hallgatják
majd, hogy örökre lelkükbe zárják a Szt. Imre szellemét.