|
|
Egyre terhelőbb a Zuschlag-per
MTI
2010.03.01. hétfő 14:26
A Zuschlag-per tizedrendű vádlottjának védőügyvédje szerint a baloldali politikai
vezetésnek tudnia kellett arról, hogy a Zuschlag Jánoshoz köthető fiktív szervezetek
pályázatokon elnyert pénzeiből finanszírozták a baloldali ifjúsági szervezet működését.
Az ügyvéd a Zuschlag János és társai ellen a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó
per hétfői tárgyalási napján védőbeszédében azt mondta: "ez az eljárás nem az
elsőrendű vádlottról és a társairól szól, hanem arról, hogy ezt a bűncselekmény-sorozatot
a baloldali politikai vezetés tudta és beleegyezése nélkül nem lehetett volna
elkövetni".
"Az a meggyőződésem, hogy a vádlotti széksorok hiányosak, és nincs ember Magyarországon,
aki ne lenne tisztában azzal, hogy ez az ügy nem elsősorban Zuschlag Jánosról
és vádlott-társairól szól" - mondta perbeszédében Szente Zsolt tizedrendű vádlott
védője.
Az ország morális válságának példájaként említette azt: a "korábban Baranya megyei
rendőrfőkapitányként tevékenykedő, nagyhatalmú Lusztig Péter, aki telefonbeszélgetéseket
folytat az elsőrendű vádlottal, ígéretet tesz a hathatós segítségre, majd tanúkénti
meghallgatása során kijelenti, hogy mindaz, amit mondana, államtitok".
Az ügyvéd szerint a "mese kategóriájába tartozik", hogy bármelyik képviselőjelölt,
aki az országgyűlési választáson elindul, nem tudja, milyen pénzből finanszírozták
a kampányát. A védőügyvéd a Baráth Etele és Csiha Judit MSZP-s országgyűlési képviselők
kampányára fordított 500-500 ezer forintra utalt, amit a Táncsics Alapítványtól
nyertek el Zuschlag János érdekeltségébe tartozó szervezetek. Baráth Etele és
Csiha Judit tagadta, hogy tudott volna arról, a kampányukban törvénytelenül megszerzett
pénzt használtak fel.
Az ügyvéd hangsúlyozta: mind a vádhatóság, mind az eljáró bíróság messzemenően
betartotta a büntetőeljárásról szóló törvény alapelveit.
Szente Zsolt tizedrendű vádlottat bűnpártolás vétségével mint tettest, valamint
magánokirat-hamisítás vétségével mint bűnsegédet vádolja az ügyészség. A védő
szerint Szente Zsolt nem követte el a vádban terhére rótt bűncselekményeket.
A tizenegyedrendű vádlottat, Győrfi Ludovicot bűnpártolás vétségével mint tettest
vádolja az ügyészség. Az eljárás kezdetén Győrfi bújtatta Romániában Lados István
másodrendű vádlottat, amire Zuschlag János kérte meg. A védő szerint védence tudatában
nem jelent meg az konkrétan, miért kellene Lados Istvánt Romániába vinni, arról
nem tudott, hogy a másodrendű vádlott ellen körözést adtak ki. Az ügyvéd védence
felmentését kérte.
Kubatov Iván tizenkettedrendű vádlott védője ugyancsak védence felmentését kérte
a bűnpártolás bűntette, valamint a magánokirat-hamisítás vétségének vádja alól,
mondván: a vádlott nem "számlagyáros". Arra az esetre, ha a bíróság nem menti
fel védencét, elsődlegesen pénzbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól.
Horváth Tibor tizenharmadrendű vádlott esetében - akinek a gépkocsija "öngyulladás"
következtében kiégett, és abban megsemmisültek a vádban szereplő egyes egyesületek
könyvelését tartalmazó dokumentumok - szintén felmentést kértek, védője szerint
nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, hogy szándékos gyújtogatás történt.
A tizennegyedrendű vádlott, Földes Gábor Miklós védője elismerte védence bűnösségét.
Emlékeztetett arra, hogy védence a Táncsics Alapítványtól elnyert támogatások
elszámolásához adott számlákat a vádban szereplő egyesületek részére. A vádlott
elismerte, hogy a számlákat ő bocsátotta ki az egyesületek beszámolóihoz. A vádhatóság
pénzbüntetés kiszabását kérte a vádlottra, míg a védő próbára bocsátást tartana
elfogadhatónak, mert védence rokkantnyugdíjas.
Kemecsei Árpád tizenötödrendű vádlott ügyvédje utalt arra, hogy védence beismerő
vallomást tett, ami beszűkítette az ő perbeszédét. Az ügyvéd emlékeztetett arra,
hogy Kemecsei, aki Baráth Etele és Csiha Judit MSZP-s országgyűlési képviselők
kampányát irányította, a Táncsics Alapítványtól elnyert pénzt nem az eredeti célnak
megfelelően használta fel, de a kárt megtérítette. A védőügyvéd a vádlott felmentését
kérte.
A tizenhatodrendű vádlott, Szilágyi Gabriella Andrea védője azt mondta, hogy
védencét Kemecsei Árpád és Földes Gábor sodorta bele az ügybe. Kérte, hogy védencét,
akit bűnpártolás vétségével vádolnak, mentsék fel.
A Zuschlag János és társai ellen indított perben március 17-én az utolsó szó
jogán szólhatnak a vádlottak, majd március 31-én az ügyben ítéletet hirdet Fodor
Endre tanácsvezető bíró.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt
okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése
miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János,
aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető
elnöke volt, 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van.