Előszó
Barkó Judit lényegre törő kérdéseit, mosolygó szemét jól ismerik itthon és a határokon túl is. A Duna TV nívódíjas szerkesztő-műsorvezetője most új arcát mutatja: legbensőbb élményeit, lelki történéseit öntötte szavakba.
Rövid írásainak egy részét éveken át közölte az Elixír magazin. Sajátos hangvételű, tömör, többszólamú, műfajteremtő írások ezek, amelyek most kiegészültek újabbakkal, valamint A királynő és A király című, terjedelmesebb történetekkel. Akár-csak Barkó Judit 15 év óta vezetett önismereti kurzusaiból, belőlük is az életet szenvedélyesen szerető arc néz szembe az olvasókkal.
A hétköznapin túlpillantó lényeglátás, gyöngédség és föl-fölszikrázó humor jellemzi e történeteket. Ajánljuk mindazoknak, akik többet akarnak megtudni nemcsak a népszerű szerzőről, hanem – vele és általa – önmagukról is.
„Ezek az élet nagy kérdései, töprengésre, meditációra alkalmat adó témák.
A szerző nem oktat, nem filozofál, ezért felüdítõ őt olvasni, közben megkönnyebbülünk, fellélegzünk. Aztán újraolvasva írásait, rádöbbenünk, milyen magasságokat és mélységeket érint.”
(Árokszállási Éva, főszerkesztő-helyettes, Elixír magazin)
Szepes Mária bevezetője
„Harun ar-Rasíd király volt, és koldusnak öltözött, hogy átélje a szegények sorsát is. Te Királynő vagy, szép kis balek leánykának öltözve. Holott minden varázslatot ismersz, minden gyógyszert ki tudsz vonni a kórból, hogy gyógyítsd vele a betegeket. Emberfeletti ember vagy, mert ismered önmagad. Kozmikus neved Ízisz, az érzelmek úrnője, s passziód a szeretet gyönyörűsége.”
Így látták ők…
Hosszú évek óta készül A Királynő. Oka van, ha Hozzád is eljutott, hisz így tudunk találkozni. Sosem örültem, amikor egy előszóban a szerző megmondta, hogyan olvassak, jobban szeretem a bizalmat. Néhány barátom, aki a kéziratot olvasta mégis azt javasolta, hogy osszam meg Veled a tapasztalatait. Íme, ollózva:
„Valahogy azért közöld majd az olvasóval, hogy heti egy történetnél nem érdemes többet elolvasni, mert különben jön a túladagolás.”
„Ez inkább munka-gyógykönyv! Tudod, több nap kellett, és néha többszöri elolvasás, hogy egy-egy írásod elkezdjen működni. de megtörtént mindig, és hálás vagyok érte.”
„Hát jól összetörted a világképemet! De végül mégis összeállt egy új, és az nem a tiéd, mégis általad történt. Boldogabb lettem!”
„Örülök, hogy kiadták végre, csak tudatnod kell majd, hogy mellékhatás nélkül nem olvasható, és azt is, hogy egy évre is sok! Lehet, hogy kínos, de heti egynél többet sosem tudtam elolvasni, és az a hét az emésztésről szólt... De valahogyan mindig új született bennem.”
„Rájöttem a titokra: Te húsz oldalt írsz le egy sorban! Idő kellett, hogy felismerjem, de most újraolvasva, szépen lassan kibomlott egy komplett tankönyv... és jó, hogy nem szóltál előre, hatalmas élmény volt!”
„Most fejeztem be. másodszor. Képzeld, reggelente arra ébredek, hogy ott figyel A Királynő a hálószobapolcon, és olvastatja magát, aztán bennem marad napokig... és mozgat, simít... ha szépen kellene kifejezni: harmonizál, de tudom, hogy nem bírod a nagy szavakat… Azért megengeded, hogy megköszönjem, ugye?”
„Imádtam, és azt is, hogy sosincs vége. Bár akárhányszor is olvaslak, mintha titokban átalakulnának a történetek, és gyakran olyan, mintha itt lennél, és hallanálak is. Mintha direkt nekem írtad volna. Fogalmad sincs, mennyi csoda történt velem, csak attól, hogy elindított A Királynő magam felé!”
Nos, megosztottam Veled is. Olvasd belátásod szerinti tempóban, és ne hallgass senkire, esetleg csak ama benső hangra!
Barkó Judit
Részletek a könyvből
-A végzetes morzsa-
Fekete Macska egy pózna mögött lapult. Irtózatos tempóban húztak el az autók és ő rettegve várta a csendet, hogy átosonjon a rakparton. Akkor vette észre a kisegeret, aki tétován ügyködött egy morzsával, s az illat, az ösztönök parancsa erősebb volt minden tapasztalatnál, óvatosságnál. Lendült, és iramodott. A kisegérnek esélye sem volt. Fekete Macska jóllakottan nyújtózott el a rakpart napsütötte kövén. Észre sem vette a motorost, aki majd fejreált a hirtelen fékezéstől. Épp tizenhárom kilométerrel odébb, már kezdett megnyugodni a motoros. Ott történt, hogy a képzett, szépséges németjuhász átvetette magát a korláton és a motor kerekei alatt lelte halálát. A motoros azóta babonás.
Látom, ahogy hátradőlsz, s azt mondod: „na, neee!” Pedig: DE! A véletlennek nevezett szinkronicitás sokkal gyakrabban produkál efféléket, mint ahányszor tudomást szerzünk róla. A német juhász nem tudott az egérről, a gazdi sem a tizenharmadik kilométerről, és aki ama morzsát ledobta, sem sejthette, hogy egy arra járó egér szimata micsoda lavinát indít el. Ám ez a lavina csak utólag, minden faktor figyelembevételével létezik. Egy-egy ilyen történetből mindenki csak annyit tud továbbadni, amennyit észlelt, és azután a számára létező valóságszeletből von le következtetéseket. Utólag könnyű bölcsnek lenni valóban, pedig könnyedén bizonyítható lenne - de, csak lenne - hogy most sem ismerjük még minden ok-okozati összefüggését a fenti történetnek. Az élet, az események bonyolult láncolata nem feltérképezhető. Ám mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy képesek vagyunk logikus magyarázatot találni szerencsére és szerencsétlenségre. Nem gondolom, hogy fölösleges a kutatás, csak azt, hogy lényegtelen. Az igazság és a valóság dilemmája örökké izgalmas téma az emberiségnek, ám a „legközelebb” többnyire fricskaként mutatja, hogy a törvény nem oly szigorú. Ha mindannyiszor szerencsétlenség ért volna, amikor fekete cica ment át előttem az úton, akkor már nem is élnék, és bizony számomra érzékelhetetlen előjel nélkül is történt már váratlan esemény velem. Sőt az is előfordult, hogy utólag kaptam észbe:” pedig éreztem!”
A játékos babonák közhiten alapulnak, s mint ilyenek, tudatosság hiányában determinációvá képesek torzulni. Ugye milyen veszélyes? Utólag sosem tudjuk meg, hogy a motoros azért nem tudta kikerülni a német juhászt, mert már beépült elméjébe a félelem, és meg is teremtette általa az eseményt, vagy esetleg már hónapok óta nem volt képes jelen lenni, és remek figyelmeztetést vonzott be magának. Esetleg karmikus találkozása volt, hogy a kutya-macska barátságait képes legyen átalakítani… Jó, jó, csak vicceltem. De lássuk be, ha tovább írom, és beleírok még némi tudományos szakkifejezést, akkor esetleg elérhetem, hogy elgondolkodtató legyen az eshetőség. Nagyon egyszerű manipulálni az ember hitét, csak némi logikára kell összpontosíttatni a másik figyelmét, s a mentalizmus fellegvárában járunk azon nyomban.
Nem számít, mit olvasol, mit mondanak mások, úgyis a tapasztalataidnak, élményeidnek fogsz hinni. Én, csak arra kérlek, légy résen: hátha melléktapasztalatként megéled majd: „nem tudom, hogyan van ez, de mindegy is”.
Etna. Így hívták a német juhászt, aki pár éve kitört Balázs mellől a halálba. Következő kutyája a Múzsa nevet kapta. A napokban hívott, hogy valaki megmérgezte Múzsát, és még három másik gyönyörűséges, díjnyertes német juhászát is.
Balázs kutya-oktató. De sokkal több annál. Még senkit sem láttam így szeretni, tanítani, törődni. Megszakad a szívem a fájdalma, gyásza mentén. Nincs könny, ami lemoshatná a bánatát. És nincs magyarázat, ami elfogadható lenne: csak a „nemtudom” alázata maradt.