Heti gondolat
Arcmás
A nyitott ablaknál ült, anyaszült meztelenül. Térdén rajztömbje billegett kicsit, pedig ceruzája szinte nem is mozgott rajta. A portré vége felé tarthatott, mert amíg a fej, a karakter megszületik, addig azzal a legendás lendülettel száguldanak érzéki ujjai a papíron, mintha fel akarná szakítani, de a ráncok és a szemek már valamiféle mozdulatlanságban születnek. A munka végéig általában fel sem emeli szépmetszésű arcát, csak amikor már a jó ideje csúszkáló koromfekete haja akkora sátrat képez körülötte, hogy egyébként sem látná a vonalakat, akkor teszi le a tömböt, és nyúl a koszos pohara után. Kimerülten, elkortyolgatja bizonytalan főzetének maradékát, végül pedig a ceruzáját helyezi el valami régi, cigány babonát mormolva egy gyógyfüvektől illatozó fiókba. A fotográfus ismerte ezt a koreográfiát, de egy idegen tekintet megszületésének varázslatát még mindig nem tudta megszokni. A lány soha nem látta élőben alanyait, csak rövid ideig nézegette a fotót, amit társa eléje rakott, aztán lassan nekilátott a vetkőzésnek, kinyitotta az ablakot, s halkan dudorászva odaült a friss levegőre. Aztán már csak emlékezetből rajzolt. Néha, mintha különös nyelven beszélt volna készülő figuráihoz, de érthető szavak nemigen hagyták el lassan mozgó ajkait. Kivárható idő alatt készült el a mű. A fotográfus rögtön leszámolta a fejpénzt, és boldogan sietett vele a megadott címre. Műtermében soha nem keresett ilyen jól. Igaz, az ő fényképei csak másolatok voltak, a valóság néma másolatai. A lány teremtményei azonban olyan elevenek, hogy néha a megrendelő maga is hisztériás rohamot kapott. A papír és a grafitpor találkozásából ugyanis gyakran nemcsak a múlt derült ki, hanem a jövő is. Ilyenkor vita helyett, a lépcsőkön ötösével ugrálva, nem ritkán a repülő remekművel versenyt futva kellett menekülnie. A lánynak előre kifizetett honorárium aznapra tetemes veszteséget okozott.
Néhány ilyen kudarc után, kevésbé finnyás népek megrendeléseit keresve egy hajósoktól hemzsegő kocsmába keveredett. Még aznap estére bejött néhány sürgős megrendelés. A füstös teremben összekapkodott képmásokkal állított be a lányhoz, aki részegen feküdt egy idegen karjaiban, és a plafont bámulva hol cérnahangon vihogott, hol pedig ugyanazt a dallamot ismételgette. Ahogy társát meglátta az ajtóban, tiltakozásul egy párnát dobott feléje, ma mással akarta megkeresni kenyerét. Amikor megtudta, hogy egyszerre három fejpénzről van szó, mégis kilökte ágyából az idegent, kitárta az ablakot, s azonnal odaült elé a friss levegőre. Most nem kellett levetkőznie, aznap még fel sem öltözött. Először az egyik öregedő matróz tárcájából kölcsönvett diákkori fényképet nézegette, s mire megtanulta annak arcát, gyönyörű, olajos bőrén patakokban csorgott a víz. Okos szeme áthatóan villogott, s a szokásosnál hamarabb bújt ki hajsátrából. Az asztalra tette a matróz arcképét, aki éppen az orrán át fújta ki a füstöt, rumtól bizonytalan szemével hunyorított, és csukott szája ellenére biztosra vehető volt, hogy jelentős mennyiségben hiányoznak fogai. Pont olyanná öregedett a diák, mint amilyen a kép gazdája az életben. Azonnal nekilátott a második feladatnak. Most már a fáradtságtól kicsit remegett, s mire a szemekhez ért, nem volt egyértelmű mozdulatainak lassúsága sem. Az ablakon át beáramló poshadt levegővel már a nyárvégi óceán üzent. A tétova hajnalt a lány halk sikolya lökte bele a reggelbe, miközben a harmadik képet a padlóra dobta, és hisztérikusan, tagadóan rázta a fejét.
Kaiser Ottó