Heti gondolat

A Haszmann-ok

Az útikönyvek annyi sületlenséget hordanak össze, hogy egyiket-másikat csak úgy forgathatja az ember útközben, mintha
a bulvárból szeretné megtudni egy Shakespeare-dráma részleteit. Éppenséggel túl voltunk már különböző múzeumok, skanzenek és magángyűjtemények történelemóráin, nagy meglepetésre hát nem számítottunk már azon a héten,
de az a megjegyzés, hogy Erdély egyik leggazdagabb gyűjteménye van
a környéken, kétségkívül többet sejtetett annál, minthogy csak úgy elautózzunk Alsócsernáton mellett. Nosza, keressük meg a Damokos-kúriában a gyűjteményt! Hamar kiderült, ez nem is olyan egyszerű vállalkozás, mert ilyen udvarházból
a település fénykorában több mint hatvan állott, s hiába szaladt neki a falaknak dühödten az idő és a rosszindulat, még mindig jelentős számban terelhetik el
a gyanútlan látogató figyelmét.
Ám végül a gyűjtemény valóban életre szóló élményt ad. Hosszasan sorolhatnám főbb darabjait, de félek, elfogyna az olvasó türelme, ugyanis negyvenezer regisztrált tárgy mellett további harmincezer vár feldolgozásra. Legyen elég annyi, hogy aki sűrűn érzi úgy, ahogyan én is, hogy az iskolában egy másik ország múltját tanították neki, s nem azét, amelyikben él, szánjon egy napot erre az időutazásra. De van itt még valami, ami jobban foglalkoztat! Az ember, aki az egyik tárgy mellé mindig odatette a következőt. Azokat leginkább, amelyekről úgy gondolta, hogy hamarost kipotyognának a kor feslett tarisznyájából. Persze nem egyedül tette, hiszen apai örökséget vett át testvéreivel együtt,
s mindannyiuk hite és akarata kellett ahhoz, ha meg akarták szerezni mondjuk az első gőzgépek egyikét, akkor legyen egy csapat, aki a tulajdonosnak cserébe egy székely kaput farag. Életem során, csak egy ilyen őserővel találkoztam, egy firenzei pappal Nicaraguában, aki harminc év alatt tizenhatezer árva gyereket szedett össze a managuai utcákról. Mindegyiknek szakmát adott, kenyeret, meg persze szeretetet.

Az egyik megszállott a jövőt igyekezett menteni, a másik a múltat. A jelen csak annyira fontos számukra, hogy mindezt éppen most tudják megtenni. Illetve, most vagy soha. Micsoda fennkölt szavak! De hát milyen szavakat lehetne használni az ilyen teljesítményekre? Ők biztosan tiltakoznának ellene, hiszen ők csak teszik a dolgukat. Tetteik mögött, az egyik esetben meghúzódhatott az egyház, a másikban az ősök elvárása. Mindenesetre Haszmann Pálék családja anyai ágon nyolcszáz (na még egyszer: nyolcszáz!), apai ágon hétszáz éve él ezen a vidéken. Ennyi idő alatt kiderülhetett, hogy mi a fontos és mi nem.

Kaiser Ottó

Archívum