Kaiser Ottó
A város nemcsak születésem és eszmélésem színhelye, hanem szenvedélyem főzőüstje is. Helyi műtermekben csitítgattam minduntalan kitörni készülő, elégedetlen lelkemet, közben észre sem vettem, hogy mennyi útravalót kaptam azoktól, akiket a sors mellém rendelt. Barátaim, tanáraim, fényképészmestereim, de még vívóedzőm is beégetett hetyke fütyörészésembe egy-egy kottafejet.
Budapest, 1974.
Ám hiába volt minden, úgy éreztem, szakmámról szinte nem tudok semmit. Elkezdtem hát elölről a tanulást, de most már úgy, ahogyan azt én gondoltam el.
Leszerződtem a Mafilmhez világosítónak, hogy a fény nagyvonalú terelgetését profiktól lessem el, aztán a Magyar Távirati Iroda laboránsaként dolgoztam addig, amíg rá nem jöttem, hogy ez a két rövidéletű próbálkozás nem adott számomra eleget. Újabb mély levegő, újabb ugrás a sötétbe. Hetilapok és magazinok külső munkatársaként, szabadúszó fotóriporterként próbáltam megküzdeni a várossal, térképpel a kezemben. Gyenge nyersanyaggal, amatőr felszereléssel kellett versenyben maradnom, és eleget tennem egy-egy jóindulatú szerkesztő elvárásainak. Hosszú volt az út, amíg igazi munkatársként, olyan igazi szerkesztőségekbe nyertem felvételt, mint a
Mozgásterem műfajilag és földrajzilag egyaránt kibővült, immáron elégséges anyagi és technikai háttérrel járhattam az országot-világot, és keresgethettem a nekem valót, vagy inkább önmagamat. Mi tagadás, nem éreztem úgy, hogy teljesült szívem vágya. Több ízben dolgoztam képszerkesztőként, ahol mintha jobban mentek volna a dolgok, de mindenképpen nagyobb rálátásom nyílt a lapkészítés súlypontjaira, és ennek a későbbiek folyamán igencsak nagy hasznát vettem. A sors úgy hozta, hogy közel tíz lap indításánál lehettem jelen szerkesztőként, főszerkesztőként vagy éppen ötletgazdaként, de ezek sem estek egybe vágyaimmal, az utolsó kettőt kivéve. Találkoztam ugyanis egy különös figurával, akinek volt egy kiadója, az
az Alexandra Kiadó.
Ennek a kiadónak a keretein belül indítottunk útnak két olyan kulturális folyóiratot, amely különösen közel állt hozzám. Az egyik a hamar népszerűvé vált Könyvjelző, amely izgalmas kísérlet volt arra, hogy miként lehet színvonalas kultúrát bemutatni egy torzulásoktól korántsem mentes sajtópalettán. A másik a rövid életű Hungaricum, melynek szlogenje nem kevesebbet ígért, mint: „Magyar irodalom, művészet és tudomány a határon innen és túl”. Továbbá ez a kiadó volt az, amely érzékenyen reagált felvetésemre, miszerint indítsunk el egy hosszú távú gyűjtőmunkát, és foglaljuk kötetekbe a világ különböző pontjain fellelhető magyar alkotók tevékenységét. A munka, változó intenzitással ugyan, de ma is tart, eddig közel húsz kötetem foglalkozik Magyarországgal, és a magyar kultúrával, s mintegy kétszáz alkotót kereshettem fel otthonában. A sors kegyének tartom, hogy olyan Kárpát-medencei életutakat mutathatok be, amelyekből mindnyájan tanulhatunk, és olyan alkotásokat, amelyekre mindnyájan büszkék lehetünk. Minél alaposabban szeretném bemutatni és minél több érdeklődőnek, s ezért külön öröm, hogy erre a saját honlapján lehetőséget ad a
Duna Televízió.
Ugyanazoknak az embereknek szólunk, ugyanazokról az emberekről, és talán a mércénk is ugyanaz. Bízom benne, hogy e rendhagyó együttműködési forma hosszú életű lesz és sikeres. Bízom benne, hogy az én szememmel és az én fülemmel gazdagabb lesz ez a nagyon magas színvonalon dolgozó, nemzetközileg ismert és elismert televízió.
Kaiser Ottó