Heti gondolat
Levegőváltozás
Herkulesfürdőre betérni olyan, mint kinyitni nagyanyó levelesládikáját.
Azonnal megcsapja az ember orrát valami különös illat, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk most csak monarchia-parfümnek. A mindenen áthatoló, mosolygós harmónia kikúszik az utazótáskákból, a keménygallérok alól, az összehajtogatott levélpapírokból, s jótékonyan szivarfüstbe burkolja, hogy a különben igen snájdig nagyapónak, miért kellett levetni a mundért éppen akkor, amikor beleszeretett nagyanyóba. Szinte halljuk a híres fürdőhely szállodáinak diszkrét neszezéséből kitüremkedő káröröm hangjait, mely bár tiszteletlen és nem idevaló, még éppen belefér a képbe. Más nem nagyon fér bele. Fehér, műanyag székek például egyáltalán nem. Persze az élet mindent felülír. Most azt a kort éljük, amikor a gyönyörű barokk teraszokon a fehér műanyag székeknek van igazuk. Meg a rajtuk lábukat lógázó romagyerekeknek, akik egymás mobiltelefonját piszkálják olyan ügyességgel, hogy egy másik világból idetévedőnek szeme-szája tátva marad. Nem úgy a gumipapucsos, mackónadrágos járókelőknek, akiknek nyakában mindig lóg egy törölköző, kezükben pedig egy, esetleg kettő nejlonszatyor. A maradék műelemózsia, meg a vizes, műszálas fürdőruha lóbálódik a szállodai szoba felé. Igaz, én is én bifokális szemüveget hordok finnyás orrom hegyén lornyon helyett, de ennyi elhagyatott és lelakatolt luxus hotel láttán, riadtan szaladnék kicsit vissza a múltba, ahol a mackónadrágok nem tüntetnek céltudatos vonulásukkal a sokemeletes beton-borzadályok mellett.
Mennék is inkább utamra, nem vagyok kíváncsi arra sem, hogy melyik villában nyaralt itt nagyanyó és nagyapó, arra meg főleg nem, hogy melyikben olykor-olykor a császár. Már csak azt szeretném tudni, hogyan jutottak el ide az Isten háta mögé annakidején autópályák nélkül? Aztán amikor rálelek a vasútállomásra, melynek peronján vadszőlővel befutott lugas védi az utazót, fellélegzek. Hát úgy! Ez is rendben volt.
Akkor mehetünk! A sínek közül azonban hirtelen elém ugrik egy dzsogging-ruhás, torzonborz fickó. Egyik kezét könyörgőn felém nyújtva, másikkal a nyakába akasztott fakeresztre mutogatva egészen autómig kísér.
Kaiser Ottó