Heti gondolat
Mottó
Évek óta sűrűn megfordul Budapesten a Londonban élő népszerű magyar író. Idén tavasszal különösen van oka rá, hiszen két új könyve is megjelent. Igaz, már új regénye foglalkoztatja, de még a „régiek” miatt szaladgál találkozóról találkozóra, interjúról interjúra, talpal egész nap. Nem könnyű elérni, mert lakástelefonja állandóan foglalt, s ha nem sikerül két hívás közé belecsörögni, esélytelen a vele való kapcsolat. Szóval elfoglalt ember, de nem kegyelmezhetek neki, mert egy kiállításra készülök, s haladéktalanul szükségem van az arcára. El kell rabolnom egy röpke órára, hogy belenyomjam egy reflektorral szemben előre odakészített székbe. Nem könnyű alany. Ahogy megemelem a gépemet, azon nyomban úgy viselkedik, mint egy vásott kölyök, aki elhatározta, hogy grimaszaival tönkre teszi a fényképész munkáját. Persze a következő pillanatban ártatlan szemekkel nézi, ahogyan gurulva dobom el a gépet a röhögéstől, s percekbe telik, amíg újra összeszedem magam. Ez megy. Ismerem jól, ezt teszi velem mindig. Nála a jól beállított műtermi körülmények között is pillanatfelvételre kell készülni. Mosolyogva szemléli, ahogy szaladgálok körülötte, drukkol, ha belegabalyodok különböző elektromos vezetékekbe, s tűri, hogy mindent megtegyek egy óvatlan pillanatért, amikor elkaphatom gyanútlan arcát.
Aztán az össze-vissza borogatott cuccok között leülünk még egy kávéra. Faggatom, mi lehetne egy határon túli alkotó arcképének mottója. Rövid csend után azt mondja:
„Én itt vagyok ott! Aláírás: Sárközi Mátyás.”
Kaiser Ottó