Heti gondolat
Szerelmem, Budapest
Már akkor rajongtam érte akkor, amikor még esélyem sem volt arra, hogy a közelébe kerülhetek. Első találkozásunk alkalmával titokban készítettem róla képet, amit otthon a biosz könyvembe tettem könyvjelzőnek. Egyszer dicsekedve mutattam osztálytársaimnak, akik durva szavak kíséretében elemezték törékeny bájait. Volt, aki valami rosszat tudott a múltjáról, de szerintem csak irigy volt rám, mert én már láthattam személyesen. Addig-addig jártam hozzá, amíg végül odaköltözhettem. Albérletbe. Nem volt könnyű, de egy szerelmes fiatalember sok mindenre képes. Az összes pénzemet ráköltöttem, de nem bántam semmit, mert tetszett eleganciája, tehetsége, tetszettek buja, tékozló éjszakái. Fényképeztem ruhában és ruha nélkül, operában és strandfürdőn, reggeli közben és másnaposan. Odáig voltam érte. Na, jó! Volt, hogy csúnyán összevesztünk. Megpróbáltam elhagyni többször, de mindig hazakullogtam, s nem szóltam félrelépésemről, vagy futó kapcsolataimról. Nem kérdezett semmit, csak elnézett a fejem fölött, nyugtázta, hogy még mindig nagy hatással van rám, és hagyta, hogy szolgáljam tovább. Tűrtem hát újabb hódolóit, idegen parfümök jövés-menését, elnéztem, hogy egymásnak adják a kilincset világsztárok, festők és operaénekesek, de tudtam, ha új ruhára van szüksége, ugyanúgy garasoskodik diktátor és bankár egyaránt. Mindegy. Én csodáltam. Csodáltam, hogy dámaként viselkedett akkor is, amikor idegen katonák alázták meg, s továbbállva csak röhögtek rajta. Csodáltam azt, hogy egy sokkal nagyobb és tehetősebb család szeme fényeként született, de most a szebb napok múltán is ugyanolyan sármos a mosolya. Szereti, ha fényképezem, s én sem bírom megállni, hogy ne tegyem. Hiszen ki örökítse meg szépségét, ha nem én, aki tudom, hogy melyik világítás a legkedvezőbb a sminkjének, és mikor van olyan hangulata, hogy a legtöbbet mutatja meg magából. Persze nyáron kacérabb, de ilyenkor, feltűrt gallérral is gyönyörű. Íme!
Kaiser Ottó