Heti gondolat
Tekintettel az utódokra
Morzsák menekülnek hanyatt-homlok horkoló szája elől. A félrebillent sótartó és a vizeskancsó között eltöltött negyedórát soha nem hagyná ki. A falatnyi desszert és a bőséges kávé között összehajtogatja kockás asztalkendőjét, és ugyanazzal az áhítatos ábrázattal, ahogyan az ebéd előtt az áldást mondja, reáhajtja fejét. A továbbiakban nem vesz részt a társalgásban. Ülhet az asztalnál bármilyen cifra vendég, a parókia rendjén semmi nem változtathat. Márpedig vendég mindig van ebédidőben, ha nem is mindig cifra. Jut hely a hosszú asztalnál az „éppen erre jártam” polgármester, vagy az elléseknél szerencsétlenkedő állatorvos mellett a napszámosoknak is. Mert ez kérem a falu legjobban szervezett gazdasága. Éjszakára sem zárják be a kaput soha, hiszen a borospincében, az istállóban, a nyári konyhában vagy a darálóban állandóan van tenni való, folyamatos a jövés-menés hajnalig. A tiszteletes úr oly’ derekasan kiveszi részét mindebben, hogy alig akad valaki, aki igét hirdetni látta volna. Jóformán csak beöltözik, átszalad az udvaron, s kisvártatva már jön is vissza, mintha csak állítani kellett volna egy szelepen a gépházban. A parókia melletti kis templomocska elhanyagoltnak azért mégsem mondható, sőt az ideérkező delegációknak büszkén mutogatja a saját kezével sötétre pácolt padsorokat, vagy az ugyancsak saját fejlesztésű riasztót, amely illetéktelen behatolás esetén állítólag a harangokat is működésbe hozza. Szerencsére, ez még nem nyert bizonyítást. De mindegy is, mert a hangsúly a szorgos kezek segítésén és irányításán van, nem pedig a bűnös lelkek üldözésén. Rozzant Zsiguli kombijában csekélyke térítés ellenében hetente kétszer árus asszonyokat fuvaroz a közeli piacra. Hazatérve, aprót dob jelképesen a perselybe, a bankókat pedig az egyik bibliája lapjai közé dugja, mert közeledik a torony felújítása, meg aztán a harmónium pedáljai is már úgy nyikorognak, hogy ájtatos dalok kísérete közben kuncoghatnékja támad miatta. Ez csak legutoljára nem jelentett gondot, amikor a hegyekből idelátogató nyugdíjasokkal együtt, úgy felöntött a garatra, hogy a vasárnap esti istentisztelet helyett az internacionálét és a bányász himnuszt énekelték üvöltve a tiszteletes úr kíséretével. Most is jelezte érkezését egy stáb. Valami néprajzos csapat, akik a húsvéti szokásokról forgatnak filmet a faluban. Lesznek vagy nyolcan. A nyári konyha felől már napok óta a főtt sonka illata csiklandozza az embert, de a tiszteletesné asszony nem enged senkit a közelébe, mert attól fél, hogy az ünnepi lakomán, üres tányérok miatt szégyenkezik majd. Torma és tojás is kell vagy egy kaszárnyára való. A verandán lévő hosszú padon már napok óta gyűlnek a tojásokkal teli papírtálcák, mert nemcsak a sonkához kell rengeteg, hanem a pingáláshoz is. Ha már ide eszi a fene ezeket a filmeseket. A pad egyik végére telepedve éppen számolgatná a gyűjteményt, amikor a tiszteletes úr kimászik a Zsiguli alól, olajos kezét koszos overáljába törölgetve, a pad másik végére ereszkedik, s kételkedésének ad hangot az új cselédlány sütési tudományát illetően. Jesszus, az almás-rácsos! Már biztosan oda is égett! Ugrik a tiszteletesné asszony, rohan a sütő felé, súlya nélkül a pad pedig ágaskodik lassan, akár a gémeskút. A tiszteletes úr már a földön harákol, kapkod a kezével mindenfelé, de a nyakába zúduló több száz tojást megállítani nincsen esélye. Ami az eséstől nem törött össze, azt a feltápászkodás tétova, köszvényes mozdulatai teszik pingálásra immáron örökké alkalmatlanná. Csorog végig a lépcsőn a sárga lé, akár egy lassított felvétel. Minden háziasszony leggyönyörűbb álma tócsázódik a veranda melletti virágágyásban szelíden. Körülötte ijedt bogarak futnak szerte-széjjel, a két házőrző pár pillanatnyi értetlenkedés után pedig lefetyel végeérhetetlen. A tiszteletes úr messze földön híres eszéről és latinos műveltségéről, most mégis a napszámosoktól vesz kölcsön sűrű szavakat. Azok köré gyűlve, szemlesütve várják, hogy kibugyogjon belőle a méreg. Ahogy rendezi arcát és ruházatát, keze overálja hatalmas, olajos rongyokkal telitömött, elülső zsebéhez téved. Tapogatja, tapogatja egyre óvatosabban, majd mint bizonyosságot a hitre, két épen maradt tojást húz elő belőle diadalmasan. Forgatja, mutatja, nincs elveszve semmi, szaporodhat tovább a világ. Aztán egy hirtelen mozdulattal felém nyújtja.
- Mint a szemed fényére fiam, ezekre úgy vigyázz holnapig! Megértetted?Kaiser Ottó