Az idén a Kárpátokon túlról is sokan érkeztek a Félszigetre; a Duna Televízió kamerái nem maradnak le semmiről
Marosvásárhelyen megnyílt a Félsziget fesztivál, ahol négy napon át kínálnak non-stop szórakozást több tízezer fiatalnak. A fesztivál fő médiatámogatója a Duna Televízió, így több műsorában is beszámol a Félszigetről. Július 27-én, hétfőn 20:00 órakor a Duna Tv Közbeszéd című műsorában láthatnak egy hosszabb összefoglalót; majd július 29-től augusztus 2-ig naponta többször is koncertrészletekkel, exkluzív interjúkkal, hangulatképekkel várja nézőit a csatorna.
A tavalyinál rangosabb a zenei kínálat, a fesztivál költsége több mint 1 millió euró. A Duna Tv stábja megállapította, a szelektív hulladékgyűjtés mellett másban is javultak a körülmények a Félszigeten: így sokkal több a zuhanyzó és a mosdó. A költségvetés felét azonban a nemzetközi sztárok gázsija viszi el –tudta meg a csatorna a fesztivál szervezőitől.

Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda igazgatója a Duna Televíziónak elmondta: „Nekünk régóta az az elképzelésünk erről a fesztiválról, hogy az - még akkor is, ha Erdélyben jelentős a magyar kisebbség száma - ne csak nekik, hanem mindenki számára szóljon.” A fesztiválra így az országos reklámkampány hatására az idén sokan jöttek a Kárpátokon túlról is. A marosvásárhelyi Félszigeten hétfő hajnalig tart a buli.
A pezsgésből a Duna Televízió nézői se maradnak ki!
Július 27-én, hétfőn 20:00 órakor a Duna Tv Közbeszéd című műsorában láthatnak egy hosszabb összefoglalót; majd július 29-től augusztus 2-ig (szerdától vasárnapig) a dinamikus koncert-beszámolók, tetőfokára hágó bulik, és intenzívebb ritmusok mellett, bensőséges pub-hangulattal, megnyugtató dallamokkal, a térség legismertebb alternatív zenekaraival, igazi balkáni ínyencségekkel és népszerű lemezlovasokkal találkozhatnak a csatorna nézői.
A Félsziget fesztiválról a Duna Televízió honlapja, a www.dunatv.hu oldal is részletesen beszámol.
Szerző: Pozderka Ivett
