Díjaink
1994
EZÜST KENTAUR DÍJ
A „Variációk egy színészre” című filmért kapta Geréb Anna rendező – Szentpétervári Filmfesztivál. 1994. június
A VÁM- ÉS PÉNZÜGYŐRSÉGÉRT ÉREM ARANY FOKOZATA
A Magyar Sajtó Napján Sarkadi Béla, a Duna TV Híradó felelős szerkesztője kapta a VPOP-nál adható legmagasabb kitüntetést. Átadta: Arnold Mihály altábornagy a VPOP Országos Parancsnoka 1994. március 15.
A BIZTONSÁGOS ÉS NYITOTT HATÁROKÉRT ARANY EMLÉKPLAKETT
A Határőrség Napján Sarkadi Bélának, a Duna TV Híradó felelős szerkesztőjének Nováky Balázs határőr altábornagy, a Határőrség országos parancsnoka adta át a Határőrségtől civileknek adományozható legmagasabb kitüntetést.
1994. június 26.
1995
BÜNTETÉS-VÉGREHJTÁSI SZOLGÁLATÉRT ÉREM EZÜST FOKOZATA
A Magyar Sajtó Napján Sarkadi Bélának adta át Dr. Tari Ferenc altábornagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka.
1995. március 15.
SZENT LÁSZLÓ EMLÉKÉREM
A Határőrség Napja alkalmából Sarkadi Bélának adta át Nováky Balázs altábornagy a Határőrség Országos Parancsnoka
1995. június 27.
CSABA VON FERENCZY DÍJ
A „Ferenczy Média” díja a média azon szakembereinek és intézményeinek, amelyek munkásságukkal segítik „egymás jobb megértését”. 1995. november
MÁRTON ÁRON EMLÉKÉREM
A Duna Televízió Közép-Európai Magazinja kapta kiemelkedő munkájáért, a Kárpát-medence magyarságának sokoldalú tájékoztatásáért. 1995. december
KISEBBSÉGEKÉRT DÍJ
Az anyanemzet és a határon túl élő magyarság közötti, történelmi jelentőségű híd-szerep elismeréseként adományozta a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke. 1995. december
1996
MÉDIA-DÍJ
A Duna Televízió Híradója kapta a Magyar Vöröskereszt eszmeiségét, humanitárius programját kiemelkedő színvonalon megjelenítő tevékenységéért. Adományozta a Magyar Vöröskereszt. 1996.
PETHŐ SÁNDOR-DÍJ
Csáky Zoltán a Pethő Sándor-díjban részesült.
RENDEZŐI DÍJ
„A KGB alkonya” című filmért Tóth Tamás rendező kapta a Magyar Filmszemle dokumentumfilm kategóriájában. 1996. február
ARANY PÁLMA DÍJ
A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Rövidfilm kategóriájában a „Szél” című filmért Iványi Marcell rendező kapta (Duna Műhely). 1996. május
BOCSKAI- DÍJ
„Az összmagyarságért, különösen az erdélyi magyarságért folytatott áldozatos tevékenységéért” adományozta a Duna Televíziónak a Bocskai Szövetség, Nagyvárad. 1996. június
ARANY ANTENNA NEMZETKÖZI TV FESZTIVÁL
D KATEGÓRIA I. DÍJ
A „Csukott szemmel Mozart fényében” című műsorért Bartalus Ilona kapta.
MAGYAR ÖRÖKSÉG
A Magyarországért Alapítvány által létrehozott díj, melyet évente kétszer ítélnek oda az összmagyarság ügyét kiemelkedő színvonalon szolgáló személyeknek és intézményeknek. Adományozta a Magyar Örökség Bíráló Bizottság. 1996. szeptember
EURÓPAI EUROSOLAR-DÍJ
A pótolható környezetbarát erőforrások népszerűsítéséért adományozta az Európai Napenergia Társaság. 1996. december
1997
KÖRNYEZETÜNKÉRT DÍJ
A Duna Televízió „Talpalatnyi Zöld” című műsorának adományozta a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. 1997. július
1998
Csáky Zoltán a Sajtó tisztességért díjat kapja.
1999
„A LENGYEL KULTÚRÁÉRT SZERZETT ÉRDEMEIÉRT” KITÜNTETÉS
1999. január 19-én a Lengyel Köztársaság kulturális minisztere Pörös Gézát „A lengyel kultúráért szerzett érdemeiért” kitüntetésben részesítette /Zasluzony dla kultúra Polskie/.
EURÓPA DÍJ
Cselényi Lászlónak a Minoritates Mundi sorozatáért adományozta az Európai Újságírók Szövetsége. 1999.
CAMERA DÍJ
A legjobbnak ítélt kulturális televízió. Adományozó: UNESCO. 1999. szeptember
2000
MAGYAR FILMSZEMLE ELSŐFILMES DÍJ
Mundruczó Kornél „Nincsen nekem vágyam semmi” című alkotásáért kapta.
MAGYAR FILMSZEMLE RENDEZŐI DÍJ
Szekeres Csaba „Rom és virág” című alkotása nyerte. 2000.
KODAK-DÍJ
A „VISION DU REÉL” Nemzetközi Dokumentumfilmfesztiválon Makó Andrea rendező, A Jánó testvérek című dokumentumfilm rendezéséért kapta.
PRO EGALITATE
A Duna Televízió kollektíváját a Gyöngyösi Roma Kisebbségi Önkormányzat Pro Egalitate díjjal tüntette ki tényszerű, pártatlan tudósításaiért.
KAZINCZY-DÍJ
Matula Ágnesnek, a Duna Televízió szerkesztőjének példamutatóan szép magyar beszédéért.
KAMERA HUNGÁRIA 2000 TELEVÍZIÓS MŰSOROK FESZTIVÁLJA
A legjobb kulturális műsor:
Vizi Mária: Költők társaságában
Millenniumi különdíj:
Petrovics Eszter: Bartók Béla Kárpát-medencéje
A legjobb szerkesztő:
Petrovics Eszter: Mégis valóra váltak Kodály álmai?
A legjobb televíziós személyiség:
Szabó Dénes – Mégis valóra váltak Kodály álmai?
2001
AZ ÉV PRODUCERE DÍJ
Durst György, a Duna Műhely vezetője kapta. 2001.
PRO EGALITATE
A Gyöngyösi Roma Kisebbségi Önkormányzat PRO EGALITATE díjban részesítette a Duna Televízió kollektíváját 2001. május 4-én. „A Duna Televízió páratlan riportjai révén nyújt tájékoztatást a roma közélet eseményeiről. A televízió munkatársai által készített tudósítások, riportok és dokumentumfilmek hűen mutatják be arcunkat, nézeteinket, véleményünket saját magunk és az ország sorsáról.”
FELLINI-DÍJ
Macskássy Kati: „Igaz, ami igaz…” című dokumentumfilmjéért adományozta az UNESCO. 2001
KAMERA HUNGÁRIA 2001 TELEVÍZIÓS MŰSOROK FESZTIVÁLJA
A tematikus, ismeretterjesztő magazin kategóriában az ISTEN KEZÉBEN című műsor Fesztivál Díjban részesült
KAMERA HUNGÁRIA 2001 TELEVÍZIÓS MŰSOROK FESZTIVÁLJA
A legjobb riport, interjú:
Major Eszter -Sára Balázs: Eötvös Péter
TUDOMÁNYOS FILMSZEMLE, SZOLNOK
1. díj: Monostori Károly: Belső világunk - Freund Tamás
Oklevél: Takács Olga - Bakos Katalin: 200 milliárd idegsejt - Hámori József
2002
ARANY PÁLMA-DÍJ
A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Rövidfilm kategóriájában Mészáros Péter: „Eső után” című filmjét díjazta a zsűri, melynek producere Durst György volt. 2002
III. MAGYAR ÖKUMENIKUS FILMSZEMLE - 2002
Fabiny Tamás szerkesztő és Hevér Zoltán rendező a „Száz éve született Ordas Lajos evangélikus püspök” című, és Barlay Tamás szerkesztő-rendező „Iskola a Gyimesekben” című produkciója kapott oklevelet.
NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI FILMSZEMLE DOKUMENTUM KATEGÓRIÁJÁNAK I. DÍJA
A Duna Televízió Tálentum – Schéner Mihály c. portréfilmjének ítélték a Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle Dokumentum Kategória I. díját.
Szerkesztő: Mucsányi János
Gyártásvezető: Aranyosi Éva
Operatőr: Czétényi Csilla
Rendező: Pacskovszky József
TÍZÉVES JUBILEUMI DÍJAK
2002. december 18-án a Duna Televízió fennállásának tizedik évfordulója alkalmából az intézményért hozott áldozatos munka elismeréseként Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke:
- Sára Sándornak, a Duna Televízió korábbi elnökének a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét csillaggal,
- Hanák Gábor történész-rendezőnek és Lugossy László filmrendezőnek - korábbi alelnököknek - a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét,
- Dr. Szekeres Lászlónak gazdasági alelnöknek a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét,
- Deák Edit osztályvezetőnek és Kovács László gyártási igazgatóhelyettesnek a Magyar Köztársaság Érdemrend arany érdemkeresztjét adományozta.
KÉPZŐMŰVÉSZETI FILMSZEMLE, SZOLNOK
1. díj: Mucsányi János - Pacskovszky József: Schéner Mihály
3. díj: Takács Olga - Rudas Gábor: Istállófiú a Pegazuson - Zórád Ernő
ISMERETTERJESZTŐ FILMEK SZEMLÉJE, MISKOLC
Fődíj: Keserű Judit: A szivárványtáncos - In memoriam Balogh Béla
Különdíj: Orha Zoltán: Az égbolt apostola – Dr. Kulin György
2003
34. MAGYAR FILMSZEMLE
Dokumentum-ismeretterjesztő filmek:
Janisch Attila „Bozsik Yvette” című alkotásával nyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.
Kísérleti és kisjátékfilmek:
Komár István: „Pillangó”
Nagyjátékfilmek:
Gothár Péter: „Magyar szépség” – fődíj.
Dyga Zsombor: „Tesó” – legjobb fiatal forgatókönyvíró.
Grunwalsky Ferenc: „Táncalak” – rendezői látvány díja. 2003.
KAMERA HUNGÁRIA TELEVÍZIÓ MŰSOROK FESZTIVÁLJA - 2003.
Dokumentum-műsor kategória:
Keserű Judit, szerkesztő-rendező: „Pásurj – Lépések”
Riport, interjú, stúdióbeszélgetés kategória:
Xantus Gábor, szerkesztő-rendező: „Ruhapista – a kolozsvári világpolgár”
Televíziós sorozat, önálló dramatikus mű kategória:
Durst György, producer: „Tesó” (ugyanennél az alkotásnál: Elek Ferenc főszereplő alkotói díjat kapott)
Rendezői díj:
Czigány Zoltán rendezőtől a „Bartók Béla: Cantata Profana”, amelynek szerkesztője Kelemen Magda.
BUKARESTI DA KINO NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL
Komár István a „Pillangó” című munkájáért kapott díjat rövidfilm kategóriában. 2003.
RETINA 2003 FESZTIVÁL, SZIGETVÁR
Makó Andrea „Esztena”-ja lett a legjobb film. 2003.
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG MÉDIA DÍJA
A Duna Televíziónak. 2003.
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE
Lehoczky László szerkesztő-rendezőnek. 2003.
MINISZTERELNÖKI HIVATAL KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONTJÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE
Maitz Gábornak. 2003
KATASZTRÓFAVÉDELMI EMLÉKÉREM
A Katasztrófacsökkentési Világnapon Sarkadi Bélának, a Duna Televízió munkatársának adta át Tatár Attila tűzoltó vezérőrnagy, főigazgató, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
2003. október 8.
TUDOMÁNYOS FILMSZEMLE, SZOLNOK
Különdíj: Takács Olga – Bakos Katalin: Roska Tamás
Oklevél: Szederkényi Júlia: A Gresham
2004
A 35. MAGYAR FILMSZEMLE DÍJAI - 2004
A játékfilm kategóriában a zsűri a fődíjat ebben az évben a „Másnap” című filmnek ítélte, egy belső időutazás rendkívüli erejű és igényes megformálásáért.
A rendezői díjat megosztva ítélte meg a zsűri Böszörményi Zsuzsa a „Mélyen őrzött titkok” című filmért, amely egy hiteles emberi történet megrendítő megfogalmazása.
A rendezői látvány-díjat a „József és testvérei” című film rendezője, Jeles András kapta, irodalmi és képi megformálásának eredetiségéért és igényességéért.
Az operatőri díjat kapta Medvigy Gábor, a „Másnap” című film szuggesztív képi megoldásaiért.
Produceri fődíjat a zsűri Durst György producernek ítélte.
A legjobb női főszereplő díját Bagaméri Eszter veheti át a „Mélyen őrzött titkok” című filmben nyújtott teljesítményéért.
A legjobb férfi főszereplő díját Gáspár Tibor nyerte el, a „Másnap” című filmben nyújtott alakításáért.
A zsűri a legjobb női epizódszereplő díját a „Másnap” című filmben nyújtott alakításokért Lázár Katinak ítélte.
A legjobb férfi epizódszereplő ebben az évben a zsűri ítélete szerint Nagy Ervin, a „Mélyen őrzött titkok” című filmben nyújtott alakításáért.
A dokumentumfilm kategóriában az operatőri díjat nyert el „Az Aranykalyiba – egy év Karácsony Emilkével a gyimesi Hidegségben” című film érzékeny megkomponálásáért Bálint Arthur.
Az ismeretterjesztő kategóriába nevezett filmek közül a zsűri – a filmes művészi eszközök imponálóan magabiztos kezeléséért – díjat ítélt a „Gresham” című filmnek, melynek rendezője Szederkényi Júlia, operatőre Horváth Adrienne.
PRÍMA-DÍJ - 2004
az elektronikus médiumok kategóriájában kapta a Duna Televízió teljes kollektívája.
IV. Magyar Ökumenikus Filmszemle - PRIZMA - 2004
A fődíjat Mátis Lilla: Láng Edit, a híd szerepében című dokumentumfilmje nyerte.
KATASZTRÓFACSÖKKENTÉSI VILÁGNAP - NIVÓDÍJ
A Katasztrófacsökkentési világnapon Sarkadi Béla, a Duna Televízió felelős szerkesztője kapta a sajtónívódíjat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság legmagasabb sajtókitüntetését. 2004. október 13.
2005
KAMERA HUNGÁRIA TELEVÍZIÓS MŰSORFESZTIVÁL - 2005
Alkotói díj:
Beck György, operatőr: Gencsi mese, Dunatáj Alapítvány
Tölgyesi Ágnes, rendező-szerkesztő: Saját népem hasznára... I-II.
Fénylő szavak című műsor stábja:
szerkesztő: Katona Zsuzsa, operatúr: Reich László,
rendező: Mérei Anna, Katona Zsuzsa
Alkotói különdíj
Gencsi mese: Dunatáj Alapítvány (rendező: Mógor Agnes)
Dokumentumfilm
Rémálmok nyomában - Braham portré – Dunatáj Alapítvány – Duna Televízió
rendező: Fischer István
operatőr: Mohi Sándor
vágó: Szalay Péter
Tematikus magazin, tematikus műsor, sorozat
Madarat tolláról – A Nagy Sárréten (Flóra Film)
rendező: Kocsis Tibor
szerkesztő: Ákos Péter
operatőr: Kocsis Tibor, Széll Antal
Dramaturgiai művek
Sosem volt Cigányország - Madarakból lettünk
Macskássy Kati író, szerkesztő, rendező
operatőr: Bacsó Zoltán, Szabó Gábor
Kísérlet, újítás
Tarka képzelet – Moulin de la Galette – Renoir álmai (Cinema Film Rt.)
rendező: Groó Dianna,
operatőr: Szobrász András
36. MAGYAR FILMSZEMLE DÍJAI - 2005
A dokumentumfilm fődíja: Kocsis Tibor (Új Eldorádó)
Elsőfilm fődíj: Szekeres Csaba: Kinder Garden
ARACS-FŐNIX DÍJ - 2005
A tízesztendős Duna Televíziónak ítélték oda a legrangosabb délvidéki magyar civil szervezet elismerését, az Aracs-Főnix-díjat.
HŰSÉG A HAZÁNAK EMLÉKÉREM
Hűség a hazának emlékérmet a Duna Televízió elnökének Cselényi Lászlónak ítélték oda.
KÜLÜGYMINISZTÉRIUM NÍVÓDÍJA
A Külügyminisztérium nívódíját 11. alkalommal adták át. A kitüntetésben négyen részesültek köztük a Duna Televízió csapata is.
ARANYALMA DÍJ - 2005
Cselényi László, a Duna TV elnöke, „a konszenzus televíziójának megteremtéséért, illetve az új, Autonómia nevű csatorna közeljövőbeli elindításáért.
2006
KAMERA HUNGÁRIA TELEVÍZIÓS MŰSROFESZTIVÁL - 2006
Fesztiváldíj:
-Dokumentumfilm-műsor kategóriában:
Székelyföldi szolgasorsok (rendező: Moharos Attila)
- Dramatikus művek kategóriában:
Ecseri tekercsek (rendező: Czigány Zoltán)
- Kísérleti, újítás kategóriában:
Álomturné (szerkesztő: Gáspár Judit, rendező: Szekeres Csaba)
Alkotói díj:
- Operatőr: Bálint Arthur (Csigavár, rendező: Zsigmond Dezső)
A MAGYAR SAJTÓ NAPJA - 2006
I. osztályú honvédelemért kitüntető címet vehetett át Sarkadi Béla, a Duna Televízió Híradójának felelős szerkesztője a honvédelem érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ARANY ÉRDEMKERESZT - 2006
Faller Istvánnak, a Kívánságkosár producerének
A MAGYAR SAJTÓ NAPJA – 2006.
I. osztályú honvédelemért kitüntető címet vehetett át Sarkadi Béla, a Duna Televízió Híradójának felelős szerkesztője a honvédelem érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.
Orosházi Határőr Igazgatóság elismerése – Rosta Tibor, a Duna Televízió regionális tudósítója
A Duna Televízió közreműködésével készült díjazott filmek a 37. Magyar Filmszemlén
- Pálfi György: TAXIDERMIA - Nagyjátékfilm – fődíj; Legjobb női epizódszerep Gene; Moskowitz-díj; Diákzsűri - Zöld Holló fődíj
- Madarász István: Előbb-utóbb - Kisjátékfilm – fődíj
- Bálint Arthúr: Ikrek - Dokumentumfilm – fődíj; Operatőri díj – Dokumentumfilmes zsűri
- Bálint Arthúr: Józsi nővér és a sárga bicikli (Zsigmond Dezső) - Operatőri díj – Dokumentumfilmes zsűri
- Szemző Tibor: Az élet vendég – Csoma-legendárium - Diákzsűri – zenei – díj; Rendezői látvány – díj; Aranymikrofon – díj
- Szemző Tibor: Egyetleneim (Nemes Gyula) -Legjobb női alakítás díja – ( Tóth Orsi )
- Yale Strom: Egy ember Munkácsról – Jávori Ferenc portré - elismerő oklevél - Dokumentumfilmes zsűri
- Török Ferenc: Csodálatos vadállatok - elismerő oklevél – Kísérleti – kisjátékfilmes zsűri
- Török Ferenc: József és testvérei - Magyar Filmplakát 2005. kiállítás és verseny, 2006. az év plakátja közönség szavazatai alapján
MEDIAWAVE ’2006
Zsigmond Dezső: Csigavár; a zsűri különdíja
Madarász István: Előbb – utóbb; KODAK Magyarország különdíja
PRIZMA FESZTIVÁL – 2006
Rendezői díjat Gáspár Judit és Szekeres Csaba Álomturné című filmjük nyerte.
Az álomturné elnyerte az: Aranyszem Operatőri díjat, a Hégető Honorka díjat, valamint elnyerte a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál kísérlet/újítás kategóriájának fődíját.
Lengyel Külügyminiszteri Oklevél a Duna Tévének
2006. szeptember 26-án az egyik legrangosabb lengyel kulturális díjat, a Miniszteri Oklevelet vehette át a Duna Televízió elnöke, Cselényi László Varsóban. Az egyik legrangosabb lengyel kulturális díj a Duna Televíziónak. „A lengyel kultúra iránt érdeklődők számára Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, valamint az egykori Jugoszlávia utódállamaiban a Duna Televízió jelenti a legfőbb információs forrást”.
MILÁNÓI FILMFESZTIVÁL
A legjobb rövidfilm díjával tüntették ki a Before Dawn című alkotást. A film rendezője, Kenyeres Bálint személyesen vette át az elismerést a díjátadó ünnepségen.
SYRACUSE-I NEMZETKÖZI FILM ÉS VIDEÓ FESZTIVÁL
A New York állambeli Syracuse-ban megrendezett fesztiválon Kenyeres Bálint: Before Dawn c. alkotása bizonyult a legjobb rövidfilmnek.
III. FILM-DOK FESZTIVÁL
(Magyar-Román Dokumentumfilm Fesztivál – Csíkszereda)
Zsigmond Dezső: Józsi nővér és a sárga bicikli (fődíj)
Czigány Zoltán: Ecseri tekercsek (a zsűri különdíja)
Bálint Arthur: Ikrek (a diákzsűri különdíja)
SHORT SHORTS FESZTIVÁL
Tokiói filmfesztivál fődíját nyerte el Kenyeres Bálint: Before Dawn c. kisjátékfilmje (Duna Műhely – Inforg Stúdió koprodukció). A japán fővárosból induló utazó fesztivál Szingapúron át Los Angeles-ig számos helyszínen mutatja be rövidfilm programját, melyet a világ legjobb alkotásaiból válogatott össze.
Zsigmond Dezső: Józsi nővér és a sárga bicikli (fődíj)Czigány Zoltán: Ecseri tekercsek (a zsűri különdíjBálint Arthur: Ikrek (a diákzsűri különdíjaTokiói filmfesztivál fődíját nyerte el Kenyeres Bálint: Before Dawn c. kisjátékfilmje (Duna Műhely – Inforg Stúdió koprodukció). A japán fővárosból induló utazó fesztivál Szingapúron át Los Angeles-ig számos helyszínen mutatja be rövidfilm programját, melyet a világ legjobb alkotásaiból válogatott össze.
VASVÁRI PÁL-DÍJ – 2006
A körösfői Rákóczi Kultúregylet, a Rákóczi Szövetség kalotaszegi szervezete és a Vasvári Pál Társaság által szervezett Bölcsőtől a Csatatérig elnevezésű ünnepségsorozat keretében ítélik oda a Vasvári Pál-díjakat minden évben azoknak, akik tetteikkel és szellemiségükkel ápolják Vasvári Pál emlékét. Vasvári Pál emléklapot és a Vasvári kopjafa kicsinyített mását Péntek László adta át Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió elnökének.
Eutelsat-Hotbird-díj
A kilencedik alkalommal kiosztott Eutelsat-Hotbird-díj közönségdíját 2006-ban a Duna Televízió nyerte. A műholdas közszolgálati csatorna elismertségét jelzi, hogy 15 ország mintegy 100 tévéadója versengett a díjért.
Az olaszországi Velencében megrendezett ünnepélyes díjkiosztó gálán, szeptember 28-án a Duna Televízió a „Nemzeti Ablak” kategóriában a zsűri elismerő oklevelét is megkapta.
Elismerő kitüntetés - Damaszkusz
A Kelet-Nyugat párbeszédért, az iszlám és keresztény kultúra közvetítéséért a damaszkuszi volt főmufti fia, Dr. Salah Eddin Kuftaro - a Sheik Ahmad Kuftaro iszlám alapítvány főigazgatója elismerő kitüntetésben részesítette Cselényi Lászlót, a Duna Televízió elnökét 2006 októberében.
Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje
A Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki 2006. november 16-án Pörös Gézát, a Duna Televízió alelnökét. A rangos elismerést Joanna Stempińska, Lengyelország budapesti nagykövete adta át.
A kitüntetéssel a lengyel nép háláját fejezte ki azon magyar barátainak, akik több évtizedes munkájukkal hozzájárultak a magyar-lengyel barátság hagyományának ápolásához, és emlékezetben tartásához.
A Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki 2006. november 16-án , a Duna Televízió alelnökét. A rangos elismerést Joanna Stempińska, Lengyelország budapesti nagykövete adta át. A kitüntetéssel a lengyel nép háláját fejezte ki azon magyar barátainak, akik több évtizedes munkájukkal hozzájárultak a magyar-lengyel barátság hagyományának ápolásához, és emlékezetben tartásához.
KISTÉRSÉGI ÉS KISKÖZÖSSÉGI TELEVÍZIÓK VII. SZEMLÉJE
Lakitelken került megrendezésre a szemle, amelyet az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezetére rendeztek, kategória-díjat ítélt oda a zsűri (Sára Sándor elnökletével) a Szemtanú - Dobrica Ćosić hét napja Budapesten című film alkotócsoportjának. A dokumentumfilm rendezője Kabók Erika, a Duna Televízió munkatársa.
KOLLEKTÍV EMLÉKEZET ÉBRENTARTÓJA DÍJ
A díjat a Hortobágyi Munkatáborokba Hurcoltak Egyesülete alapította. A Duna Televízió elsőként kapta meg a kitüntetést, amelyet azoknak ítél oda a zsűri, akik a legtöbbet tettek a kommunista diktatúra áldozatainak bemutatása érdekében. A díjat Cselényi László, a Duna Televízió elnöke vette át.
MAGYAR NEMZETI BANK MÉDIADÍJA
A médiadíjat azzal a szándékkal alapította a Magyar Nemzeti Bank, hogy elismerje azon újságírók tevékenységét, akik az év során folyamatosan, magas színvonalon és objektíven tájékoztattak a makrogazdaság híreiről, összefüggéseiről, a monetáris politikáról és munkájukkal hozzájárultak a jegybanki átláthatóság növeléséhez. 2006-ban a Duna Televízió gazdasági szerkesztősége is elnyerte e kitüntetést, melyet a főszerkesztő, Serfőző Krisztina vehetett át.
EURÓPA FILMDÍJ
Az Európai Filmakadémia 1700 fős tagsága ítélte oda Kenyeres Bálint: Before Dawn c. filmjének.
Bartók Béla Emlékdíj
A Magyar Művészetért Alapítvány 2006. december 5-én Bartók Béla Emlékdíjban részesítette a Duna Televíziót a Szerelmes földrajz, a Világunk és a Vannak vidékek című műsoraiért.
A Magyar Művészetért Alapítvány 2006. december 5-én Bartók Béla Emlékdíjban részesítette a Duna Televíziót a Szerelmes földrajz, a Világunk és a Vannak vidékek című műsoraiért.
AZ IGAZOLT MAGYAR SZABADSÁGHARCOS VILÁGSZÖVETSÉG ELIMERÉSE
A Duna Televíziónak, azért a hírvivő szerepért, amit a Duna Televízió betölt a világ magyarsága életében.
Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség idén kitüntetést adományozott a Duna Televíziónak, azért a hírvivő szerepért, amit betölt a világ magyarsága életében. Az 1956-os Lovagkeresztet Cselényi László, a közszolgálati csatorna elnöke vette át,
Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség Hűség a Hazához Díjat Pomezanski György alelnöknek ítélték oda.
SINKÓ FERENC-DÍJ
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége 2006-ban Sinkó Ferenc-díjat alapított pályakezdő újságírói tevékenység elismeréséül. A díjat első ízben Erhardt Ágoston szerkesztő, a Duna Televízió vallási szerkesztőségének munkatársa kapta.
GRÓF SZÉCHENYI ÖDÖN EMLÉKPLAKETT
A Magyar Sajtó Napján Sarkadi Béla, a Duna TV Híradó felelős szerkesztőjének lelkiismeretes, segítőkész, sajtószakmai szempontból maximálisan korrekt és igényes munkáját, a Fővárosi Tűzoltó-parancsokság megalapítójáról, gróf Széchenyi Ödönről elnevezett emlékplakett adományozásával ismerte el. 2006. március 13.
I. OSZTÁLYÚ HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍM
A Magyar Sajtó Napján I. osztályú honvédelemért kitüntető címet vehetett át Sarkadi Béla, a Duna Televízió Híradójának felelős szerkesztője a honvédelem érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. 2006. március 15.
KATASZTRÓFAVÉDELMI EMLÉKÉREM;
Sarkadi Bélának Dr. Tatár Attila tűzoltó altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatója adta át
2006. október 8.
2007
38. MAGYAR FILMSZEMLE 2007 – a Duna Televízió közreműködésével készült díjnyertes filmek:
Nemes Jeles László: Türelem (kisfilm – fődíj)
Mészáros Péter: Kythera (regjobb női alakítás díja)
Mészáros Péter: Kythera (Arany olló-díj Czakó Judit vágónak)
Maár Gyula: Töredék (legjobb férfi alakítás díja)
Kamondi Zoltán: Dolina (Legjobb látvány díja)
Zsigmond Dezső: Élik az életüket (Esélyegyenlőségi díj)
Igor és Ivan Buharov: Lassú tükör (elismerő oklevél)
– a Duna Televízió közreműködésével készült díjnyertes filmek: Nemes Jeles László: Türelem (kisfilm – fődíj)* Mészáros Péter: Kythera (regjobb női alakítás díja)* Mészáros Péter: Kythera (Arany olló-díj Czakó Judit vágónak)* Maár Gyula: Töredék (legjobb férfi alakítás díja)* Kamondi Zoltán: Dolina (Legjobb látvány díja)* Zsigmond Dezső: Élik az életüket (Esélyegyenlőségi díj)* Igor és Ivan Buharov: Lassú tükör (elismerő oklevél)
NEW YORK FILMFESZTIVÁL - 2007
Szekeres Csaba – Gáspár Judit: Álomturné (Emberi kapcsolatok-díj)
ÁRPÁD FEJEDELEM-DÍJ
A Magyar Művészetért Kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra ítéli oda a történelmi Magyarország egész területén tevékenykedő magánszemélyeknek, történelmi emlékeket hordozó intézményeknek, közösségeknek.
KAMERA HUNGÁRIA TELEVÍZIÓS MŰSOROK FESZTIVÁLJA - 2007
- A Kamera Hungária szemledíját portréfilm-kategóriában Zsigmond Dezső: Józsi nővér és a sárga bicikli című alkotása nyerte.
- Alkotói díjban szintén Zsigmond Dezső, valamint Bálint Arthur részesült.
- Különdíjat vehetett át a Duna Televízió két munkatársa: Gáspár Judit és Szekeres Csaba, a „Felelet az életnek” sorozatuk Zozó című epizódjáért.
Azeri kitüntetés a Duna Televízió elnökének
Az egyik legrangosabb azerbajdzsáni kulturális díjat vehette át május 22-én, Cselényi László.
A Duna Televízió elnöke az elismerést Azerbajdzsán népszerűsítéséért, az azeri történelem, irodalom, művészet és kultúra megismertetéséért, valamint az általa irányított televízió közvetítő szerepvállalásáért nyerte el.
A Debreceni Egyetem Sajtódíjában részesült a Duna Televízió
A kitüntetést Kátai János, a Mezőgazdaságtudományi Kar dékánja adta át 2007. június 23-án, aki elmondta: a műholdas közszolgálati csatorna a kar tudományos munkájának népszerűsítésében végzett tevékenysége, valamint az egyetemről szóló objektív tájékoztatás elismeréséül részesült a rangos elismerésben. A Duna Televízió nevében a kitüntetést Gyulai György, a Gazdakör című műsor szerkesztőségvezetője vette át.
KORONÁVAL ÉKESÍTETT BECSÜLETREND
A Nemzetközi Lovagrend avató ünnepségén, 2007. szeptember 22-én Tápiószentmártonban adták át az idei Pro Concardatia Populorum, azaz a Nemzetközi Egyesülés a Nemzetek Kölcsönös Egyetértéséért Lovagrend kitüntetését.
A rendet egy közös cél vezérli: a népek világméretű egyetértése, az emberiség szociális és erkölcsi felemelkedése. Tagjainak támogatást, védelmet, segítséget és testvéri szeretetet nyújt vallási, nemzeti és politikai hovatartozás nélkül. A lovagrend kitüntetését, a koronával ékesített Becsületrend díját vehette át érdemes és eredményes munkásságáért Cselényi László, a 15 éves jubileumát ünneplő Duna Televízió elnöke.
HŰSÉG A HAZÁHOZ ÉRDEMREND NAGYKERESZT
Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség e kitüntetéssel ismerte el 2007 decemberében Cselényi László, a Duna Televízió elnöke tevékenységét. Ugyanígy kitüntették Pomezanski György, Pörös Géza és dr. Szekeres László alelnök urakat. Kitüntetést kaptak: Bódis Gábor igazgató úr, dr. Dobos László főosztályvezető úr, Kővári Péter és Németh Árpád főszerkesztő urak. Mint a díjazók írták, a televízió említett személyiségeit a következő tulajdonságokért tüntették ki: „… a rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, abból fakadó tiszteletet érdemlő cselekedeteiért, amelyekkel a hazához való hűségét, példamutató nemzeti öntudatát bizonyította”. A kitüntetéseket a Hadtörténeti Intézetben rendezett ünnepségen adták át.
A ROMÁN KULTURÁLIS INTÉZET MÉDIA-DÍJA
A Román Kulturális Intézet média-díját 2007-ben Cselényi László, a tizenöt éves Duna Televízió elnöke kapta, a közszolgálati csatorna kulturális sokszínűsége és a tolerancia érdekében kifejtett munkájáért.
A DUNA-SZÍRIA FILMFESZTIVÁL ELSŐ DÍJA
Ámon Betti kiemelkedő és magas szintű munkája elismeréséül részesült a díjban a Viszlát, Szíria! című filmért, amely 2007 októberében készült a Szíriai Nemzetközi Televíziós Fesztiválon.
A DUNA-SZÍRIA FILMFESZTVIÁL ELSŐ DÍJA
Ámon Bettit, Halász Gábort, Marosi Krisztinát. Skultéti Róbertet és Wonke Rezsőt a Duna-Szíria Filmfesztivál Első Díjával tüntették ki kiváló munkájuk elismeréséül.
SÓLYOM ÉREM ARANY FOKOZAT
A Magyarország Közbiztonságáért Alapítvány Sarkadi Bélának, a Duna Televízió munkatársának adományozta a Sólyom Érem Arany fokozatát.
2007. március 15.
2008
PREMIO PER LA CULTURA 2008
Mintegy kétszáz meghívott jelenlétében, ünnepélyes gálaest keretében tüntették ki Cselényi Lászlót, a Duna TV elnökét az Olasz Kulturális Intézetben.
Őexcellenciája Guido Spinelli nagykövet adta át Olaszország Nagykövetsége és a budapesti Olasz Kulturális Intézet nevében a díjat, az olasz kultúra következetes és igényes közvetítéséért. A nagykövet laudációjában megerősítette: a két nemzet közti kulturális kapcsolatban nélkülözhetetlen és példás szerepet tölt be a magyar műholdas csatorna vezetője. Irányítása alatt a Duna Televízió rendszeresen és kimagasló szinten tájékoztatja a világ magyarságát az olasz kultúráról, a komoly- és könnyűzenei eseményekről, a filmvilágról, a gasztronómiáról, az egyes olasz tájegységekről, az itáliai történelem és művelődéstörténet legizgalmasabb oldalairól. Méltatta Cselényi szerepét, közreműködését a Quasimodo költészeti versenyben és az intézet sok más rendezvényében.
Átadása: 2008. február 26., Budapest
ELISMERŐ OKLEVÉL
A Szlovén Köztársaság Nagykövetsége nevében Ladislav Lipic nagykövet a Magyarország és Szlovénia közötti kulturális kapcsolatok fejlesztésében való kiváló együttműködésért Cselényi László elnök úrnak elismerő oklevelet adományozott.
Átadása: 2008. június 24., Budapest
ÁRPÁD PAJZS OKLEVÉL
A Holdvilágárok Alapítvány kuratóriuma nevében Horváth Frigyes elnök és Szörényi Levente alapító adta át az oklevelet, mellyel elismeri Cselényi László filmrendező „…hivatásbéli és emberi életútját, nemzetünkhöz való – fennhéjázás nélküli – ragaszkodását. Kinyilvánítja, hogy az Árpád pajzs tulajdonosa jelképes védettség alatt áll a nemzet fennmaradásáért vívott küzdelmében.”
Átadása: 2008. július 5., Kaposmérő
KARLOVY VARY NEMZETKÖZI FILM FESZTIVÁL - 2008
Nemes Gyula Letűnt világ c. dokumentumfilmje Kristály Glóbuszt kapott a legjobb rövid
dokumentumfilm - kategóriában.
EUTELSAT-HOT BIRD 2008
Duplázott a Duna Televízió: 2006-os elismerése mellé idén is megnyerte az Eutelsat-Hot Bird műholdas televíziós verseny Közönségdíját. A nemzetközi hírű intézményt hűséges nézői ismét bizalmukkal tüntették ki, hiszen a több mint másfél évtizede a nemzet szolgálatában ténykedő televízió kapta a legtöbb nézői voksot 17 európai ország közel 140 tévé-csatornája közül. Az európai műholdas televíziók Velencében megrendezett ünnepélyes díjkiosztó gáláján a Duna Televízió nevében az elismerést Cselényi László, a közszolgálati csatorna elnöke vette át.
Átadása: 2008. november 14., Velence
SZERVÁTIUSZ JENŐ-DÍJ
Kalocsi Andreának és a Duna Televízió Kulturális Műsorok Főszerkesztőségének Szervátiusz Jenő-díjat adományozott Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész.
Átadása: 2008. november 17., Budapest
JUNIOR PRIMA PRIMISSIMA DÍJj
November 20-án, csütörtökön a Művészetek Palotájában tartott ünnepségen vehette át a Junior Prima Díjat „Magyar sajtó” kategóriában Morvai Noémi, a Duna Televízió népszerű műsorvezetője.
Átadása: 2008. november 20., Budapest
PRO CULTURA HUNGARO-RUSSICA DÍJAT
Az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért és a Ruszisztikai Központ által tavaly alapított Ruszisztikai díjakat november 30-án adta át az alapítvány kuratóriuma az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A fődíjat, a Pro Cultura Hungaro-Russica Díjat idén a Duna Tv Filmszerkesztőségének nyújtotta át Szvák Gyula, a kuratórium elnöke "az orosz filmkultúra kiemelkedő alkotásainak és klasszikus értékeinek autentikus közvetítéséért".
Átadása: 2008. november 30., Budapest
„AZ AZERBAJDZSÁNI-MAGYAR KAPCSOLATOK ELMÉLYÍTÉSÉBEN SZERZETT ÉRDEMEIÉRT” KITÜNTETÉS
Az Azerbajdzsáni Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége újonnan létrehozott díját elsőként Cselényi László, a Duna Televízió elnöke vehette át december 3-án, szerdán.
Átadása: 2008. december 3., Budapest
PRIMA DÍJ
December 5-én, a Művészetek Palotájában tartott Prima Primissima díjátadó ünnepségen vehette át a Prima Díjat „Magyar sajtó” kategóriában Cselényi László, a Duna Televízió elnöke.
Átadása: 2008. december 5., Budapest
ERASMUS EUROMEDIA AWARDS 2008 EMBLÉMÁJA
A Duna Televízió Kikötő – Kultúránk a Világban c. ajánlóműsora Erasmus Emblémát kapott Bécsben, az Erasmus EuroMedia Awards 2008. elnevezésű nemzetközi versenyen. Az Emblémát a tartalom és forma harmonikus kivitelezéséért, valamint a tömör, dinamikus ismeretterjesztésért kapta a produkció.
BÁNFFY MIKLÓS-DÍJ
A Magyar Sajtó napján az egyik legrangosabb szakmai díjat Sarkadi Béla vehette át Hiller István oktatási és kulturális minisztertől. 2008. március 14.
KATASZTRÓFAVÉDELMI EMLÉKÉREM
Katasztrófavédelmi emlékérem elismerésben részesítette dr. Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi főigazgató dr. Sarkadi Bélát a Duna Televízió Híradójának felelős szerkesztőjét. 2008. március 15.
2009
AZ ÉV SZAKÚJSÁGÍRÓJA
A rangos elismerést február 26-án a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban adták át a Gazdakör Szerkesztőségének.
Szakmai elismerésben részesült a Gazdakör szerkesztősége az idei Mezőgazdasági Könyvhónap alkalmából, a Duna Televízió egyik legrégebbi saját gyártású műsorának alkotói az Év szakújságírója címet nyerték el. Az adományozók a kollektíva másfél évtizedes munkáját ismerték el a kitüntetéssel.
A rangos elismerést február 26-án a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban adták át a Gazdakör Szerkesztőségének. A díjazottak: Dr. Gyulai György szerkesztőségvezető, Dimény Zolán, Gellér Rózsa, Kontra Mária, Szegezdy János és Sági Ágnes szerkesztők.
Átadása: 2009. február 26., Budapest
LÓNYAI MENYHÉRT DÍSZÉREM
Negyedszer adták át a Szabad Sajtó-díjakat a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban, ahol híradónk munkáját is elismerték. A Vám- és Pénzügyőrség is díjazta a Híradót, amely az elmúlt évben is rendszeresen beszámolt a szervezet tevékenységéről. Sarkadi Béla felelős szerkesztő Lónyai Menyhért díszérmet vehetett át Nagy János altábornagytól, a Vám-és Pénzügyőrség országos parancsnokától.
2009. március 14.
PETŐFI-DÍJ
Az országos rendőrfőkapitány a bűnmegelőzés, illetve gyermek- és ifjúságvédelem területén nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként a 2009. március 15-i ünnepség keretében Petőfi-díj kitüntetésben részesítette Sarkadi Bélát, a Duna TV Híradó felelős szerkesztőjét.
Átadás: 2009. március 15.
1956-OS EMLÉKSERLEG
Március 25-én, szerdán délután 14 órakor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében került sor az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség idei kitüntetéseinek kiosztására. A Duna Televízió kiemelt díjat kapott, és elismerésben részesült a közszolgálati adó több munkatársa is.
A Szövetség az idén új kitüntetéssel bővítette a sort: ezentúl minden évben egy 1956-os Szabadságharcos Emlékserleggel jutalmazzák meg azokat a szervezeteket és egyéneket, akik önzetlenül ápolják 1956 eszmei tisztaságát, és életben tartják emlékét.
A Szövetség az első 1956-os Emlékserleggel a Duna Televíziót és elnökét, Cselényi Lászlót tüntette ki, a nemzet megbékélésének, az együvé tartozás békéjének érdekében kifejtett munkásságáért.
Erkölcsi tisztaságáért, tiszteletet érdemlő magatartásáért a Hűség a Hazához Érdemkereszt elismerésben részesült Matula Ágnes, a Nyelvőrző című műsor szerkesztője. Riskó Géza, a sportműsorok főszerkesztője és Szabó Ágnes, a népszerű Kívánságkosár főszerkesztője a Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztjét kapta meg. Katona Erika kabinetfőnököt az 56-os Magyar Szabadságharc Lovagkeresztjével tüntették ki. Átadása: 2009. március 25., Budapest
KAZINCZY-DÍJ
Mucsányi János, a Duna Televízió szerkesztő-műsorvezetője és két középiskolai pedagógus kapta idén az anyanyelvi műveltség ápolóinak járó Kazinczy-díjat. A jutalmat a középiskolások 44. Kazinczy versenyének záróünnepségén adták át, április 19-én, Győrben.
Az indoklás szerint Mucsányi János beszédmódja mindig természetes, spontán és ott érződik mögötte a beszélgető társ és a hallgató-néző tisztelete. Mucsányi János egyszer már kapott Kazinczy érmet.
Átadása: 2009. április 19., Győr
40. MAGYAR FILMSZEMLE 2009 - a Duna Televízió közreműködésével készült díjnyertes filmek.
Szekeres Csaba: Nexus (tudományos-ismeretterjesztő film kategória - Kollányi Ágoston rendezői díj)
Bálint Ibolya Apró örömök (dokumentumfilm kategória - elismerő oklevél)
Somogyvári Gergő és Feszt Judit: Csempelevél (dokumentumfilm kategória - megosztott fődíj, megosztott legjobb operatőri díj)
SZENT GYÖRGY LOVAGREND NAGYCSILLAGA
Április 26-án, vasárnap a Hadtörténeti Múzeumban a Nemzetközi Szent György Lovagrend kiosztotta idei kitüntetéseit, és felavatta az új lovagokat. Többek között Cselényi Lászlót, a Duna Televízió elnökét is kitüntették.
A Szent György lovagrendet 1326-ban alapította 50 magyar lovag, Károly Róbert jóváhagyásával.
"A mai politikai helyzetben, erkölcsi, tudati válságban rendkívül fontos az ország igazi történelmének, erkölcsi tartásának védése" - mondta Balla Miklós, a Nemzetközi Szent György Lovagrend nagypriorja.
Hajdan a lovagok hősi tetteket vittek végbe, ma a karitatív munkára, a tudomány és a kultúra támogatására helyezik a hangsúlyt, és figyelnek a határon túli magyarokra is.Mint minden évben, most is új lovagokkal bővült a lovagrend.
A ceremónián Cselényi László elnök a magyar és egyetemes kultúra közvetítéséért, a Duna Televízió vezetésében kifejtett munkája elismeréseként a Nemzetközi Szent György Lovagrend Nagycsillag kitüntetését vehette át. Átadása: 2009. április 27., Budapest
EX LIBRIS DÍJ
A Duna Televízió az első olyan műhely, amely megkapta ezt az elismerést, amelyben tíz éven keresztül évente negyven közösség részesülhet. Bár a Térkép szerkesztősége veszi át, de az egész intézménynek szól- mondta Gubcsi Lajos a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke.
-Annak az egyértelmű elkötelezettségnek szól, ahogyan a Duna Televízió a magyar kultúrkincset megőrzi, felfedezi és átadja nekünk, nézőknek. Az Ex Libris díjat az egész világon azok a közösségek nyerhetik el, amelyek a azon fáradoznak, hogy megőrizzék a magyar kultúrát.
A FREUNDESKREIS EUROPA-BERLIN ALAPÍTVÁNY DÍJA
A Freundeskreis Europa-Berlin Alapítvány nevében Werner Fhurmann elnök kitüntetéssel fejezte ki köszönetét Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió elnökének és a Duna Televízió valamennyi munkatársának munkájáért a Páneurópai Piknik és a határáttörés 20. évfordulója alkalmából. A Freundeskreis Europa-Berlin Alapítvány elnöke elismerését fejezte ki, mert a Nemzet Televíziója rendületlenül fáradozik az európai kultúra megőrzésén és gazdagításán. Munkálkodik az európai népek együttműködésének kiterjesztésén és magas szinten népszerűsíti az Európai Unió filozófiáját és munkáját.
ZÖLD TOLL-DÍJ
Zöld Toll-díjat kapott a Duna Televízió Talpalatnyi zöld című műsora, melyet június 5-én vehettek át a műsor készítői Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a budapesti Természettudományi Múzeumban, ahol a Környezetvédelmi Világnap alkalmából rendezett ünnepségen a környezetért tevékenykedő szakembereket jutalmazták.
PUSZTASZERI ORSZÁGOS TERMÉSZETFILM FESZTIVÁL - KÜLÖNDÍJ
Szegezdy János kiváló munkája elismeréséül A Gyalog-tenger szigetei című filmért különdíjat kapott.
MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVÉL
A Duna Televízió Kikötő című kulturális magazinját 750. adása alkalmából az Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszteri elismerő oklevéllel tüntette ki.
BÁRCZI GÉZA-EMLÉKÉREM
Aliczky Györgynek, a Duna Televízió montírozójának, aki lelkiismeretes munkájával hozzájárult a Nyelvőrző műsor anyanyelvünk szolgálatát betöltő kimagasló szerepéhez.
ZAJZONI RAB ISTVÁN-DÍJ
A Duna Televízió részére magyarság életében kifejtett kimagasló tevékenységéért, hogy műsoraival hozzájárult a hétfalusi magyar nemzeti közösségünk értékeinek népszerűsítéséhez és nemzetközi megjelenítéséhez. Az elismerést Simkó János, a Hungária Televízió Közalapítvány elnöke és Cselényi László, a Duna Televízió elnöke vette át. Átadás: 2009. szeptember 27.
EUTELSAT-HOT BIRD 2009
Egyedülálló sikert mondhat a magáénak a Duna Televízió: a nézők szavazatainak köszönhetően harmadszorra is megnyerte az Eutelsat-Hot Bird műholdas televíziós verseny Közönségdíját. Az egyik legrangosabb televíziós kitüntetést, a Hot Bird- díjat Cselényi László, a Duna Televízió elnöke vette át a Velencében tartott díjátadó gálán. Átadása: 2009. november 20., Velence
MAGYAR LAJOS DÍJ
A Péchy Blanka színművésznő által alapított Magyar Lajos-díjat kapott Matula Ágnes a Duna Televízió műsorvezető-szerkesztője. A díjakat a kuratórium elnöke, dr. Bencédy József nyelvész adta át a Magyar Szabadalmi Hivatal Kamaratermében. Átadás: 2009. november 24., Budapest
A KLAUZÁL LIONS KLUB MÉDIADÍJA
Az idén 20 éves jubileumát ünneplő Klauzál Lions Klub a Duna Televízió elnökének, Cselényi Lászlónak ítélte oda a médiadíját, amelyet a szervezet jótékonysági bálján adtak át, Katalin napon ünnepélyes keretek között.
Radnainé Dr. Fogarasi Katalintól a Klauzál Lions Klub elnök indoklásában kifejtette: „A Klauzál Lions Klub 20 éves jubileumára tekintettel elhatározta, hogy alapít egy díjat, amivel megköszöni klubunk állandó támogatóinak tevékenységét. Egy karitatív szervezet megismertetésében, eredményei kommunikálásában, a jótékonyságban nagyon fontos a média segítsége, a Duna Televízióra pedig mindig számíthatott a Klauzál Lions Klub. A Duna Televízió az a médium, amely minden jószolgálati eseményünkön ott van, és hírt ad róla. Ezt a jelenlétet köszöntük meg díjunkkal Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió elnökének. A Klauzál Lions Klub médiadíját Kiss György Munkácsy díjas művész készítette felkérésünkre, aki 2009-ben a Világ Legszebb Érmét készítette.” Átadás: 2009. november 25.
JULIANUS DÍJ
a csíkszeredai Julianus Alapítványtól Julianus díjat kapott Csáky Zoltán a Duna Televízió munkatársa. Beder Tibor, a Julianus Alapítvány elnökének téjékoztatása szerint a Kuratórium azoknak a személyeknek fejezte ki ilyen módon az elismerést, akik a megítélésük szerint bárhol a világban a határon kívül rekedt magyarok ügyében a legtöbbet cselekedtek önzetlenül, vagy nemzeti-erkölcsi magatartásuk példamutató. Átadás: 2009. december 6., Csíkszereda
SPORTCSILLAGOK KFT. KÜLÖNDÍJA
A Sportcsillagok Gálaestjén a Sportcsillagok Kft. különdíjban részesítette a Duna Televíziót. Az elismerést Cselényi László elnök vette át. Átadás: 2009. december 17., Budapest
2010
BENE MERITO KITÜNTETÉS
2010. január 11-én a budapesti Lengyel Nagykövetség épületében tartott ünnepségen vehette át Cselényi László, a Duna Televízió elnöke és Pörös Géza, a közszolgálati adó művészeti igazgatója a Lengyel Köztársaság külügyminisztere, Radoslaw Sikorski által adományozott Bene Merito kitüntetést. Radoslaw Sikorski ezzel a díjjal kívánta elismerni a magyar média két jeles képviselőjének a lengyel kultúra terjesztéséért tett fáradozásait. Az utóbbi másfél évtizedben a Duna Televízió mutatta be a legtöbb lengyel játék- és dokumentumfilmet, nyomon követve egyúttal a lengyel filmgyártás átalakulását, az új műhelyek és a nemzetközi rangot szerzett pályakezdők megjelenését, az évente megrendezett Gdyniai Filmfesztivál eredményeit.
[a lap tetejére]