Amikor 1987-ben bemutatták a Titkos világ című kémfilmet, még senki nem tudta, hogy két évvel később véget ér a világnak az a megosztottsága, amit hidegháborúként szoktak emlegetni.

Az a korszak volt ez, amikor az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió jelentették a két pólust, és az érdekköreikbe tartozó országoknak nem volt más választásuk, mint saját érdekükben támogatást nyújtani a baráti nagyhatalomnak.

Így volt ez a hajdani világbirodalom központjában, Angliában is, ahol aligha volt elképzelhető annál kínosabb eset, mint amikor a titkosszolgálat egyik fontos belső emberéről kiderült, hogy a kezdetek óta szovjet kém. A valós történethez hasonló zajlik a Titkos világ cselekményének hátterében.

A brit titkosszolgálatnál áll a bál, senki nem tudja, mekkora földindulást indít el a botrány, és hány fej fog a porba hullani. Mindenesetre annyi biztos, hogy a testületnél vannak fontosabb és vannak feláldozható fejek. A történet főszereplője, Frank Jones, akit az angol mozi élő legendája, Michael Caine alakít, eleinte kívülállóként jelenik meg, mint egykori kém, és egyáltalán nem sajnálja, hogy szürke irodabútor-kereskedőként telnek mindennapjai. Amikor meglátogatja fiát, aki orosz tolmácsként dolgozik a titkosszolgálatnak, még nem sejti, hogy hamarosan ismét a tettek mezejére kell lépnie.

Vissza kell térnie abba a titkos világba, ami a megtévesztően hétköznapi felszín alatt rejtőzik, a kémek, az árulók és a gyilkosok világába. Frank Jones olyan információk birtokába jut, amelyek alapjaiban rengethetik meg a brit titkosszolgálat, sőt a teljes angol-amerikai viszony jövőjét. Milyen döntési lehetősége van ebben a helyzetben, amikor az igazságot senki nem akarja megtudni?

A film rendezője, Simon Langton pályája során főként tévéfilmeket készített, legnagyobb sikerű munkája a Büszkeség és balítélet című filmsorozat volt.