1994
EZÜST KENTAUR DÍJ
A „Variációk egy színészre” című filmért kapta Geréb Anna rendező – Szentpétervári Filmfesztivál. 1994. június
A VÁM- ÉS PÉNZÜGYŐRSÉGÉRT ÉREM ARANY FOKOZATA
A Magyar Sajtó Napján Sarkadi Béla, a Duna TV Híradó felelős szerkesztője kapta a VPOP-nál adható legmagasabb kitüntetést. Átadta: Arnold Mihály altábornagy a VPOP Országos Parancsnoka (1994. március 15.)
A BIZTONSÁGOS ÉS NYITOTT HATÁROKÉRT ARANY EMLÉKPLAKETT
A Határőrség Napján Sarkadi Bélának, a Duna TV Híradó felelős szerkesztőjének Nováky Balázs határőr altábornagy, a Határőrség országos parancsnoka adta át a Határőrségtől civileknek adományozható legmagasabb kitüntetést. (1994. június 26.)
1995
BÜNTETÉS-VÉGREHJTÁSI SZOLGÁLATÉRT ÉREM EZÜST FOKOZATA
A Magyar Sajtó Napján Sarkadi Bélának adta át Dr. Tari Ferenc altábornagy, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoka. (1995. március 15.)
SZENT LÁSZLÓ EMLÉKÉREM
A Határőrség Napja alkalmából Sarkadi Bélának adta át Nováky Balázs altábornagy a Határőrség Országos Parancsnoka (1995. június 27.)
CSABA VON FERENCZY DÍJ
A „Ferenczy Média” díja a média azon szakembereinek és intézményeinek, amelyek munkásságukkal segítik „egymás jobb megértését”. 1995. november
MÁRTON ÁRON EMLÉKÉREM
A Duna Televízió Közép-Európai Magazinja kapta kiemelkedő munkájáért, a Kárpát-medence magyarságának sokoldalú tájékoztatásáért. 1995. december
KISEBBSÉGEKÉRT DÍJ
Az anyanemzet és a határon túl élő magyarság közötti, történelmi jelentőségű híd-szerep elismeréseként adományozta a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke. 1995. december
1996
MÉDIA-DÍJ
A Duna Televízió Híradója kapta a Magyar Vöröskereszt eszmeiségét, humanitárius programját kiemelkedő színvonalon megjelenítő tevékenységéért. Adományozta a Magyar Vöröskereszt. 1996.
RENDEZŐI DÍJ
„A KGB alkonya” című filmért Tóth Tamás rendező kapta a Magyar Filmszemle dokumentumfilm kategóriájában. 1996. február
ARANY PÁLMA DÍJ
A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Rövidfilm kategóriájában a „Szél” című filmért Iványi Marcell rendező kapta (Duna Műhely). 1996. május
BOCSKAI- DÍJ
„Az összmagyarságért, különösen az erdélyi magyarságért folytatott áldozatos tevékenységéért” adományozta a Duna Televíziónak a Bocskai Szövetség, Nagyvárad. 1996. június
ARANY ANTENNA NEMZETKÖZI TV FESZTIVÁL
D KATEGÓRIA I. DÍJ
A „Csukott szemmel Mozart fényében” című műsorért Bartalus Ilona kapta.
MAGYAR ÖRÖKSÉG
A Magyarországért Alapítvány által létrehozott díj, melyet évente kétszer ítélnek oda az összmagyarság ügyét kiemelkedő színvonalon szolgáló személyeknek és intézményeknek. Adományozta a Magyar Örökség Bíráló Bizottság. 1996. szeptember
EURÓPAI EUROSOLAR-DÍJ
A pótolható környezetbarát erőforrások népszerűsítéséért adományozta az Európai Napenergia Társaság. 1996. december
1997
KÖRNYEZETÜNKÉRT DÍJ
A Duna Televízió „Talpalatnyi Zöld” című műsorának adományozta a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. 1997. július
1999
EURÓPA DÍJ
Cselényi Lászlónak a Minoritates Mundi sorozatáért adományozta az Európai Újságírók Szövetsége. 1999.
„A LENGYEL KULTÚRÁÉRT SZERZETT ÉRDEMEIRT” KITÜNTETÉS
1999. január 19-én a Lengyel Köztársaság kulturális minisztere Pörös Gézát „A lengyel kultúráért szerzett érdemeiért” kitüntetésben részesítette /Zasluzony dla kultúra Polskie/.
CAMERA DÍJ
A legjobbnak ítélt kulturális televízió. Adományozó: UNESCO. 1999. szeptember
2000
MAGYAR FILMSZEMLE ELSŐFILMES DÍJ
Mundruczó Kornél „Nincsen nekem vágyam semmi” című alkotásáért kapta. 2000.
MAGYAR FILMSZEMLE RENDEZŐI DÍJ
Szekeres Csaba „Rom és virág” című alkotása nyerte. 2000.
KODAK-DÍJ, „VISION DU REÉL” NEMZETKÖZI DOKUMENTUMFILM FESZTIVÁL
Makó Andrea rendező kapta A Jánó testvérek című dokumentumfilm rendezéséért.
KAZINCZY-DÍJ
Matula Ágnesnek, a Duna Televízió szerkesztőjének példamutatóan szép magyar beszédéért.
KAMERA HUNGÁRIA TELEVÍZIÓS MŰSORFESZTIVÁL
A legjobb kulturális műsor:
Vizi Mária: Költők társaságában
Millenniumi különdíj:
Petrovics Eszter: Bartók Béla Kárpát-medencéje
A legjobb szerkesztő:
Petrovics Eszter: Mégis valóra váltak Kodály álmai?
A legjobb televíziós személyiség:
Szabó Dénes – Mégis valóra váltak Kodály álmai?
2001
AZ ÉV LEGJOBB FIATAL DOKUMENTUMFILMESE
Makó Andrea az év legjobb fiatal dokumentumfilmese-díjban, a MÚOSZ film- és tévékritikusok szakosztálya és az AGFA különdíjában részesült kimagasló munkája elismeréséül, A Jánó testvérek című film rendezéséért.
AZ ÉV PRODUCERE DÍJ
Durst György, a Duna Műhely vezetője kapta. 2001.
PRO EGALITATE
A Gyöngyösi Roma Kisebbségi Önkormányzat PRO EGALITATE díjban részesítette a Duna Televízió kollektíváját 2001. május 4-én. „A Duna Televízió páratlan riportjai révén nyújt tájékoztatást a roma közélet eseményeiről. A televízió munkatársai által készített tudósítások, riportok és dokumentumfilmek hűen mutatják be arcunkat, nézeteinket, véleményünket saját magunk és az ország sorsáról.”
FELLINI-DÍJ
Macskássy Kati: „Igaz, ami igaz…” című dokumentumfilmjéért adományozta az UNESCO. 2001
KAMERA HUNGÁRIA 2001 TELEVÍZIÓS MŰSOROK FESZTIVÁLJA
A tematikus, ismeretterjesztő magazin kategóriában az ISTEN KEZÉBEN című műsor Fesztivál Díjban részesült
KAMERA HUNGÁRIA TELEVÍZIÓS MŰSORFESZTIVÁL – 2001
A legjobb riport, interjú:
Major Eszter - Sára Balázs: Eötvös Péter
TUDOMÁNYOS FILMSZEMLE, SZOLNOK
1. díj:
Monostori Károly: Belső világunk - Freund Tamás
Oklevél:
Takács Olga - Bakos Katalin: 200 milliárd idegsejt - Hámori József
2002
ARANY PÁLMA-DÍJ
A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Rövidfilm kategóriájában Mészáros Péter: „Eső után” című filmjét díjazta a zsűri, melynek producere Durst György volt. 2002
III. MAGYAR ÖKUMENIKUS FILMSZEMLE - 2002
Fabiny Tamás szerkesztő és Hevér Zoltán rendező a „Száz éve született Ordas Lajos evangélikus püspök” című, és Barlay Tamás szerkesztő-rendező „Iskola a Gyimesekben” című produkciója kapott oklevelet.
TÍZÉVES JUBILEUMI DÍJAK
2002. december 18-án a Duna Televízió fennállásának tizedik évfordulója alkalmából az intézményért hozott áldozatos munka elismeréseként Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke:
- Sára Sándornak, a Duna Televízió korábbi elnökének a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét csillaggal,
- Hanák Gábor történész-rendezőnek és Lugossy László filmrendezőnek - korábbi alelnököknek - a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét,
- Dr. Szekeres Lászlónak gazdasági alelnöknek a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét,
- Deák Edit osztályvezetőnek és Kovács László gyártási igazgatóhelyettesnek a Magyar Köztársaság Érdemrend arany érdemkeresztjét adományozta.
NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI FILMSZEMLE DOKUMENTUM KATEGÓRIÁJÁNAK I. DÍJA
A Duna Televízió Tálentum – Schéner Mihály c. portréfilmjének ítélték a Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle Dokumentum Kategória I. díját.
Szerkesztő: Mucsányi János
Gyártásvezető: Aranyosi Éva
Operatőr: Czétényi Csilla
Rendező: Pacskovszky József
III. díj:
Takács Olga - Rudas Gábor: Istállófiú a Pegazuson - Zórád Ernő
ISMERETTERJESZTŐ FILMEK SZEMLÉJE, MISKOLC
Fődíj:
Keserű Judit: A szivárványtáncos - In memoriam Balogh Béla
Különdíj:
Orha Zoltán: Az égbolt apostola – Dr. Kulin György
2003
KATASZTRÓFAVÉDELMI EMLÉKÉREM
A Katasztrófacsökkentési Világnapon Sarkadi Bélának, a Duna Televízió munkatársának adta át Tatár Attila tűzoltó vezérőrnagy, főigazgató, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (2003. október 8.)34. MAGYAR FILMSZEMLE
Dokumentum-ismeretterjesztő filmek:
Janisch Attila „Bozsik Yvette” című alkotásával nyerte a legjobb rendezőnek járó díjat.
Kísérleti és kisjátékfilmek:
Komár István: „Pillangó”
Nagyjátékfilmek:
Gothár Péter: „Magyar szépség” – fődíj.
Dyga Zsombor: „Tesó” – legjobb fiatal forgatókönyvíró.
Grunwalsky Ferenc: „Táncalak” – rendezői látvány díja. 2003.
KAMERA HUNGÁRIA TELEVÍZIÓ MŰSOROK FESZTIVÁLJA - 2003.
Dokumentum-műsor kategória:
Keserű Judit, szerkesztő-rendező: „Pásurj – Lépések”
Riport, interjú, stúdióbeszélgetés kategória:
Xantus Gábor, szerkesztő-rendező: „Ruhapista – a kolozsvári világpolgár”
Televíziós sorozat, önálló dramatikus mű kategória:
Durst György, producer: „Tesó” (ugyanennél az alkotásnál: Elek Ferenc főszereplő alkotói díjat kapott)
Rendezői díj:
Czigány Zoltán rendezőtől a „Bartók Béla: Cantata Profana”, amelynek szerkesztője Kelemen Magda.
BUKARESTI DA KINO NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL
Komár István a „Pillangó” című munkájáért kapott díjat rövidfilm kategóriában. 2003.
RETINA 2003 FESZTIVÁL, SZIGETVÁR
Makó Andrea „Esztena”-ja lett a legjobb film. 2003.
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG MÉDIA DÍJA
A Duna Televíziónak. 2003.
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE
Lehoczky László szerkesztő-rendezőnek. 2003.
MINISZTERELNÖKI HIVATAL KORMÁNYZATI KOMMUNIKÁCIÓS KÖZPONTJÁNAK ELISMERŐ OKLEVELE
Maitz Gábornak. 2003
TUDOMÁNYOS FILMSZEMLE, SZOLNOK
Különdíj: Takács Olga – Bakos Katalin: Roska Tamás
Oklevél:Szederkényi Júlia: A Gresham
2004
NIVÓDÍJ
A Katasztrófacsökkentési világnapon Sarkadi Béla, a Duna Televízió felelős szerkesztője kapta a sajtónívódíjat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság legmagasabb sajtókitüntetését. (2004. október 13.)
A 35. MAGYAR FILMSZEMLE DÍJAI - 2004
A játékfilm kategóriában a zsűri a fődíjat ebben az évben a „Másnap” című filmnek ítélte, egy belső időutazás rendkívüli erejű és igényes megformálásáért.
A rendezői díjat megosztva ítélte meg a zsűri Böszörményi Zsuzsa a „Mélyen őrzött titkok” című filmért, amely egy hiteles emberi történet megrendítő megfogalmazása.
A rendezői látvány-díjat a „József és testvérei” című film rendezője, Jeles András kapta, irodalmi és képi megformálásának eredetiségéért és igényességéért.
Az operatőri díjat kapta Medvigy Gábor, a „Másnap” című film szuggesztív képi megoldásaiért.
Produceri fődíjat a zsűri Durst György producernek ítélte.
A legjobb női főszereplő díját Bagaméri Eszter veheti át a „Mélyen őrzött titkok” című filmben nyújtott teljesítményéért.
A legjobb férfi főszereplő díját Gáspár Tibor nyerte el, a „Másnap” című filmben nyújtott alakításáért.
A zsűri a legjobb női epizódszereplő díját a „Másnap” című filmben nyújtott alakításokért Lázár Katinak ítélte.
A legjobb férfi epizódszereplő ebben az évben a zsűri ítélete szerint Nagy Ervin, a „Mélyen őrzött titkok” című filmben nyújtott alakításáért.
A dokumentumfilm kategóriában az operatőri díjat nyert el „Az Aranykalyiba – egy év Karácsony Emilkével a gyimesi Hidegségben” című film érzékeny megkomponálásáért Bálint Arthur.
Az ismeretterjesztő kategóriába nevezett filmek közül a zsűri – a filmes művészi eszközök imponálóan magabiztos kezeléséért – díjat ítélt a „Gresham” című filmnek, melynek rendezője Szederkényi Júlia, operatőre Horváth Adrienne.
PRÍMA-DÍJ - 2004
az elektronikus médiumok kategóriájában kapta a Duna Televízió teljes kollektívája.
IV. Magyar Ökumenikus Filmszemle - PRIZMA - 2004
A fődíjat Mátis Lilla: Láng Edit, a híd szerepében című dokumentumfilmje nyerte.
2005
KAMERA HUNGÁRIA TELEVÍZIÓS MŰSORFESZTIVÁL - 2005
Alkotói díj:
Beck György, operatőr: Gencsi mese, Dunatáj Alapítvány
Tölgyesi Ágnes, rendező-szerkesztő: Saját népem hasznára... I-II.
Fénylő szavak című műsor stábja:
szerkesztő: Katona Zsuzsa, operatúr: Reich László,
rendező: Mérei Anna, Katona Zsuzsa
Alkotói különdíj
Gencsi mese: Dunatáj Alapítvány (rendező: Mógor Agnes)
Dokumentumfilm
Rémálmok nyomában - Braham portré – Dunatáj Alapítvány – Duna Televízió
rendező: Fischer István
operatőr: Mohi Sándor
vágó: Szalay Péter
Tematikus magazin, tematikus műsor, sorozat
Madarat tolláról – A Nagy Sárréten (Flóra Film)
rendező: Kocsis Tibor
szerkesztő: Ákos Péter
operatőr: Kocsis Tibor, Széll Antal
Dramaturgiai művek
Sosem volt Cigányország - Madarakból lettünk
Macskássy Kati író, szerkesztő, rendező
operatőr: Bacsó Zoltán, Szabó Gábor
Kísérlet, újítás
Tarka képzelet – Moulin de la Galette – Renoir álmai (Cinema Film Rt.)
rendező: Groó Dianna,
operatőr: Szobrász András
36. MAGYAR FILMSZEMLE DÍJAI - 2005
A dokumentumfilm fődíja: Kocsis Tibor (Új Eldorádó)
Elsőfilm fődíj: Szekeres Csaba: Kinder Garden
ARACS-FŐNIX DÍJ - 2005
A tízesztendős Duna Televíziónak ítélték oda a legrangosabb délvidéki magyar civil szervezet elismerését, az Aracs-Főnix-díjat.
HŰSÉG A HAZÁNAK EMLÉKÉREM
Hűség a hazának emlékérmet a Duna Televízió elnökének Cselényi Lászlónak ítélték oda.
KÜLÜGYMINISZTÉRIUM NÍVÓDÍJA
A Külügyminisztérium nívódíját 11. alkalommal adták át. A kitüntetésben négyen részesültek köztük a Duna Televízió csapata is.
ARANYALMA DÍJ - 2005
Cselényi László, a Duna TV elnöke, „a konszenzus televíziójának megteremtéséért, illetve az új, Autonómia nevű csatorna közeljövőbeli elindításáért.
2006
I. OSZTÁLYÚ HONVÉDELEMÉRT KITÜNTETŐ CÍM
A Magyar Sajtó Napján I. osztályú honvédelemért kitüntető címet vehetett át Sarkadi Béla, a Duna Televízió Híradójának felelős szerkesztője a honvédelem érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. (2006. március 15.)GRÓF SZÉCHENYI ÖDÖN EMLÉKPLAKETT
A Magyar Sajtó Napján Sarkadi Béla, a Duna TV Híradó felelős szerkesztőjének lelkiismeretes, segítőkész, sajtószakmai szempontból maximálisan korrekt és igényes munkáját, a Fővárosi Tűzoltó-parancsokság megalapítójáról, gróf Széchenyi Ödönről elnevezett emlékplakett adományozásával ismerte el. (2006. március 13.)KAMERA HUNGÁRIA TELEVÍZIÓS MŰSORFESZTIVÁL - 2006
Fesztiváldíj:
-Dokumentumfilm-műsor kategóriában:
Székelyföldi szolgasorsok (rendező: Moharos Attila)
- Dramatikus művek kategóriában:
Ecseri tekercsek (rendező: Czigány Zoltán)
- Kísérleti, újítás kategóriában:
Álomturné (szerkesztő: Gáspár Judit, rendező: Szekeres Csaba)
Alkotói díj:
- Operatőr : Bálint Arthur (Csigavár, rendező: Zsigmond Dezső)
KATASZTRÓFAVÉDELMI EMLÉKÉREM;
Sarkadi Bélának Dr. Tatár Attila tűzoltó altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatója adta át .(2006. október 8.)A MAGYAR SAJTÓ NAPJA - 2006
I. osztályú honvédelemért kitüntető címet vehetett át Sarkadi Béla, a Duna Televízió Híradójának felelős szerkesztője a honvédelem érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ARANY ÉRDEMKERESZT - 2006
Faller Istvánnak, a Kívánságkosár producerének
A MAGYAR SAJTÓ NAPJA – 2006.
I. osztályú honvédelemért kitüntető címet vehetett át Sarkadi Béla, a Duna Televízió Híradójának felelős szerkesztője a honvédelem érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.
Orosházi Határőr Igazgatóság elismerése – Rosta Tibor, a Duna Televízió regionális tudósítója
37. Magyar Filmszemle – A Duna Televízió közreműködésével készült díjazott filmek
- Pálfi György: TAXIDERMIA - Nagyjátékfilm – fődíj; Legjobb női epizódszerep Gene; Moskowitz-díj; Diákzsűri - Zöld Holló fődíj
- Madarász István: Előbb-utóbb - Kisjátékfilm – fődíj
- Bálint Arthúr: Ikrek - Dokumentumfilm – fődíj; Operatőri díj – Dokumentumfilmes zsűri
- Bálint Arthúr: Józsi nővér és a sárga bicikli (Zsigmond Dezső) - Operatőri díj – Dokumentumfilmes zsűri
- Szemző Tibor: Az élet vendég – Csoma-legendárium - Diákzsűri – zenei – díj; Rendezői látvány – díj; Aranymikrofon – díj
- Szemző Tibor: Egyetleneim (Nemes Gyula) -Legjobb női alakítás díja – ( Tóth Orsi )
- Yale Strom: Egy ember Munkácsról – Jávori Ferenc portré - elismerő oklevél - Dokumentumfilmes zsűri
- Török Ferenc: Csodálatos vadállatok - elismerő oklevél – Kísérleti – kisjátékfilmes zsűri
- Török Ferenc: József és testvérei - Magyar Filmplakát 2005. kiállítás és verseny, 2006. az év plakátja közönség szavazatai alapján
MEDIAWAVE ’2006
Zsigmond Dezső: Csigavár; a zsűri különdíja
Madarász István: Előbb – utóbb; KODAK Magyarország különdíja
PRIZMA FESZTIVÁL – 2006
Rendezői díjat Gáspár Judit és Szekeres Csaba Álomturné című filmjük nyerte.
Az álomturné elnyerte az: Aranyszem Operatőri díjat, a Hégető Honorka díjat, valamint elnyerte a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál kísérlet/újítás kategóriájának fődíját.
Lengyel Külügyminiszteri Oklevél a Duna Televíziónak
2006. szeptember 26-án az egyik legrangosabb lengyel kulturális díjat, a Miniszteri Oklevelet vehette át a Duna Televízió elnöke, Cselényi László Varsóban. Az egyik legrangosabb lengyel kulturális díj a Duna Televíziónak. „A lengyel kultúra iránt érdeklődők számára Magyarországon, Romániában, Szlovákiában, valamint az egykori Jugoszlávia utódállamaiban a Duna Televízió jelenti a legfőbb információs forrást”.
MILÁNÓI FILMFESZTIVÁL
A legjobb rövidfilm díjával tüntették ki a Before Dawn című alkotást. A film rendezője, Kenyeres Bálint személyesen vette át az elismerést a díjátadó ünnepségen.
SYRACUSE-I NEMZETKÖZI FILM ÉS VIDEÓ FESZTIVÁL
A New York állambeli Syracuse-ban megrendezett fesztiválon Kenyeres Bálint: Before Dawn c. alkotása bizonyult a legjobb rövidfilmnek.
III. FILM-DOK FESZTIVÁL
(Magyar-Román Dokumentumfilm Fesztivál – Csíkszereda)
Zsigmond Dezső: Józsi nővér és a sárga bicikli (fődíj)
Czigány Zoltán: Ecseri tekercsek (a zsűri különdíja)
Bálint Arthur: Ikrek (a diákzsűri különdíja)
SHORT SHORTS FESZTIVÁL
Tokiói filmfesztivál fődíját nyerte el Kenyeres Bálint: Before Dawn c. kisjátékfilmje (Duna Műhely – Inforg Stúdió koprodukció). A japán fővárosból induló utazó fesztivál Szingapúron át Los Angeles-ig számos helyszínen mutatja be rövidfilm programját, melyet a világ legjobb alkotásaiból válogatott össze.
Zsigmond Dezső: Józsi nővér és a sárga bicikli (fődíj) Czigány Zoltán: Ecseri tekercsek (a zsűri különdíj Bálint Arthur: Ikrek (a diákzsűri különdíja Tokiói filmfesztivál fődíját nyerte el Kenyeres Bálint: Before Dawn c. kisjátékfilmje (Duna Műhely – Inforg Stúdió koprodukció). A japán fővárosból induló utazó fesztivál Szingapúron át Los Angeles-ig számos helyszínen mutatja be rövidfilm programját, melyet a világ legjobb alkotásaiból válogatott össze.
VASVÁRI PÁL-DÍJ – 2006
A körösfői Rákóczi Kultúregylet, a Rákóczi Szövetség kalotaszegi szervezete és a Vasvári Pál Társaság által szervezett Bölcsőtől a Csatatérig elnevezésű ünnepségsorozat keretében ítélik oda a Vasvári Pál-díjakat minden évben azoknak, akik tetteikkel és szellemiségükkel ápolják Vasvári Pál emlékét. Vasvári Pál emléklapot és a Vasvári kopjafa kicsinyített mását Péntek László adta át Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió elnökének.
Eutelsat-Hotbird-díj
A kilencedik alkalommal kiosztott Eutelsat-Hotbird-díj közönségdíját 2006-ban a Duna Televízió nyerte. A műholdas közszolgálati csatorna elismertségét jelzi, hogy 15 ország mintegy 100 tévéadója versengett a díjért.
Az olaszországi Velencében megrendezett ünnepélyes díjkiosztó gálán, szeptember 28-án a Duna Televízió a „Nemzeti Ablak” kategóriában a zsűri elismerő oklevelét is megkapta.
Elismerő kitüntetés - Damaszkusz
A Kelet-Nyugat párbeszédért, az iszlám és keresztény kultúra közvetítéséért a damaszkuszi volt főmufti fia, Dr. Salah Eddin Kuftaro - a Sheik Ahmad Kuftaro iszlám alapítvány főigazgatója elismerő kitüntetésben részesítette Cselényi Lászlót, a Duna Televízió elnökét 2006 októberében.
Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje
A Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki 2006. november 16-án Pörös Gézát, a Duna Televízió alelnökét. A rangos elismerést Joanna Stempińska, Lengyelország budapesti nagykövete adta át.
A kitüntetéssel a lengyel nép háláját fejezte ki azon magyar barátainak, akik több évtizedes munkájukkal hozzájárultak a magyar-lengyel barátság hagyományának ápolásához, és emlékezetben tartásához.
A Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki 2006. november 16-án , a Duna Televízió alelnökét. A rangos elismerést Joanna Stempińska, Lengyelország budapesti nagykövete adta át.A kitüntetéssel a lengyel nép háláját fejezte ki azon magyar barátainak, akik több évtizedes munkájukkal hozzájárultak a magyar-lengyel barátság hagyományának ápolásához, és emlékezetben tartásához.
KISTÉRSÉGI ÉS KISKÖZÖSSÉGI TELEVÍZIÓK VII. SZEMLÉJE
Lakitelken került megrendezésre a szemle, amelyet az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékezetére rendeztek, kategória-díjat ítélt oda a zsűri (Sára Sándor elnökletével) a Szemtanú - Dobrica Ćosić hét napja Budapesten című film alkotócsoportjának. A dokumentumfilm rendezője Kabók Erika, a Duna Televízió munkatársa.
KOLLEKTÍV EMLÉKEZET ÉBRENTARTÓJA DÍJ
A díjat a Hortobágyi Munkatáborokba Hurcoltak Egyesülete alapította. A Duna Televízió elsőként kapta meg a kitüntetést, amelyet azoknak ítél oda a zsűri, akik a legtöbbet tettek a kommunista diktatúra áldozatainak bemutatása érdekében. A díjat Cselényi László, a Duna Televízió elnöke vette át.
MAGYAR NEMZETI BANK MÉDIADÍJA
A médiadíjat azzal a szándékkal alapította a Magyar Nemzeti Bank, hogy elismerje azon újságírók tevékenységét, akik az év során folyamatosan, magas színvonalon és objektíven tájékoztattak a makrogazdaság híreiről, összefüggéseiről, a monetáris politikáról és munkájukkal hozzájárultak a jegybanki átláthatóság növeléséhez. 2006-ban a Duna Televízió gazdasági szerkesztősége is elnyerte e kitüntetést, melyet a főszerkesztő, Serfőző Krisztina vehetett át.
SINKÓ FERENC-DÍJ
A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége 2006-ban Sinkó Ferenc-díjat alapított pályakezdő újságírói tevékenység elismeréséül. A díjat első ízben Erhardt Ágoston szerkesztő, a Duna Televízió vallási szerkesztőségének munkatársa kapta.
EURÓPA FILMDÍJ
Az Európai Filmakadémia 1700 fős tagsága ítélte oda Kenyeres Bálint: Before Dawn c. filmjének.
Bartók Béla Emlékdíj
A Magyar Művészetért Alapítvány 2006. december 5-én Bartók Béla Emlékdíjban részesítette a Duna Televíziót a Szerelmes földrajz, a Világunk és a Vannak vidékek című műsoraiért.
A Magyar Művészetért Alapítvány 2006. december 5-én Bartók Béla Emlékdíjban részesítette a Duna Televíziót a Szerelmes földrajz, a Világunk és a Vannak vidékek című műsoraiért.
AZ IGAZOLT MAGYAR SZABADSÁGHARCOS VILÁGSZÖVETSÉG ELIMERÉSE
A Duna Televíziónak, azért a hírvivő szerepért, amit a Duna Televízió betölt a világ magyarsága életében.
Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség idén kitüntetést adományozott a Duna Televíziónak, azért a hírvivő szerepért, amit betölt a világ magyarsága életében. Az 1956-os Lovagkeresztet Cselényi László, a közszolgálati csatorna elnöke vette át,
Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség Hűség a Hazához Díjat Pomezanski György alelnöknek ítélték oda.
38. MAGYAR FILMSZEMLE 2007 – a Duna Televízió közreműködésével készült díjnyertes filmek:
* Nemes Jeles László: Türelem (kisfilm – fődíj)
* Mészáros Péter: Kythera (regjobb női alakítás díja)
* Mészáros Péter: Kythera (Arany olló-díj Czakó Judit vágónak)
* Maár Gyula: Töredék (legjobb férfi alakítás díja)
* Kamondi Zoltán: Dolina (Legjobb látvány díja)
* Zsigmond Dezső: Élik az életüket (Esélyegyenlőségi díj)
* Igor és Ivan Buharov: Lassú tükör (elismerő oklevél)
– a Duna Televízió közreműködésével készült díjnyertes filmek:* Nemes Jeles László: Türelem (kisfilm – fődíj)* Mészáros Péter: Kythera (regjobb női alakítás díja)* Mészáros Péter: Kythera (Arany olló-díj Czakó Judit vágónak)* Maár Gyula: Töredék (legjobb férfi alakítás díja)* Kamondi Zoltán: Dolina (Legjobb látvány díja)* Zsigmond Dezső: Élik az életüket (Esélyegyenlőségi díj)* Igor és Ivan Buharov: Lassú tükör (elismerő oklevél)
2007
SÓLYOM ÉREM ARANY FOKOZAT
A Magyarország Közbiztonságáért Alapítvány Sarkadi Bélának, a Duna Televízió munkatársának adományozta a Sólyom Érem Arany fokozatát. (2007. március 15.)NEW YORK FILMFESZTIVÁL - 2007
Szekeres Csaba – Gáspár Judit: Álomturné (Emberi kapcsolatok-díj)
ÁRPÁD FEJEDELEM-DÍJ
A Magyar Művészetért Kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra ítéli oda a történelmi Magyarország egész területén tevékenykedő magánszemélyeknek, történelmi emlékeket hordozó intézményeknek, közösségeknek.
Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál 2007
- A Kamera Hungária szemledíját portréfilm-kategóriában Zsigmond Dezső: Józsi nővér és a sárga bicikli című alkotása nyerte.
- Alkotói díjban szintén Zsigmond Dezső, valamint Bálint Arthur részesült.
- Különdíjat vehetett át a Duna Televízió két munkatársa: Gáspár Judit és Szekeres Csaba, a „Felelet az életnek” sorozatuk Zozó című epizódjáért.
Azeri kitüntetés a Duna Televízió elnökének
Az egyik legrangosabb azerbajdzsáni kulturális díjat vehette át május 22-én, Cselényi László.
A Duna Televízió elnöke az elismerést Azerbajdzsán népszerűsítéséért, az azeri történelem, irodalom, művészet és kultúra megismertetéséért, valamint az általa irányított televízió közvetítő szerepvállalásáért nyerte el.
A Debreceni Egyetem Sajtódíjában részesült a Duna Televízió
A kitüntetést Kátai János, a Mezőgazdaságtudományi Kar dékánja adta át 2007. június 23-án, aki elmondta: a műholdas közszolgálati csatorna a kar tudományos munkájának népszerűsítésében végzett tevékenysége, valamint az egyetemről szóló objektív tájékoztatás elismeréséül részesült a rangos elismerésben. A Duna Televízió nevében a kitüntetést Gyulai György, a Gazdakör című műsor szerkesztőségvezetője vette át.
Koronával ékesített Becsületrend
A Nemzetközi Lovagrend avató ünnepségén, 2007. szeptember 22-én Tápiószentmártonban adták át az idei Pro Concardatia Populorum, azaz a Nemzetközi Egyesülés a Nemzetek Kölcsönös Egyetértéséért Lovagrend kitüntetését.
A rendet egy közös cél vezérli: a népek világméretű egyetértése, az emberiség szociális és erkölcsi felemelkedése. Tagjainak támogatást, védelmet, segítséget és testvéri szeretetet nyújt vallási, nemzeti és politikai hovatartozás nélkül. A lovagrend kitüntetését, a koronával ékesített Becsületrend díját vehette át érdemes és eredményes munkásságáért Cselényi László, a 15 éves jubileumát ünneplő Duna Televízió elnöke.
HŰSÉG A HAZÁHOZ ÉRDEMREND NAGYKERESZT
Az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség e kitüntetéssel ismerte el 2007 decemberében Cselényi László, a Duna Televízió elnöke tevékenységét. Ugyanígy kitüntették Pomezanski György, Pörös Géza és dr. Szekeres László alelnök urakat. Kitüntetést kaptak: Bódis Gábor igazgató úr, dr. Dobos László főosztályvezető úr, Kővári Péter és Németh Árpád főszerkesztő urak. Mint a díjazók írták, a televízió említett személyiségeit a következő tulajdonságokért tüntették ki: „… a rendszerváltozás óta tanúsított erkölcsi tisztaságáért, abból fakadó tiszteletet érdemlő cselekedeteiért, amelyekkel a hazához való hűségét, példamutató nemzeti öntudatát bizonyította”. A kitüntetéseket a Hadtörténeti Intézetben rendezett ünnepségen adták át.
A Román Kulturális Intézet média-díja
A Román Kulturális Intézet Média-díját 2007-ben Cselényi László, a tizenöt éves Duna Televízió elnöke kapta, a közszolgálati csatorna kulturális sokszínűsége és a tolerancia érdekében kifejtett munkájáért.
A DUNA-SZÍRIA FILMFESZTIVÁL ELSŐ DÍJA
Ámon Betti kiemelkedő és magas szintű munkája elismeréséül részesült a díjban a Viszlát, Szíria! című filmért, amely 2007 októberében készült a Szíriai Nemzetközi Televíziós Fesztiválon. A DUNA-SZÍRIA FILMFESZTVIÁL ELSŐ DÍJA
Ámon Bettit, Halász Gábort, Marosi Krisztinát. Skultéti Róbertet és Wonke Rezsőt a Duna-Szíria Filmfesztivál Első Díjával tüntették ki kiváló munkájuk elismeréséül.
2008
KATASZTRÓFAVÉDELMI EMLÉKÉREM
Katasztrófavédelmi emlékérem elismerésben részesítette dr. Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi főigazgató dr. Sarkadi Bélát a Duna Televízió Híradójának felelős szerkesztőjét. (2008. március 15.)
BÁNFFY MIKLÓS-DÍJ
A Magyar Sajtó napján az egyik legrangosabb szakmai díjat Sarkadi Béla vehette át Hiller István oktatási és kulturális minisztertől. (2008. március 14.)UNESCO FELLINI DÍJ
Ciak Junior Nemzetközi Gyermekfilmfesztiválon a Finisben című filmmel Unesco Fellini-díjban részesültünk. A forgatókönyvet: Klebniczky Barbara, 14 éves diák írta, rendező: Weininger Gabriella.
PREMIO PER LA CULTURA 2008
Mintegy kétszáz meghívott jelenlétében, ünnepélyes gálaest keretében tüntették ki Cselényi Lászlót, a Duna TV elnökét az Olasz Kulturális Intézetben.
Őexcellenciája Guido Spinelli nagykövet adta át Olaszország Nagykövetsége és a budapesti Olasz Kulturális Intézet nevében a díjat, az olasz kultúra következetes és igényes közvetítéséért. A nagykövet laudációjában megerősítette: a két nemzet közti kulturális kapcsolatban nélkülözhetetlen és példás szerepet tölt be a magyar műholdas csatorna vezetője. Irányítása alatt a Duna Televízió rendszeresen és kimagasló szinten tájékoztatja a világ magyarságát az olasz kultúráról, a komoly- és könnyűzenei eseményekről, a filmvilágról, a gasztronómiáról, az egyes olasz tájegységekről, az itáliai történelem és művelődéstörténet legizgalmasabb oldalairól. Méltatta Cselényi szerepét, közreműködését a Quasimodo költészeti versenyben és az intézet sok más rendezvényében.
Átadása: 2008. február 26., Budapest
ELISMERŐ OKLEVÉL
A Szlovén Köztársaság Nagykövetsége nevében Ladislav Lipic nagykövet a Magyarország és Szlovénia közötti kulturális kapcsolatok fejlesztésében való kiváló együttműködésért Cselényi László elnök úrnak elismerő oklevelet adományozott.
Átadása: 2008. június 24., Budapest
KARLOVY VARY NEMZETKÖZI FILM FESZTIVÁL - 2008
Nemes Gyula Letűnt világ c. dokumentumfilmje Kristály Glóbuszt kapott a legjobb rövid
dokumentumfilm - kategóriában.
EUTELSAT-HOT BIRD 2008
Duplázott a Duna Televízió: 2006-os elismerése mellé idén is megnyerte az Eutelsat-Hot Bird műholdas televíziós verseny Közönségdíját. A nemzetközi hírű intézményt hűséges nézői ismét bizalmukkal tüntették ki, hiszen a több mint másfél évtizede a nemzet szolgálatában ténykedő televízió kapta a legtöbb nézői voksot 17 európai ország közel 140 tévé-csatornája közül. Az európai műholdas televíziók Velencében megrendezett ünnepélyes díjkiosztó gáláján a Duna Televízió nevében az elismerést Cselényi László, a közszolgálati csatorna elnöke vette át.
Átadása: 2008. november 14., Velence
SZERVÁTIUSZ JENŐ-DÍJ
Kalocsi Andreának és a Duna Televízió Kulturális Műsorok Főszerkesztőségének Szervátiusz Jenő-díjat adományozott Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész.
Átadása: 2008. november 17., Budapest
JUNIOR PRIMA PRIMISSIMA DÍJ
November 20-án, csütörtökön a Művészetek Palotájában tartott ünnepségen vehette át a Junior Prima Díjat „Magyar sajtó” kategóriában Morvai Noémi, a Duna Televízió népszerű műsorvezetője.
Átadása: 2008. november 20., Budapest
PRO CULTURA HUNGARO-RUSSICA DÍJAT
Az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért és a Ruszisztikai Központ által tavaly alapított Ruszisztikai díjakat november 30-án adta át az alapítvány kuratóriuma az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A fődíjat, a Pro Cultura Hungaro-Russica Díjat idén a Duna Tv Filmszerkesztőségének nyújtotta át Szvák Gyula, a kuratórium elnöke "az orosz filmkultúra kiemelkedő alkotásainak és klasszikus értékeinek autentikus közvetítéséért".
Átadása: 2008. november 30., Budapest
„AZ AZERBAJDZSÁNI-MAGYAR KAPCSOLATOK ELMÉLYÍTÉSÉBEN SZERZETT ÉRDEMEIÉRT” KITÜNTETÉS
Az Azerbajdzsáni Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége újonnan létrehozott díját elsőként Cselényi László, a Duna Televízió elnöke vehette át december 3-án, szerdán.
Átadása: 2008. december 3., Budapest
PRIMA DÍJ
December 5-én, a Művészetek Palotájában tartott Prima Primissima díjátadó ünnepségen vehette át a Prima Díjat „Magyar sajtó” kategóriában Cselényi László, a Duna Televízió elnöke.
Átadása: 2008. december 5., Budapest
ERASMUS EUROMEDIA AWARDS 2008 EMBLÉMÁJA
A Duna Televízió Kikötő – Kultúránk a Világban c. ajánlóműsora Erasmus Emblémát kapott Bécsben, az Erasmus EuroMedia Awards 2008. elnevezésű nemzetközi versenyen. Az Emblémát a tartalom és forma harmonikus kivitelezéséért, valamint a tömör, dinamikus ismeretterjesztésért kapta a produkció.
2009
LÓNYAI MENYHÉRT DÍSZÉREM
Negyedszer adták át a Szabad Sajtó-díjakat a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban, ahol híradónk munkáját is elismerték. A Vám- és Pénzügyőrség is díjazta a Híradót, amely az elmúlt évben is rendszeresen beszámolt a szervezet tevékenységéről. Sarkadi Béla felelős szerkesztő Lónyai Menyhért díszérmet vehetett át Nagy János altábornagytól, a Vám-és Pénzügyőrség országos parancsnokától. (2009. március 14.)PETŐFI-DÍJ
Az országos rendőrfőkapitány a bűnmegelőzés, illetve gyermek- és ifjúságvédelem területén nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként a 2009. március 15-i ünnepség keretében Petőfi-díj kitüntetésben részesítette Sarkadi Bélát, a Duna TV Híradó felelős szerkesztőjét. (2009. március 15.)
BÁRCZI GÉZA-EMLÉKÉREM
Aliczky Györgynek, a Duna Televízió montírozójának, aki lelkiismeretes munkájával hozzájárult a Nyelvőrző műsor anyanyelvünk szolgálatát betöltő kimagasló szerepéhez.
ZAJZONI RAB ISTVÁN-DÍJ
A Duna Televízió részére.
A magyarság életében kifejtett kimagasló tevékenységéért, hogy műsoraival hozzájárult a hétfalusi magyar nemzeti közösségünk értékeinek népszerűsítéséhez és nemzetközi megjelenítéséhez.
AZ ÉV SZAKÚJSÁGÍRÓJA
A rangos elismerést február 26-án a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban adták át a Gazdakör Szerkesztőségének.
Szakmai elismerésben részesült a Gazdakör szerkesztősége az idei Mezőgazdasági Könyvhónap alkalmából, a Duna Televízió egyik legrégebbi saját gyártású műsorának alkotói az Év szakújságírója címet nyerték el. Az adományozók a kollektíva másfél évtizedes munkáját ismerték el a kitüntetéssel.
A rangos elismerést február 26-án a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban adták át a Gazdakör Szerkesztőségének. A díjazottak: Dr. Gyulai György szerkesztőségvezető, Dimény Zolán, Gellér Rózsa, Kontra Mária, Szegezdy János és Sági Ágnes szerkesztők.
Átadása: 2009. február 26., Budapest
1956-OS EMLÉKSERLEG
Március 25-én, szerdán délután 14 órakor a Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében került sor az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség idei kitüntetéseinek kiosztására. A Duna Televízió kiemelt díjat kapott, és elismerésben részesült a közszolgálati adó több munkatársa is.
A Szövetség az idén új kitüntetéssel bővítette a sort: ezentúl minden évben egy 1956-os Szabadságharcos Emlékserleggel jutalmazzák meg azokat a szervezeteket és egyéneket, akik önzetlenül ápolják 1956 eszmei tisztaságát, és életben tartják emlékét.
A Szövetség az első 1956-os Emlékserleggel a Duna Televíziót és elnökét, Cselényi Lászlót tüntette ki, a nemzet megbékélésének, az együvé tartozás békéjének érdekében kifejtett munkásságáért.
Erkölcsi tisztaságáért, tiszteletet érdemlő magatartásáért a Hűség a Hazához Érdemkereszt elismerésben részesült Matula Ágnes, a Nyelvőrző című műsor szerkesztője. Riskó Géza, a sportműsorok főszerkesztője és Szabó Ágnes, a népszerű Kívánságkosár főszerkesztője a Hűség a Hazához Érdemrend Nagykeresztjét kapta meg. Katona Erika kabinetfőnököt az 56-os Magyar Szabadságharc Lovagkeresztjével tüntették ki.
Átadása: 2009. március 25., Budapest
KAZINCZY-DÍJ
Mucsányi János, a Duna Televízió szerkesztő-műsorvezetője és két középiskolai pedagógus kapta idén az anyanyelvi műveltség ápolóinak járó Kazinczy-díjat. A jutalmat a középiskolások 44. Kazinczy versenyének záróünnepségén adták át, április 19-én, Győrben.
Az indoklás szerint Mucsányi János beszédmódja mindig természetes, spontán és ott érződik mögötte a beszélgető társ és a hallgató-néző tisztelete. Mucsányi János egyszer már kapott Kazinczy érmet.
Átadása: 2009. április 19., Győr
40. MAGYAR FILMSZEMLE 2009 - a Duna Televízió közreműködésével készült díjnyertes filmek.
* Szekeres Csaba: Nexus (tudományos-ismeretterjesztő film kategória - Kollányi Ágoston rendezői díj)
* Bálint Ibolya Apró örömök (dokumentumfilm kategória - elismerő oklevél)
* Somogyvári Gergő és Feszt Judit: Csempelevél (dokumentumfilm kategória - megosztott fődíj, megosztott legjobb operatőri díj)
SZENT GYÖRGY LOVAGREND NAGYCSILLAGA
Április 26-án, vasárnap a Hadtörténeti Múzeumban a Nemzetközi Szent György Lovagrend kiosztotta idei kitüntetéseit, és felavatta az új lovagokat. Többek között Cselényi Lászlót, a Duna Televízió elnökét is kitüntették.
A Szent György lovagrendet 1326-ban alapította 50 magyar lovag, Károly Róbert jóváhagyásával.
"A mai politikai helyzetben, erkölcsi, tudati válságban rendkívül fontos az ország igazi történelmének, erkölcsi tartásának védése" - mondta Balla Miklós, a Nemzetközi Szent György Lovagrend nagypriorja.
Hajdan a lovagok hősi tetteket vittek végbe, ma a karitatív munkára, a tudomány és a kultúra támogatására helyezik a hangsúlyt, és figyelnek a határon túli magyarokra is.Mint minden évben, most is új lovagokkal bővült a lovagrend.
A ceremónián Cselényi László elnök a magyar és egyetemes kultúra közvetítéséért, a Duna Televízió vezetésében kifejtett munkája elismeréseként a Nemzetközi Szent György Lovagrend Nagycsillag kitüntetését vehette át.
Átadása: 2009. április 27., Budapest
EX LIBRIS DÍJ
A Duna Televízió az első olyan műhely, amely megkapta ezt az elismerést, amelyben tíz éven keresztül évente negyven közösség részesülhet. Bár a Térkép szerkesztősége veszi át, de az egész intézménynek szól- mondta Gubcsi Lajos a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke.
Annak az egyértelmű elkötelezettségnek szól, ahogyan a Duna Televízió a magyar kultúrkincset megőrzi, felfedezi és átadja nekünk, nézőknek. Az Ex Libris díjat az egész világon azok a közösségek nyerhetik el, amelyek a azon fáradoznak, hogy megőrizzék a magyar kultúrát.
A Freundeskreis Europa-Berlin Alapítvány Díja
A Freundeskreis Europa-Berlin Alapítvány nevében Werner Fhurmann elnök kitüntetéssel fejezte ki köszönetét Cselényi Lászlónak, a Duna Televízió elnökének és a Duna Televízió valamennyi munkatársának munkájáért a Páneurópai Piknik és a határáttörés 20. évfordulója alkalmából. A Freundeskreis Europa-Berlin Alapítvány elnöke elismerését fejezte ki, mert a Nemzet Televíziója rendületlenül fáradozik az európai kultúra megőrzésén és gazdagításán. Munkálkodik az európai népek együttműködésének kiterjesztésén és magas szinten népszerűsíti az Európai Unió filozófiáját és munkáját.
Zöld Toll-díj
Zöld Toll-díjat kapott a Duna Televízió Talpalatnyi zöld című műsora, melyet június 5-én vehettek át a műsor készítői Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi minisztertől a budapesti Természettudományi Múzeumban, ahol a Környezetvédelmi Világnap alkalmából rendezett ünnepségen a környezetért tevékenykedő szakembereket jutalmazták.
PUSZTASZERI ORSZÁGOS TERMÉSZETFILM FESZTIVÁL
Szegezdy János kiváló munkája elismeréséül A Gyalog-tenger szigetei című filmért különdíjat kapott.
A Duna Televízió Kikötő című kulturális magazinját 750. adása alkalmából az Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszteri elismerő oklevéllel tüntette ki.


