A volt jugoszláv tagköztársaság válogatottja 2008-ban volt először Eb-résztvevő,
akkor nyolcadik lett, s bár a zágrábi kontinensviadal első körében legyőzte az
oroszokat, továbbá csak egy góllal kapott ki a németektől, nem jelenthetett gondot
Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő együttese számára. Nem is jelentett...
A magyarénál 3 évvel idősebb átlagéletkorú, 28,8 esztendejével az Eb-mezőny legöregebb
csapatának hálójában először a 4. percben pihent meg a labda, Varga Dániel betörése
nyomán. Aztán Hárai Balázs centerből volt eredményes (2-0), és már az első nyolc
percben is több góllal vezethetett volna a csapat, ha például Hosnyánszky Norbert
értékesíti a büntetőjét, de nem így tett.
A második negyedben a macedónok szépítettek (2-1), majd Varga Dénes előnyben
végrehajtott "ujjgyakorlata" után némi meglepetésre egyenlítettek is (3-3). Az
idősebbik Varga fivér, Dániel jóvoltából visszakerült az előny (4-3), igaz, nem
sokáig (4-4).
A nagyszünetet követően öt (!) magyar kapufát lehetett feljegyezni, s nem akart
megtörni a jég: a nézők mintegy 80 százalékát kitevő, mintegy 200 fős magyar szurkolótábor
a harmadik negyedben egyetlen gólt sem láthatott...
A záró játékrészt viszont magyar találat nyitotta: Szivós Márton húzta a hálóba
a labdát (5-4). Mindent bele! - kántálta a lelátó népe, s Varga Dániel a kívánságot
meghallgatva hatalmas lövést zúdított a jobb sarokba, az öcs, Dénes pedig végre
megnyugtatóvá tette a különbséget (7-4).
Magyarország nemzeti válogatottja tulajdonképpen kikínlódta a győzelmet, de sikerével
megnyerte a B csoport küzdelmeit, s jutalmul egyből - további meccs nélkül - a
legjobb négy közé került. Legközelebb - már a fináléba lépésért - csütörtök este
száll medencébe a Kemény-csapat a Mladost Uszodában, várhatóan a montenegrói,
a horvát vagy az olasz együttes ellen.
Eredmény, B csoport, 5. forduló:
Magyarország-Macedónia 7-4 (2-0, 2-4, 0-0, 3-0)
A magyar góldobók: Varga Dénes 3, Varga Dániel 2, Hárai, Szivós 1-1