Helyi idő szerint péntek este megkezdődött Vancouverben a X. téli paralimpia.
Az olimpia záróünnepsége után 12 nappal egy 15 éves helyi amputált sportoló,
Zach Beaumont gyújtotta meg a fogyatékosok seregszemléjének lángját a BC Place
Stadion 60 ezer nézője előtt.
A paralimpián 44 ország 507 versenyzője vesz részt, akik a közel két hét során
64 számban mérik össze tudásukat. A programba két új szakág is bekerült, ugyanis
először osztanak érmeket lesiklásban és műlesiklásban az alpesi síversenyekben.
Eddig a jegyek 70 százaléka, azaz mintegy 184 ezer belépő talált gazdára.
A magyar színeket két alpesi síelő, Koleszár Balázs és Dani Gyöngyi képviseli.
A legidősebb résztvevő a kerekesszékes curlingben érdekelt, 75 esztendős japán
Hidai Takahasi, a legfiatalabb pedig a 15 éves svéd sílövő, Zebastian Modin. A
paralimpiai faluban a versenyzőkkel és a kísérőkkel együtt hozzávetőlegesen 1200
embert szállásoltak el.
A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) 425 doppingellenőrzést végez el a játékokon,
azaz majdnem a dupláját, mint a 2006-os torinói eseményen, ahol 242 vizsgálatra
került sor.