![]() ![]() Végéhez közeledik a kopogtatócédula-gyűjtő verseny
A Fidesz és KDNP már kétmillió ajánlószelvényt gyűjtött, az MSZP nem mond számokat.
![]() A Fidesz és KDNP már kétmillió ajánlószelvényt gyűjtött, az MSZP viszont nem mond pontos számokat. Annyit elárultak, hogy nekik is mindenhol megvan a szükséges 750 kopogtatócédula. Az MDF viszont elismeri, egyelőre nem állnak túl jól. Saját bevallása szerint is rosszul áll az MDF Budapesten. Kevesebb mint 10 nap van hátra, hogy legalább nyolc jelöltjük összegyűjtse a szükséges 750 ajánlószelvényt a fővárosi listához. Közben úgy tudjuk, hogy a nagyágyúk, mint például Debreczeni József, vagy Pusztai Erzsébet is kevesebb szelvényt gyűjtöttek össze, mint amennyit kellene. Közben az SZDSZ-szel közösen indított jelöltek közül többen is jól szerepleltek, bár az így gyűjtött kopogtatócédulák nem biztos, hogy érvényesek. Az OVB várhatóan a héten dönt erről. A Fidesz -KDNP ma jelentette be, hogy megvan a kétmilliomodik ajánlószelvény. Ezeket néhány napon belül leadják a választási bizottságnak: "A Fidesz és a KDNP választási felkészülése tehát a végéhez közeledik. Ezen a héten mindegyik képviselőjelöltünk leadja az induláshoz szükséges ajánlószelvényét, tehát ennek a hétnek a végére lesz 176 fideszes és keresztény demokrata képviselőjelölt hivatalosan is" - mondta el Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója. A szocialisták is azt mondják, elégedettek: "A Magyar Szocialista Párt mind a 176 egyéni választókerületben már néhány hete összegyűjtötte a szükséges mennyiségű kopogtatócédulát, sokkal többet ennél nem gyűjtünk, hiszen nem gondoljuk azt, hogy le kellene tarolni az országot, mint a Fidesz. Megpróbálunk annyit gyűjteni, amennyi szükséges" - jegyezte meg Budai Bernadett, az MSZP szóvivője. Várhatóan a Jobbik is tud jelöltet állítani az összes egyéni választókerületben. ![]() |
A rovat további hírei
|