Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Medgyessy: rosszul ítéltem meg Gyurcsányt
Gyurcsány visszatérése a politikába aligha tenne jót a szocialista pártnak.
Szerző: Pintér AttilaForrás: Hattól nyolcig
2010.03.11. csütörtök 10:25

Korábban rosszul ítélte meg Gyurcsány Ferencet, akinek politikába való visszatérése aligha tenne jót a szocialistáknak a kampány finisében – nyilatkozta a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorának stúdiójában Medgyessy Péter volt miniszterelnök. A Jobbik számára az MSZP által elkövetet hibák nyitottak teret, de felelősség terheli a Fideszt is - állítja. Szerinte a szocialistáknak „nyolc évük lesz a megújulásra” – ellenzékben. 

„2004 végén, miniszterelnöki időszakom végén hatvan százalék volt az adósságállomány GPD-hez mért szintje, ez pontosan megfelel az uniós követelménynek” – állította Medgyessy Péter volt miniszterelnök. Az adósság szintje szerinte 2005-től kezdett rohamosan megugrani, de ennek semmi köze nem volt sem az ő addigi kormányzásához, sem az általuk meghirdetett száznapos programokhoz (a közalkalmazotti béremeléshez és a nyugdíjemeléshez).

Medgyessy – aki 2002 és 2004 között, párton kívüliként vezette az MSZP-SZDSZ koalíciós kormányt – azt mondta: ha kormányon marad, belül maradtak volna az uniós ún. maastrichti kritériumon, ami hatvan százalékban limitálja az államadósság GDP-hez, azaz a bruttó hazai össztermékhez viszonyított arányát.  

„A száznapos programnál lehetett tudni, mire ment el a pénz. Hogy 2005 után mire ment el, nem tudom, kívülről néztem én is a dolgokat, mint sokan mások” – nyilatkozta a volt miniszterelnök.

A mostani kampányban is sokszor elhangzó adócsökkentési tervekről a gazdasági szakemberként is ismert politikus azt mondta: az csak a költségvetési kiadások párhuzamos csökkentésével együtt lehetséges, továbbá el kell érni azt a kamatszintet, ami mellett érdemes fejleszteni, beruházni, ami mellett lehet növekedésre számítani.

Állítja: az elmúlt év kormányzása nem volt kárba veszett év, megteremtődtek a feltételei az adósság csökkenésének Magyarországon. Az ország komoly törlesztési kötelezettségek elé néz, de ha lesz gazdasági növekedés – márpedig erre lát esélyt Medgyessy Péter jövőre és 2012-ben –, akkor ez megteremti az esélyét az adósság lefaragásának.

Milyen a viszonya Gyurcsány Ferenccel, aki tanácsadója, barátja és politikustársa volt, majd önt követte a miniszterelnöki székben? Gyurcsány „megpuccsolta” Medgyessyt, ahogyan ezt a közvélemény egy része gondolja? – hangzott a Hattól Nyolcig kérdése. „Talán igen”- mondta Medgyessy. Hozzátette: „Amikor megismertem Gyurcsány Ferencet, tényleg azt hittem, hogy egy jó képességű, komoly perspektívájú fiatalember. Hát, az ember tévedhet”.

Gyurcsány Ferenc küszöbön álló évértékelőjére – ami a hírek szerint az MSZP kampánystábját is meglepte – Medgyessy Péter úgy reagált: talán korrektebb lett volna, ha Gyurcsány azt mondja, azért szólal meg, mert újra vissza akar jönni a politikába. Medgyessy ugyanakkor nem hiszi, hogy ezzel olyan jót tenne a szocialistáknak a kampány finisében. „Ez az ő felelőssége, hogy javítani vagy rontani akarja a szocialisták esélyét” – szögezte le.  

Az április választások várható eredményei kapcsán burkoltan nyolc év ellenzékiséget jósolt a szocialistáknak. „A szocialistáknak lesz körülbelül nyolc évük arra, hogy megújuljanak eszmeileg, személyileg és morálisan is ” – mondta.

A Jobbikról úgy nyilatkozott:  nem tudja, mit fognak csinálni a parlamentben. A mostani kijelentéseik egy része hátborzongató. A párt népszerűségét azonban nem saját magának köszönheti, hanem alapvetően a szocialistáknak és persze a Fidesznek is. Az általuk elkövetett hibák sorozata nyitott ugyanis teret a Jobbik számára - állítja Medgyessy Péter.   

Videó lejátszása
Nyomtatás
Kommentálja Ön is! A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.