Duna TV
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése
Fókuszban a határon túli magyarok
Felelősségvállalás és nyitás kelet felé a legtöbb párt ez alapján alakítja külpolitikáját.
Feldolgozta: SzEForrás: MTI
2010.03.11. csütörtök 9:37

Kiemelten akarnak foglalkozni a határon túli magyarokkal külpolitikai programjaik alapján a pártok, a közeli és a távolabbi térségekkel, országokkal kialakítandó viszonyról jelentősen eltérnek az elképzeléseik.

A szocialisták alkotmányos felelősségüknek és lelkiismereti ügyüknek tartják a törődést a határon túli magyarság helyzetével, sorsával, jövőjével; felelősséget vállalnak szülőföldjükön való boldogulásukért, nemzeti, nyelvi önazonosságuk megőrzéséért, helyzetük javításáért, a kisebbségi ügy hatékony nemzetközi képviseletéért.    

Az MSZP programja szerint a szomszédságpolitikában az egyik legfontosabb feladat, hogy megakadályozzák a magyar-szlovák kapcsolatok további romlását a tavaly szeptember 10-i miniszterelnöki találkozón elfogadott közös nyilatkozat alapján.

A dokumentum hangsúlyozza, a mindennapi külpolitikának mentesnek kell maradnia a pártpolitikai és ideológiai megfontolásoktól. Az uniós politikával kapcsolatban rögzítik: az MSZP a továbbiakban is segítené Horvátország csatlakozását és a nyugat-balkáni térség integrációját. A magyar uniós elnökségről azt írják: 2011 első felében kezdeményezéseket tennének az unió versenyhátrányának csökkentésére. 

A Fidesz külpolitikai céljainak egyik sarkalatos pontja, hogy - kormányra kerülve - teljesen új alapokra helyezi a magyar-szlovák viszonyt a „kölcsönös tisztelet jegyében”.

A kettős állampolgárság kérdésével kapcsolatban Orbán Viktor pártelnök egy tavaly őszi televíziós interjúban fejtette ki legmarkánsabban álláspontját. Úgy vélekedett: „nemzeti akaratnyilvánítás” volt a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás eredménye, amely kötelezi az ország vezetőit.

Az elmúlt hetekben a Fidesz elnöke a beszédeiben rendszeresen erős közép-európai régió kialakítását szorgalmazta. Hozzátéve, hogy Közép-Európa nem lehet erős és sikeres az erős Magyarország nélkül.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) külpolitikai elképzelései között fő helyen a határon túli magyaroknak az állampolgárság megadása és a földvásárlás moratóriumának meghosszabbítása szerepel.     

Retkes Attila elnökké választása után az SZDSZ-ben lényeges kérdéssé vált a határon túli magyarság helyzete - mondta a párt külügyi titkára, Kugyela Tamás. A korábbinál jobb személyes és akár intézményi kapcsolatokat akarnak kialakítani a határon túli magyar pártokkal. Magyarország külpolitikájának a régiós politikán és az EU-s elkötelezettségeken kell alapulnia.

Az MDF külpolitikájának kiindulópontja az Antall József által meghatározott három legfontosabb feladat: az euroatlanti integráció, a magyarságpolitika és jószomszédi kapcsolatok. 

A párt szerint Magyarország felelősséggel tartozik a határain kívül élő honfitársaiért, mint megfogalmazzák, a magyarság érdekeit úgy kell képviselni, hogy eközben az ország szomszédainak nemzeti értékeit és érdekeit is tisztelni kell.     

A Jobbik nemzeti érdekű és keleti „testvéri” kötelékeken alapuló külpolitikát ígér. Gyöngyösi Márton, a párt külügyi és külgazdasági miniszterjelöltje azt mondta: az új keleti külpolitika irányát Kína, Oroszország, Kazahsztán és Törökország határozná meg, de az arab világ felé való nyitást is nagyon fontosnak tartják.

Nyomtatás
Kommentálja Ön is! A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.