Miután az MSZP által kezdeményezett vitasorozat első állomására a Fidesz nem
küldött szakpolitikust, a szocialisták szerdán már nem folytatják a vitát.
Budai Bernadett az MTI-nek elmondta: nem fogják a "bolondját járatni" a szakpolitikusaikkal,
így kedden már nem tartanak újabb, monologizáló programvitát. Az MSZP szóvivője
hangsúlyozta ugyanakkor, megtalálják a módját, hogy a Fidesz ne bujkálhasson tovább
a választók elől és ne kérjen biankó csekket a hatalomba.
Úgy fogalmazott: bár a Fidesz már a hétvégén elutasította a vitakezdeményezésüket,
az utolsó pillanatig bíztak abban, hogy a vita helyszínén mégis megjelenik az
ellenzéki párt szakpolitikusa, hogy beavassa a nyilvánosságot az eddig titkolt
programjuk részleteibe. Nem így történt: a Fidesz elutasítása egyszerre volt gyáva
és öntelt - közölte.
Budai Bernadett szerint a Fidesz azért volt gyáva, mert nem meri vállalni a program
összehasonlítását és szembesítését a választókkal és azért volt öntelt, mert azt
várja az emberektől, hogy bekötött szemmel kövessék Orbán Viktort az ismeretlenbe.
"A keddi nap egyértelművé tette, hogy a Fidesz nem programképes és nem vitaképes"
- jelentette ki a szóvivő.